Becoming 91% 79 csillagozás

Nagyon sok gondolat kavarog bennem ezután a könyv után. Egy ideje már el akartam olvasni, de viszonylag hosszú, és mivel önéletrajz, nem úgy van, mint egy regényben, hogy párbeszédekkel gyorsan pörögnek az oldalak.
Nagyon sok fontos témát boncolgatott, amivel természetesen maga Michelle Obama is aktívan foglalkozott. Miután beköltöztek a Fehérházba sokkal többször döbbentem le, pedig nem olyan dolgokról volt szó, amikről nem tudtam eddig, de az elképesztő, hogy mennyire birkák és szűklátókörűek és önzők az emberek. (Pl. csak az érdekelt mindenkit hogy a First Lady mit visel, mert hát nő, más érdekesség nincs vele kapcsolatban, vagy hogy mennyire csak azt tartják a pártok szem előtt, hogy ők diktáljanak, különben „csakazértis” hátráltatják az elnököt.)
Összességében nagyon tetszett és nagyon tanulságos volt. A korom miatt annyira én nem tudtam követni az Obama családot az elnökség idején, de azért Trump megválasztásakor mégiscsak 16 éves volt már, és azt még én is értettem mekkora érvágás volt az USA javának. Meg mindenki másnak is.
Volt egy-két rész, ami kicsit untatott, kicsit hosszabb volt, mint talán nekem szükséges lett volna, de ettől eltekintve csak ajánlani tudom. Jó korképet is ad az Egyesült Államokról az évek során, illetve hogy milyen a kisebbségek és a nők helyzete.
Michelle Obama mindenképpen egy olyan erős nő, aki jó példa mások számára is.

Nehéz bármit is írni erről a könyvről. A legnagyobb take-away számomra az, hogy Barack Obama egy mennyire kivételes, különleges ember. És hogy mennyire kivételesnek kell lenni ahhoz, hogy valaki az ő párja legyen…

Sokat sírtam ezen a könyvön, sok minden annyira megérintett. Michelle élményei egyediek, és mégis annyira univerzálisak, hogy sok mindenben tudtam azonosulni vele, kezdve azzal, hogy valaki közli veled, hogy nem vagy elég jó ahhoz az egyetemhez, ami a szíved vágya, addig, hogy fogalmad sincs, hogy mihez kezdj az életeddel, és hogy változtatni akarsz a világon, jobbá tenni. Átsüt az egész könyvön Michelle országa iránti szeretete, amivel szintén nagyon tudok azonosulni (mármint szintén nagyon szeretem az USA-t), és ami miatt szintén nagyon szerettem.

A sztorik azok, amik a legjobbak voltak. Ahogy ellátogatott veteránok kórházába, vagy Maliával kisurrant megnézni a Fehér Ház fényfestését, vagy az, ahogy megismerkedtek Barackal (azon hangosan fölnevettem :D). Az utószó is nagyon ütős volt. spoiler

És persze arra is nagyon jó volt ez a könyv, hogy tudatosítsa azt, hogy tényleg a történelmet láttuk kibontakozni a szemünk előtt, amikor Mr. Obamát megválasztották. Nekem ez sose volt olyan nagy szám, mert oké, fekete, az első fekete elnök, de azt hiszem itt Mo-n nekünk nem okoz akkora problémát, hogy valaki fekete-e vagy sem spoiler, ezért én sose gondoltam ezt akkora számnak, de valahogy annyira kontextusa helyeződött ez az egész most. Igenis rohadt nagy szám, és nagyon jó irány volt az is, hogy az Obama házaspár hangsúlyt fektetett a racial diversity-re is (ez most nem jut eszembe magyarul).

Nem nagyon szoktam memoárokat olvasni, és ha nincs a Nincs idő olvasni kihívás, talán soha nem kerül a kezembe ez a könyv. Pedig nagy kár lett volna kihagyni.
Az első szó, ami eszembe jut róla, az az inspiráló. Végtelenül, az utolsó soráig. Úgy, hogy közben megmaradt szórakoztatónak, lebilincselőnek, és sokszor úgy meg tudott érinteni, hogy potyogtak a könnyeim. Ugyanakkor visszaadta kicsit a hitemet a politikában, abban, hogy lehet tényleg úgy is vezetni egy országot, hogy a vezetői a jobb jövőt tartják szem előtt. A mai bonyolult világban az is fontos üzenet volt számomra, hogy van remény, van fény az alagút végén, talán egyszer el tudunk oda jutni, hogy valakit nem az alapján ítélnek meg, hogy milyen a bőrszíne, a vallása, esetleg nő, vagy férfi, milyen a nemi identitása, és még sorolhatnám.
Ez a könyv inspirált abban, hogy bárhonnan jövünk, bármilyen nehezek a körülményeink, szorgalommal, kitartással és nem utolsósorban tanulással megvan a lehetőségünk arra, hogy előre lépjünk, hogy többet elérjünk. És hogy mindemellett maradhat arra is erőnk, hogy segítsünk másoknak.
Egy rendkívül szimpatikus nőt, családot ismertem meg a könyv lapjaiból. Barack Obamára mindig is felnéztem, köszönhetően a könyvnek pedig a hátterébe is beleláthattam. Azt is láttam, hogy mekkora teher, felelősség egy országot vezetni, amikor gyakorlatilag a világ eseményei, egy tragédia is személyes érintettségűvé válhat egy ilyen helyzetben. És milyen nehéz az is, hogy közben megmaradj teljes értékű tagjának a családodnak, barátnak, biztosítsd azt, hogy a gyerekeid az adott őrületben, amikor minden mozdulatodat a titkosszolgálat őrzi, minden lépésedet mások tervezik meg, a lehető legnormálisabb neveltetést kapják, és lehetőségük legyen megélni a gyerekkorukat, a tinédzserkorukat.
Annyi mindent viszek magammal ebből a könyvből, hogy egy ilyen értékelés keretei nem adják meg a lehetőségét annak, hogy mind le is írjam. Jobb elolvasni, hogy mindenki átélhesse ugyanezt az élményt.

Aki teheti hangoskönyvként hallgassa maga Michelle Obama előadásában, nagyon sokat hozzátesz az élményhez. Végig úgy éreztem, mintha Michelle itt ülne velem, baráti és meghitt hangulatot teremtve, inspirálva őszinteségével és önazonosságával. Több helyen leállítottam a hangoskönyvet, hogy rendesen átadjam magam az érzéseknek, sokszor megkönnyeztem. (Amikor a gyerekkori zongorafellépésén a tanára minden szó nélkül segít neki megtalálni a megfelelő billentyűket, mert a kislány egész életében a kopott zongorához szokott, így a makulátlan hangszeren hirtelen elvesztette az irányítást – ennél a résznél váltam az elbeszélésmódjának rajongójává.) Nagyon meghatónak találom, hogy ennyire szívén viseli a fiatalok útjának enyengetését, úgy éreztem hozzám is szól és bíztat hogy merjem felvállalni az egyedi történetem, pedig negyedannyira sincs nehéz dolgom az érvényesüléssel, mint egy fekete fiatal nőnek Amerikában. Érdekes és nagy élmény volt megismerni őt, úgy érzem gazdagabb lettem általa.

Ha valamit megért az ember ebből a sokszáz oldalas könyvből az a következő; Michelle Obama nő. Ráadásul fekete. És rabszolgák leszármazottja.
Mert gyakorlatilag erről szólt ez az írás. És én egy kicsit felhúztam magam rajta. Valószínűleg soha nem fogom megérteni, hogy milyen más bőrszínűnek lenni, ahogy a férfiak sem fogják soha megérteni, hogy milyen nőnek lenni. Nem tagadom, hogy a rasszizmus még ma is akuális és hatalmas probléma. De mindeközben Mrs. Obama az, aki minden alkalommal, amikor egy új barátjáról ír, kihangsúlyozza, hogy ő bizony afroamerikai. Aki elmeséli, hogy a Princetonon feketékkel barátkozott, mert a fehérekkel nem érezte magát annyira jól, mint velük. Aki fontosnak tartja, hogy a kép, amit a Fehér Házba választott egy afroamerikai nő műve. Ez nem kettős mérce? Ez nem rasszizmus? Nem az lenne a lényeg, hogy egyenlőek legyünk, és ne is nézzük mások bőrszínét vagy nemét?
Ha ezen megpróbálok túllépni, és azt is elengedem, hogy a könyvben végig mekkora hangsúlyt kap, hogy Michelle, aki borzasztóan mélyről jött, és mennyire magasra tört (valószínűleg nem hallott még Magyarországhoz hasonló helyekről és kiemelkedő társadalmi mobilitásukról), szóval egy kicsit megnyugszom, akkor azt mondom, hogy ez egy igényesen megírt életrajz. Az arányok nincsenek igazán eltalálva, sokszor túlságosan bő lére van eresztve, de távol áll más hírességek írásaitól.
Sajnos nekem a legtöbbször unalmas volt, igyekeztem minél gyorsabban átrágni magam sok helyen (nem sok sikerrel), illetve Michelle Obama sem egy szimpatikus nő számomra. Mindentől függetlenül, amit itt leírtam, tiszta szívű és jó szándékú embernek tartom, csupán not my type.

Nehéz ezt a könyvet értékelni, mert mégiscsak egy ma is élő ember életrajzáról van szó, pontosabban az első cirka 45 évéről.
Michelle Obama szerintem egy erőteljes személyiség, aki senkit nem hagy hidegen. Az, hogy sikerült megőriznie magában a tüzet és az egyszerű emberi értékeket és hozzáállást az után is, miután First Lady lett, nagy erény.
Tulajdonképpen élveztem a történetét, csak néhol nehezen csúszott. Négyszázhuszonpár oldal simán le szokott csúszni, most meg majd egy hónapig ültem rajta. Az biztos közrejátszott benne, hogy ez nem a mi megszokott könyv formátumunk, ez egy monstrum. Ezért (is) gondolom úgy, hogy simán lehetett volna belőle húzni, nem keveset.
Amit a legjobban élveztem, hogy beleláthattunk kicsit, milyen lehet a Fehér Házban élni (drága) és tulajdonképpen újraélhettem néhány történelmi eseményt más szemszögből.
Amerika még mindig nagyon messze van tőlünk, de el tudom képzelni, hogy Michelle Obama története mennyire inspiráló lehet odakinn a fiatal lányoknak.
Összességében örülök, hogy elolvastam és ajánlom mindenkinek, akit érdekel, hogy hogyan lesz valakiből First Lady.

Előre jelezném, hogy a fél csillagot csupán azért vontam le, mert én még rengeteg mindenről olvastam volna benne (persze azzal olyan jó 600 oldalasra duzzadt volna az amúgysem apró könyv, de hát az kit érdekel…:D ).
Egyébként akár 10 csillagot is adnék rá, hihetetlenül hatásos, jól megírt, szívet melengető könyv. Imádtam minden sorát. Van néha az az érzés, amikor azért szeretnél már olvasni, hogy egy kicsit minden jobb legyen, megnyugodj. Hát ez a könyv olyan. Hiába szól a fekete, nő, feleség, anya, first lady szerepekben megélt félelmekről, nehézségekről, egyszrűen olyan, akár csak egy oldalt is olvasni, mintha egy bölcs nagymama azt mondaná, hogy „nyugi, minden rendben lesz!”. Kellemes olvasmány, amellett, hogy tanulságos és erőt ad. Ami engem leginkább meglepett, hogy Michelle mennyire nem akarta az elején spoiler hogy a férje politikai pályát válasszon.
Csak ajánlani tudom ezt a könyvet, bármilyen nyelven! :)
Muszáj őszinte értékelést írnom, ezért szóvá kell tennem azokat a dolgokat is, amik hiányoztak számámra. Az elején a gyermekkorról szóló rész hosszúnak tűnt, aztán fokozatosan megértettem, hogy miért, majd a legvégén megint kicsit túlzónak ítéltem, ugyanis sokkal kevesebb jutott a – számomra sokkal érdekesebb – First Lady-ként töltött időkre. spoiler
Emellett Barackról, pontosabban a kapcsolatukról is szívesen olvastam volna többet, azon kívül, hogy Michelle mennyire szereti őt, mert ilyen, meg olyan. Nekem hiányzott belőle az a meggyőzés, hogy igen, ez egy olyan férfi, akiért megéri ez a rengeteg macera, a sokminden feladása stb. . spoiler Persze, érthető, hogyha azt inkább megtartotta magának, személyes élménynek, hiszen ez teljesen a magánéletük, de mivel annyira közvetlen a könyv, szerintem simán belefért volna :)

Nagyon megérintett a könyv és az abban leírtak. Michelle nagyon jól írt, egy pillanatra sem érződött száraznak vagy unalmasnak, tele volt igazi érzelmekkel. Mindenkinek csak ajánlani tudom, még azoknak is akiket nem érdekel az amerikai politika.

Általában nem szokott egy hétbe telni egy 400 oldalas könyv elolvasása, de a Becoming kivételt képez ez alól. :) Annak ellenére, hogy a szöveg olvastatja magát, időről-időre meg kellett állnom az olvasásban, hogy földolgozzam a látottakat. Nem arról van szó, hogy túl bonyolult lenne a megfogalmazás, épp ellenkezőleg, hanem arról, hogy a témák, amelyeket fölhoz (pl. rasszizmus, iskolai lövöldözés, stb.), nehezek, gondolkodást, emésztést igényelnek.
    A könyv felépítése logikus, jól követhető, illetve a fejezetcímek is ötletesre sikerültek. A bevezetés szó szerint fölcsigázza az olvasót, eléri, hogy az illető már alig várja, hogy nekikezdhessen a történetnek. Tetszik, hogy a kezdet kezdetén indul a visszaemlékezés, ezáltal jobban megismerhetjük a volt First Lady gyermekkorát, a motivációit, a kapcsolatait, s ezáltal tulajdonképpen őt magát is. A könyv nem teljesen kronologikusan halad az események elmesélésében, hanem hol előre, hol visszautal az időben, amivel még olvasmányosabbá válik a memoár. A magam részéről már alig vártam, hogy Barack Obama is megjelenjen a színen. Kíváncsi voltam rá, hogy ismerkedtek meg, mi a titka a házasságuknak, azaz hogyan tudnak összhangban működni elsősorban a természetükből fakadó különbségek ellenére. Sejtettem, hogy nem volt könnyű életük, de a könyv elolvasásáig bele sem gondoltam, hogy mennyire. Rengeteg szórakoztató, vicces emlék kerül elő, de ugyanakkor a szomorúak is teret kapnak. Az angol királynő meglátogatásáról szóló részeket nagyon aranyosnak találtam. Jó volt hallani, hogy nem annyira karót nyelt társaságról van szó, mint amilyennek próbálják beállítani. :) Kellemes meglepetésként ért továbbá bizonyos tévéműsorok megemlítése is, amelyeket ismerek, kedvelek és elvétve nézek is (az különösen tetszett, mikor Michelle Obama azt írta, nincs is jobb egy fárasztó nap után, mint ezekbe a műsorokba belefeledkezni a híradó helyett :)).
    Összességében a Becoming egy magával ragadó mű, amely többet ad az olvasónak, mint azt elsőre várná. Ez nem csak egy szimpla életrajzi könyv, ennek van mondanivalója, sokat lehet tanulni belőle, és aki nyitott rá, annak az életszemléletén is változtathat.

Korábban olvastam a Peter Slevin féle „életrajzot”, így már tudtam mire számíthatok. Nem véletlen, hogy a könyvre olyan sokan vártak, a First Lady életútja szerintem fantasztikus, ehhez sokat hozzátett a családja és az ambíciózus személyisége, dehát ebből is látszik mennyi mindenre képes az ember (bár ahhoz nem kis szerencse kell, hogy az USA eljövendő elnökével randizzon az ember). A Világnak több ilyen szuper hölgyeményre lenne szüksége, akik példát mutatnak és inspirálják az embereket. Remélem továbbra is folytatja, amit elkezdett! Én nagyon szerettem a könyvet!