A ​mandulafa 89% 54 csillagozás

Évekig nézegettem ezt a könyvet a polcomon, mert éreztem, hogy nehéz téma lesz, hangulat kell hozzá. És nem tévedtem.
Mindenkinek kellene olvasni könyveket a népirtásokról. Minden oldalról. Minden országból. Mert minél többet tud az ember, minél több oldalról vizsgálja az eseményeket, annál inkább nem érti, hogyan történhet ez meg….mert a történelem ismétli önmagát, és nincs megállás. Sosem tanul az emberiség. Lehet, hogy egy nemzet nyíltan sajnálatát fejezi ki egy másik nemzetet ért sérelmek miatt, majd valaki mással szemben véghezviszi ugyanazt.
Olvastam arról, hogy a középkorban hogyan üldözték a zsidókat és a muszlimokat az Ibériai-félszigeten, olvastam az örmény genocídiumról, olvastam többet a holokausztról, olvastam a délszláv-háború borzalmairól, a szovjetunió felbomlása utáni oroszellenes megmozdulásokról. És most itt ez a könyv, ami a palesztin-zsidó ellentétről szól.
Sokan kritizálják, hogy nagyon egyoldalú a történet, de vajon melyik történet nem egyoldalú, ami a népirtásról szól? Az egész történetet palesztin szempontból közelíti meg az írónő, egy kisfiú életét ismerhetjük meg, aki családjával elszenvedi azt az üldöztetést, amit Izrael létrejötte után át kellett élniük.
A mandulafa története nekem nagyon hasonlított Tariq Ali: A gránátalmafa árnyékában c. könyvéhez. Az elv ugyanaz, rekvirálással indítanak, majd kiköltöztetik a családot, bebörtönzések és/vagy halál a családfőkre, megalázás, kirekesztés, és természetesen, ha regény, akkor a túlélés lehetősége.
Ez az egész értelmetlen…egy túlélő népcsoport, akik alig pár éve vannak túl a saját népük kiirtásán, és most ők teszik ugyanezt. Felfoghatatlan. Mint ahogy az íróasztalnál meghúzott határok is. Ki dönti el, kié legyen a föld, amin évszázadokig mások éltek? Itt nem csatában vesztek el a területek, nem harcokban, csak egy innen távoli helyen, valakik húztak határokat….
Igen, a gyűlölet erőszakot szül…mindig. A zsidó gyűlöli a palesztint, mert elvették az ígéret földjét, amit x évszázaddal később visszakaptak…mert megérdemlik, szenvedtek eleget. A palesztinok gyűlölik a zsidókat, mert elvették a földjeiket, amiket évszázadokon keresztül birtokoltak. Kinek van igaza? (nyilván sarkítok, de na…)
Ihmed, a történet főhőse, a kis arab matekzseni, akinek a tudás az egyetlen kiemelkedési esélye. Harcol, küzd, szembeszáll anyjával is, ha kell, hogy egy nagyobb jót elérhessen. Tűri a megaláztatást, nem foglalkozik saját magával sem annyira, mint amennyire a családjával.
A könyv amúgy remekül van megírva. Izgalmas, érdekes, végig fenntartja a figyelmet, engem a már felnőtt Ihmed élete is érdekelt, még akkor is, ha ott nagyobbak voltak az ugrások. A zsidó professzorral való együttműködésének története hihetetlen erőről tanúskodik, aztán a szerelem is beköszönt… spoiler Kifejezetten érdekes volt ezt a két vallást egymás szemszögéből vizsgálni.
off

Bár nem szokott a választásnál befolyásolni a borító, ez nagyon megtetszett.
A történet eleje még teljesen beszippantott, de a vége már nem annyira. Ott már túl nagyokat ugrottunk az időben, valahogy nem volt idő annyira átérezni a dolgokat.
A fülszöveg alapján kicsit másra számítottam, de nem lehet azt mondani, hogy egy unalmas könyv lenne.

A könyvet sajnos nem lehet teljes mértékben elfogulatlannak tekinteni, azonban ez is egy nézőpont, és rámutat arra, hogy bizony a fő kérdés nagyon összetett. Nincsen fekete és fehér, mindkét nép szenvedett eleget, azonban az erőszakot semmi nem legitimálhatja. A főszereplő karaktere nem volt számomra teljes mértékben szimpatikus, holott egy mérhetetlenül önzetlen ember.
Sokszor éreztem úgy, hogy az alázatossága önsorsrontásba csap át.
Sok közel-keleti témájú könyvet olvastam, és szinte kivétel nélkül mindegyikben megjelenik a testvéri szeretet mindenek feletti elsődlegessége. Mintha ez az érzés túlmutatna a gyermek-szülő, férj-feleség kapcsolatokon is. Ugyanakkor szintén a közel-keleti témájú könyvek sajátossága, hogy kidomborítja a nők bántó műveletlenségét, babonás hiedelmektől való félelmeit, rettegést a hagyományoktól való eltéréstől. Egyfelől ezek a női karakterek nagyon tiszták, azonban sajnos a fejlődés gátjai is, hiszen anyatigris mivoltukat kihasználva, az érzelmi zsarolás széles tárházát felvonultatva kényszerítik gyermekeiket rossz döntések meghozatalára. Összességében az elsőtől az utolsó betűig egy mélyen megrázó, és elgondolkodtató mű.
Közel-keleti témájú könyveket olvasva mindig átfut rajtam, hogy milyen szerencsések vagyunk mi itt Európa közepén, ugyanakkor az is, hogy mindaz a mély morális válság, ami a jóléti társadalmakon ül, pontosan abból fakad, hogy nem tudjuk értékelni az egyszerű jóságot, nyugalmat és békét, amiben élünk, mivel a fogyasztói társadalom kiszipolyozza lelkünket.

Zseniális. Nagyon tetszett!!! Mondjuk, elég lehangoló az indítása, és alapból sem egy nagyon pozitív hangvételű könyv, mégis magával ragad. Csak párszor akartam eldobni egy-egy negatív történés után. De még ezzel együtt is nagyon tetszett. Elgondolkodtató, mert az ember akarva akaratlanul is párhuzamot von a saját és a főszereplő élete között. Speciel nagyszerű olvasmány ez egyetemistáknak is, vagy azoknak, akik úgy érzik, igazságtalan velük az élet. Ez a könyv rávilágít arra, mennyire szerencsés helyzetben vagyunk is mi tulajdonképpen.
Tudunk iskolába járni, van mit ennünk, nem kell eltartani a sátorban élő, éhező családunkat. Stb.

Számomra elég egyoldalúan mutatja be a zsidó-palesztin kérdést. Soha nem hittem abban, hogy a világ fekete és fehér. Arra jó volt a könyv, hogy betekintést nyerjünk a palesztin helyzetbe és egyfajta ellenpontot képez a sok korábbi holokausztról szóló könyvvel szemben, mivel nem hiszek abban, hogy a zsidók csak és kizárólag jók voltak, akik pedig ellenük voltak, azok velejéig romlott emberek lettek volna. Erre a könyvre is igaz, hogy minden egymással szemben álló felek közt vannak akik a békése vágynak és vannak, akik a gyűlöletük által vezérelve igyekeznek a másik népcsoport ellen törve csillapítani bosszúvágyukat.
Remélem a jövőben is születik – kevésbé elfogult – könyv ebben a témában!

Aki ismeri itt a molyon az ízlésemet, annak nem lesz újdonság, hogy a könyv első része – ami a gyermekkorról szólt – nekem nagyon-nagyon tetszett. Szomorú volt, és fájdalmas, de pont ezért szép is! Szegénység, erőszak, halál, kilátástalanság. Amikor még azért is napokig várni kell, hogy engedélyt kapjál a gyermeked elhantolására… szörnyű! Nagy teher nehezedett Ihmedre, amikor 12 évesen családfőként kellett megállnia a helyét, kénytelen volt munkát vállalni, feladva az iskolát. Aztán felvillant előtte egy lehetőség, hogy kitörjön, s a családjának is jobb sorsot biztosíthasson. Édesanyját nem igazán értettem, valahogy nem azt éreztem, hogy a lehető legjobbat akarná a gyermekének. Persze valahol az ő érzéseit is meg lehet érteni, ha a körülményeket nézzük. Neki és a családnak egy biztos pont volt a fia.
A regény második része sem volt rossz, itt egyre jobban érződött a történelem. Ezek az újra és újra megjelenő matekpéldák kicsit zavartak, mert már a feladványt sem fogtam föl, nem ám, hogy meg tudjam oldani. Persze nekem ezt nem is kellett, hiszen megoldotta őket Ihmed. Sajnáltam szegény fiút, mert gyötörte a lelkiismeret, amiért ő jobb körülmények közt élhet, mint a családja. Gondolt is mindig rájuk, s lehetőségekhez mérten gondoskodott is róluk. Mindemellett eleinte ott lakozott benne a bizalmatlanság is az iskola és társaival szemben, de végül barátra lelt.
A harmadik rész, a tényleges felnőtt lét, az önálló élet, Amerika fejezete. Itt, akár csak az első résznél, sodortak magukkal az események. Érdekes volt, hogy a szerelem legyőzte a faji ellentéteket is. Hát igen!
Nem értettem, hogy mire értik a tartalomban, hogy Abbász, Ihmed öccse a gyűlölet fogságába esik. Itt már megvilágosodtam. Amúgy valahol sajnáltam, mert ha másként alakul gyermekként a sorsa, talán más felnőtté válik, s másként gondolkodik.
A záró rész már gyakorlatilag szinte csak a politikáról, háborúról szólt, s egy küzdelemről Ihmed részéről. A könyv vége felé volt egy rész, ahol gombóccá vált a torkom.
S az a bizonyos címadó mandulafa, újra és újra megjelenve – hol ennek, hol annak a színtereként – végigkísérte a regényt.

Sajnos rettenetes ez a helyzet amibe kerültek a palesztinok. Nem ezzel a könyvvel kezdtem a téma boncolgatását és nem is ezzel fogom befejezni. Kicsit mesés volt pár eleme és voltak benne nagyon kedves dolgok, pl az apa gondolkodása tényleg olyan amilyennek lennie kéne mindenkinek. A könyv vége fele kicsit nehezen követtem a nagy ugrásokat időben. Jó kis könyv volt, de magasra tette a lécet A hajnal a tiltott kertben című, azt nem tudta felülmúlni.

Nekem túl meseszerű volt az egész, nem volt reális. Nem rossz, de nem ez lesz a kedvenc könyvem. Eleve ritkán kerülök szembe olyan könyvvel, ahol férfi a főszereplő, nekem ez is fura volt.

Emlékezetes, megrendítő regény egy palesztin fiúról-férfiról, akinek sorsán keresztül a könyv igyekszik bepillantást nyújtani ennek a népnek a történetébe-helyzetébe. A sztori és a narratíva szándékosan szubjektív, nem is mímel pártatlanságot, hanem direkt azokra az emberekre helyezi a hangsúlyt-rivaldafényt, akiket a média sokszor elintéz annyival, hogy „szegény, szerencsétlen menekültek” vagy „fanatikus terroristák”.
Maga az írónő több szempontból is kívülálló, ami minden jó szándékával együtt érződik is a könyvön.
Kicsit bővebben, kapcsolódó olvasmányokkal:
https://konyvturista.blogspot.com/2021/05/heti-random-2.html

Nagyon vegyes érzéseim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban. Már a borítóján leszögezik, hogy ez bizony bestseller lesz és nagyjából hoz is mindent, ami ehhez szükséges spoiler. Viszont sokszor az volt az érzésem, hogy kissé szájbarágósan jönnek a nagy gondolatok, fontos mondanivalók és üzenetek. A hétköznapi, békeidős életet leíró részeket viszont jó volt olvasni és végső soron maga a történet is olvasmányos spoiler. Szóval, olyan bizonytalan vagyok.