Michele Campbell újabb kötete is olvasmányos pszicho-thriller. Korrekt munka: nem újítja meg a műfajt, de elszórakoztat és helyén vannak benne az elvárt elemek.
A cselekmény gyors, sodornak előre az események. Mindezt úgy, hogy igazság szerint nem történnek nagy dolgok. A viszony, ahogy Aidan követi az embereket, és Caroline egyre jobban kapkodni kezd, a nővéréhez fordul… Ahogy azonban átjön a lelki feszültség, az egyre nagyobb nyomás, az ezen eseményeket is izgalmassá tudja tenni.
Váltott elbeszélés, melyben Caroline és Aidan nézőpontja váltja egymást. Érzelmi oldalról van megfogva, és folyamatosan megkapjuk, ki mit érez. A nő esetében ez OK is, azért a férfi hőst kevésbé érzelmes megközelítéssel hitelesebbnek éreztem volna.
Általában már azt szórakoztatónak tartom, ahogy ugyanazt az eseményt megnézhetjük két külön szemszögből, de itt még egy pluszt is kapunk hozzá. Ez a két ember nagyon másként látja a dolgokat. Mindkettő a maga igazságát adja elő, és az olvasónak választani kell, kinek hisz. Campbell elég erőteljesen lök egy bizonyos irányban, mondhatni, sugallja, kiben bízzunk olvasóként.
Csakhogy! Ez a sztori nem megbízható elbeszélőt alkalmaz! Rájöttem, én ezt kifejezetten élvezem, mert alaposan megbolondítja a cselekményt, hogy nem lehet hinni a szereplőknek. Nekem játék volt, hogy mérlegeltem, ki mikor és miben hazudik.
Abba bele lehet kötni, hogy mennyire hihető az egész történet. Túl simán mennek a gonosz tervek, és Aidan alakja is támadható. spoiler De jól szórakoztam olvasás közben, így ezek most annyira nem foglalkoztattak.
Volt egy kis strandkönyv hangulata is, mert eljátszik a szerző a társadalmi és anyagi különbségekkel is. Caroline gazdag és előkelő, míg Aidan szegény és börtönviselt. A viszony, a bosszú tematikája is jól illik egy strandkönyvbe, csak éppen itt az érzelmi feszültség és fenyegetettség thriller felé visz el.
Nem hibátlan, de jól szórakoztam rajta – a nem megbízható elbeszélő módszert meg szeretem.