Eleázár ​avagy A forrás és a csipkebokor 4 csillagozás

Michel Tournier: Eleázár avagy A forrás és a csipkebokor

Michel ​Tournier kisregénye kétszintű alkotás. Első szintjén egy igencsak egyszerű történet elbeszélése. A címszereplő, az anglikán pap, a hatalmas írországi éhínségek és nyomor elől családjával együtt az Ígéret Földjére, Amerikába vándorol, valamikor a múlt század közepén. Itt hamarosan kiderül, hogy az igazi Ígéret Földje nem a keleti, hanem a nyugati part, Kalifornia tája, oda kell hát menniük. Persze nincsenek egyedül, egész karaván halad Kalifornia felé, és az úton derül ki, kik lesznek majd a szerencsések, és kikből válnak már menet közben vesztesek. Hiszen nem mindegy, milyen kondícióban éri a családokat az érkezés, a honfoglalás. A második szint a vallási, metafizikai szféra. Eleázár pap, a Biblia ismerője, hogyne ismerne hát rá helyzetének mózesi voltára. Miként Mózes, Ő is népét (családját) vezeti a sivatagon át a Kánaánba, és miként Mózesnek, neki is meg kell küzdenie nemcsak „népe” világias hiúságok utáni vágyaival, de saját kisértéseivel is. „Forrás” (az anyagiakról… (tovább)

>!
Sík, Budapest, 2000
90 oldal · ISBN: 9639270032 · Fordította: Bognár Róbert

Enciklopédia 2


Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Morpheus>!
Michel Tournier: Eleázár avagy A forrás és a csipkebokor

Egy írországi Mózes, aki a Kánaán földje helyett Kaliforniába vezeti a családját. :) Erről többet nem is érdemes mondani. Vékonyka könyv, gyorsan elolvasható, de mindenképpen érdemes.

giggs85 >!
Michel Tournier: Eleázár avagy A forrás és a csipkebokor

Bár Tournier sosem volt igazán nagy kedvencem, de a főművének nevezhető Rémkirályt így is a 20. század legnagyobb regényeinek egyikének tartom, amit sokféleképpen közelíthetünk meg, és sokféleképpen is értelmezhetünk.
Ehhez képest az Eleazár egy szimpla Mózes parafrázis. Annak nem rossz, de a Rémkirályhoz képest elég egysíkú.

graffalo >!
Michel Tournier: Eleázár avagy A forrás és a csipkebokor

Régen Tournier volt az egyik kedvenc íróm. A Rémkirály után kb. mindent megpróbáltam megszerezni és elolvasni tőle, amit csak magyarra fordítottak. Az Eleázár már hosszú évek óta itt volt a polcomon, valószínű pont a bibliai vonatkozás miatt nem kerítettem rá sort mostanáig.
A könyv fülszövege nem hagy sok titkot, röviden az egész történetet bemutatja. Tournier olvasmányosan ír, de ez most nem volt egetrengető élmény.


Népszerű idézetek

giggs85 >!

A víz és a tűz harcában mindig a tűz enyészik el.

Kapcsolódó szócikkek: tűz · víz

Hasonló könyvek címkék alapján

Eric-Emmanuel Schmitt: Oszkár és Rózsa mami
Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai
Albert Camus: Az idegen
Annie Ernaux: Árulás / Egy asszony
Inés Cagnati: Mosé avagy a síró gyík
Vercors: A tenger csendje
François Mauriac: Viperafészek és más kisregények
Prosper Mérimée: Colomba
Annie Ernaux: A hely / Egy asszony
Gustave Flaubert: November – Stílusgyakorlat töredék