A ​természeti szerződés 3 csillagozás

Michel Serres: A természeti szerződés

Michel Serres a legújabb kontinentális filozófia zseniális különce volt. A természeti szerződésben az ökológiát jogtudományi szemszögből közelíti meg. Szerinte az emberi lények között létrejött társadalmi szerződés valójában a természet kizárását jelentette a társadalom alapvetéséből, ezért napjainkban szükségessé vált egy második szerződés megkötése, immár az ember és a természet között. Utóbbi szerződés legfontosabb célját Serres abban látja, hogy általa az ember elismerje minden létező létjogosultságát a
Földön. Ez azt jelenti, hogy az emberi és az állati jogok, vagyis a szenvedni képes lények jogai mellett meg kell állapítanuk bizonyos jogokat a növényi létezők, sőt mit több, az összes nem élő létező számára is – még akkor is, ha ez szinte lehetetlennek tűnő vállalkozás.

Eredeti cím: Le contrat naturel

Eredeti megjelenés éve: 1990

A következő kiadói sorozatban jelent meg: digi::poszt Kijárat

>!
168 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155160899 · Fordította: Seregi Tamás

Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 17


Kiemelt értékelések

Nagy_Csilla_dr>!
Michel Serres: A természeti szerződés

A természeti szerződés Peter Singer írására emlékeztet (https://www.facebook.com/photo/…), tartalmában olyan igazságokat tár elénk, amellyel vitatkozni nem tudunk, stílusában pedig minden udvarias félrenézést mellőz és provokatívan a szemünk elé dobja, amit egyébként kínos észrevenni és kellemesebb elkendőzni.
Megvan ennek is az oka: már nincs idő udvariaskodni.
Meddig lehet ezt az életformát folytatni?
Mi vár a minket követő generációra?
Lesz-e egyáltalán még következő generáció?
És ha lesz, meddig marad neki életképes környezet?
Serres Singernél távolabbra tekint: az állatvédelmet a környezetvédelem rendszerében látja, és felismeri, hogy a környezet védelme már nemcsak az állatokat védi, hanem mindannyiunkat.


Népszerű idézetek

Viktor_Feczku>!

A tudomány egyesíti a tényt és a törvényt, ezért olyan fontos manapság.

36. oldal

Viktor_Feczku>!

A logika, a nyelv művészete a tárgyalóteremben született, a különböző ítélőszékeken, vagyis a helyes érvelés és a halál viszonyából.

80. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne
Jacques Derrida: Bitangok
Ulrich Beck: A kockázat-társadalom
Simone de Beauvoir: A második nem
Luc Boltanski: A kritikáról
George Chehi: Realitás vagy illúzió
Pierre Bourdieu: Előadások a televízióról
Carl Schmitt: Politikai teológia
Michel Foucault: Felügyelet és büntetés
Raymond Aron: Az értelmiség ópiuma