A ​fekete 15 csillagozás

Egy szín története
Michel Pastoureau: A fekete

Könnyűnek ​tűnik megválaszolni a kérdést, hogy mit jelent egy szín; mondjuk a fekete. Egy hasonlat (fekete, mint a holló), egy hozzárendelés (a fekete a halál színe) elégnek tűnhet a meghatározáshoz.

De Michel Pastoureau könyvét olvasva, mely az európai művelődés történetét áttekintve igyekszik meghatározni a fekete jelentésének változásait, pulzálását, láthatjuk, hogy a kérdés nem is olyan egyszerű. Volt, amikor a fekete a színskála egyik pólusa volt, máskor nem egy fekete létezett, hanem több, és volt olyan is, amikor nem tartozott a színek közé.

A fekete mást jelentett az ókori egyiptomiaknak, mint a ciszterci szerzeteseknek, mást a címertanban, mint a teológiában, és eltérően viszonyultak hozzá a gótika festői, mint a romantikus írók. A gazdagon illusztrált kötetben átfogó képet kapunk a fekete jelentésének és általában a színek használatának változásairól a kezdetektől a jelenkorig, a művészetben, a tudományban és az öltözködésben ugyanúgy, mint a társadalmi… (tovább)

Eredeti cím: Noir: Histoire d'une couleur

>!
284 oldal · ISBN: 9788081016417 · Fordította: Séláf Levente

Enciklopédia 31


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 22


Kiemelt értékelések

Belle_Maundrell >!
Michel Pastoureau: A fekete

Michel Pastoureau: A fekete Egy szín története

A fekete elkötelezett híveként rögtön magához vonzott a borító meg a cím, és nem is bántam meg, hogy elolvastam. Maga a kiadás nagyon szép, sok kép van benne, amikben jól el lehet gyönyörködni. És Nosferatu is befigyel Jól összefoglalja a fekete történetét, bár én néha kicsit untam a középkori szerzetesek csuháit és a sokadik festő véleményét arról, hogy ez most szín vagy nem, de összességében érdekes információkat tartalmaz. A legjobban a boszorkányos rész tetszett, ami arról szólt, hogy milyen ördöginek tartották egy időben, meg a modern kori megítélése. Ez lehetett volna hosszabb, a bencések vagy az itáliai hercegek öltözködése helyett inkább itt térhetett volna ki a szerző a divatra. De hát férfi a szentem, úgyhogy elnézzük, hogy csak a kis feketét említette meg három sorban, meg a bőrdzsekit egy kép erejéig.
A vége annyira nem tetszik, kicsit olyan, mintha az író lenézéssel vegyes sajnálattal venné tudomásul, hogy a fekete is beállt a „normális” színek közé. Mondjuk mondhat akármit, én nem hiszem, hogy a lázadó szellemek valaha is az elsőáldozó rucijukat választanák a fekete bőr helyett.
Mindenesetre én örülök, hogy már nem akarnak boszorkányt kiáltozva rádobni a máglyára, amint kilépek az ajtón. :P Bár a mamám szerint „ennyi fekete ruha a halottas háznál sincs kiterítve, mint nálunk”.

Black_Venus >!
Michel Pastoureau: A fekete

Michel Pastoureau: A fekete Egy szín története

A fülszöveg nagyon akkuraátusan leírja, hogy miről is szól. Olvasóként annyit teszek hozzá, hogy olvasmányos, könnyen érthető, átfogó, jók az illusztrációk és nincsenek benne fölösleges részletek. Művészettörténet iránt érdeklődőknek ajánlott olvasmány.

kkata76>!
Michel Pastoureau: A fekete

Michel Pastoureau: A fekete Egy szín története

A szerző a könyv bevezetését a cím igazolásával kezdi, vagyis azzal, hogy a fekete igenis egy szín. Meglepő lehet ez a felütés, ám a könyv folyamán a fekete szín szerepét, jelentését taglalva ez a kérdés újra és újra előkerül, és aszerint, hogy épp mely korban és társadalmi viszonyok közt járunk, választ is kapunk rá. A kiadó (Kalligram) szerint a kötetet „olvasva, mely az európai művelődés történetét áttekintve igyekszik meghatározni a fekete jelentésének változásait, pulzálását, láthatjuk, hogy a kérdés nem is olyan egyszerű. Volt, amikor a fekete a színskála egyik pólusa volt, máskor nem egy fekete létezett, hanem több, és volt olyan is, amikor nem tartozott a színek közé. A fekete mást jelentett az ókori egyiptomiaknak, mint a ciszterci szerzeteseknek, mást a címertanban mint a teológiában, és eltérően viszonyultak hozzá a gótika festői mint a romantikus írók”.

A „látszólag monografikus tanulmány” időrendben, azon belül pedig tematikusan építkezik: az őskáosztól (hiszen a fekete minden kezdete, az „eredendő szín") eljut a 21. századig, érintve közben régészetet, mitológiát, képzőművészetet, heraldikát, divattörténetet, egyháztörténetet, könyvtörténetet, filmtörténetet, társadalomtörténetet, irodalmat… Ennek oka, mint azt a szerző a bevezetésben megjegyzi az, hogy a "színek minden leírása, megnevezése kulturális és ideológiai, még akkor is, ha a legsemlegesebb (…) dokumentumokról van szó”, így „nem tanulmányozhatók időn és téren, konkrét kulturális kontextuson kívül. Éppen ezért minden színtörténetnek először is társadalomtörténetnek kell lennie”. A színekkel, illetve a színek történetével foglalkozó kultúrtörténész szemében a szín „társadalmi jelenség”, hiszen a társadalom ad a színnek a saját (földrajzi és időbeli) hatókörén belül jelentést (mely lehet akár szimbolikus vagy emblematikus is) és értékeket. Ezért változik mindkettő a társadalom időbeli változásait követve, valamint ezért találunk más, többször egymásnak ellentmondó jelentéseket egyazon kor különböző kultúráiban. Az utóbbira érdekes példa a fekete különböző szimbolikus értéke az ókori római, keresztény és észak-európai (germán-kelta) népek számára.

Mindebből következik, hogy a színtörténet "olyan kutatási terület, melyhez különféle (…) diszciplínák vizsgálata szükséges”. A könyv így annyira átfogó lett, hogy legnagyobb veszélye a felszínesség lehetne, de mégis rendszerezett és lényegre törő képes maradni, komplex kultúrtörténeti áttekintést adva egy szín történetéről, miközben kitekint a legkülönbözőbb tudományterületekre. Hogy a szerző mégis határokat szabjon magának, saját érdeklődési területén belül marad, miszerint az európai társadalmakat vizsgálja, a római kor és a 18. század közötti időszakra helyezve a hangsúlyt.

Az első fejezet az ókori mítoszok és hiedelmek világába enged betekintést, majd következik a középkor: a keresztény világkép kialakulásának időszaka, majd a szerzetesrendek és a lovagok kora, ahol a címertan és a lovagregények irodalma is jelentőssé válik a téma szempontjából.
A fekete a 14-16. század közt válik divatszínné először a közemberek, majd az udvarok lakói, sőt, a királyok körében, és egyre elterjedtebb és közkedveltebb lesz.
A következő évszázadok már a fekete jegyében telnek: a szerző a 16-18. századra teszi a fekete-fehér világ megszületését, és a 17. századot egyenesen „sötét évszázadnak” hívja, bár a szín jelentése és értéke ismét változik. A fekete ekkor mint a színek ellentéte jelenik meg, és a Newton prizmakísérletei után elterjedő színskálán sincs helye. A könyvnyomtatás elterjedésével és a protestantizmussal indul az a folyamat, melynek hatására egy „fekete-fehér világ” születik meg: fekete-fehér kultúra és képzeletvilág.
A fehér papír és fekete tinta hatását fokozzák a fekete nyomatok, és később ez a tendencia él tovább a fotózás elterjedésével, majd a film hőskorában. Ezzel párhuzamosan a 19. században újra elterjednek a színek az öltözködésben, bár a fekete máig népszerű maradt, és a művészetek sem hagyták el. A 18. század végén indul a „gótikus irodalom” első nagy korszaka, ugyanakkor a festők számára a fekete még mindig nem szín ("semmi sem fekete", idézi Gauguint a szerző). A festészetbe csak az 1920-as években tér vissza ez a szín, és ekkortól a „dizájn és a modernitás emblematikus színévé” válik a 20. században.

A fekete térhódításával párhuzamosan veszt is jelentőségéből, hiszen mára már annyira elterjedt és elfogadottá vált, hogy „szimbolikája mindenütt elhalványult”. Míg „a fehér talán már nem annyira ártatlan, mint valaha”, a fekete a szerző szerint egyedül a nyelvhasználat és a babona területén maradt „tabudöntő szín”. Ennek ellenére a kötet nem kijelentéssel, hanem kérdésekkel zárul: a fekete „végre közönséges színné vált? Semlegessé? Olyanná, mint a többi?”
Összességében rendkívül hatásos könyvről van szó, melyben mindenki talál magának valamit, amitől izgalmassá válik számára, annyira szerteágazó a téma. Szinte olyan, mintha izgalmas krimit vagy inkább évszázadokon átívelő történelmi regényt olvasnánk, melynek a halhatatlan FEKETE a főszereplője.

5 hozzászólás
Ata_Szabó>!
Michel Pastoureau: A fekete

Michel Pastoureau: A fekete Egy szín története

Azért volt hiányérzetem…Többek közt, a „XX. századi” fekete diadalából abszolút kimaradt a képregények hódítása.


Népszerű idézetek

Belle_Maundrell >!

A dizájn feketéje nem azonos a korábbi évszázadok hercegi, fényűző feketéjével, sem a nagy ipari városok koszos és mocskos feketéjével: ez a fekete egyszerre komor és rafinált, elegáns és funkcionális, vidám és fényes, röviden egy modern fekete. […] a fekete és a dizájn találkozása tökéletes siker.

260. oldal

Michel Pastoureau: A fekete Egy szín története

Kapcsolódó szócikkek: fekete
Belle_Maundrell >!

A fekete szín az öltözködésben ma már nem agresszív és nem sért semmilyen tabut.

264. oldal

Michel Pastoureau: A fekete Egy szín története

Kapcsolódó szócikkek: fekete · öltözködés
Belle_Maundrell >!

Egy régi elképzelés azt tartja, hogy a fekete távol tartja a feketét, vagy hogy az Ördög, aki maga is fekete, fél a feketétől.

267. oldal

Michel Pastoureau: A fekete Egy szín története

Kapcsolódó szócikkek: fekete · ördög
Belle_Maundrell >!

Hosszú távon a fekete marad a divatszabászok és a divat világának fétisszíne.

261. oldal

Michel Pastoureau: A fekete Egy szín története

Kapcsolódó szócikkek: divat · fekete
Belle_Maundrell >!

Az ókorban az északi félteke összes népe számára a holló a legfeketébb élőlény, mellyel találkozni lehet. Ahogy a szín, a madár is lehet jó és rossz egyaránt. A germánoknál teljesen pozitív: egyszerre isteni, harcos és mindentudó madár. Odin, az északi panteon főistene öreg és félszemű, de két hollója, Huginn (a gondolat) és Muninn (az emlékezet), helyette is bejárják a világot, figyelnek és hallgatóznak, majd elmesélik neki mindazt, amit láttak és hallottak. Nekik hála Odin mindent tud, hatalommal bír a jövő fölött, és dönt a halandók sorsáról. Nem habozik hollóvá változtatni azokat, akik kivívják a rosszallását, vagy ő maga is holló képét öltheti, hogy megkínozza és megölje őket.

45-46. oldal

Michel Pastoureau: A fekete Egy szín története

Kapcsolódó szócikkek: holló · Odin
Belle_Maundrell >!

Ennek a boszorkányüldözésnek is van saját színe: a fekete. A periratokban, a sátáni szertartások aprólékos leírásánál, a démonológiai traktátusok különböző fejezeteiben ez a szín folyton visszatér. Vegyük például a boszorkányszombatot, amely egész Európát izgalomban tartja az 1600-as években. Éjszaka zajlik, a homályban, romok közelében vagy az erdő szívében, néha pedig különösen sötét föld alatti helyeken. A résztvevők fekete ruhákban jelennek meg, korommal bevonva (néhányan a kéményen át jutottak el a boszorkányszombatra), majd levetik az öltözéküket, hogy mezítelen vegyenek részt a fekete misén, a mulatságokon, a szertartásokon és az orgiákon. Maga az ördög is megjelenik egy nagy fekete, szörnyű, tisztátalan, szarvas, szőrös vagy karmos állat képében. Gyakran bakkecske, néha kutya, farkas, medve, szarvas vagy kakas. […] A „fekete” mise során – ami szimbolikus értelemben és materiálisan is fekete –, melyet visszafelé mondanak el, istenkáromlások és szentségtörések kíséretében, számos ilyen színű tárgyat használnak vagy változtatnak át. Az ostya, vagy legalábbis ami helyettesíti (gyakran retek), szintén fekete, vagy azzá válik, ugyanúgy, ahogy a feláldozott gyerekek vére: számos istenkáromló varázsige képes megváltoztatni a színüket. A mise és az orgiák után a „sötétség hercege” és a résztvevő démonok mindenféle fekete mágiát űznek, hogy így kiokosítsák cimboráikat és ártsanak a jóknak és az ártatlanoknak.

196. oldal

Michel Pastoureau: A fekete Egy szín története

Kapcsolódó szócikkek: boszorkány · boszorkányság · boszorkányszombat
Belle_Maundrell >!

Az angol gótikus regények indították útjára a haláltánc divatját az 1760-as években, […] és vele együtt diadalittasan visszatér a fekete is. Ez az éjszaka és a halál diadala, a boszorkányoké és a temetőké, a különösé és a fantasztikusé.

233. oldal

Michel Pastoureau: A fekete Egy szín története

Kapcsolódó szócikkek: 1760 · fekete · gótikus irodalom
Belle_Maundrell >!

A fekete egyszerre modern, kreatív, komoly és domináns.

261. oldal

Michel Pastoureau: A fekete Egy szín története

Kapcsolódó szócikkek: fekete
Belle_Maundrell >!

A fekete képviselhet lázadást vagy ellenszegülést is.

261. oldal

Michel Pastoureau: A fekete Egy szín története

Kapcsolódó szócikkek: fekete · lázadás
Rocketdog>!

    Mindezek a nehézségek magyarázzák, hogy Európában hosszú időn keresztül, az ókor kezdetétől a középkor végéig a kelmefestők által készített feketék ritkán szépek és nem is igazán feketék. Inkább barnák vagy akár szürkék, vagy sötétkékek, egyenetlenül fedik be a szövetet, rosszul tapadnak rá, és a ruháknak és szöveteknek inkább koszos, fakó, kellemetlen kinézetet adnak. Nem sokra becsülték őket, ezek a fekete öltözetek a legalacsonyabb társadalmi osztálynak, a kosszal járó vagy lealacsonyító munkáknak és néhány különleges körülménynek vannak fenntartva, mint a gyász vagy a bűnbánat. Csak a fekete prémeket becsülik nagyra, főképp a cobolyét, amely az állatvilágban előforduló feketék legszebbike.

31. oldal

Michel Pastoureau: A fekete Egy szín története

Kapcsolódó szócikkek: fekete

Hasonló könyvek címkék alapján

Faragó István – László Zsuzsa: Divat-bemutató könyvecske
A kaczkiás bajusz
Endrei Walter: Patyolat és posztó
Friedrich Hottenroth: Nagy viseletkönyv
Kozák Péter: Illem, sport és divat
Reiko Koga – Rie Nii – Junko Nishiyama: A divat története a 20. században
Szűcs Ágnes: Művészettörténet, divattörténet