Lanzarote 69% 130 csillagozás

Tény, hogy ez a leggyengébb és legsúlytalanabb Houellebecq alkotás (tkp egy novella), de azért pörgős szórakoztató is egyben.

A Lanzarote mintha az előképe lenne a szerző három évvel későbbi könyvének, ami az Egy sziget lehetősége. Van benne minden, amit megszokhattunk az írótól, egy Houellebecq-i hős (sőt egy H-i mellékszereplő is), szexualitás, egy biszex lánypáros (melyik férfi ne vágyna erre titokban vagy nyíltan), egy furcsa sziget, egy szekta, több-kevesebb emberi kapcsolódás, amit leginkább felületesnek jellemezhetnék. Amiben különbözik, az az, hogy a főhős nem lesz öngyilkos, nem hal meg, igazából semmi katasztrófa nem történik vele, a mellékszereplő meg elfogadja a sorsát. Úgyhogy ezek miatt némileg kilóg a sorból.

Érdekes volt,de valahogy többet vártam a Behódolás után.
Laza napokra ideális,mikor épp nincs más kézközelben.
Szerintem Michel egy nyaralása lett leírva ebben a könyben,én speciel nem szeretnék ilyen nyaralást,ilyen fokú kiégettséget egy pozitív esemény közben.Imádok utazni,nyaralni,más országokat,embereket,kultúrákat megismerni.Vicces és ironikus volt az európai népek nyaralási szokásiról írt pár mondatnyi szösszenet.A német lányok dobtak egy kicsit a könyv értékén(és a velük megesett jelenetek leírásai),de így sem tudom jobbnak értékelni,mint egy hármas.

Nem is regény ez, hanem egy hosszú novella. Ami nem baj, csak mondom.

Van egy kiábrándult értelmiségi narrátorunk, aki szórakoztatóan cinikus, mert nem az az ember, aki komolyan vesz dolgokat, egy világban, ahol a komolyság elvárás, a komolytalanság meg gyakran csak idétlenség.

Elmegy nyaralni, megismerkedik pár emberrel, dug néhányat, egy pasi is van benne, aki egy fura szektában pedofil lesz, és hát ennyi. Nem egy falrengető izé, gondolom ez Houellebecnek ujjgyakorlat, vagy nyári melléklet egy irodalmi folyóirat mellé, jópénzér.

Vicces cinikusponyva.

Nyaralni muszáj. – és az a borzasztó ebben, hogy tényleg.
Visszagondolni, hogy milyen érzések zsongtak bennünk, mikor azt vártuk, hogy 1999-ből 2000 legyen, hogy a számítógépek meg tudjanak birkózni a feladattal, hogy ne őrüljön meg mindenki és ne legyen világvége. 13 év telt el, csak a fél életem. De tényleg, hogy lehet túlélni azt, hogy egy rajtunk kívül álló okból ott vége lehet az életünknek? Pedig még csak a fele telt el…

Ha én lennék az atyaisten egyik szemem nagyon sírna, de a másik azért mosolyogna kicsit e könyv után. Sírna, mert hiába teremtett paradicsomi környezetet a gyerekeinek, ( a regény egy (kb)nyaralásról szól a Kanári-szigeteken) azok mégsem tudják, mit kezdjenek vele.
A főhős, hogy a nagy unalom elől, mely kintről is és bentről is egyaránt fenyeget, nyaralni indul, no mert azt azért csak kell. Hamar rájön, hogy Lanzarote szigetén sem találkozik senki mással csakis önmagával, azzal a kongó értelmetlenséggel, mely az egész életét át-áthullámozza.
Mégis mosolyog egy picit az atyaisten másik szeme, mert mindezt valami távolságtartó humorral és önkritikával teszi, mintha lenne benne valaki, aki nem vesz részt a sztoriban, mintha egy színpad lenne, mely éppen csak helyet ad mindehhez önmagán.
Hu, és ahogy a Houellebecq a szexről ír, vagy lehet, hogy ez már valami új írói trendi cucc, kipakolni ezt is minden sallang nélkül, naturalista leírások oldalakon át, vagy egyszerűen csak már semmilyen írói képet nem akar magáról fenntartani. Ember vagyok, az meg ennyi..A regényke nagy részében áll neki a töke, aztán ahol tud magán segít, itt elég leleményes, talán még az unalom íze is el-eltűnik egy időre ilyenkor. Szép leszbi lányok szórakoztatják az íróurat, akinek ha a fotóját megnézem a könyv fülszövegében ..hát valahogy minden eszembe jut róla csak a szex nem. Lehet éppen ezért ír róla, legalább elképzeli. Azt meg szuperül. Szóval csemegének valami vaskos (könyv!!)után jólesnek ezek az oldalak.

Monsier H. leggyengébb könyve. Leginkább tényleg egy hosszú novellára emlékeztet, egy-két szereplővel, csattanóval a végén. Valahol olvastam, hogy Franciaországban képekkel együtt jelent meg a könyv, vagy legalábbis kiadtak hozzá egy fotóalbumot, amit Houellebecg készített Lanzarote szigetén. (Kicsit valami olyasmi lehetett, mint Nádas Saját halála.) Kíváncsi lennék, hogy vajon ez mennyiben módosítja, árnyalja az értelmezést, illetve az értékelést. (Amúgy a borítón lévő kaktuszkép ebből a fotósorozatból való.) Persze ez a könyv is egyfajta „előtanulmánya” a következő regénynek, az Egy sziget lehetőségének, mint ahogyan A harcmező kiterjesztése volt az Elemi részecskéknek. Innentől kezdve már csak viszonyítás van, illetve egyfajta eleve elrendelés, hogy akkor „az előtanulmány” nem olyan jó, mint „az igazi mű”. (Persze A harcmező kiterjesztése és az Elemi részecskék viszonya pont ezt az állítást cáfolja meg, hiszen mindkét regény alapvetően jól megírtra sikeredett.) Mindezek ellenére természetesen megadtam az esélyt, hogy hasson a Lanzarote, de sajnos nem sikerült. Vagy is csak félig. Mert a szöveg meg van írva, de valami, mégiscsak hiányzik belőle. Talán pont a képek. A fotósorozat. Ki tudja.

Kedvenc írómnak mondanám Houellebecq-et, akinek a regényei mindent magába foglalnak és tökéletes egyensúlyt alkotnak. Semmi sem túlzó vagy túl kevés, hanem pont jó, és közben minden benne van. Szerintem ritka az ilyen író. Aktuál politika humorosan, cinikusan előadva, megspékelve csöppnyi részletes szexualitással, meghintve nem kevés emberi nyomorúsággal, perverzióval és életigazságokkal (nyersen és nem túl átsütve), mindezt nagyon szépen, jó ízléssel tálalja.
A „Lanzarote” c. könyvének ugyan nehézkesen álltam neki, de a végén teljes összképet adott nagy meglepetésemre. Pedig azt gondoltam felfedezek egy kevésbé jó regényt, de nem így volt. Hasonló a „Csúcson” c. regényéhez, ez is utazásról szól.

Én ezt egy hosszúra nyúlt novellának érzem. És talán nem a szerző legsikerültebb könyve.

De ez is az övé. És egyszerűen elviselhetetlen ez a minden mértéket meghaladó cinizmus és kiégettség.

Nekem bejött, leszámítva a szekta/pedofil részt. Ezek nélkül viszont nem lett volna meg a kontraszt arra ki miképp próbál értelmet adni magányos, értelmét vesztett életének.
Szívesen megismerkednék a főhőssel, akit nyilván pesszimista, cinikus embernek tartanak, de több emberség van benne, mint azokban, akik fennen hirdetik mennyire empatikusak.