Elemi ​részecskék 272 csillagozás

Michel Houellebecq: Elemi részecskék Michel Houellebecq: Elemi részecskék Michel Houellebecq: Elemi részecskék

A ​szerzõrõl: Houllebecq a kortárs francia irodalom legújabb felfedezettje, második könyvét, az Elemi részecskéket a legjobb francia regénynek választotta a Lire nevû folyóirat szerkesztõsége. „Ez a könyv az európai Psycho” – írta a regény egyik méltatója 1999-ben, amikor Houellebecq mûve megjelent Franciaországban. Az Elemi részecskék kegyetlen regény egy testvérpárról. Michel híres tudós, Bruno irodalomtanár és író. Bruno a szexben keresi az élet értelmét, Michel pedig a tudományba zárja magát. Kapcsolatokkal vagy kapcsolatok nélkül, az eredmény végtelen magány. Az író a magány laboratóriumi körülményei közé helyezi hõseit, és tanulmányozza az egyedüllét és szeretet nélküli gyerekkor hatásait. A testvérek beszélgetéseikben a 20. század második felének társadalmi változásait, az emberi kapcsolatok változását elemzik, megpróbálják megfejteni sorsuk titkát. Houellebecq kiváló humorérzékkel festi le new age-s világunkat, a hitek, filozófiák, ezoterikus tanok kavalkádját, megváltásunk… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1998

>!
Magvető, Budapest, 2019
322 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631422146 · Fordította: Tótfalusi Ágnes
>!
Magvető, Budapest, 2016
322 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631422146 · Fordította: Tótfalusi Ágnes
>!
Magvető, Budapest, 2011
324 oldal · ISBN: 9789631422146 · Fordította: Tótfalusi Ágnes

2 további kiadás


Enciklopédia 131

Szereplők népszerűség szerint

Aldous Huxley

Helyszínek népszerűség szerint

kocsma · világváros · belváros · Európa · Meaux · nyaralóhely


Kedvencelte 56

Most olvassa 21

Várólistára tette 194

Kívánságlistára tette 135

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Tarja_Kauppinen IP>!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

A politikai szatíra esete a horrorpornóval.

Mivel az Anti-Justine már foglalt, ez lehet Anti-Sade. Az összes létező figyelmeztetés ráillik, mert minden van benne a hektoliterszámra fröcsögő felnőtt tartalomtól a hosszú tudományos fejtegetéseken és a gyárilag gyűlölendő karaktereken át a szabadversekig. Hát milyen regény az, ami úgy működik, hogy elrettent?! Az európai psycho helytálló titulus, bár ez nem pont úgy működik, mint tengerentúli megfelelője, ami egyébként a belőle készült, és igencsak félrement film dacára távolról sem horror, hanem a posztmodern világ, a fogyasztói társadalom és a vadkapitalizmus égbekiáltóan ütős kritikája. Ez is az, és az európai díszletek miatt még közelebb is érezhetjük magunkhoz.

Két féltestvérről szól, akiknek az anyja a szexuális forradalom jegyében eltaszította magától a gyermekeit, hogy „tovább lehessen fiatal”, vagyis nyugdíjaskoráig betépett hippikkel gangbangelhessen. A kiskoruktól fogva traumatizált fiúk életét követhetjük végig párhuzamosan, s noha egész más a személyiségük, életútjuk nagyon is hasonló: a szexmániás irodalomtanár, Bruno útját kommunák, swingerclubok, naturista strandok és libertinus kolóniák szegélyezik, ezek leírása pedig a legelszántabb nimfomániást is lehozza az életről, mert olyan tárgyilagosak, mintha a National Geographicon néznénk egy dokumentumfilmet az orangutánok párzásáról. Itt és most leszögezem, mielőtt félrevezetne valakit az izgalmas erotikus kalandokat sejtető borító, hogy bár Bruno cselekményszála olyan mennyiségű testnedvet tartalmaz, hogy az olvasásához is ajánlott segédeszköz a fogamzásgátló, és kényesebb gyomrú olvasóknak a Daedalon, Bruno frivol életmódjához a legcsekélyebb pozitív jelentéstartalom sem köthető, sőt, egyes számú főhősünk életútja jó előre borítékolható módon egy elmegyógyintézetben ér véget, melynek már korábban is nem egyszer a vendége volt.

Fájdalommentesebb a másik testvér története, akiből hideg intelligenciával működő, szinte teljesen érzelemmentes biológus lett, s akinek a testi lét már-már teher. Őnála hosszú és részletes genetikai tárgyú fejtegetéseket kapunk, amelyek az Amerikai psycho divat, márka- és zene témájú értekezéseihez hasonlatos módon küldik padlóra azt a maroknyi, kitartó olvasót, akik Bruno orgiáit még ép ésszel és nem teljesen üres gyomorral átvészelték volna. (Érdemes megedződni előzőleg Sade-on, Jelineken, Ellisen, és, azt hiszem, Zoltán Gábort és Danyi Zoltán A dögeltakarítóját is nyugodt szívvel idesorolhatjuk.) A rengeteg kufirc hatására az olvasó egy idő után összegömbölyödik, mint a süni, és nem fáj már semmi, még a könyv második felében felbukkanó kannibalizmus, sátánizmus, kéj-, rituális- és csecsemőgyilkosság sem. (Mindez jóval marginálisabban jelenik csak meg, mint az Amerikai psychóban, a jelentősége azonban nem kisebb.)

Miről szól ez a könyv? A hippimozgalom és a szexuális forradalom következményeiről, arról, hogy miként nyomorították meg és tették tönkre az utánuk következő generációkat ezen eszmék képviselői. Az utóhatásoktól a mai napig szenved a társadalom, mert minden díszlete ellenére ez egy velejéig konzervatív könyv, üvöltés, mely a klasszikus családi értékek nélkülözhetetenségére hívja fel a figyelmet. El kéne olvasnia mindenkinek, aki szerint a hagyományos család idejétmúlt, és meg kéne már haladni. Ráadásul az erkölcsi érzék nem velünk születik, hanem tanuljuk, azokat a normákat veszik át a gyerekek, amiket maguk körül látnak. Tizenéves kislányok is a libertinus kommunákban „élvezik” a szabadságot, aztán persze rádöbbennek, hogy mennyire félrement az életük, csakhogy akkor már késő.

Reflektál arra is, hogy miért ártatlmas a pornográfia minden létező formában és mértékben: mert a szó szoros értelmében addiktív, hozzászokást okoz, egyre nagyobb adag fog kelleni belőle, és a szabados életviteltől szép fokozatosan eljutunk a rituális gyilkosságokig, és az erőszak olyan szélsőséges mértékű tombolásáig, amely messze meghalad minden észt, értelmet és határt.

Elsöprő erejű szöveg, annyira, hogy mindössze három nap alatt befaltam, ugyananakkor nehéz és fájdalmas, főleg, ha az ember nincs rá kellőképpen felkészülve. Üdítően pikáns kalandokról szó sincs, annyira sötét és gyomorforgató az egész, hogy már-már arra számítottam, hogy megnyílik alattam a föld, és elnyel, hogy aztán egy naturista üdülőfaluba öklendezzen vissza, egy szál könyvvel a kezemben.

Kilóg H. életművéből annyiban, hogy nem egy középkorú, kiégett, cinikus férfi E/1-es narrációja, bár a főszereplők itt is hasonlóak mind életkorban, mind társadalmi státuszban, mind pedig mentalitásban, csak a narrátor nem énelbeszélő, így technikailag különbözik valamelyest a könyv attól, amit az írótól megszokhattunk.

A Szép új világ már itt van a küszöbön, mi pedig isszuk a levét. Távol-keleti párja Jü Hua: Testvérek című társadalomrajza a kínai kulturális forradalom árnyoldaláról.

Végtelenül fájdalmas, és indokolt mértékben polgárpukkasztó kötet, mely súlyos társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet. Kötelezővé kéne tenni, mondjuk jó páran alighanem befalcolnának tőle.

Akinek van füle a hallásra, hallja.

balagesh I>!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Micsoda ereje van ennek a szövegnek! Az első mondatoktól kezdődően úgy éreztem magam, mint egy rockkoncerten, ahol a profi hangosításnak köszönhetően minden dobütés a mellkasomnak vágódik, és az egész bensőmet megrezegteti. Az első száz oldal alatt ilyeneket ismételgettem magam: „Te jó ég, hát ez lett Zolából! Oh, Flaubert, hát ide vezet ez?” És a stílusban rejlő (mit rejlő?) erőn túlmenően elviselhetetlen az a precizitás, amellyel szakszerűen (mint az esti amerikai sorozatokban a vérprofi kórboncnokok) bemetszéseket ejt a társadalom egy ideje már oszló és most hirtelen megtalált testén. Mint a jó orvos, aki szakszerű, sok érzelmet nem kever a dologba, hiszen éppen így lehetséges szakszerűnek maradni, de azért két mozdulat között mégiscsak ember, empatikus, és ekkor a tevékenysége tárgya is ember, de aztán újra tennie kell a dolgát…
Ez a mű két féltestvér élettörténetén keresztül mutatja be a 20. század második felét a 21. századból visszatekintő elbeszélő pózából. Azaz kiemel egy problémakört („erkölcsi felszabadító mozgalom” 241.o.), és a vizsgálati vonalat a lapon túlra húzza (még ha igaz is, hogy „az új sohasem a régi egyszerű interpolációjából jön létre” 229.o.). A szexuális forradalmat, amelyet általában a pozitív oldaláról szoktak bemutatni (egyenjogúság, családon belüli erőszak és deprimációk visszaszorulása stb.), egyértelműen elátkozza. Még az elaggott hippik is csak szívtak, de a gyerekeik, a következő generációk meg pláne, és az egész csak újfajta, talán még súlyosabb problémákhoz vezetett, amit megspékelt a fogyasztói társadalom: még a remény is elveszett, hogy bárki képes lehet örömöt, boldogságot, elégedettséget érezni.
Hogy a végén utópisztikusan megvalósul a biológiai lényekre is a fizikában már kísérletileg is bizonyított kvantum-összefonódás, csábító gondolat sok író számára, de azért nem jelent annál kevesebbet, mint hogy az emberiségen csak a csoda segíthet.
A szerzőt provokatívnak, szabadszájúnak állítják be, miközben ez egy végtelenül szomorú és végtelenül konzervatív álláspontot fejt ki. A modern irodalomban még soha nem találkoztam ennyire konzervatív írással.

8 hozzászólás
Bla IP>!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Az első Houellebecq könyvem. Egyszerűen mellbevágó! Az író művészetének alapköve az, amit leegyszerűsítően polgárpukkasztásnak szoktak nevezni; de mondhatjuk úgy is, hogy a provokáció, a szokatlan, morálisan megvetendő nézőpontok megjelenítése anélkül, hogy tematizálná ezek szokatlanságát vagy erkölcstelenségét. Houellebecq-et – azt hiszem – azért olyan üdítő olvasni, mert – függetlenül attól, hogy épp tetszik-e vagy sem – egészen más, rendhagyó szemszögből írja a regényeit, mint az irodalmi kánon más tagjai, másmilyen szabályok mentén működő világot épít, és oldalanként meg tud – és meg is akar – lepni elbeszélésének szélsőséges, felháborító vagy akár nevetséges hozzáállásával a világhoz. Sokszor átéltem én is leírt érzelmeket, tehát nagyon igazak. Biztosan olvasok még tőle!

7 hozzászólás
Chöpp >!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Nem lesz a kedvenc Houellebecq-em, de nagyon jelentős gondolatok vannak benne a társadalomról, a vallásról, a modern tudományról és – nem utolsó sorban – fiatal lelkünknek, halandó testünknek igen nyomasztó és felhergelő tények.
Gyorsan megszoktam, hogy Houellebecq nem gyengéden rázogat minket, hogy: „Ébredjetek emberek! Mi ez a szarság itt köztetek és körülöttetek!” Annak azért örülök, hogy közel sem annyira belsőségekben fürösztő, mint Palahniuk. Így viszonylag gyorsan tudom fogyasztani a köteteit egymás után. Nem kell pihentetni a lelkecskémet.
Megint csak annyit tudok hozzátenni: Tessen írni még! Hajrá Michel Houellebecq!

2 hozzászólás
SteelCurtain>!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Provokatív szerző.
Mondják mások, s ezzel nincs is mit vitatkozni. Azt sem vitatom, hogy sátáni ügyességgel forgatja tollat. Csakugyan lenyűgöző, ahogyan ír. De amit ír…
Szinte már demagóg módon önkényes. Gondoljuk el, hogy milyen felháborodás fogadná azt, aki azt állítaná, hogy az ember fehér. Pedig ez egy olyan részigazság, mely az emberiség egy részére feltétlenül igaz. Nem kevésbé érzékeny kérdésekben a nagyközönség lelkesen tapsol, amikor Houellebecq hasonló részigazságokat abszolutizál. Ugyanakkor következetlen, s csöppet sem zavarja, hogy folyamatosan önmagát cáfolja. De a fő elem kétségkívül az, hogy több részigazság közül találomra kiragad egyet, s azt minden kritika nélkül megteszi kizárólagos igazságnak. A regényben például szinte nincs is normális szülő. Mindenki szabadul a gyerekétől, s ha szökőévenként megpróbál közeledni utódához, abban sincs köszönet. Ismerős persze ez a szülőtípus, de hogy döntő többségben lennének, az már több mint csúsztatás. Mindezek után még megállapítja, hogy a nőkben genetikailag kódolva van az anyai gondoskodás, míg a férfiak csak álcaként használják az apaszerepet. Itt ugye már nemcsak a valósággal megy részben szembe, de saját korábbi állításait is áthúzza. Szinte kéjesen rugaszkodik el téves alapokról, hogy azután a valóságtól is könnyebben elrugaszkodhasson. Nem az a gond, hogy a szexuális forradalom egyes riasztó – s valóban elhallgatott – hatásairól fejti ki nézeteit. Ez önmagában még üdvözlendő lenne. De egészében megkérdőjelezni, s megbélyegezni? A társadalomban terjedő erőszakot leegyszerűsítve a hagyományos erkölcsök felbomlásának tulajdonítani, s még csak mellékesen sem foglalkozni az állam erőszak feletti monopóliumával, mely szisztematikus népirtásokhoz és két világháborúhoz vezetett, függetlenül az egyes államok ideológiai színezetétől? Azonkívül úgy vélem, hogy a regényben túlteng – ismét csak önkényesen – a szex. Bármennyire központi eleme is ez életünknek, mégiscsak meg kell osztoznia más fontos dolgokkal is. De a jelek szerint Houellebecqben nincs elég rugalmasság ennek belátására. A rugalmasság mintha teljes egészében hiányozna a kelléktárából. Hihetetlen, hogyan tud valaki egyszerre ennyire mereven demagóg lenni, s ugyanakkor ilyen érdekesen írni. Annyi bizonyos, hogy nem egy hétköznapi író.

6 hozzászólás
sebzek>!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Az árukapcsolás az az eljárás, melyben az eladó valamelyik keresett árucikk kiszolgálását egy másik, kevésbé kelendő árucikk megvásárlásához köti.

Houellebecq szerint a szex kelendő, ezért ezt kapcsolja hozzá az egzisztenciális kérdések feszegetéséhez, valamint a fogyasztói társadalom kritizálásához. Az árukapcsolás tilos az üzleti életben, viszont az irodalomban nem, és kifejezetten jól áll neki. Ezen felül a regény első száz oldala versenyben van a legjobb első száz oldal kategóriában, és utána sem kell szégyenkeznie. Egyes kérdésekről nem lehet pörgősen beszélni. Annak ellenére, hogy az első közel hibátlan, a második fele adja meg a súlyt az első oldalaknak. Ez egy határozottan jó könyv.

off

Hannelorka P>!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Átment rajtam egy úthenger. Stockholm-szindrómám lett ettől a könyvtől. Mert éles, mert néha fájt is, és általában véve sem egy komfortos érzés olvasni. Mégis zseniális. Nem görbe tükröt tart a társadalom elé, hanem csak egy simát, a kép mégis igen görbe – ezért is olyan szomorú.
Bruno és fivére Michel elég gyászos és sajnálaton alapuló rokonszenvet ébresztettek bennem. A regénynek rengeteg rétege van, több ponton erős kritikával sorozva aspoilerfejlett társadalmat. Van benne egy púpozott adag szexualitás, ami leképezi azokat az erkölcsi, pszichés off kérdéseket, amelyek elvezetnek a végkifejlethez… ezt most nem akarom elspoilerezni, de engem az nagyon lógva hagyott. Túl nagy távlatot nyitott, túl hirtelen. Amiért megbocsátom, hogy érzem, Houellebecq is csak így képes megbocsátani a világunknak.

9 hozzászólás
Kkatja P>!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Ütős irodalom, fricskáz és megbotránkoztat, de az élet(é)ről(?) mesél, talán ezért lehet ennyire gyarlóan és emberien megindító.
Olvasnom kell még tőle, mert erősen újraolvasós kategória.

1 hozzászólás
Morpheus>!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Ha nem is dobtam hátast ettől a könyvtől, de: Hű, igen… Ha én nem is voltam benne a történetben egy az egyben, de felismertem magam több szereplőben is. Meg ezt az elcseszett világot, ami úgy töri ki végtagjainkat, hogy ne tudjunk szeretni, vagy ha tudunk szeretni, hát ne tudjunk jól szeretni, vagy ha már az is menne, akkor ne legyen kit… Amúgy az alapfeltevése nagyon hasonló ahhoz, amiken én is gondolkodok egy ideje. Hogy a szabadság szeretet nélkül hideg és rideg, értelmetlen, de a szeretet szabadság nélkül önmagában kevés, hogy nem vagyunk porszemek a végtelenben, hiszen nincs végtelen, mert a tér és az idő a tudatunk terméke, a világunk körénk rendeződik, és ha űr van körülöttünk, csak azért van, mert nem tudunk kinyúlni igazán a másik (a többiek) felé, pedig ott áll(nak) mellettünk. Nem tudunk kinyúlni egymás felé, nem tudjuk lerombolni a magány individualista kultuszát, azt a sok vackot, ami közénk áll. Elhiszem, hogy nehéz lebontani a falakat, én sem vagyok (még) rá képes, talán soha nem is leszek. Nem is csodálom, hogy az író milyen megoldást választ, mert én sem ismerem az igazi választ, ahogy valószínűleg ő sem. Nietzsche felsőbbrendű emberéhez hozzáadni a szeretetet, zseniális húzás volt. Ha a valóságban létezne egy ilyen paradigma váltás, én lennék az elsők között, aki ezt üdvözölné. (Meg persze még sok mást is…)

encsy_eszter>!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Engem is meglepett, de tetszett. Tartottam tőle, halogattam, aztán kötelezőként belefutottam. Nem is bánom.
Nehéz róla bármit is írni – pláne, hogy már egy ideje nem nagyon írok értékeléseket, mert „esszészorongásom” lesz tőle, és az meg minek –, de hatott. Az olyan alakoktól, mint Bruno, általában masszívan undorodni szoktam (jó, most sem üdítettek fel a vele kapcsolatos khm szemléletes leírások), de az ő esetében valahogy erősebb volt a kíváncsiság – mi a fene sül ki ebből az emberből?
És ha járatos lennék abban a korban, amelyben a testvérek gyerekek voltak, biztosan írhatnék arról is, milyen pontosan ragadta meg Houellebecq a korszak mintáit és hatásait.
Olyanokat írnék még, hogy eszköztelenül tud nagyon pontos lenni, nem ordít az arcodba, csak megfogja az állad, és lassan, artikulálva ejt ki minden szót. Hihetetlenül érzelemmentes, de olvasóként beleráng pár arcidegem. Nagyon tudom mostanában értékelni ezt a stílust, bárcsak felém sodródna még pár Houellebecq mű, majd igyekszem őket bevonzani.


Népszerű idézetek

giggs85>!

Ennek az asszonynak kegyetlen gyermekkora volt, hétéves korától dolgozott a tanyán, alkoholista vadállatok között. A kamaszkora túl rövid volt ahhoz, hogy igazi emléke maradjon róla. Férje halála után elment dolgozni a gyárba, mert fel kellett nevelnie a négy gyermekét, télvíz idején az udvarra járt ki vízért, hogy a családja mosakodhasson. Hatvanéves korában, már nyugdíjasként magára vállalta, hogy megint egy kisgyermekkel foglalkozzék, a fia kisfiával. Az unokája sem szenvedett hiányt semmiben, sem tiszta ruhában, sem finom vasárnapi ebédben, sem szeretetben. Ez volt az élete. Amikor az emberi fajt vizsgáljuk, mindenképpen számot kell vetnünk ezzel a típusú jelenséggel. Történeti tény, hogy léteztek olyan emberi lények, akik végigdolgozták az egész életüket, akik keményen dolgoztak pusztán csak önfeláldozásból és szeretetből, akik az önfeláldozás és a szeretet szellemétől hajtva szó szerint az életüket adták másokért. Ugyanakkor sohasem gondolták úgy, hogy ezzel feláldozzák magukat, mert valóban nem tudtak elképzelni másfajta életet, mint hogy az önfeláldozás és a szeretet parancsát követve az életüket adják másokért. A gyakorlatban ezek az emberi lények általában nők voltak.

92. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nők · önfeláldozás
1 hozzászólás
simiszabi>!

Ez az egyik legfőbb nehézség a kivételesen szép fiatal lányok esetében: csak a tapasztalt, cinikus és gátlástalan csábítok érzik magukat nyeregben velük szemben, ezért általában a leghitványabb alakok nyerik el szüzességük kincsét, és ez a lányok számára a jóvátehetetlen hanyatlás első stádiumát jelenti.

2 hozzászólás
fülcimpa>!

Volt abban a hajdani kisfiúban valami nagyon ártatlan és nagyon kedves, ami előbbre való volt a puszta szexualitásnál vagy az erotikus testgyakorlatnál. Az a tiszta vágy élt benne, hogy megérintsen egy szerető testet, hogy szerető karok öleljék át. A gyengédség sokkal többet ér, mint a puszta testi vágy – ezért olyan nehéz lemondani a reményről.

Rits>!

Önmagában a vágy – ellentétben az örömmel – szenvedés, gyűlölet és boldogtalanság forrása. Ezt minden filozófus így tudta és így tanította – nemcsak a buddhisták, nem csak a keresztények, de minden filozófus, aki méltó volt erre a névre. Az utópisták – Platón, Fourier vagy Huxley – szerint az lehetne a megoldás, ha ki lehetne oltani a vágyat és a hozzá kötődő szenvedést, méghozzá úgy, hogy megszervezzük a vágy azonnali kielégülését. Ezzel szemben az az erotikusreklám-társadalom, amelyben élünk, arra törekszik, hogy feltámassza a vágyat, hallatlan mértékre növelje a vágyat, de a kielégülést csak a privát szféra területén belül tegye lehetővé. A társadalom csak akkor működhet tovább, a versengés csak akkor folytatódhat, ha a vágy egyre nő, terjeszkedik, míg végül felfalja az emberek életét.

161. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Platón
2 hozzászólás
BoJack >!

Az életet hosszú, zavaros unalomban eltöltött szakaszok jellemzik, az egész élet általában rettenetesen sivár, de hirtelen beáll egy fordulat, és ez a fordulat meghatározónak bizonyul.

151-152. oldal

Chöpp >!

A kortárs tudat már nem képes alkalmazkodni ahhoz a tényhez, hogy az ember halandó. Soha, semmilyen korszakban és civilizációban nem gondoltak az emberek ennyire hosszan és ennyire kitartóan a korukra.

253. oldal

BoJack >!

„Egy vallás értékét annak az erkölcsnek a minősége határozza meg, amely a létrejöttét megalapozta.”

274. oldal

BoJack >!

„Szükség van… Szükség van egy kis nagyvonalúságra, valakinek kezdeményeznie kell.”

203. oldal

Chöpp >!

[…] a vallás tisztán társadalmi tevékenység, amely megállapodásokon, rítusokon, szabályokon és szertartásokon alapszik.

264. oldal

Kapcsolódó szócikkek: vallás
5 hozzászólás
Chöpp >!

Tizenkét éves koromban el sem tudtam képzelni, hogy az élet ilyen szűkre van szabva, hogy ennyire korlátozottak a lehetőségeink.

281. oldal


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Tiffany Reisz: A kastély
David Mitchell: Felhőatlasz
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája
V. E. Schwab: Addie LaRue láthatatlan élete
Annie Ernaux: Évek
Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia
Bartis Attila: A nyugalom
Séverine Vidal – Manu Causse: Bicebóca szívek
Guillaume Musso: Ott leszel?
Guillaume Musso: Most!