Elemi ​részecskék 257 csillagozás

Michel Houellebecq: Elemi részecskék Michel Houellebecq: Elemi részecskék Michel Houellebecq: Elemi részecskék

A ​szerzõrõl: Houllebecq a kortárs francia irodalom legújabb felfedezettje, második könyvét, az Elemi részecskéket a legjobb francia regénynek választotta a Lire nevû folyóirat szerkesztõsége. „Ez a könyv az európai Psycho” – írta a regény egyik méltatója 1999-ben, amikor Houellebecq mûve megjelent Franciaországban. Az Elemi részecskék kegyetlen regény egy testvérpárról. Michel híres tudós, Bruno irodalomtanár és író. Bruno a szexben keresi az élet értelmét, Michel pedig a tudományba zárja magát. Kapcsolatokkal vagy kapcsolatok nélkül, az eredmény végtelen magány. Az író a magány laboratóriumi körülményei közé helyezi hõseit, és tanulmányozza az egyedüllét és szeretet nélküli gyerekkor hatásait. A testvérek beszélgetéseikben a 20. század második felének társadalmi változásait, az emberi kapcsolatok változását elemzik, megpróbálják megfejteni sorsuk titkát. Houellebecq kiváló humorérzékkel festi le new age-s világunkat, a hitek, filozófiák, ezoterikus tanok kavalkádját, megváltásunk… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1998

>!
Magvető, Budapest, 2019
322 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631422146 · Fordította: Tótfalusi Ágnes
>!
Magvető, Budapest, 2016
322 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631422146 · Fordította: Tótfalusi Ágnes
>!
Magvető, Budapest, 2011
324 oldal · ISBN: 9789631422146 · Fordította: Tótfalusi Ágnes

2 további kiadás


Enciklopédia 40

Szereplők népszerűség szerint

Aldous Huxley


Kedvencelte 53

Most olvassa 23

Várólistára tette 180

Kívánságlistára tette 126

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

balagesh IP>!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Micsoda ereje van ennek a szövegnek! Az első mondatoktól kezdődően úgy éreztem magam, mint egy rockkoncerten, ahol a profi hangosításnak köszönhetően minden dobütés a mellkasomnak vágódik, és az egész bensőmet megrezegteti. Az első száz oldal alatt ilyeneket ismételgettem magam: „Te jó ég, hát ez lett Zolából! Oh, Flaubert, hát ide vezet ez?” És a stílusban rejlő (mit rejlő?) erőn túlmenően elviselhetetlen az a precizitás, amellyel szakszerűen (mint az esti amerikai sorozatokban a vérprofi kórboncnokok) bemetszéseket ejt a társadalom egy ideje már oszló és most hirtelen megtalált testén. Mint a jó orvos, aki szakszerű, sok érzelmet nem kever a dologba, hiszen éppen így lehetséges szakszerűnek maradni, de azért két mozdulat között mégiscsak ember, empatikus, és ekkor a tevékenysége tárgya is ember, de aztán újra tennie kell a dolgát…
Ez a mű két féltestvér élettörténetén keresztül mutatja be a 20. század második felét a 21. századból visszatekintő elbeszélő pózából. Azaz kiemel egy problémakört („erkölcsi felszabadító mozgalom” 241.o.), és a vizsgálati vonalat a lapon túlra húzza (még ha igaz is, hogy „az új sohasem a régi egyszerű interpolációjából jön létre” 229.o.). A szexuális forradalmat, amelyet általában a pozitív oldaláról szoktak bemutatni (egyenjogúság, családon belüli erőszak és deprimációk visszaszorulása stb.), egyértelműen elátkozza. Még az elaggott hippik is csak szívtak, de a gyerekeik, a következő generációk meg pláne, és az egész csak újfajta, talán még súlyosabb problémákhoz vezetett, amit megspékelt a fogyasztói társadalom: még a remény is elveszett, hogy bárki képes lehet örömöt, boldogságot, elégedettséget érezni.
Hogy a végén utópisztikusan megvalósul a biológiai lényekre is a fizikában már kísérletileg is bizonyított kvantum-összefonódás, csábító gondolat sok író számára, de azért nem jelent annál kevesebbet, mint hogy az emberiségen csak a csoda segíthet.
A szerzőt provokatívnak, szabadszájúnak állítják be, miközben ez egy végtelenül szomorú és végtelenül konzervatív álláspontot fejt ki. A modern irodalomban még soha nem találkoztam ennyire konzervatív írással.

8 hozzászólás
Bla I>!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Az első Houellebecq könyvem. Egyszerűen mellbevágó! Az író művészetének alapköve az, amit leegyszerűsítően polgárpukkasztásnak szoktak nevezni; de mondhatjuk úgy is, hogy a provokáció, a szokatlan, morálisan megvetendő nézőpontok megjelenítése anélkül, hogy tematizálná ezek szokatlanságát vagy erkölcstelenségét. Houellebecq-et – azt hiszem – azért olyan üdítő olvasni, mert – függetlenül attól, hogy épp tetszik-e vagy sem – egészen más, rendhagyó szemszögből írja a regényeit, mint az irodalmi kánon más tagjai, másmilyen szabályok mentén működő világot épít, és oldalanként meg tud – és meg is akar – lepni elbeszélésének szélsőséges, felháborító vagy akár nevetséges hozzáállásával a világhoz. Sokszor átéltem én is leírt érzelmeket, tehát nagyon igazak. Biztosan olvasok még tőle!

7 hozzászólás
SteelCurtain>!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Provokatív szerző.
Mondják mások, s ezzel nincs is mit vitatkozni. Azt sem vitatom, hogy sátáni ügyességgel forgatja tollat. Csakugyan lenyűgöző, ahogyan ír. De amit ír…
Szinte már demagóg módon önkényes. Gondoljuk el, hogy milyen felháborodás fogadná azt, aki azt állítaná, hogy az ember fehér. Pedig ez egy olyan részigazság, mely az emberiség egy részére feltétlenül igaz. Nem kevésbé érzékeny kérdésekben a nagyközönség lelkesen tapsol, amikor Houellebecq hasonló részigazságokat abszolutizál. Ugyanakkor következetlen, s csöppet sem zavarja, hogy folyamatosan önmagát cáfolja. De a fő elem kétségkívül az, hogy több részigazság közül találomra kiragad egyet, s azt minden kritika nélkül megteszi kizárólagos igazságnak. A regényben például szinte nincs is normális szülő. Mindenki szabadul a gyerekétől, s ha szökőévenként megpróbál közeledni utódához, abban sincs köszönet. Ismerős persze ez a szülőtípus, de hogy döntő többségben lennének, az már több mint csúsztatás. Mindezek után még megállapítja, hogy a nőkben genetikailag kódolva van az anyai gondoskodás, míg a férfiak csak álcaként használják az apaszerepet. Itt ugye már nemcsak a valósággal megy részben szembe, de saját korábbi állításait is áthúzza. Szinte kéjesen rugaszkodik el téves alapokról, hogy azután a valóságtól is könnyebben elrugaszkodhasson. Nem az a gond, hogy a szexuális forradalom egyes riasztó – s valóban elhallgatott – hatásairól fejti ki nézeteit. Ez önmagában még üdvözlendő lenne. De egészében megkérdőjelezni, s megbélyegezni? A társadalomban terjedő erőszakot leegyszerűsítve a hagyományos erkölcsök felbomlásának tulajdonítani, s még csak mellékesen sem foglalkozni az állam erőszak feletti monopóliumával, mely szisztematikus népirtásokhoz és két világháborúhoz vezetett, függetlenül az egyes államok ideológiai színezetétől? Azonkívül úgy vélem, hogy a regényben túlteng – ismét csak önkényesen – a szex. Bármennyire központi eleme is ez életünknek, mégiscsak meg kell osztoznia más fontos dolgokkal is. De a jelek szerint Houellebecqben nincs elég rugalmasság ennek belátására. A rugalmasság mintha teljes egészében hiányozna a kelléktárából. Hihetetlen, hogyan tud valaki egyszerre ennyire mereven demagóg lenni, s ugyanakkor ilyen érdekesen írni. Annyi bizonyos, hogy nem egy hétköznapi író.

6 hozzászólás
Chöpp P>!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Nem lesz a kedvenc Houellebecq-em, de nagyon jelentős gondolatok vannak benne a társadalomról, a vallásról, a modern tudományról és – nem utolsó sorban – fiatal lelkünknek, halandó testünknek igen nyomasztó és felhergelő tények.
Gyorsan megszoktam, hogy Houellebecq nem gyengéden rázogat minket, hogy: „Ébredjetek emberek! Mi ez a szarság itt köztetek és körülöttetek!” Annak azért örülök, hogy közel sem annyira belsőségekben fürösztő, mint Palahniuk. Így viszonylag gyorsan tudom fogyasztani a köteteit egymás után. Nem kell pihentetni a lelkecskémet.
Megint csak annyit tudok hozzátenni: Tessen írni még! Hajrá Michel Houellebecq!

2 hozzászólás
Chivas>!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Most jó sokáig kerülni fogjuk egymást, én és Mr. H.. Elment a kedvem a könyveitől, óriási csalódás volt, nem is emlékszem mikor untam és utáltam utoljára ennyire egy könyvet.

8 hozzászólás
Kkatja P>!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Ütős irodalom, fricskáz és megbotránkoztat, de az élet(é)ről(?) mesél, talán ezért lehet ennyire gyarlóan és emberien megindító.
Olvasnom kell még tőle, mert erősen újraolvasós kategória.

1 hozzászólás
Morpheus>!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Ha nem is dobtam hátast ettől a könyvtől, de: Hű, igen… Ha én nem is voltam benne a történetben egy az egyben, de felismertem magam több szereplőben is. Meg ezt az elcseszett világot, ami úgy töri ki végtagjainkat, hogy ne tudjunk szeretni, vagy ha tudunk szeretni, hát ne tudjunk jól szeretni, vagy ha már az is menne, akkor ne legyen kit… Amúgy az alapfeltevése nagyon hasonló ahhoz, amiken én is gondolkodok egy ideje. Hogy a szabadság szeretet nélkül hideg és rideg, értelmetlen, de a szeretet szabadság nélkül önmagában kevés, hogy nem vagyunk porszemek a végtelenben, hiszen nincs végtelen, mert a tér és az idő a tudatunk terméke, a világunk körénk rendeződik, és ha űr van körülöttünk, csak azért van, mert nem tudunk kinyúlni igazán a másik (a többiek) felé, pedig ott áll(nak) mellettünk. Nem tudunk kinyúlni egymás felé, nem tudjuk lerombolni a magány individualista kultuszát, azt a sok vackot, ami közénk áll. Elhiszem, hogy nehéz lebontani a falakat, én sem vagyok (még) rá képes, talán soha nem is leszek. Nem is csodálom, hogy az író milyen megoldást választ, mert én sem ismerem az igazi választ, ahogy valószínűleg ő sem. Nietzsche felsőbbrendű emberéhez hozzáadni a szeretetet, zseniális húzás volt. Ha a valóságban létezne egy ilyen paradigma váltás, én lennék az elsők között, aki ezt üdvözölné. (Meg persze még sok mást is…)

encsy_eszter>!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Engem is meglepett, de tetszett. Tartottam tőle, halogattam, aztán kötelezőként belefutottam. Nem is bánom.
Nehéz róla bármit is írni – pláne, hogy már egy ideje nem nagyon írok értékeléseket, mert „esszészorongásom” lesz tőle, és az meg minek –, de hatott. Az olyan alakoktól, mint Bruno, általában masszívan undorodni szoktam (jó, most sem üdítettek fel a vele kapcsolatos khm szemléletes leírások), de az ő esetében valahogy erősebb volt a kíváncsiság – mi a fene sül ki ebből az emberből?
És ha járatos lennék abban a korban, amelyben a testvérek gyerekek voltak, biztosan írhatnék arról is, milyen pontosan ragadta meg Houellebecq a korszak mintáit és hatásait.
Olyanokat írnék még, hogy eszköztelenül tud nagyon pontos lenni, nem ordít az arcodba, csak megfogja az állad, és lassan, artikulálva ejt ki minden szót. Hihetetlenül érzelemmentes, de olvasóként beleráng pár arcidegem. Nagyon tudom mostanában értékelni ezt a stílust, bárcsak felém sodródna még pár Houellebecq mű, majd igyekszem őket bevonzani.

giggs85 P>!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Furcsa, hogy az idei Budapest-Nagydíjat is elnyerő Michel Houellebecq főművét, az Elemi részecskéket még mindig, mint az Európai Psychót akarják eladni, holott, a könyv elolvasása után nyugodtan kijelenthetem, hogy nem sok közük van egymáshoz. A francia író regénye sokkal mélyebb, gazdagabb és élvezhetőbb is, mint Ellis-é.

A könyv főszereplői féltestvérek: Michel és Bruno. Bár nem sokban hasonlítanak egymásra, Michel elismert, ámde magányos biokémikus, csak a tudománynak él, szinte ki sem mozdul otthonról, Buno pedig kiégett, szexmániás irodalomtanár, elvetélt írói ambíciókkal, aki folyton az olcsó kurvákat, testi örömöket hajszolja, inkább kevesebb, mint több sikerrel – de közös bennük, hogy mindketten árván és majdcsak egyedül nőttek fel, boldogtalanok és szinte teljes képtelenek normális emberi kapcsolatok kialakítására. Negyvenes éveik elején igazi vágyaik, reményeik már nincsenek.

A könyv első felében felváltva ismerjük meg gyermekkorukat: mindkettőjüket elhagyta az anyjuk, mindketten a nagyszüleikhez kerültek, Michel az apaihoz, Bruno az anyaihoz, mindkettőjüknek rossz gyerekkoruk volt és bár egy iskolába, egy évfolyamba jártak, nem is ismerték egymást. A történeteket folyton megszakítják különböző társadalomkritikai, tudományos, szociológiai eszmefuttatások, amelyek kíméletlenül szembesítenek minket azzal a korral, amiben a gyerekek felnőni kényszerültek; és azzal, hogy mi mindent hozott el ez a kor, a mindent felülíró individualitás és szabadság eszméinek hajszolása a 20. század végi Európára.

A két fiú szülei ahhoz a nemzedékhez tartoztak, amely egy több évszázados hanyatlás után végérvényesen és visszafordíthatatlanul felszámolta a hagyományos európai értékeket, a vallást, a metafizikát, a társadalmi kötöttségeket és végül a családot is. A testi örömök hajszolása állt mindenek felett, a ’60-as évek hippijei a könnyű drogok és a könnyen elérhető szex örökké tartó, ám valójában pillanatnyi világában éltek. A gyerekeik más követendő példa híján, a saját mocskukban fetrengő szüleik figyelmén kívül, szeretet nélkül nőttek fel. Ám mire ők értek a felnőtt kor küszöbére, komoly társadalmi, gazdasági, technikai változások közepette, ez szex-drogok-rock 'n' roll életérzés is tökéletesen megváltozott, kiüresedett, érthetetlenné vált. A ’80-as, ’90-es évekre megjelent az AIDS, az egykori hippik vagy bekaptak egy aranylövést, vagy kiégett, középkorú, fiatal lánykákat hajkurászó zombikká váltak, az egykori naturista telepek, kommunák teljesen üzleti alapon működő, kapitalista szellemű pénzcsináló gépekké változtak, ahol az ember még megkaphatja a pillanatnyi gyönyört, de már ezt is csak a lelke legmélyéig hatoló cinikus mázzal képes elviselni. Az egykori fizikai örömökön alapuló testkultuszt egyre durvább, érthetetlenebb, aberráltabb erőszak váltotta fel. A század végére kialakult újfajta szexualitás már szinte állati szintű, az erősebb hímek viszik el a legszebb nőstényeket – a gyengébb, csúnyább férfiaknak csak az az esélyük, ha van elegendő pénzük. Ez a modern világ sokkal kényelmesebb a hihetetlen léptékű gépesítésnek és automatizálásnak hála, ám korántsem élhetőbb.

Houellebecq szerint a 20. század végére a morál szinte teljesen eltűnt az emberek életéből és gondolkodásából, eltűnt az Isten, eltűnt a túlvilág – a mindent felszámoló halálig nem marad más, csak az a test, amiben élünk. És itt, ebben az újfajta világban szükség van a pillanatnyi, múló gyönyörre. A regényben összeütközik az amoralitás és az elképzelhetetlen távolságokat is elérni képes technikai civilizáció. Michel számára, aki kutatásai során rájön, hogy minden mutáció, és ezzel szoros összefüggésben álló boldogtalanság legfőbb oka az, hogy minden szexuális úton szaporodó faj a boldogtalanságra és a kihalásra van kódolva, felvetődik a kérdés, hogy ha nincs erkölcs és nincsenek értékek, ha már nincsenek innen kivezető utak, akkor az ember akár technikai úton is megszerezheti magának a hőn áhított boldogságot, akár azon az áron is, ha felszámolja és örökre eltűnteti a Földről saját fajtáját.

Houellebecq könyve meglehetősen sötét és pesszimista, hemzsegnek benne a durva szexuális leírások, de egyben tökéletesen érthető, rendkívül fontos meglátásai vannak a jelenlegi nyugati típusú társadalmakról, a fenyegető veszélyekről, igazán megrázóan tudja bemutatni a tökéletesen kiüresedett életet – azt, amit nem kellene élnünk.

kalypso>!
Michel Houellebecq: Elemi részecskék

Nem tudom, vajon mindig kellemetlen érzés, amikor ilyen kegyetlen módon tolják az ember képébe az igazságot, vagy hozzá lehet szokni? Kiábrándító, de azért nagyon jól esik, talán azért, mert mi emberek már csak ilyenek vagyunk: a szép szóból nem tanulunk, csak a pofára esésből. Hihetetlen könnyedséggel ad elő nagyon súlyos eseményeket, pörögnek az oldalak, és még mindig nem tudom eldönteni, hogy borzasztó vagy lenyűgöző az a tárgyilagosság, amellyel tárgyilagosan ki nem fejezhető dolgokat ír le – legyen ez akár az élet (noha talán nem is kellene ezen töprengeni, a határvonal gyakran elmosódik).

„Az embernek ajánljuk ezt a könyvet.” Így.


Népszerű idézetek

giggs85 P>!

Ennek az asszonynak kegyetlen gyermekkora volt, hétéves korától dolgozott a tanyán, alkoholista vadállatok között. A kamaszkora túl rövid volt ahhoz, hogy igazi emléke maradjon róla. Férje halála után elment dolgozni a gyárba, mert fel kellett nevelnie a négy gyermekét, télvíz idején az udvarra járt ki vízért, hogy a családja mosakodhasson. Hatvanéves korában, már nyugdíjasként magára vállalta, hogy megint egy kisgyermekkel foglalkozzék, a fia kisfiával. Az unokája sem szenvedett hiányt semmiben, sem tiszta ruhában, sem finom vasárnapi ebédben, sem szeretetben. Ez volt az élete. Amikor az emberi fajt vizsgáljuk, mindenképpen számot kell vetnünk ezzel a típusú jelenséggel. Történeti tény, hogy léteztek olyan emberi lények, akik végigdolgozták az egész életüket, akik keményen dolgoztak pusztán csak önfeláldozásból és szeretetből, akik az önfeláldozás és a szeretet szellemétől hajtva szó szerint az életüket adták másokért. Ugyanakkor sohasem gondolták úgy, hogy ezzel feláldozzák magukat, mert valóban nem tudtak elképzelni másfajta életet, mint hogy az önfeláldozás és a szeretet parancsát követve az életüket adják másokért. A gyakorlatban ezek az emberi lények általában nők voltak.

92. oldal

Kapcsolódó szócikkek: nők · önfeláldozás
1 hozzászólás
fülcimpa>!

Volt abban a hajdani kisfiúban valami nagyon ártatlan és nagyon kedves, ami előbbre való volt a puszta szexualitásnál vagy az erotikus testgyakorlatnál. Az a tiszta vágy élt benne, hogy megérintsen egy szerető testet, hogy szerető karok öleljék át. A gyengédség sokkal többet ér, mint a puszta testi vágy – ezért olyan nehéz lemondani a reményről.

simiszabi>!

Ez az egyik legfőbb nehézség a kivételesen szép fiatal lányok esetében: csak a tapasztalt, cinikus és gátlástalan csábítok érzik magukat nyeregben velük szemben, ezért általában a leghitványabb alakok nyerik el szüzességük kincsét, és ez a lányok számára a jóvátehetetlen hanyatlás első stádiumát jelenti.

2 hozzászólás
Chöpp P>!

[…] a vallás tisztán társadalmi tevékenység, amely megállapodásokon, rítusokon, szabályokon és szertartásokon alapszik.

264. oldal

Kapcsolódó szócikkek: vallás
5 hozzászólás
Chöpp P>!

A kortárs tudat már nem képes alkalmazkodni ahhoz a tényhez, hogy az ember halandó. Soha, semmilyen korszakban és civilizációban nem gondoltak az emberek ennyire hosszan és ennyire kitartóan a korukra.

253. oldal

fülcimpa>!

A hazugság hasznos lehet, amikor segítségével átalakíthatjuk a valóságot, de amikor ez nem sikerül, nem marad más, csak a hazugság, a keserűség, és a tudat, hogy hazudtunk.

Rits>!

Önmagában a vágy – ellentétben az örömmel – szenvedés, gyűlölet és boldogtalanság forrása. Ezt minden filozófus így tudta és így tanította – nemcsak a buddhisták, nem csak a keresztények, de minden filozófus, aki méltó volt erre a névre. Az utópisták – Platón, Fourier vagy Huxley – szerint az lehetne a megoldás, ha ki lehetne oltani a vágyat és a hozzá kötődő szenvedést, méghozzá úgy, hogy megszervezzük a vágy azonnali kielégülését. Ezzel szemben az az erotikusreklám-társadalom, amelyben élünk, arra törekszik, hogy feltámassza a vágyat, hallatlan mértékre növelje a vágyat, de a kielégülést csak a privát szféra területén belül tegye lehetővé. A társadalom csak akkor működhet tovább, a versengés csak akkor folytatódhat, ha a vágy egyre nő, terjeszkedik, míg végül felfalja az emberek életét.

161. oldal

2 hozzászólás
Chöpp P>!

Tizenkét éves koromban el sem tudtam képzelni, hogy az élet ilyen szűkre van szabva, hogy ennyire korlátozottak a lehetőségeink.

281. oldal

ponty>!

Ez a kanapéján elnyúló lény jó ideje túllépett már azon, amit az illemtudás az emberi beszélgetés keretein belül elfogadhatónak tart. Michel nem érzett a testvére iránt sem részvétet, sem tiszteletet, ám hirtelen az a halvány, de tévedhetetlen megérzése támadt, hogy Bruno szenvedélyes és gyötrelmes elbeszélése ezúttal talán üzenetet közvetít, Bruno talán igazi szavakat fog kimondani, és ezeknek a szavaknak – először az életben – végleges jelentésük lesz. Kiment a szobából és bezárkózott a vécére. Nagyon diszkréten, szinte némán belehányt a vécékagylóba. Azután egy kis vizet fröcskölt az arcára, és visszament a nappaliba.

183. oldal

4 hozzászólás
ArkagyijSztavrogin>!

Az esőcseppek tompa zajjal doboltak a sátor vásznán, néhány centiméterre az arcától, de a sátor megvédte az érintésüktől. Hirtelen az az erős érzése támadt, hogy egész élete erre a pillanatra fog hasonlítani. Emberi érzelmeken fog átkelni, néha nagyon közel lesz hozzájuk, más emberek megismerik majd a boldogságot vagy a reménytelenséget, de őt mindez nem fogja sem elérni, sem megérinteni. Az este Annabelle tánc közben többször is kereste őt a tekintetével. Ő meg akart mozdulni, de nem tudott, úgy érezte, jeges vízben áll. Ugyanakkor minden különlegesen nyugodt volt. Az volt az érzése, hogy kétujjnyi űr választja el a világtól, és úgy veszi körül, mint a teknősbékát a páncélja, vagy a középkori lovagot a vértje.

87. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Michel Tournier: A Rémkirály
Honoré de Balzac: Vesztett illúziók I–II.
Bret Easton Ellis: Amerikai psycho
Yann Martel: Pi élete
Louis-Ferdinand Céline: Utazás az éjszaka mélyére
Milan Kundera: Halhatatlanság
Kurt Vonnegut: Időomlás
Kurt Vonnegut: Időomlás / Timequake
Honoré de Balzac: Goriot apó
Voltaire: Kandidusz vagy minden jól van ezen a világon