Behódolás 261 csillagozás

Michel Houellebecq: Behódolás

2022 ​közel van-e hozzánk vagy távol van még tőlünk? Michel Houellebecq legújabb regénye mindenesetre közel hozza a lehetséges jövőt. A Behódolás főhőse a 44 éves irodalmár François, még csak rezignált, de nemsokára teljesen kiég. Élete sivár, egyhangú, olyan mint egy igazi Houellebecq-hős. Kedvtelenül tanít az egyetemen, egyre ritkábban vannak nála fiatalabb szeretői, egyre gyakrabban olvassa kedvenc régi szerzőjét, Huysmanst, és egyre intenzívebben figyeli az őt körülvevő világot, kivált a belpolitikai fejleményeket.
Franciaország elnököt készül választani. A szélsőjobboldali Nemzeti Front vezére (Marine Le Pen) toronymagasan vezet, mögötte fej-fej mellett lohol a Szocialista Párt jelöltje (Manuel Valls – napjaink francia miniszterelnöke) és a Muzulmán Testvériség vezetője (Mohammed Ben Abbes – legjobb tudomásunk szerint kitalált karakter). A második fordulóba csak az első két jelölt jut be. A Nemzeti Front „Európa bennszülötteit” akarja megvédeni, a Muzulmán Testvériség… (tovább)

Eredeti mű: Michel Houellebecq: Soumission

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Magvető, Budapest, 2015
308 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631432718 · Fordította: Tótfalusi Ágnes
>!
Magvető, Budapest, 2015
252 oldal · ISBN: 9789631432787 · Fordította: Tótfalusi Ágnes

Enciklopédia 8


Kedvencelte 10

Most olvassa 28

Várólistára tette 108

Kívánságlistára tette 97

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Michel Houellebecq: Behódolás

„…csak az irodalom adhatja meg azt az érzést, hogy kapcsolatba léptünk egy ember szellemével, a szellem egészével, nagyságával vagy gyöngeségével, korlátaival, kicsinyességével, fixa ideáival, hiedelmeivel együtt; mindazzal, ami megindítja, érdekli, felizgatja vagy undorral tölti el” – mondja e regény hőse*, és igaza van. Én például úgy érzem, épp eléggé kapcsolatba léptem Houellebecq fixa ideáival ahhoz, hogy ki merjem jelenteni: a „Nyugat alkonya” témakör köré csoportosulnak. Persze a Nyugat az már csak ilyen: ha innen nézem, hanyatlik, ha onnan nézem, fejlődik (valójában meg bizonyára is-is), és hogy ki honnan nézi, az inkább vérmérséklet, mint a szikár bizonyítékok függvénye. Nos, az sem kétséges, Houllebecq honnan nézi, és ezzel aztán tényleg semmi baj**, mert elég okos és szuggesztív író ahhoz, hogy fájdalmasan fontos kérdésekre hívja fel a figyelmet. A Behódolás is pusztán egy variáció a témára: egyrészt provokatív utópia az iszlám Európa megszületésének lehetőségéről, második síkon viszont példabeszéd arról, hogy a passzív értelmiség mennyire képtelen megvédeni saját demokratikus értékeit egy offenzív, spirituálisan megalapozott világnézettel szemben. Legalábbis lehetne ez – ám sajnos (és számomra ez a könyv legnagyobb hibája) ez a második sík valami elképesztően el lett kenve. Ez pedig azért gáz, mert amíg Houellebecq eddigi regényei mindig tudtak valami újat, általánosat és érvényeset mondani az emberi lélek torzulásairól, addig a Behódolás ennek hiányában nem több, mint egy szimpla társadalmi tanmese. Ha lehántjuk róla a direkt politikai jóslatokat, akkor nem marad a kezünkben más, mint pár dugás escortlányokkal, és némi irodalomtudományi fejtegetés Huysmans-ról. Művészi érték – az egy gramm se.

Leszögezem: egyáltalán nem az a gondom ezzel a könyvvel, hogy meglehetősen önkényesen vázolja fel az általa elképzelt jövendőt. Egy regényírónak joga van hozzá, hogy ne kelljen magyarázgatnia, hogy rugatja ki a kormányzat az összes női tanárt a Sorbonne-ról pár hét alatt, vagy hogy hová tűnik a történet felénél a Nemzeti Front – mintha felszívódna a semmiben –, és hogy ugyan miképpen veszi rá a (színleg) parlamentáris demokrácia a saját polgárait, hogy egyszeriben (mintegy önként) elfelejtsék a miniszoknyát. (Pedig ebbe még itthon is beletörne a bicskája a vitézlő uraknak.) Joga van (akár csúsztatások árán) olyan helyzetet teremteni, amiben szereplői optimálisan bontakoztathatják ki a nekik rendelt pályát – de itt nem erről van szó. Mert amíg ebben a könyvben a regényidő zömét Houellebecq elpepecseli azzal, hogy politikailag, demográfiailag és történelmileg valószerűvé tegye a bekövetkező változásokat***, addig a főszereplő „behódolásának” folyamatát szinte csak vázlatként veti oda, nem mond róla semmi érdemlegeset – csupán felkínál az olvasónak egy meglehetősen durva párhuzamot Huysmans megtérésének elbeszélésével. Mintha menet közben megunta volna az egészet. És ez így nekem kevés.

Ha nem Houellebecqről, hanem valami elsőkönyves íróról lenne szó, azt mondanám, nem rossz. Így viszont méltatlannak és odacsapottnak érzem. Folytatva az elején megkezdett idézetet: „…egy író mindenekelőtt emberi lény, aki jelen van a könyveiben, és végeredményben nem sokat számít, hogy nagyon jól ír, vagy nagyon rosszul ír, a lényeg az, hogy ír, és hogy igazán jelen van…” Persze, ez is egy szempont – és ha valaki jelen van, akkor Houellebecq aztán nagyon. De ha egyszer (mellékesen) tud nagyon jól is írni, akkor azért szíveskedjen. Mindkettőnknek jobb lesz úgy.

*11. oldal
**Bár kérdés, hogy mennyire kell komolyan venni egy olyan író kritikai észrevételeit, aki alighanem minden elképzelhető korszakban szarul érezte volna magát… És aki általában azt a megoldási alternatívát ajánlja regényeiben a társadalmi problémákra, hogy pusztuljon csak ki az emberi faj, és kezdjük újra az egészet valami egészen mással.
***De hát azt is hogyan… Itt van például ez az analógia a kései Római Birodalom hanyatlásáról – hát nekem már a könyökömön jön ki. Próbáljatok meg akármelyik közösségi oldalon vitát kezdeményezni a nyugati civilizáció alkonyáról, fejemet teszem rá, hogy perceken belül valaki bedobja érvként. Mindenképpen többet vártam egy írótól, aki olyan vibrálóan intelligens meglátásokkal tud gyomorszájon vágni, mint az Egy sziget lehetősége-ben vagy A térkép és a táj-ban.

11 hozzászólás
>!
giggs85 P
Michel Houellebecq: Behódolás

Michel Houellebecq könyve, a Behódolás nagy valószínűséggel az egyik legolvasottabb és legfelkapottabb könyv jelenleg világszerte. Minden bizonnyal sokan tudják, hogy a Charlie Hebdo elleni terrortámadás hetében jelentkezett ezzel a kötettel öt év hallgatás után a botrányszerző, és a regény egyik központi témája nem más, mint az iszlám térnyerése Európában, különösképpen Franciaországban. A radikális iszlámhívők istenkáromlásnak és provokációnak minősítették ezt az alkotást, növelve ezzel is a Behódolás körüli sajtófelhajtást. Idehaza szerencsére a Magvető Kiadó fantasztikus gyorsasággal jelentette meg ezt a sokat vitatott kötetet, szokás szerint Tótfalusi Ágnes kitűnő fordításában.

A meglehetősen lassan induló történet első pár tucat oldalán egy tipikus houellebecq-i hős élete és gondolatvilága bontakozik ki előttünk: a Huysmans szakértő François, a 44 éves egyetemi tanár, viszonylagos jólétben és zavartalan nyugalomban éli unalmas és magányos életét, sem barátokra, sem igazi társra nem talált, életének egyetlen örömforrását tanítványaival folytatott rövidebb viszonyok jelentik; úgy érzi élete ennél már csak rosszabb lesz, de igazából nem is vár már mást. Azonban a 2022-es választások felkavarják az állóvizet, ugyanis Európa történetében először egy iszlám párt kerül hatalomra, ami szükségszerűen maga után von egy sor jelentős változást.

François a legtöbb állampolgárhoz hasonlóan sztoikus nyugalommal szemléli az eseményeket, különféle emberekkel való beszélgetések révén eléggé átlátja a helyzetet (ezek a politikáról folytatott dialógusok azonban szerencsére nem unalmasak, és szükségesek is a történések minél pontosabb megértése miatt), pontosan tudja, hogy ezentúl már semmi sem lesz ugyanolyan; de valójában nem törődik vele. Az iszlamizálódásra is úgy tekint, mint a nemsokára beköszöntő öregkorára és szükségszerű hanyatlására: átélni muszáj, elkerülni lehetetlen.

Ezekben az időkben végig úgy tekint a több mint egy évszázada halott Joris-Karl Huysmansra, mint az egyetlen emberre, aki fiatalkora óta mellette van, ő az, akit a legjobban ismer, de François számára a kérdés az, hogy eljuthat-e oda, ahová neves elődje: vagyis egy haldokló társadalomból a hedonizmuson keresztül a megtérésig. Érdekes és izgalmas kérdés, hogy egy Houellebecq-hős megtérhet-e bármilyen formában, bármiért is, bármilyen isten kebelére. Ez az istenkereső / istentagadó szál külön is kiválóan működik.

Ami számomra a legmeglepőbb volt a regényben (főleg az előzetes hírek tükrében), az az, hogy Houellebecq egyáltalán nem tünteti fel negatív színben az iszlámot, sőt! A kormányt alakító Muzulmán Testvériség nem hasonlít például a rettegett Iszlám Államra, nem akar diktatúrát, nem teszi kötelezővé az új vallás felvételét, leszereli a szélsőségeseket, épkézláb gazdasági ötletekkel áll elő, és így tovább. Egyes részeket olvasva az lehet az ember érzése, hogy valamiféle propagandát olvas, megpróbálja egyfelől logikusan és szimpatikusan, másfelől picit demagóg módon megmagyarázni a vallás európaiak által leginkább vitatott részleteit. Ebben is mutatkozik meg Houellebecq zsenialitása: egy elképzelhető, és eléggé reális jövőt vázol fel, amiben az a legborzasztóbb, hogy látszólag nem borzasztó.

Reális kérdésként kezeli azt, hogy az ezer évig fennálló kereszténység (François a valódi keresztény középkort az arabok Martell Károly általi kiűzésétől a francia forradalomig számítja), valamint a száz évig tartó nemzeti öntudat (a forradalomtól az I. világháborúig) bukása után az iszlám világ lehet a megoldás. Azonban nem lenne a Behódolás szatíra – mert az, maga az író is annak tartja – ha teljesen (és minden oldalról) komolyan lehetne venni. Ennek két fő oka van: az egyik az, hogy a szereplők többsége, így a mohamedán hívek is, megint csak látszólag, túlontúl normálisan viselkednek, és a főszereplő Francois sem annyira gusztustalan, mint egy átlagos Houellebecq-főhős. A másik ok pedig az, hogy a szerző a kötet végéig nem akar direktben humoros, szatirikus, ne adj’ Isten parodisztikus hangnemet megütni, és amit Francois gondol, illene komolyan venni.

A francia igazán komoly és aktuális kérdéseket feszeget. A Behódolás jól sikerült szépirodalom volta mellett kiválóan alkalmas vitaindításra és elgondolkodtatásra egyaránt. Okvetlenül is feltesszük magunknak a kérdést, hogy mit tennénk egy hasonló helyzetben: behódolnánk-e az új világrend előtt és elfogadnánk az azzal járó változásokat, az újonnan jött gazdagságot, élvezeteket, vagy ragaszkodnánk ezeréves civilizációnkhoz és értékrendünkhöz. Bár előzetesen tartottam tőle, de egyáltalán nem éreztem azt, hogy a botrányszerző elfáradt, vagy megfásult volna, a Behódolás elevenen hat, elgondolkodtat, elborzaszt, megnevettet – igazi elsőrangú olvasmány.

6 hozzászólás
>!
eme P
Michel Houellebecq: Behódolás

Egyáltalán nem hódoltam be neki. Irodalmi szempontból sokkal gyengébbnek tartom a számomra még egyetlen viszonyítási pontnál, A térkép és a tájnál. Gondolatiság szempontjából meg… hát, mindenkinek jogában áll undorodni, kiábrándulni, elszakadni, kizárkózni, világvégét, legalábbis a nyugati civilizáció végét hirdetni. Utópiát írni a behódolásról. Arról, hogy előbb-utóbb mindenkit bedarál a szinte észrevétlenül hatalomra jutó gépezet, azt is, aki akarja, azt is, aki fut, azt is, aki egyszerűen csak bekövetkező szükségszerűségként tekint rá. Nagyon jó témaválasztás, hisz ki ne gondolkodna el manapság Európa és általában a nyugati világ jövőjét illetően. Ki ne harapna rá. Ki ne venné meg, olvasná el.
Azon kívül azonban, hogy néhol klisékre épülő képet kapunk az eliszlámosodó/eliszlámosított majdani Európáról, nem sok említésre való marad a regényben. Újabb klisék, szex és irodalmi elmélkedések. Semmi reveláció. Szócséplés. Unalom. A jellemrajz, cselekményvezetés, történetalakítás eléggé gyöngécske. A politikai, társadalmi, vallási vonatkozású fejtegetések párbeszédként álcázva ugyan, de néhol már fárasztóak és (ismét) unalmasak. Valahogy az egész nem volt meggyőző regényként (sem). Még a főszereplő mindentől és mindenkitől eltávolodott, érzelmileg sivár alakja sem, akit egyedül Huysmans iránti érdeklődése mozdít ki ideig-óráig egy kissé a nihilből, melyben kedvére dagonyázik, míg végül szinte észrevéltenül megtörténik az elkerülhetetlen. Mondjuk egy ilyen minden mindegy, semmi sem érdekel, nem szavazok semmire, az önállóságot és humnaizmust is le…om típusú alaknál a behódolás sem sokat oszt-szoroz. Nem túl hízelgő kép az értelmiségről/a nyugati, demokratikus eszméket valló, de valójában képmutató, „macsó”, nihilista és „öngyilkos” társadalomról – bár azért eléggé egyoldalú és általánosító.

Bevallom, lassan fogytak a lapok. Meglepődtem, irodalmilag mennyire felületesen kezel egy egyébként csöppet sem felszínes kérdést. Inkább csak bedobja a koncot a kedves olvasók közé, nesztek, rágjátok. Őszintén nem értem, miért rágjuk. Ezt a bizonyos koncot. A témát lehet, sőt. De ezt???
Minek venni a fáradságot és becsületesen megírni. Minek boncolgatni egy kicsit, körülnézni komolyabban a megváltozott világban, túllépni a főszereplő és szűk köre határain. Jó lesz ez így is, rosszul sikerült torzóban – elég provokáló a téma, van benne a sikerhez szükséges klisékből is bőven… Méltatlannak éreztem egy komolyan veendő íróhoz.

13 hozzászólás
>!
Morpheus
Michel Houellebecq: Behódolás

Megértem azokat, akik hármasra értékelték, és azokat is, akik ötösre. Igazából négyest adnék, de kap még egy felet, mert egyszerre ironizál is, meg nem is, abban, hogy valóban kiútnak tartja ezt a megoldás a Houellebecq-i típusú férfiaknak. Megszűnik az érzelmi sivárság, a kapcsolatteremtés képtelensége – hiszen még ezt is elintézik a házasságot megszervező nők –, több fiatal – akár tizenéves – nőt is feleségül vehet. Ha az egyiket megunja, lefokozza házvezetőnőnek és dajkának, az új felforralja a vérét, akiket arra nevelnek, hogy kiszolgálja a férjét minden értelemben. Ha elég pénze van, akkor mindegy, mennyire analfabéta és érzéketlen, nincs többé kényszerű önmegtartóztatás, jut nő biztosan. (Az író nemrég nősült, kíváncsi lennék, hogy vajon áttért-e iszlám hitre, és muszlim nőt vett-e el, vagy még a hagyományos felállással próbálkozott.)
A könyv bemutatja, hogy egy ilyen férfi szinte magától értetődően csusszanna bele egy iszlám világba, hiszen hasznot húzna belőle, mint férfi, a presztízse még magasabbá válik, ahogy a nőké semmivé lenne. És igen, ők lennének a vesztesek, de nem csak úgy részben, hanem totálisan. De a főhős ezzel nem igazán törődik, neki legyen jó, a többi nem igazán érdekli. Arra is remekül rávilágít, hogy a jobboldali keresztények, akik szintén patriarchálisak, a nagy család megszállottjai, stb. tulajdonképpen ugyanazt akarják, amit az iszlám megvalósít. Ezért érthetetlen, miért ragaszkodnak megátalkodottan Jézushoz és utálják az iszlámot, Allah, Jézus, teljesen mindegy, csak az utóbbival már nem megy olyan könnyen az, hogy az összes nőt visszatuszkolják dédanyáink helyzetébe, de mennyivel könnyebb lenne az iszlám segítségével! Azért bízom benne, hogy a nők – ha valaha is Európában közel kerülnének ehhez a helyzethez – nem fogják hagyni magukat, és láthatunk egy női forradalmat, amiben a férfiak jobbik része is részt fog venni. :)

10 hozzászólás
>!
Bélabá P
Michel Houellebecq: Behódolás

Nem sokszor olvasok ennyire aktuális témát feldolgozó könyvet, így ez is rátett arra a bizonyos lapátra, hogy ez a regény elnyerte a tetszésemet. A témái férfiasak szerintem. Mármint a politikai háttér, az erotikus mellékszálak amúgy az irodalomtörténeti rész abszolút uniszex. Ez utóbbi jóvoltából megismerjük kis mértékben Joris-Karl Huysmans munkásságát. Még nem is hallottam róla, ezért újdonság erejével hatott, végig élvezetesen írt Houellebecq róla. Valójában a háttértörténet az igazi érdekesség, aktuális téma ki tudja mikor válik valósággá? Azaz mikor, és miként veszik át a politikai vezetést Európa államaiban (jelesül itt francia honban) az iszlám politikai vezetők? Nos, a nézeteikkel nem tudtam egyet érteni, és az is elborzasztana, ha egyik napról a másikra egy jó állás érdekében át kéne térnem a hitükre…
Mindenesetre gondolatébresztőnek nagyon jó regény volt. Összességében 4,5 csillagot (4,5) adok, mert van jobban kidolgozott disztópia, már, ha ezt annak lehet nevezni. Egy kicsit a nagyon régen olvasott Updike által írt John Updike: Az idő vége felé-hez hasonlított (spoiler, de nem ma olvastam, így lehet tévedek). Ajánlom férfiaknak a témák miatt, nőknek pedig azzal, hogy lássanak bele legalább képzeletben egy olyan világba, amire biztos nem vágynak. Megdöbbent, elborzaszt, és közelít(?)

>!
tgorsy
Michel Houellebecq: Behódolás

Pár napon belül ez a második könyvem, ami arról szól, hogyan tesz magává, korrumpál a hatalom rendes, tisztességes embereket. Óriási tévedés lenne ezt a könyvet az iszlám térhódításaként értelmezni. Ahogy Koestler: Sötétség délben-je megmagyarázta, hogyan működött a kommunista „önbűn” képzés, ugyanúgy ad ez a könyv – akár- a jelenlegi hazai politikarendszer működésére.

>!
sophie P
Michel Houellebecq: Behódolás

Arra jutottam, nem fogok semmi értékelésfélét írni: olvasom, amit mások írnak, és bólogatok, vagy csóválom a fejem, de a szám ki nem nyitom.
    Kétségkívül nagy hatású könyv, a szó mindenféle értelmében. Minden oldalon van legalább egy mondat, amire felkaptam a fejem. Mármint hogy miket beszél ez. Tényleg nem csodálom a sok felzúdulást, azonban keveslem a hozzáértő rákapcsolódást, az építő vitát (lehet, hogy szóra sem érdemes?).
    Én magam nem nagyon tudtam lépést tartani a politikai és társadalmi kérdésekben. Viszont lenyűgözött a főszereplő, mint figura. Egyetemi tanár különben, irodalmat tanít, és éli a nem túl jól sikerült életét, mondhatni eléggé fura alak.* Houellebecq (@mirha azt sugallta talán önmagát mintázva**) magába szorította a szereplőjét, se felmenője, se családja, se barátai, se egyéb kötődés, mehet amerre akar. Súlyosnak látszó választás elé kerül, és majdhogynem borítékolható a döntés.
    Eleinte különben szinte félelmetesnek gondoltam a szituációt. Mármint hogy milyen könnyen megeshet. Mondtam valakinek, és azt kérdezte, hogy de hát miért félelmetes? Mitől kellene tartanunk? És tényleg. Mitől is? Hogy a világunk kifordul a sarkából, és akkor mi lesz? Ugyan már! Kis pont vagyunk. (Mármint én és a hozzám tartozók) A mi világunk évente többször is kifordul a sarkából. És? Megyünk tovább, csináljuk ahogy tudjuk. És olyan lecsupaszított, önös döntéseket hozunk, mint végül François.

*Elég sokat hivatkozik a kötet Huysmans: A különc című könyvére. Neki is láttam, már gyanítom is, hogy sok lesz a hasonlóság. Kosztolányi Dezső fordította, gyönyörű szöveg, de elég nehéz olvasmány.
** http://moly.hu/ertekelesek/1700617

2 hozzászólás
>!
Chöpp
Michel Houellebecq: Behódolás

Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de ez bizony elég gyöngécske és erőltetett volt. Természetesen Houellebecq-mércémmel mérve. Mondhatni „uncsi”, ahogy egy kedves ismerősöm egy szóval, tömören és találóan jellemezte. Olyan, mintha Houellebecq akart volna írni valami vérlázítót az iszlám behódolás témájában, amit – szokásosan – összeköt a szexualitással és egy kis intellektuális nihilizmussal. Szóval gyorsan összecsapott egy vegyes felvágottat. Méltatlannak tartom az íróhoz és az eddig olvasott – számomra – remekműihez. Csalódásom azonban nem határtalan. Adok még lehetőséget Neki a további szívatásomra. Jöhet a következő regénye!

5 hozzászólás
>!
mbazsa
Michel Houellebecq: Behódolás

Houellebecq eddig megjelent, magyarra lefordított nagyregényeit (nagy alatt egyszerűen csak hosszúságot értek,) ha osztályoznom kellene, akkor az alábbi rangsort állítanám fel: 1. A Térkép és a táj, 2. Elemi részecskék, 3. Egy sziget lehetőségei, 4. Behódolás, 5. A Csúcson.

A Behódolás mindenképpen megosztó regény, így megértem azokat is, akik jónak tartják, és azokat is, akik rossznak. Népszerűségét, hírhedtségét egyértelműen a provokatív, aktuális témaválasztásnak, a szerencsés, vagy inkább a szerencsétlen véletlennek köszönheti, hogy megjelenése a Charlie Hebdo elleni merénylet napján történt.

Houellebecq ebben a regényében, a korábbiakhoz képest, minimalizálja a pornográfiát, az erőszakot és magát a történet-centrikusságot, a sztorizást is. A könyv legnagyobb része leginkább dialógusokból és monológokból tevődik össze, amelyekben történelemről, társadalomról, gazdaságról, politikáról, filozófiáról, vallásról és művészetről értekeznek. Persze van benne narráció is, amely ha lassan is, de előreviszi a történetet, de cselekményekben azért nem bővelkedik. Arról nem is beszélve, hogy a befejezés, mintha szakítana a korábbi regények zárlatával. Mindezek az újdonságok, azt sugallják, hogy a kis francia, ebben a művében avval kísérletezik, hogy vajon hogyan, merre lehetne tovább menni a következő regényben, regényekben.

A Behódolást én leginkább egy nagy szatírának, önparódiának értelmeztem. Meg persze egy nagy fricskának, amit az író elsősorban a(z) (francia) értelmiségnek mutat be, köztük persze magának is. Olyannak tűnt ez a regény, mintha MH saját magát gúnyolná ki, mintha saját magán röhögne. Persze ha ez a könyv egy nagy vicc, akkor bizony nem is vehetjük komolyan, annak ellenére, hogy a dialógusokban elég sok kemény kérdést érintenek. És ha ez így van, akkor a mű befejezését sem interpretálhatjuk szó szerint, csak egy poénnak, amelyen a kis francia jót röhög magában, és persze az olvasón is, hogy milyen jól megvezette.

A regény legnagyobb hibája, hogy a felvetett kérdések, problémák, nincsenek elég mélyen kifejtve, inkább csak úgy hanyagul, hányaveti módon oda vannak dobva az olvasónak, na, akkor rágódjál rajta. Ezért, noha az említett újdonságok működnek, mindezek ellenére mégsem lesz olyan jól kidolgozott mű, mint MH korábbi alkotásai.

Aztán, hogy hova tart tovább a Houellebecq-oeuvre, az majd kiderül az író ősszel magyarul is megjelenő következő regényében.

Appendix a Behódoláshoz: A sors iróniája, hogy Monsieur Houellebecq tavaly megházasodott, behódolt, csak hogy a metaforánál maradjuk, mintegy ezzel ignorálta az összes regénybeli antihősét. Persze az élet és az irodalom kapcsolata sohasem egyértelmű, mint egy matekpélda, hanem kiszámíthatatlan, csudálatos, regényes dolog. A szerelem meg már csak szerelem. Sok boldogságot az ifjú párnak. :)

2 hozzászólás
>!
Spaceman_Spiff IP
Michel Houellebecq: Behódolás

Rettegés. Gyűlölet. Elutasítás. Agresszió. A XXI. századra Európa eljutott oda, hogy a lakosságának egy részét ezek az érzések jellemzik, amikor a muzulmán emberekről, vallásról, kultúráról van szó. Ebben a közegben jelent meg Houellebecq regénye, amit már csak azért is nagyon érdekes élmény olvasni, mert ha figyelünk, le tudjuk magunkon mérni, mit is gondolunk az európai iszlámról. Kényelmetlen perceket tud okozni olvasás közben, és nem azért, mert a szélsőségek jelennek meg benne – egyszerűen szembeállít minket azzal, mennyire nem tudunk mit kezdeni más kultúrákkal.
Houellebecq pengeéles szemmel vázolja fel, hogy a ma is ismerős politikai csatározások, alkudozás, lavírozás, a szélsőségekkel kapcsolatos nyugat-európai hozzáállás, illetve a kortárs értelmiség „eltunyulása” mit eredményezhet. Mennyire fontos egy politikai közegben, hogy ki mit tud felmutatni, és mennyire tud megnyerő lenni, mennyit számít, hogy képes legyen alternatívát mutatni a megfásult választóknak. Nagyon érdekes végiggondolni akár csak a mai magyar politikai helyzetet, miközben olvassuk a francia író regényét. Sok rétege van a könyvnek, nekem mégis a végkicsengése marad meg legélesebben: ahogyan Európa és szomszédjainak viszonya, berendezkedése, kultúrája az évezredek során változott – és ennek a változásnak nem tudott gátat szabni se hadsereg, se fal, se „magasabb rendű kultúra” –, úgy talán most is változni fog. És talán nem feltétlenül abba az irányba, amerre mi elképzeljük, vagy amerre leginkább akarnánk. Ugyanígy, a főszereplő élete is megváltozik, de nem feltétlenül úgy, ahogyan azt ő gondolta volna a regény elején. Ez az igazi behódolás: a lassan sorvadó Európa behódol az újnak, az erősebb alternatívának – és itt az erő nem a puskák vagy bombák ereje, hanem az eltökéltség ereje, az, hogy a másik rendelkezik céllal és erővel, hogy azt véghez is vigye. Persze ez csak egy írói agyszülemény, de mindenképpen elgondolkodtató agyszülemény.
http://www.prozanostra.com/iras/egy-uj-korszak-hajnala-…


Népszerű idézetek

>!
robinson P

Ám csak az irodalom adhatja meg azt az érzést, hogy kapcsolatba léptünk egy ember szellemével, a szellem egészével, nagyságával és gyöngeségével, korlátaival, kicsinyességével, fixa ideáival, hiedelmeivel együtt: mindazzal, ami megindítja, érdekli, felizgatja vagy undorral tölti el.

11. oldal

Kapcsolódó szócikkek: irodalom · kapcsolat
>!
Chöpp

Az irodalom mindent elbír széles hátán

33. oldal

Kapcsolódó szócikkek: irodalom
1 hozzászólás
>!
Chöpp

Alice azzal az egyszerre gyöngéd és gunyoros pillantással méregetett bennünket, amivel a nők szokták követni két férfi beszélgetését, azt az érdekes valamit, ami valahol félúton van a pederasztia és a párbaj között.

59. oldal

Kapcsolódó szócikkek: pederasztia
>!
LuPuS_007 P

Mint tudjuk, a bölcsészeti tanulmányoknak körül-belül semmi értelmük, legfeljebb az egyetemi tanári állásra eséllyel pályázó, legtehetségesebb diákok húzhatnak hasznot belőle – tehát az a fura helyzet áll elő, hogy van egy rendszerünk, amelynek egyetlen létjogosultsága a saját újratermelése , és több mint 95 százalék hulladékot gyárt.

15. oldal

5 hozzászólás
>!
Dr_Benway

Továbbra is nagyon zavart, sőt egy kicsit undorított, hogy a politika szerepet játszhat az életemben. Pedig már jó ideje rájöttem, hogy a növekvő, sőt áthidalhatatlan távolság a nép és azok között, akik a nevében beszélnek – politikusok, újságírók – előbb-utóbb valami kaotikus, erőszakos és előre nem látható dologhoz vezethet.

120. oldal

>!
Edit_Zsuzsa_Nagy

Azok,akik egy adott társadalmi rendszerben élnek és boldogulnak,valószínűleg képtelenek magukévá tenni olyan emberek nézőpontjait,akik mivel soha,semmit nem várhattak ugyanettől a rendszertől,különösebb szívfájdalom nélkül el tudják képzelni az elpusztítását.

>!
Edit_Zsuzsa_Nagy

Vígan hagyhatjuk hosszan beszélni az embereket,mindig érdekelni fogja őket a saját mondanivalójuk,de azért időnként kell nekik adni egy minimális löketet.

>!
Edit_Zsuzsa_Nagy

A múlt mindig nagyon szép,egyébként a jövő is,csak a jelen okoz fájdalmat,az ember úgy hordozza magában,mint egy szenvedés-tályogot,amely ott lappang benne a háborítatlan boldogság két végtelenje között.

276. oldal

>!
Morpheus

Nem volt valódi okom, hogy megöljem magam, nem több, mint bárki másnak. Sőt, ha jobban megnézzük, egyenesen kevesebb okom van rá: életem során részem volt az intellektuális beteljesülésben, egy bizonyos – igaz, kivételesen szűk – közegben elismertek, sőt sokra tartottak. Az anyagi lehetőségeimre sem panaszkodhattam: halálomig olyan magas jövedelem van biztosítva számomra, amely kétszerese az országos átlagnak, és ezért cserébe egyáltalán nem kell munkát végeznem. Mégis, biztosan éreztem, hogy egyre közelebb kerülök az öngyilkossághoz, pedig nem voltam sem elkeseredett, sem különösképpen szomorú, egyszerűen csak szép lassan egyre kisebb lett bennem „a halálnak ellenálló életfunkciók végösszege”, amiről Francois Xavier Bichat beszélt.

212-213. oldal

Kapcsolódó szócikkek: öngyilkosság
>!
LuPuS_007 P

Egy monostorban legalább biztosítják a szállást és az ételt – és ideális esetben bónuszként az örök életet is.

104. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai
Anna Gavalda: Vigaszág
Nicolas Barreau: A nő mosolya
Peter Mayle: Hajsza a Cézanne-ért
Kéri Katalin: Decemberi csillagok
Anna Gavalda: Együtt lehetnénk
Guillaume Musso: Az angyal hív
Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája
Anna Gavalda: Édes életünk
Carol McCleary: A gyilkosság alkímiája