A ​harcmező kiterjesztése 73 csillagozás

Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése

A regény hőse igazi Houellebecq-figura: antihős, akinek ezúttal a nevét se tudjuk. Magányos kívülálló, aki okosan és kegyetlenül lát rá a társadalom és az emberi érintkezések visszáságaira, hazugságaira. Informatikusként tisztában van a nyilvánosság és a média működésével. Egy új szoftver eladása miatt tanfolyamokat kell tartania vidéken. Utazásai során még mélyebb lesz a depressziója; életét nem tudja a korábbi rutin mentén továbbfolytatni. A regény izgalmas kérdése hogy miképpen lehet kivonulni a világból, rádöbbenve hogy nem a társadalom, hanem önmagunk foglyai vagyunk.
Michel Houllebecq-nek ez a regénye hozta meg az országos ismertséget, az Elemi részecskék előtanulmányának is tekinthető, bár annál bizonyos értelemben jóval derűsebb: a főszereplő depressziója ellenére humorral és elnézéssel tekint embertársaira, bár nem kér a világukból.
A harcmező kiterjesztése a mára világhírű szerzőt teljes fegyverzetében mutatja meg.

Eredeti mű: Michel Houellebecq: Extension du domaine de la lutte

Eredeti megjelenés éve: 1994

>!
Magvető, Budapest, 2016
184 oldal · ISBN: 9789631434262 · Fordította: Tótfalusi Ágnes
>!
Magvető, Budapest, 2016
184 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631433821 · Fordította: Tótfalusi Ágnes

Enciklopédia 21

Szereplők népszerűség szerint

informatikus


Kedvencelte 6

Most olvassa 1

Várólistára tette 28

Kívánságlistára tette 26


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése

Hogy „jóval derűsebb”-e, mint a többi Houellebecq-regény, arról nem nyilatkoznék spoiler. Az viszont biztos, hogy itt még a metsző kritikai szarkazmust (a pengét, melyet H. oly páratlanul forgat) enyhíti kissé az önirónia. A későbbi könyvekben ez aztán visszaszorul, az összkép így sötétebbre vált – úgy fest, H. esetében az elégedettség és az írói elismertség fordítottan arányos egymással. Ettől függetlenül ez a könyv a „szerzőt teljes fegyverzetében mutatja meg” (íme egy újabb klisé a fülszövegből), mi több: betűről betűre megkapjuk az író irodalmi programját, amit azóta is konzekvensen követ*. Elbeszélőnk a tipikus houellebecq-i főhős: középkorú fickó társas kapcsolatokra való képtelenséggel és sziporkázó intellektussal, aki sosem szűnik meg ostorozni a fogyasztói társadalom és a szabadpiaci kapitalizmus vétkeit, melyek értelmezésében ellehetetlenítik az életet. (Megjegyz.: szerintem speciel az ő életét a saját társas kapcsolatokra való képtelensége lehetetleníti el, de hát ki vagyok én – pszichológus? –, hogy belepofázzak.) No most az ilyen magának való pacák általában véve nem túl szerencsés választás regényszereplőnek, egész egyszerűen azért, mert nem nagyon csinál semmit – ennek fényében pedig külön lenyűgöz az a gördülékeny elegancia, amivel H. szöveget sző ebből a tulajdonképpeni semmiből. Ez az, amit H. a lehető legmagasabb szinten művel, és amiért (minden neheztelésem ellenére) nem tudom nem bámulni őt. Arról a diszkrét bájról már nem is beszélve, amit az okoz, hogy egy zsigerileg antiszociális egyént hallhatunk panaszkodni az emberi kapcsolatok fokozatos leépüléséről. Na ja, kérem. Akkor tessék venni egy kutyát. Állítólag segít. Mondjuk Houellebecq-et ismerve – a kutyán nem.

* https://moly.hu/idezetek/814519 és https://moly.hu/idezetek/732948

14 hozzászólás
>!
giggs85 P
Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése

Miközben olvastam egyik legkedvesebb szerzőm, Michel Houellebecq legújabb magyarul megjelent (valójában azonban debütáló) kisregényét, A harcmező kiterjesztését – ami egy mindvégig névtelenségben maradó, harmincéves párizsi informatikus életének néhány hónapjáról szól – a szöveg első harmadánál tartva arra gondoltam, hogy a francia (természetesen szigorúan csak magához mérten) itt még meglepően derűs képet fest az emberiségről. Humora maróan cinikus, de még az elviselhetőségen és a komolyabb polgárpukkasztáson belül, későbbi világlátása, stílusa, ötletei felismerhetőek, de még csak kiforróban; szóval, úgy gondoltam, hogy tetszeni tetszik, de maga az írásmű nem annyira jelentős. Azonban száz oldallal később, a kisregényt befejezve, megint csak ültem magamban, a semmibe révedt tekintettel, és már azon gondolkodtam, hogy ez a csúnya, töpörödött, aggastyánkülsejű francia (aki kora alapján még most sem aggastyán, nemhogy még ezen könyv megírásának idején), hogy képes ennyire pontos, érthető, és sajnos nehezen cáfolható képet festeni az emberi fajról?

Ebben a könyvben már sok mindent megkapunk, ami az ezredforduló (számomra) egyik legfontosabb regényében, az Elemi részecskékben már megvan, csak itt kevesebb a szex és az erőszak, és jóval több a derű. A témája pedig (többek között, és persze jócskán leegyszerűsítve) az, ami egyébként nekem is az egyik vesszőparipám, nevezetesen, hogy az ember tehet bármit, mehet bárhová, önmaga marad.

Houellebecq (és narrátora) emberismeretben itt is remekel(nek). A fiatal, viszonylag jól kereső informatikus nem túl megerőltető és problémamentes munkát végez (új számítógépes programokra kell megtanítania különféle minisztériumi dolgozókat Franciaország különböző pontjain); különösebb vágyai, álmai, problémái nincsenek, ráérő és kitöltenivaló ideje azonban jóval több, így embertársai között lavírozva aprólékosan megfigyeli őket, és kiszámítja reakcióikat, miközben otthon önmaga szórakoztatására állatmesékben vonja le a tanulságokat, és fekteti le a társadalommal kapcsolatos elméleteit.

A harcmező kiterjesztése egy (vagy inkább több) összeomlás regénye; a sokat cigarettázó, viszont egy átlagos Houellebecq-hőshöz képest meglehetősen keveset ivó narrátorunk egy hozzá hasonlóan szerencsétlen sorsú munkatársával együtt bejárja Franciaországot, annyit dolgoznak, amennyit feltétlenül kell, majd próbálnak valamilyen értelmes elfoglaltságot találni szabadidejükben – azonban önmaguk (és az ebből következő sorsuk) elől képtelenek menekülni…

Bár ez a kisregény, mint már említettem, az első műve a franciának (amit egyébként a kritikusok Camus Közönyéhez / Az idegenéhez hasonlítottak), ha nem is remekmű, de korántsem kiforratlan. Könnyen és gyorsan olvasható, igazán gördülékeny nyelvezettel (Tótfalusi Ágnes „hozta” a szokásos igen magas színvonalat), az esszébetétek rövidek, követhetőek és igazán elgondolkodtatóak, a cselekmény nem kiszámítható, ellenben humoros, meghökkentő vagy éppen elszomorító. A harcmező kiterjesztését meleg szívvel ajánlom minden Houellebecq-rajongónak (nem hiszem, hogy okozhat csalódást), és azoknak is, akik még csak mostanában gondolkodnak azon, hogy megismerkedjenek a kultszerző világával – belépőnek is tökéletes.

5 hozzászólás
>!
Morpheus
Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése

Már említettem, hogy Houellebecq könyveiben a főszereplőkben hol kevésbé, hol inkább magamra ismerek, eme történet után, el kellett fogadnom magamról, hogy simán írhatna rólam is egy könyvet, csak épp még nincs vége(m). Amit kimondat a főhőseivel, egy részét nem tudom olyan jól megfogalmazni, vagy talán nem merem (meglepett, hogy többször is felnevettem olvasás közben, de rá kellett jönnöm, hogy valahol magamon [meg persze ezen az elcseszett világon] nevetek), amit meg igen, azok egyeznek nagyjából. Csodálkozom is magamon, hogyha H féle figura vagyok, hogyhogy még mindig élek, és még többé-kevésbé épelméjű is vagyok. Talán szívósabb vagyok mégis, mint H hősei? Nem tudom. Pedig én aztán igazi vesztes vagyok, nemcsak a szexuális piacon, hanem a gazdaságin is. :D Aztán rájöttem, hogy ennek igazából semmi jelentősége nincs, ha tényleg el tudnám engedni, nagy teher esne le rólam. Ez a gondolat feldobott, csak amikor erre rájöttem, még nem olvastam a végét a könyvnek. Amit persze sejtettem, hogy nem lesz happy end, de miután elolvastam, megint rendesen megborított. Lehet, hogy néhány év múlva tényleg úgy fogom végezni, mint ő(k)?
És a végén egy felhívás, ami vagy célba ér vagy nem, nem tudom, de szívesen beszélgetnék h-i hősökkel és hősnőkkel, akik szintén magukra ismertek, akik be merik ismerni, hogy ők is vesztesek. (És igenis hős az, aki olyan, mint egy H karakter, és még mindig él!)

5 hozzászólás
>!
Chöpp 
Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése

Végre, a (majdnem) megszokott Houellebecq. Az író, akit szeretek! Már az első oldalaknál ujjongott a lelkem. Örültem, hogy „visszatért” hozzám egy jó regénnyel. Olvastam volna belőle többet, de sajnos – nem rá jellemző módon – nem részletezte annyira a dolgokat. Franzen mennyit írt volna erről! No mindegy. Meglehetősen elégedett vagyok.

>!
encsy_eszter
Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése

És szép lassan úrrá lesz rajtunk a bizonyosság, hogy a világ korlátai ki vannak jelölve. Maga a vágy is eltűnik, nem marad más, csak a keserűség; a hatalmas és felfoghatatlan keserűség.

Ha depresszív a hangulatom, Houellebecq könyvei mindig megtalálnak. Még tavaly kezdtem el olvasni, aztán félre kellett tennem, mert nem volt időm semmire. Most, hogy végére értem egy nagyobb munkának, újra lett némi időm, és egyből kézbe is vettem. Terápiás, na de nem úgy, hogy felvidít. Leránt a legaljára, mindent besötétít, aztán egyszer csak elkezdek nevetni a saját nyomorúságomon, és a fő karakterén is. Ez gyakorlatilag teljesen inadekvát reakció, de jobb híján ezt kell tenni, az ember egyszerűen érzi, hogy ezt kell tenni, különben úgy jár, mint a regénybéli Tisserand.
Engem általában az ránt ki a legkiüresedettebb állapotokból, ha elmegyek a falig, a gödör aljáig, kicsit beletörlöm az arcom a sárba, aztán szépen lassan elindulok felfelé.

>!
Dr_Benway
Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése

Nem indult zökkenőmentesen a kapcsolatom Houellebecq könyveivel. Elsőként a Behódolást olvastam el tőle, ami szerintem egy nagyon rossz könyv. Tettem azonban egy újabb kísérletet, és milyen jól tettem!
A magyarul most megjelent első regény elbeszélője ugyan hasonló karakter a Behódolás főhőséhez, (gyanítom az összes Houellebecq karakter ilyen) itt mégsem untatott a társadalomtól és az emberektől megundorodott depressziós informatikus szövegelése. A társadalmat, az emberi kapcsolatokat, és úgy általában az egész életet cinikus közönnyel kezelő elbeszélő abszolút kivülállóként tekint a világra, meglátásai néhol rendkívül szórakozatatóak, mellebevágó őszinteségével viszont néha igen elkeserítőek voltak, sokszor azonban nem tudtam nem egyetérteni vele.
Azt hiszem ezután a többi Houellebecq könyv is a várólistámra kerül.

2 hozzászólás
>!
LuPuS_007 P
Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése

Önnön magunk foglyai vagyunk.Hiába gondoljuk az ellenkezőjét.
Megszállottan próbálunk kapaszkodni a saját általunk kreált világ szélébe ám, mint hősünk mi is naponta elbukunk:
– munkahely( nem sikerül tartani egy határidőt)
– vásárlás ( kenyérért indulunk, teli táskákkal érkezzünk)
– …………….

Hősünket a szexualitásának hiányából adódó depresszióján keresztül látjuk. Kivonulni a világból teszi fel magának kimondatlanul. A napi hazugságok és jópofizások között már egyre nehezebb lavíroznia. Kétségbesetten próbálja megtalálni hol is rontott el mindent, hol csúszott ki a keze közül az irányítás. Választ nem kapunk mivel mi is a saját életünk megszállottjaivá váltunk és mi is elveszíttettük a fonalat.

Kiegészítés: a könyv előjátékként felfogható az, Elemi részecskékhez.

2 hozzászólás
>!
bagabo
Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése

Mindig üdítő érzés Houellebecq könyveit olvasni, most se azért adtam négy csillagot, mert bármi kifogásom lett volna a regénnyel szemben, sőt. Muszáj ugyanakkor a többi regényéhez viszonyítanom és hát hozzájuk képest volt azért némi fiatalkori zsenge érzésem. Kicsit elnagyolt, kissé csapongó, ugyanakkor néhol meglepően derűs és abszurd. Egyes momentumai Jean-Philip Toussaint könyveire emlékeztettek, ami azért meglepő, mert azért a későbbi Houellbecq hősök korántsem azok a komikus figurák. Persze azért itt is kapunk némi „jellemfejlődést”. Szóval olvasásra ajánlott és akinek tetszett, vegye kezébe mondjuk Toussaint-tól a Televíziót, nem fog csalódni.

>!
ibzenke
Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése

Én Houellebecq-könyvön, azt hiszem, még nem szórakoztam (pedig már mindet olvastam). A második rész első fejezete (a Rouen-ba érkezés és az első nap leírása) zseniális!
Pedig félve vettem újra a kezembe Houellebecq-et, és azért is az öt csillag, mert pozitívan kellett csalódnom. Nagy meglepetés volt ennyi humor és irónia tőle…

>!
Aerdnac
Michel Houellebecq: A harcmező kiterjesztése

Ez a könyv. Első könyvem az írótól. Egyrészről imádtam. Rengeteget olyan dolgot ragadott meg amit én is így gondolok, de nem tudok megfogalmazni. Másrészről a vége felé kissé beteggé és abszurddá vált az egész, konkrétan kigúvadó szemekkel olvastam a buszon.
Nekem kell még ebből a fazonból.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Az emberi kapcsolatok fokozatos leépülése óhatatlanul is felvet néhány kérdést, ami a regényírást illeti. Mert mégis, miért vágnánk bele azoknak a heves, sok éven át tomboló érzéseknek a leírásába, amelyek több generációra is kifejthetik a hatásukat? Igencsak messze kerültünk az Üvöltő szelektől, ez a legkevesebb, amit mondhatok. A regényforma nem arra született, hogy a közömbösséget vagy a semmit írja le. Egy laposabb, tömörebb, komorabb regénynyelvezetet kellene kifejleszteni.

48. oldal

4 hozzászólás
>!
Chöpp 

Az idő nagy részében többé-kevésbé megfigyelőként vagyok jelen a világban.

170. oldal

>!
Chöpp 

Az öregedés és a halál fogalma elviselhetetlen az emberi lény számára; napjaink társadalmában csak nő, növekszik, fölényesen és kivédhetetlenül, míg végül betölti az egész tudatunkat, és minden mást kiszorít onnan. És szép lassan úrrá lesz rajtunk a bizonyosság, hogy a világ korlátai ki vannak jelölve. Maga a vágy is eltűnik, nem marad más, csak a keserűség; a hatalmas és felfoghatatlan keserűség. Korábban semmilyen civilizáció, semmilyen korszak nem volt képes ilyen nagy mennyiségű keserűséget kifejleszteni az alattvalóikban. Ebből a szemszögből nézve előzmények nélküli korban élünk.

165-166. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál · öregség
1 hozzászólás
>!
Chöpp 

    Nem szeretem ezt a világot. De nagyon nem szeretem ám! Viszolygok a társadalomtól, amelyben élek, a reklámok undorítanak, az informatikától okádhatnékom van. Az informatikus tevékenységem másból sem áll, csak szaporítom a hivatkozásokat, az értékeléseket, a racionális döntési szempontokat. Ennek semmi értelme. Beszéljünk őszintén: inkább negatív hatása van, fölöslegesen megterheli a neuronokat. A világnak sok mindenre van szüksége, de többletinformációra aztán biztosan nem.

93. oldal

Kapcsolódó szócikkek: informatikus
>!
Morpheus

Te már örökre ezeknek a meghiúsult kamaszkori szerelmeknek az árvája maradsz.

130. oldal

Kapcsolódó szócikkek: árva · szerelem
>!
Chöpp 

Nem is kérdés, állapítottam meg magamban, napjaink társadalmában a szex bizony a második differenciáló rendszer, teljesen függetlenül a pénztől, az első differenciáló rendszertől, és a működését nézve legalább olyan kegyetlen is.

111. oldal

Kapcsolódó szócikkek: pénz · szex
>!
Chöpp 

Azt is elárulja, hogy az állapotomnak neve is van: depresszió. Tehát hivatalosan is depressziós vagyok. Ez a kifejezés boldoggá tesz, tehát nem arról van szó, hogy én süllyedtem nagyon mélyre: a körülöttem lévő világ emelkedett nagyon magasra.

151. oldal

Kapcsolódó szócikkek: depresszió
1 hozzászólás
>!
Chöpp 

A világ a szemünk láttára uniformizálódik; a telekommunikációs eszközök egyre fejlettebbek lesznek; a lakásokat újabb és újabb háztartási eszközök népesítik be. Az emberi kapcsolatok fokozatosan ellehetetlenülnek, és ettől azoknak a történeteknek a száma is lecsökken, amelyekből felépül egy ember élete. És lassacskán kibukkan a halál arca, teljes pompájában. A harmadik évezred csodálatosnak ígérkezik.

21. oldal

>!
moodhunter83

Általánosabban fogalmazva: minden ember ki van szolgáltatva az öregedésnek és a halálnak. Az öregedés és a halál fogalma elviselhetetlen az emberi lény számára; napjaink társadalmában csak nő, növekszik, fölényesen és kivédhetetlenül, míg végül betölti az egész tudatunkat, és minden mást kiszorít onnan. És szép lassan úrrá lesz rajtunk a bizonyosság, hogy a világ korlátai ki vannak jelölve. Maga a vágy is eltűnik, nem marad más, csak a keserűség, a féltékenység és a félelem. De főleg a keserűség; a hatalmas, a felfoghatatlan keserűség. Korábban semmilyen civilizáció, semmilyen korszak nem volt képes ilyen nagy mennyiségű keserűséget kifejleszteni az alattvalóiban. Ebből a szemszögből nézve előzmények nélküli korban élünk. Ha a kortárs lelkiállapotot egyetlen szóval kellene jellemeznem, feltétlenül ezt a szót választanám: keserűség.

Kapcsolódó szócikkek: keserűség · öregedés
>!
moodhunter83

Meg-megállok az út szélén, rágyújtok, sírdogálok egy sort, majd tovább indulok. Halottnak lenni volna jó. De „van egy bejárandó út, és be kell azt járni".


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja
Romain Gary: A virradat ígérete
Émile Zola: Germinal
Albert Camus: Az idegen
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Victor Hugo: A nyomorultak
Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok
Lautréamont: Maldoror énekei
Alexandre Dumas: A három testőr
Marguerite Yourcenar: Hadrianus emlékezései