A ​felszín alatt 81% 43 csillagozás

„Kifordítva minden ember rózsaszín.” (Graffiti)

Azt hiszem már a könyv elolvasása előtt is ez az idézet mocorgott a fejemben, ismerve az angol címet (Under the Skin), ami a nemrégiben ebből készült film miatt jobban közszájon forgott. És duplán igaz ez az idézet a könyvre, mert egyrészt kozmikus méretekre tágítja az antirasszista idézetet, ami valami olyasmivé válik, hogy „minden érző lényben van valami közös, amit tisztelni kell ”, másrészt átvitt értelemben is kifordítja a nagy emberi kérdéseket, mert egy külső idegen civilizáció szemszögéből vizsgálja azt, amivel mi nap mint nap szembesülünk: lehet-e csak azért valakiket elpusztítani, mert mi úgy gondoljuk, hogy alacsonyabb rendűek, mint mi. Első kérdésem a könyv elolvasása közben az volt, vajon vegetáriánus-e a szerző (a rövid válasz: nem). Emellett az, hogy skót-e (Igen, és ez a rövid és a hosszú válasz is).

Egy idegen civilizáció emberré alakított egyede a skót Felföldön kocsikázva sorra szedi a magányos férfistopposokat, hogy kiváló minőségűre hizlalva, húsárúnak elszállítsák őket.
A nagy kérdések mellett, hogy például hogy állna hozzánk egy idegen civilizáció, ha mondjuk arra kerülna a sor, hogy mi leszünk tápláléka, vagy hogy akkor vajon lehet-e a fájdalom okozása relatív, a könyv stílusban és elbeszélésmódban is mutatott valami sajátosat, és el kell attól rugaszkodni, hogy ez egy scifis kakaómasszába mártott szatíra. Nekem nagyon tetszett az, hogy a mellett, hogy a főhős szemével, egy másik értelmes faj szemszögéből figyelte az embereket és minden a feje tetején állt, néha azért visszakapcsolt – tényleg valahogyan úgy, mint a körkapcsolások során – az emberi fejekbe és egy első osztályú kis “mit akar a férfi a nőtől” tanulmányként is felfogható a könyv. Vagy konkrétabban a “Mire gondol egy férfi stoppos, ha felszedi egy női sofőr és miért mindig arra?” kérdés folyton előjön.

És hát a film, arról is essék pár szó, mert felteszem sokan, ahogyan én is, a 2014-es film miatt klikkelnek az oldalra. A film sokkal inkább elrugaszkodott és a könyvet ahhoz képest szájbarágósnak lehet nevezni. Így aki még dilemmázik, egyértelműen javaslom, hogy a könyvvel kezdje (körülbelül a Solaris könyv és filmváltozata közötti különbség van a két alkotás között, persze nem annyira jó a film).

Szimpatikus ez a „kifordított” nézőpont, hogy nem a mi fajunk szemszögéből láttatja az eseményeket, és a történetben nem mi vagyunk azok, akik csúcsragadozóként magasabb szintre képzeljük magunkat más fajoknál. A könyv olvasása közben átérezhetjük egy kicsit, hogy milyen az, amikor minket tekintenek állatoknak. Az író mindeközben a kegyetlen, brutális jeleneteket is úgy adja tudtunkra, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne… csak közben az olvasó feleszmél, hogy dehogyis természetes, hiszen ez szörnyű!

Először 2 csillagot adtam a könyvnek, és bevallom, az utolsó 10-20 oldalt csak átlapoztam. Nagy baromságnak tartottam, kikészített lelkileg, aztán odaadtam egy ismerősömnek. Aztán ahogy teltek a napok, úgy gondoltam egyre jobban erre a történetre és a benne rejlő zsenialitásra. Furamód nem fordult meg a fejemben, hogy fúj, hús, leszek vega inkább, de jóval életszerűbbnek vagy elképzelhetőbbnek tartottam ezt a fajta jövőképet, mint mondjuk a manapság sokat emlegetett szolgálólányt. Enni mindig kell, egy szempontból barbárság, egy másik szempontból meg épp terítjük az asztalt és vágjuk fel a húst.
Azért van, amit még mindig nem értek a regénnyel kapcsolatban. Mert az egy dolog, hogy mi azért tartunk állatokat, hogy aztán megegyük azok húsát, de ha a csirkéknek kifejlett társadalmuk lenne, tudnának vezetni, lenne beszélt nyelvük, azért úgy levadászni és megenni őket elég furcsa lenne. Nem értem ezeket az idegeneket. De lehet, ők pont letojják ezt, és tényleg ennyire finom nekik a húsunk. Félelmetes. De miért csak a férfiak?

Kellemes, remekül megírt könyv. És ezután a filmet még inkább utálom, nem is értem, hogy azt a sok finom kis részletet, érdekes történést hogyan is hagyhatták ki, egy egyszerű halott száraz sivatag a kötet óázisához képest.

Sokk. Nem tudok mást írni. Sokkolódva vagyok ettől a könyvtől, lebénított ugyanakkor mélyen elgondolkodtatott. Szörnyűséges, mélyen ember vagy inkább Faber szavaival élve „állati”.