A ​felszín alatt 31 csillagozás

Michel Faber: A felszín alatt

Isserley, ​aki egy másik világból érkezett földünkre néhány társával, fáradhatatlanul járja Skócia útjait, „megfelelő” stopposokra vadászva. Faber lépésről lépésre bontja ki a jellemeket, a helyzetet, s mire teljes képet kapunk Isserleyről, már el is pusztult. A stopposok kidolgozott, tipikusnak nevezhető jellemek, pszichológiailag megalapozott önálló kis történetet képvisel mindegyik. A Felszín alatt nem igazán horror, nem igazán sci-fi, mégis mind a kettő. Örök irodalmi témát fejt ki: az emberi lét paradoxonját. Felveti a kérdést, mi is teszi igazán emberré az embert? Attól vagyunk emberek, hogy embernek nevezzük magunkat? Vagy attól, hogy le tudunk győzni más fajokat? Attól, hogy otthont teremtünk magunknak? Vagy attól, hogy a természet gyermekei maradunk? Esetleg attól, hogy kommunikálunk? Ezek alapján sem a földi emberek, sem a regényben szereplő idegen, magukat embernek nevező lények nem felelnek meg igazán az ember-képnek: egyik sem „emberebb” a másiknál. Az idegenek… (tovább)

Eredeti mű: Michel Faber: Under the Skin

Eredeti megjelenés éve: 2000

>!
GABO, Budapest, 2003
288 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639526002 · Fordította: Palkó Ágnes

Enciklopédia 1


Kedvencelte 6

Most olvassa 2

Várólistára tette 53

Kívánságlistára tette 39

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Lénaanyukája P
Michel Faber: A felszín alatt

Érdekes. Olvastam egyszer egy könyvet, az a címe, Hús, hát attól kifordult a belem. Na, ez ahhoz hasonló, csak itt nem emberek esznek embereket, hanem űrlények fogyasztják el őket. Egyébként nem értem, milyen hülye űrlények ezek: ide jönnek, magányos stopposokat rabolnak, hogy felhízlalják őket, aztán feldolgozva elküldik a bolygójukra, hogy megegyék őket. Egyszerűbb lenne ott tenyészteni őket, nem? spoiler
Kicsit szexista is volt a könyv, mert ezek a genyó lények úgy szabták át szegény űrlénylányt, hogy a feje nem lényeg, hogy néz ki, de olyan szuper dudái voltak, hogy az összes stoppos azt skubizta állandóan. Meg aztán volt a bonyodalom, hogy jött a főmufti fia, aki halál jóképű volt a maga űrlény módján, a lány mindjárt bele is zúgott, de nem jött be a pajtinak, mert úgy nézett ki, mint egy ember vodsel, mert ők magukat embereknek hívják.
Szóval elgondolkodtam, mennyire nincs kifinomult ízlésem nekem, de valaki magyarázza már meg, hogy kerül ez az 1001 könyv listára, mert nem voltam fogékony a metaforákra meg a szimbolikára.
Ja, igen, láttam a filmet is, az még a könyvnél is borzasztóbb volt, Scarlett Johansson ide vagy oda. Hiába, úgy tűnik, nem jönnek be ezek a művészcuccok az én egyszerű lelkemnek.

5 hozzászólás
>!
szigiri
Michel Faber: A felszín alatt

Kifordítva minden ember rózsaszín.” (Graffiti)

Azt hiszem már a könyv elolvasása előtt is ez az idézet mocorgott a fejemben, ismerve az angol címet (Under the Skin), ami a nemrégiben ebből készült film miatt jobban közszájon forgott. És duplán igaz ez az idézet a könyvre, mert egyrészt kozmikus méretekre tágítja az antirasszista idézetet, ami valami olyasmivé válik, hogy „minden érző lényben van valami közös, amit tisztelni kell ”, másrészt átvitt értelemben is kifordítja a nagy emberi kérdéseket, mert egy külső idegen civilizáció szemszögéből vizsgálja azt, amivel mi nap mint nap szembesülünk: lehet-e csak azért valakiket elpusztítani, mert mi úgy gondoljuk, hogy alacsonyabb rendűek, mint mi. Első kérdésem a könyv elolvasása közben az volt, vajon vegetáriánus-e a szerző (a rövid válasz: nem). Emellett az, hogy skót-e (Igen, és ez a rövid és a hosszú válasz is).

Egy idegen civilizáció emberré alakított egyede a skót Felföldön kocsikázva sorra szedi a magányos férfistopposokat, hogy kiváló minőségűre hizlalva, húsárúnak elszállítsák őket.
A nagy kérdések mellett, hogy például hogy állna hozzánk egy idegen civilizáció, ha mondjuk arra kerülna a sor, hogy mi leszünk tápláléka, vagy hogy akkor vajon lehet-e a fájdalom okozása relatív, a könyv stílusban és elbeszélésmódban is mutatott valami sajátosat, és el kell attól rugaszkodni, hogy ez egy scifis kakaómasszába mártott szatíra. Nekem nagyon tetszett az, hogy a mellett, hogy a főhős szemével, egy másik értelmes faj szemszögéből figyelte az embereket és minden a feje tetején állt, néha azért visszakapcsolt – tényleg valahogyan úgy, mint a körkapcsolások során – az emberi fejekbe és egy első osztályú kis “mit akar a férfi a nőtől” tanulmányként is felfogható a könyv. Vagy konkrétabban a “Mire gondol egy férfi stoppos, ha felszedi egy női sofőr és miért mindig arra?” kérdés folyton előjön.

És hát a film, arról is essék pár szó, mert felteszem sokan, ahogyan én is, a 2014-es film miatt klikkelnek az oldalra. A film sokkal inkább elrugaszkodott és a könyvet ahhoz képest szájbarágósnak lehet nevezni. Így aki még dilemmázik, egyértelműen javaslom, hogy a könyvvel kezdje (körülbelül a Solaris könyv és filmváltozata közötti különbség van a két alkotás között, persze nem annyira jó a film).

>!
eeszter P
Michel Faber: A felszín alatt

Szimpatikus ez a „kifordított” nézőpont, hogy nem a mi fajunk szemszögéből láttatja az eseményeket, és a történetben nem mi vagyunk azok, akik csúcsragadozóként magasabb szintre képzeljük magunkat más fajoknál. A könyv olvasása közben átérezhetjük egy kicsit, hogy milyen az, amikor minket tekintenek állatoknak. Az író mindeközben a kegyetlen, brutális jeleneteket is úgy adja tudtunkra, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne… csak közben az olvasó feleszmél, hogy dehogyis természetes, hiszen ez szörnyű!

>!
Avilda
Michel Faber: A felszín alatt

Először 2 csillagot adtam a könyvnek, és bevallom, az utolsó 10-20 oldalt csak átlapoztam. Nagy baromságnak tartottam, kikészített lelkileg, aztán odaadtam egy ismerősömnek. Aztán ahogy teltek a napok, úgy gondoltam egyre jobban erre a történetre és a benne rejlő zsenialitásra. Furamód nem fordult meg a fejemben, hogy fúj, hús, leszek vega inkább, de jóval életszerűbbnek vagy elképzelhetőbbnek tartottam ezt a fajta jövőképet, mint mondjuk a manapság sokat emlegetett szolgálólányt. Enni mindig kell, egy szempontból barbárság, egy másik szempontból meg épp terítjük az asztalt és vágjuk fel a húst.
Azért van, amit még mindig nem értek a regénnyel kapcsolatban. Mert az egy dolog, hogy mi azért tartunk állatokat, hogy aztán megegyük azok húsát, de ha a csirkéknek kifejlett társadalmuk lenne, tudnának vezetni, lenne beszélt nyelvük, azért úgy levadászni és megenni őket elég furcsa lenne. Nem értem ezeket az idegeneket. De lehet, ők pont letojják ezt, és tényleg ennyire finom nekik a húsunk. Félelmetes. De miért csak a férfiak?

>!
vizipapucs
Michel Faber: A felszín alatt

Kellemes, remekül megírt könyv. És ezután a filmet még inkább utálom, nem is értem, hogy azt a sok finom kis részletet, érdekes történést hogyan is hagyhatták ki, egy egyszerű halott száraz sivatag a kötet óázisához képest.

>!
Apodepi
Michel Faber: A felszín alatt

Sokk. Nem tudok mást írni. Sokkolódva vagyok ettől a könyvtől, lebénított ugyanakkor mélyen elgondolkodtatott. Szörnyűséges, mélyen ember vagy inkább Faber szavaival élve „állati”.


Népszerű idézetek

>!
Cheril

„- Tudja – mondta majdnem álmodozó hangon –, néha azt gondolom, hogy kizárólag arról érdemes beszélgetni, amiről az emberek egyáltalán nem hajlandók beszélni.”

226. oldal

>!
Steven_McTourgh

A felszín alatt – azaz a szívünkben – mind egyformák vagyunk.

>!
Violetti

Isserley kikapcsolta a televíziót. Már kezdett magához térni az álomból, és eszébe jutott, amit kezdettől fogva tudnia kellett volna: nincs értelme azzal próbálkozni, hogy a televízió segítségével próbál eligazodni a valóságban. Csak ront a helyzeten.

148-149. oldal, 7. fejezet (GABO, 2003)

>!
Cheril

„Ezt tette a világgal az a sok hazugság. Az idők kezdete óta annyit hazudtak az emberek, és még mindig folytatják. És ezért mindenkinek meg kell fizetnie az árát: azt, hogy elvesztették a bizalmat. Ez azt jelenti, hogy két ember, bármilyen ártatlanok is, soha nem közeledhetnek egymáshoz úgy, mint két állat. Civilizáció!”

201. oldal

>!
Cheril

„Isserley eltűnődőtt az üzeneten. A porban az a szó állt, hogy KEGYELEM. Olvasmányaiban nagyon ritkán találkozott ezzel a szóval, a televízióban pedig soha.”

173. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kegyelem
>!
Cheril

„Az ilyen gyönyörű fény mindent megér, gondolta – vagy legalábbis majdnem mindent. Saját testének kicsavarodott csontjain és sebhelyes húsán kívül, az élet egyáltalán nem szar.”

271. oldal

>!
Cheril

„Különben is, miért olyan fontos egy kutya sorsa? Naponta sok-sok kutya hal meg. Sok kilapított tetemet látott az A9-esen, ő maga is áthajtott rajtuk, mert félt, hogy veszélyes lehet kikerülni. Alig észrevehető bukkanót jelentettek csak a kerekek alatt. A tudatuk is fejletlen.”

268. oldal

>!
Cheril

„Ó, ezek a férfiak, meg a kis hatalmi játszmáik! Ő majd hamarosan elintézi ezeket az egyenlőtlenségeket.”

253. oldal

>!
Cheril

„Szemét az előtte húzódó üres útra szegezte, s közben arra gondolt, milyen megalázó ez az egész abszurd munka, ez a fáradságos buzdítgatás és piszkálgatás, mintha a férfi valami felbecsülhetetlen értékű gyöngy lenne, melyet parányi mozdulatokkal kell kicsalogatni titokzatos kagylóhéjából. Emberfeletti türelmet kíván tőle. És mindez miért? Egy vodselért, aki ugyanolyan, mint az összes többi vodsel, egyike a bolygót megfertőző milliárdoknak. Pár csomagnyi hús.”

203. oldal

>!
Cheril

"A vodselekkel az a helyzet, hogy aki nem tud róluk semmit, az könnyen félreértheti őket, méghozzá nagyon. Az emberekben megvan a hajlam arra, hogy mindent emberi tulajdonságokkal ruházzanak fel. Egy vodsel csinálhat olyan dolgokat, amelyek emberi cselekvésre emlékeztetnek; adhat ki olyan hangot, amely emberi sírásra hasonlít, vagy tehet olyan gesztust, amely megfelel valamelyik emberi közlésnek, és mindezek a tudatlan megfigyelőben hamis következtetéseket ébreszthetnek.
Csakhogy a vodselek semmi olyan tulajdonsággal nem rendelkeznek, ami az embert emberré teszi."

175. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

David Mitchell: Felhőatlasz
George Orwell: 1984
Arthur C. Clarke: 2001 – Űrodisszeia
Aldous Huxley: Szép új világ
John Wyndham: Szemünk fényei
John Wyndham: A triffidek napja
John Wyndham: Chocky
Mary Shelley: Frankenstein
H. G. Wells: Világok harca
H. G. Wells: A láthatatlan ember