Megvallom, eddig egy gyermekneveléssel foglalkozó könyvet sem olvastam, leszámítva a védőnő által adott tájékoztatókat a kisfiam születése előtt, ezért nincs sok viszonyítási alapom. Viszont Michaeleen Doucleff könyve felkeltette az érdeklődésemet, főleg az új nézőpontok, a nyugatitól eltérő nevelési módszerek megismerésének ígéretével. Illetve az sem egy utolsó szempont, hogy a szerző neve mellett ott virított a PHD betűszócska, ami az én olvasatomban jelent valamit.
Részben így is történt, másrészt nem azt adta a kötet, amire számítottam. Ezt az okozta, hogy tudományos alapokon nyugvó kötetre számítottam, megtámogatva pszichológiával, antropológiával meg némi neurológiával. Ezekből azonban jóformán semmi sincs, noha az első két területet felszínesen érinti a szerző, viszont nem úgy, ahogy azt tudományos művektől elvárnánk, hanem csupán a saját véleményének alátámasztására használja a szakemberek által írt munkákat. Ugyanakkor ez nem meglepő, mert a könyv megírása a szerző saját neveléssel kapcsolatos problémáiból gyökeredzik.
Ha lenne olyan szavazás, ahol a fülszövegeket értékelik a figyelemfelkeltés tükrében, akkor a Hogyan neveljünk önálló és kedves felnőtteket? beharangozója az élbolyban végezne, mert pontosan megfogalmazott mondataival és mondanivalójával felkelti a figyelmet. Vegyük ehhez hozzá a borítót is, és tagadhatatlanul célba talál, amire én vagyok az egyik élő példa. Mert e kettő összhatására éreztem azt, hogy nekem ezt el kell olvasnom. Ami nem baj, hiszem az eladhatóság és a széles olvasótábor nagyon fontos egy könyvnek. Más szóval a marketing csillagos ötös. Viszont ha a leírás és a könyv tényleges tartalma között vannak eltérések, és emiatt a fülszöveg kissé félrevezető, már gondot jelent. Ugyanis az ősi nevelési módszerek megismerésével és megismertetésével kendőzi el a valódi célját, a lánya, Rosy megzabolázását. Mert korántsem az a célja, hogy segítsen, inkább az, hogy a nyugati gyermeknevelésről alkotott véleményét és nézeteit alátámassza. Nem mondom, hogy tévesen következtet, de túlságosan sarkít, ami torzítja a valódi képet, és csorbítja a kutatása reprezentatív voltát. Hiszen olyasmiket ró fel a pszichológiai kutatások mintavételeinek, ami a sajátjára is igaz: nem elégséges a minta. „Csak” három népcsoportot, a majákat, az inuitokat és a hadzákat vizsgálja, ami elég kis merítés ahhoz képest, amilyen nagynak Doucleff beállítja.
Az eddigiekből úgy tűnhet, hogy katasztrofális a kötet, de ez tévedés. Itt visszautalnék a marketingre: a Hogyan neveljünk önálló és kedves felnőtteket? valóban egy nagyon jól eladható könyv, hála sodró lendületének és olvasmányos stílusának. A szerző egyszerűen lehengerli az olvasót, kiválóan eladja magát, és ellenállhatatlanul mesél. Más szóval sodort magával a könyv, annyira, hogy nehéz volt letennem, és rossz volt, ha nem olvashattam tovább. Doucleff nagyon tudja, hogyan vegye le a lábáról az olvasót. Ha rögtön az olvasás végeztével írtam volna meg ezt a cikket, akkor biztosan négy és fél- öt csillagra értékelem. De aztán gondolkoztam, és egyre több hibát, pontatlanságot, elnagyolást és maszatolást vettem észre. Ezért örülök, hogy vártam a bejegyzéssel, mert ülepedve sokkal objektívebben láttam a könyvet.
A Hogyan neveljünk önálló és kedves felnőtteket? összességében felemás érzéseket keltett bennem. Egyrészt nagyon jól eladható és olvasmányos, másrészt viszont nem azt kaptam, amit a fülszöveg ígért. Inkább egy kétségbeesett édesanya segélykiáltása volt ez, mint egy tudományosan komolyan vehető kötet. Bár az tény, hogy a szöveg beszippantja az olvasót, és nehezen ereszti, ami nagy erény.
Bővebben:
https://www.luthienkonyvvilaga.hu/2022/04/michaeleen-do…