Tűz ​és düh 11 csillagozás

Trump a Fehér Házban
Michael Wolff: Tűz és düh

Michael ​Wolff, a Fehér Házba bejáratos oknyomozó újságíró a közelmúlt legvitatottabb amerikai elnökének történetét meséli el bennfentes értesülései alapján. Donald Trump elnökségének első kilenc hónapja viharos, vérlázító és – nem utolsósorban – filmszerűen fordulatos volt. Wolff nem mindennapi jogosítványának hála rendkívüli bepillantást kaphatunk a Trump-adminisztráció fondorlatos belső játszmáiba és megérthetjük, hogyan kerülhetett pozícióba és törhet egyre magasabbra ez a rapszodikus és zabolátlan természetű ember. A Tűz és düh a megjelenés napján bombaként robbant az Egyesült Államokban, hisz a sikerkönyves szerző legújabb bestsellerében megannyi új tényt és összefüggést tár fel, amelyek más megvilágításba helyezik az Ovális Irodában kialakult káoszt.

De vajon mit gondol igazából a saját stábja Trumpról? Miért állította Trump, hogy Obama elnök lehallgattatta? Miért rúgta ki valójában James Comey FBI igazgatót? Miért nem lehetett Steve Bannont, az egykori fő elnöki… (tovább)

Eredeti mű: Michael Wolff: Fire and Fury

Róla szól: Donald J. Trump

>!
Athenaeum, Budapest, 2018
448 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632937632
>!
Athenaeum, Budapest, 2018
448 oldal · ISBN: 9789632937717

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Donald Trump


Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

>!
mcgregor P
Michael Wolff: Tűz és düh

Michael Wolff: Tűz és düh Trump a Fehér Házban

Na, azt hiszem ilyen, amikor egy újságíró nekiáll könyvet írni, és kiderül, hogy az bizony baromira más műfaj. Michael Wolff borzasztóan hebrencs mesélő (hiába van két National Magazine-díja). Nincs egy rendes íve, felépítése a könyvnek, az egész egy csapongó sztori- és anekdotagyűjtemény viszonylag kevés értelmező és elemző résszel (azok is sokszor közhelyesek), miközben az elhangzottak üvöltenek a mélyebben szántó megállapításokért. Bizony, azoknak az infóknak az összegereblyézése, amelyek egy napilapba írt cikkben érdekesek lehetnek, nem állnak össze egy könyvvé. Egyébként kifejezetten különös, hogy Wolff az egyik, a könyvről adott interjújában olyannyira nem látja ezt a hibáját, hogy saját magával és a könyv megírásával kapcsolatban azt tartotta az egyik nagy előnyének, hogy képes volt a napi információdömpinget otthon, hátradőlve átgondolni, átszűrnie magán és történetté formálni. Nem, kedves Michael, pont ez az, ami nem sikerült. Nem baj, majd legközelebb.
Viszont a könyv még mindezen gyengeségek mellett is képes érdekes lenni, mert egy döbbenetes nem amerikai elnöknek való alapanyagról, egy cezaromániája és gyerekes nárcizmusa mellett hihetetlen alacsony információfeldolgozási kognitív képességekkel rendelkező emberről szól. Ezen kívül az elnököt körülvevő stábon belüli furkálódásokból összecsapásokká kinövő intrikáknak talán a szokásosnál is (mert nem Trump az első elnök, akinek széthúzó csapata van) elborzasztóbb látlelete. A három nagy „frakció”: Bannon, Jared Kushner és Ivanka Trump (összevont gúnynevükön: Jarvanka) és Priebus között polkázó elnök maga is elképesztően következetlen és tájékozatlan, de a fehér házi csapat válságról válságra bukdácsoló, miközben egymást is kigáncsolni igyekvő csordájának mindennapi tevékenységéről olvasva tényleg jobb lenne, ha az USA-n az izolacionizmus lenne úrrá, és ezen elnökség alatt nem ártaná bele magát olyan külpolitikai kérdésekbe, amelyek egy egyszerű számtanpéldánál bonyolultabbak… Nyilván nem fog összejönni.

3 hozzászólás
>!
szökött_csincsilla
Michael Wolff: Tűz és düh

Michael Wolff: Tűz és düh Trump a Fehér Házban

Nem érdektelen, nem unalmas, és még csak nem is száraz könyv a Tűz és Düh, amelynek utolsó lejegyzett eseménye 3 hónappal a könyv megjelenése előtt történt.
Mégsincs benne sokkal több, mint amire az ember előzetesen számít: Trumppal nehéz, emiatt pedig mindenki menekül.
Ami miatt mégis érdekes lehet a téma iránt érdeklődőknek, az a Bannon-szál, mi a könyv végére annyira kiteljesedik, hogy látnoki jóslatokra ragadtatja a szerzőt.
Engem elgondolkodtatott, és kíváncsian várom, hogy Wolff pfóféciái valóra válnak, vagy sem. Ugyanakkor összességében mégsem akkora durranás, mint amilyennek a megjelenést megelőző hónapokban be lett harangozva.

>!
Amapola P
Michael Wolff: Tűz és düh

Michael Wolff: Tűz és düh Trump a Fehér Házban

Bizonyára jobban élveztem volna, ha kicsit spoiler többet tudok a politikai szereplőkről, mert így az első harmadában kifejezetten szenvedtem a kavargó nevektől spoiler. Utána letisztultak a csapatok és irányvonalak, érthetőbbé váltak az intrikák, ütközések, és egyre jobban kirajzolódott mindebből elnök úr portréja spoiler.

>!
Mariann_Czenema P
Michael Wolff: Tűz és düh

Michael Wolff: Tűz és düh Trump a Fehér Házban

A goodreadsen olvastam, hogy valaki melodrámának titulálta ezt a könyvet, hát szerintem ahhoz kézzel foghatóbb érzelmekre van szükség. Én egy hétig olvastam ezt a 400 oldalt, de nem kicsit szenvedtem vele, szerintem olyan, mint egy brazil szappanopera. Rengeteg, tényleg eszméletlenül sok név bukkant fel, legalább 100. Ezen felül meg végtelenített módon megy az ármánykodás, fondorlat, egymás kicselezése, kibeszélése, leszólása… Szóval minden, amit egy pozitív életszemléletű olvasó legszívesebben kizárna az életéből.

A mű természetesen NEM oknyomozó újságírói munka, alapvetően rengeteg sok etikai kérdést vetett fel bennem olvasás közben. Azt Wolff nagyon elhallgatja, hogy mikor vetődött fel benne a könyv ötlete. Nem derült ki számomra az sem, hogy vajon a Fehér házbeliek tudtak-e arról, hogy megírja őket, mert ugyebár beleegyezését senki sem adta ehhez a kötethez.
Emberileg mennyire megbízható az az újságíró, akiről az olvasó tudja, hogy képes volt 18 hónapig tettetni, megjátszani, hogy az elnök embere, hogy aztán sok-sok pénzt lehúzzon róla? Mennyire szavahihető valaki, aki 18 hónapig, ha nem is hazudott, de megjátszotta magát, színészkedett, elhallgatta magáról az igazságot?

Azt azonban el kell ismernem, hogy bár hiteles forrásnak nem tekinthető a mű, számos ponton megfogalmazta Wolff az igazságot. Én még emlékszem rá, hogy DT a Twitteren került a szemem elé, és vele kapcsolatban két dolgot nem értettem, ma sem értek. Attól, hogy valaki jó szakember, még nem lesz jó vállalkozó; aki jó üzletember, az nem lesz jó politikus; és aki jó politikus, még nem érthet egy profitorientált szervezet elvezetéséhez. Ezek nem egymást átfedő fogalmak, sőt még csak nem is támogatják egymást. Attól, hogy DT-nek a vállalkozásai révén üzleti sikere volt, még nem adhatott arra garanciát, hogy elvezesse a világ egyik legerősebb országát!
Második felvetésem, örök csodálkozásom a tény, hogy a „nép fiának” állítja be magát, hiszik el róla hívei, mikor 3,1 milliárd dolláros vagyona van a Forbes szerint – szorozzátok ezt be 270-el. Ki sem lehet fejezni magyarul…
(továbbiak itt:
http://czenema.blogspot.hu/2018/05/michael-wolff-tuz-es… )

>!
rheinfuss
Michael Wolff: Tűz és düh

Michael Wolff: Tűz és düh Trump a Fehér Házban

Összességében kicsit csalódás ez a könyv számomra. Ennek oka részben személyes, részben magát a könyvet érinti.

Személyes, mert a jelenleg regnáló amerikai elnök, Donald Trump hivatalának első kilenc hónapjáról illetve az azt megelőző kampányról és választásól szóló kötet nagyon szakmai. Ami tulajdonképpen pozitívum is lehetne, viszont jóval kevesebb háttérinfomációval bírok az amerikai politikai rendszerről, mint amennyi szükséges lenne a történtek minden aspektusának pontos értelmezéséhez. Miközben végigkövettem a legutóbbi választást, és érdekel/kedvelem is az amerikai történelmet,mégis kissé hátrányban éreztem magam azokhoz képest, akik benne élnek és a mindennapok része az ő „hazai” politikájuk. Vagyis egy nem az USÁ-ban élő olvasónak nehéz a befogadása.

A könyv részéről is csalódás, mert nem éreztem igazán olvasmányosnak, „döcögős” a stílusa, nem vont be (aminek oka lehet egyébként a fent részletezett probléma) a világába.* Egészen a könyv feléig, amikor is úgy gondoltam, hogy nem gondolkozom és inkább hagyom magam sodorni az árral. Emellett azt is problémásnak érzem, hogy az információit honnan vette a szerző, az egyes párbeszédeket (ahol nyilvánvalóan nem lehetett ott) kinek az elmondása alapján alkotta. Persze a kötet elején igyekszik ezt legitimálni, amikor elmeséli a Fehér Házba kerülésének történetét, illetve a kötet végén felsorol egy csomó ismerőst, barátot, kollégát, akik segítették az írásban, és akik között biztos sokan ott vannak, akik szivárogtattak számára nem kevés információt.

Nem bántam meg, hogy elolvastam, részben olyan volt, mint ha a The West Wing című sorozatot olvasnám, hiszen tényleges adatok, események jelentek meg az amerikai politika legfelsőbb köreiből, másrészt mintha egy másik sorozat is idekeveredne, és a Veep szerencsétlen (al)elnöki csapatának sorozatos bénázásairól tudósítanának a kötet sorai. Ugyanakkor érdekes, izgalmas, és ha túllépek a fenti problémákon, akkor egy szórakoztató, informatív könyvet tudok ajánlani mindazoknak, akiket érdekel a napi amerikai politikai a maga mindenfajta manipulációjával, alkudozásaival.

*Nem tudom, ebben mekkora szerepe van a magyar kiadásnak, ugyanis nem ismerhetem az eredeti angol szöveget, de érzésem szerint belefutottam néhány félrefordításba(?). Pl. az első fejezetekben a chief of staff következetesen személyzeti főnöknek van fordítva, aztán vált a valóban helyes kabinetfőnökre (ezt biztosan tudom, hogy így helyes), majd megint vált stábfőnökre és a vége felé az utóbbi marad. Illetve szerkesztői hiba is van, mint pl. „széles [a politikai] spaletta” (199. oldal). Szóval nem tudom, örülök a magyar kiadásnak, láthatóan rengeteg meló volt vele, ez tiszteletet érdemel, de ilyen kisebb problémák maradtak benne.

>!
Bayek
Michael Wolff: Tűz és düh

Michael Wolff: Tűz és düh Trump a Fehér Házban

Röviden: ilyen lenne a House of Cards, ha a Monthy Python írta volna. Érdekes könyv. Egymás hátba döfése, intrikák, alkalmatlan emberek tömkelege rajzolódik ki. Hozzá nem értés, felületesség, alternatív valóság és a düh, ami a rendszert mozgatja – a könyv alapján. Nyilvánvalóan nem lehet tudni, hogy mennyi a fikció. Az író nem szereti Trumpékat, ezért objektívnek semmiképp sem mondható a könyv. Ami nem tetszett: nincsenek források megjelölve. Pl. 3-4 tanácsadó beszélget egy irodában, és az író teljesen regényszerű leírásokat ad (pl. megvakarta a fejét és gúnyosan nézett – nem szó szerinti idézet.) Ezek inkább hiteltenítik, mint valószerűvé teszik a leírásokat.
Számomra a könyv igazi főszereplője nem is Trump, hanem Steve Bannon, a háttérben meghúzódó spindoctor. Ha minden igaz, róla még hallani fogunk, ő egy nagyon érdekes karakter.
Ajánlott a könyvhöz John Oliver talk-showjának 4. évada, itthon ez a legkönnyebben hozzáférhető anyag, ami képbe helyez a ki-kicsodával kapcsolatban (szerintem itthon kevesen ismerik a sajtófőnök-helyettest, a nemzetbiztonsági tanácsadót stb., ehhez nyújthat mankót a sorozat).

Mint oknyomozó írás gyenge, szinte nincs is benne hitelesített anyag, mint korunkat bemutató történet viszont igen erős. Összességében szórakoztató.

Nem tudom volt-e már olyan, hogy egy toplistás könyv előbb jelenik meg ekönyvben, mint nyomtatva. Nagyon örömteli, hogy van ilyen is végre, és láthatóan fejlődik itthon az elektronikus kiadás, csak így tovább!

>!
spedway
Michael Wolff: Tűz és düh

Michael Wolff: Tűz és düh Trump a Fehér Házban

Jobbra számítottam. Csapongó, sokszor az volt az érzésem, hogy most valamit nagyon el akar mondani Trumpról, aztán az egymás után sorjázó mondatokból nem született konklúzió. Olyan mintha beleolvasnánk a történésekbe, nincs se eleje, se vége. Persze értem én, hogy így működik ez az adminisztráció és ilyen Trump – elég csak megnézni egy-egy hosszabb beszédét – de ha már könyv méretűre terebélyesedett a szerző által felhalmozott információtenger, akkor ezt picit érthetőbbre is lehetett volna írni és szerkeszteni. Sokszor hiányoltam a szereplők esetében a visszautalást, hogy mégis ki kicsoda pontosan és kivel van/volt, mert így nagyon belterjes. Nyilván többszöri elolvasás után sok mozaik a helyére kerülne, de jó lett volna, ha legalább néhány hivatkozással segítette volna az olvasót – pl. újságcikkek vonatkozásában – amiken utána lehetne nézni az adott információknak.

Ugyanakkor amitől értékes a könyv, hogy az első majdnem egy évről elég jó hangulatelemzést ad, még ha néha csak úgy egymás után dobáltnak is érződnek az egyes, csillaggal elválasztott „alfejezetek”, és az újságírónak megnyilatkozó szereplők mondatai azért mindenképpen hitelesnek hatónak tükrözik vissza az adminisztráció belső működési mechanizmusait és hatalmi harcait. Ez utóbbi egészen elképesztő szinteken zajlik a Fehér Házon belül. Az pedig, hogy Trump kiborult a könyv miatt, még egyszer alátámasztja azt, hogy a leírtak 99% valószínűleg pontosan így történt.

A könyv utóéletét átfutva, néhány apróbb tárgyi tévedésen kívül nem kérdőjelezték meg alapvetően a hitelességét. A kulisszák mögé bepillantó könyvek hangulatát azért hozza, és az eseményeket testközelből megélők érzéseibe azért elég jól beláthatunk. Jó iparosmunka.

>!
olvasoterem
Michael Wolff: Tűz és düh

Michael Wolff: Tűz és düh Trump a Fehér Házban

A könyv egyetlen hivatkozás vagy jegyzet nélkül sokkal inkább tűnik egy pletykagyűjteménynek, mintsem egy hiteles, komolyan vehető oknyomozó munkának. Nem azt mondom, hogy minden egyes megkérdőjelezhető állítását lábjegyzetben kellett volna dokumentálnia, de a mondandójából óhatatlanul is kiérződő (Trumppal és csapatával szembeni) negatív elfogultság miatt elég nehéz eldönteni olvasóként, hogy mit és milyen mértékben lehet és érdemes komolyan venni szavaiból, mikor esik túlzásba vagy mikor árnyalja saját véleményével egy-egy interjúalanyának tulajdonított állítást.

A teljes ajánló: http://olvasoterem.com/blog/2018/06/29/michael-wolff-tu…


Népszerű idézetek

>!
Amapola P

A nők Trump szerint egyszerűen hűségesebbek, és megbízhatóbbak, mint a férfiak. Meglehet, a férfiak erősebbek és hozzáértőbbek, de nagy valószínűséggel megvannak a saját céljaik. A nők természetüknél fogva – már ahogy Trump képzelte a természetüket – nagyobb valószínűséggel egyetlen férfira fókuszálnak. Egy olyan férfira, mint Trump.

291. oldal

Michael Wolff: Tűz és düh Trump a Fehér Házban

1 hozzászólás
>!
mcgregor

A nyugati szárnyban néhányan azt latolgatták, vajon mennyi ideig folytatná, ha ugyanolyan mértékben rendelkezhetne az idő, mint a nyelve fölött. Arra jutottak, hogy örökké. A saját hangjának varázsa, a gátlások hiánya, az a tény, hogy kiderült, semmi szükség a lineáris gondolkodásra és ábrázolásra, a csoda, hogy ez a véletlenszerű megközelítés, úgy tűnik, működik, és a saját, soha ki nem fogyó asszociációkészlete mindenkit elámít – mindez azt sugallta, hogy csak a többiek napirendje és figyelmük időtartama korlátozza.
Trump rögtönzött pillanatai mindig létfontosságú pillanatok voltak, persze inkább csak a tanácsadói, mint önmaga számára.Nemtörődöm módon és boldogan beszélt, úgy vélte, hogy tökéletes mesélő és előadó, miközben mindenki, aki a kíséretében volt, visszatartotta a levegőt. Ha eljött egy ilyen őrült pillanat – és ez gyakori volt –, amikor a megjegyzései bizonytalan irányba kanyarodtak, a munkatársainak muszáj volt színészkedniük. Tökéletes fegyelemre volt szükség ahhoz, hogy ne ismerjék el, amit mindenki láthatott.

203. oldal

Michael Wolff: Tűz és düh Trump a Fehér Házban

>!
mcgregor P

Trump nem olvasott. Valójában még csak át sem futott soha egy könyvet. Ha valami nyomtatott volt, az mintha nem is létezett volna. Néhányan úgy vélték, hogy ez az ember gyakorlatilag alig kicsivel több, mint egy analfabéta. (ebből aztán volt egy kis vita, hiszen egyedül el tudta olvasni a címeket és a cikkeket, vagy legalábbis az önmagával kapcsolatosakat, valamint a pletykákat a New York Post hatodik oldalán.) Néhányan diszlexiásnak vélték – kétségkívül korlátozott volt a szövegértése. Mások arra a következtetésre jutottak, hogy azért nem olvasott, mert nem kellett olvasnia, és valójában, mint populistának, ez volt az egyik legfontosabb tulajdonsága. Az olvasás utáni idők embere volt – teljes mértékben a televízióé.
Ám nemcsak hogy nem olvasott, nem is hallgatott. Jobban szeretett ő lenni az, akit hallgatnak. És a saját hozzáértésében bízott – lehetett az bármilyen csekély vagy irreleváns –, jobban, mint bárki máséban. Ráadásul csupán rendkívül rövid ideig volt képes figyelni, még akkor is, ha valakit figyelemre méltónak talált.
A szervezetnek ezért olyan belső ésszerűsítések sorozatára volt szüksége, amely lehetővé tette, hogy bízzon egy olyan emberben, aki – miközben keveset tud – teljesen megfelelőnek találja saját zsigeri ösztöneit és reflexszerű véleményét, bármilyen gyakran változtatja is meg azt.

171-172. oldal

Michael Wolff: Tűz és düh Trump a Fehér Házban

>!
Amapola P

Trump szinte semmiféle szociális fegyelmet nem sajátított el – még csak nem is próbálta imitálni az illemet. Például nem tudott igazán kommunikálni, sem információt átadni, sem pedig kiegyensúlyozott társalgást folytatni. Sem arra nem figyelt különösebben, amit mondtak neki, sem a saját válaszára (ez az egyik oka annak, hogy annyit ismételt). Senkivel szemben nem tanúsította az alapvető vagy tettetett udvariasságot. Ha akart valamit, erősen koncentrált, nagyon figyelt, ám ha tőle akartak valamit, hajlamos volt ingerlékennyé válni, és gyorsan elveszíteni az érdeklődését. Megkövetelte, hogy az ember figyeljen rá, aztán kijelentette: az illető megalázkodott.

110. oldal

Michael Wolff: Tűz és düh Trump a Fehér Házban

Kapcsolódó szócikkek: Donald Trump
>!
mcgregor

Trump egyik korai hírszerzési tájékoztatója alatt – amelyet röviddel azután tartottak, hogy megszerezte a jelölést – szólalt meg először az új kampánycsapatnál a vészjelző: úgy tűnt Trumpnak nincs meg a képessége, hogy egy harmadik féltől származó információt befogadjon. Vagy talán az érdeklődése hiányzott; akárhogy is, szinte fóbiája volt attól, hogy felszólítják, hogy figyelnie kelljen valamire. Minden írott oldalnál húzta az időt, és minden magyarázatra legyintett.
– Olyan srác, aki tényleg gyűlölte az iskolát – mondta Bannon. – Nem fogja most megszeretni.
Bár riasztó volt, Trump hozzáállása lehetőséget is biztosított a hozzá legközelebb álló embereknek: ha megértik őt azáltal, hogy tanulmányozzák a szokásait és reflexív válaszait – amelyeket üzleti ellenfelei régóta megtanultak előnyükre kihasználni –, akkor képesek lehetnek őt manipulálni és mozgatni.

173. oldal

Michael Wolff: Tűz és düh Trump a Fehér Házban

>!
Mariann_Czenema P

A különleges probléma itt részben az volt, hogyan lehet információval ellátni valakit, aki nem olvas (nem tud vagy nem akar), és aki a legjobb esetben is csak szelektív módon figyel. Ám a probléma másik részét az jelentette, hogy miként lehet a legjobban megjeleníteni azokat az információkat, amelyeket Trump szeretett megkapni. Hope Hicksnek, miután több mint egy éve ezen a részlegen dolgozott, kiélesedtek az ösztönei az ilyen jellegű információkra. Bannon erőteljes és magabiztos hangjával tudott behatolni az elnök elméjébe. Kellyanne Conway szállította neki az ellene irányuló legújabb sértéseket. Aztán ott voltak a vacsora utáni telefonok – a milliárdos kórus. És a tévé, eleve arra programozva, hogy hasson rá – hízelegjen neki, vagy felbosszantsa őt.
Az az információ, amelyet soha nem kapott meg, mindig a hivatalos információ volt. Az adatok. A részletek. A választási lehetőségek. Az elemzések. Nem csinált prezentációt. Bármi miatt, ami iskolai dolognak tűnt vagy kioktatásnak – a professzor volt az egyik szitokszava, és büszke volt arra, hogy soha nem járt be az órákra, soha nem vásárolt tankönyvet, soha nem készített jegyzetet –, felállt, és elhagyta a szobát.

275. oldal

Michael Wolff: Tűz és düh Trump a Fehér Házban

>!
mcgregor

És valóban, bár a gazdagokból álló társadalmi körökben mindenki előtt ismeretes volt a tudatlansága – Trump, az üzletember, még egy kimutatást se tudott értelmezni, és ő, aki alkukötési ügyességével kampányolt, nem figyelt a részletekre, és rettentő rossz tárgyaló volt – , még ők is valahogy ösztönösnek találták. Így mondták. Erős volt az egyénisége. Elérte, hogy higgyenek benne.

40. oldal

Michael Wolff: Tűz és düh Trump a Fehér Házban

>!
Amapola P

Kushner megértette a hírszerzés szombati gój elméletét. Szombaton a parancsolatokat betartó zsidók nem gyújthatnak lámpát, és másokat sem kérhetnek meg arra, hogy helyettük ezt megtegyék. De ha elejtenek egy megjegyzést, például hogy sokkal jobban látni, ha ég a lámpa, és erre egy nem zsidó villanyt gyújt, az rendben van.

229. oldal

Michael Wolff: Tűz és düh Trump a Fehér Házban

2 hozzászólás
>!
Amapola P

Trump egy okos húzással fogta médiahírnevét, és a túlontúl kritikus New Yorkból áthelyezte az értékektől mentesebb Hollywoodba, ahol a saját valóságshow-ja, a The Apprentice sztárja lett, magáévá téve a teóriát, amelynek aztán jó hasznát vette az elnöki kampánya során: vidéken nincs nagyobb előny annál, mint hogy valaki híresség. Aki híres, azt szeretik – vagy legalábbis körbehízelgik.

117. oldal

Michael Wolff: Tűz és düh Trump a Fehér Házban

>!
mcgregor

Maga az elnök, híján minden szervezeti szigorúságnak, gyakran a saját szervezeti főnökeként viselkedett, vagy bizonyos értelemben a sajtótitkári munkát stábfőnöki munkává minősítette fel, majd mint önmaga sajtótitkára működött – sajtóközleményeket vizsgált, idézeteket diktált, újságírókat keresett telefonon –, ami miatt a tényleges sajtótitkárnak a lakáj és a bűnbak szerepe maradt. Mi több, Trump rokonai ad hoc általános igazgatóként dolgoztak bármelyik területen, amit kiválasztottak. Aztán ott volt Bannon, aki valamiféle alternatív univerzumot hozott létre, gyakran olyan széles körű vállalkozásokat indított el, amelyekről senki más nem tudott. Így Priebus, egy olyan művelet középpontjában, amelynek nincs központja, könnyen azt gondolhatta, semmi oka arra, hogy ott legyen.

166. oldal

Michael Wolff: Tűz és düh Trump a Fehér Házban


Hasonló könyvek címkék alapján

Martin Luther King, Jr.: Nem hallgathattam
Hahner Péter: Az USA elnökei
Michael Moore: A provokátor
Oliver Stone – Peter Kuznick: Amerika elhallgatott történelme
Mark Lane: Elsietett ítélet
Joe Eszterhas: Amerikai rapszódia
Ross Thomas: Hoci-nesze
Erik Prince: Amerika szolgálatában
Avar János: Választási rendszer Amerikában
Andor László: Amerikai politika a XX. században