Miért ​válnak zsarnokká a gyerekeink? 8 csillagozás

Avagy: a gyermekkor elrablása
Michael Winterhoff: Miért válnak zsarnokká a gyerekeink?

Hisztiző, ​zsarnok kisgyerekek, a szülők és tanárok iránti tiszteletet nem ismerő tizenévesek, munkába állni éptelen, erőszakos fiatalok…

A társadalmi fejlődés sok tekintetben rossz irányba fordult, a szülők saját problémáikkal küzdenek. A felnőttek már nem tudnak gyerekeikkel szemben határokat szabó, tőlük a társadalmi szabályokat, közösségi rendet megkövetelő szülőkként, óvónőkként, tanárokként viselkedni.

Meglepő és egyben megdöbbentő elemzésében a könyv pszichológus szerzője rámutat arra, hogy a modern – különösen az úgynevezett 68-as, a tekintélyelvvel szembeforduló – nevelési elvek milyen értelmi visszaélésekhez vezetnek gyermekeinkkel szemben, és ezt praxisából vett szemléletes példákkal, esetekkel illusztrálja.

Szakvéleménye egyértelmű: gyerekeink csak akkor válhatnak érett, boldog felnőttekké, ha nem raboljuk el gyerekkorukat, azaz nem „kis felnőttként”, hanem ismét nevelendő gyermekekként bánunk velük.

Ez a könyv azoknak szól, akik a… (tovább)

Eredeti cím: Warum unsere Kinder Tyrannen werden oder – die Abschaffung der Kindheit

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Dialóg Life

>!
192 oldal · ISBN: 9789639950276 · Fordította: Draskóczy Piroska
>!
Dialóg Campus, Budapest - Pécs, 2010
192 oldal · ISBN: 9789639950276 · Fordította: Draskóczy Piroska

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

>!
ppeva P
Michael Winterhoff: Miért válnak zsarnokká a gyerekeink?

Nagyon jó, elgondolkodtató, tanulságos… És félelmetes.
Egy hibája volt a könyvnek: nem nagyon ad javaslatokat, segítséget. Az igazán róka fogta csuka javaslat, hogy fordulj szakemberhez – miután bebizonyította, hogy a szakemberek pont ugyanolyan hibákat követnek el, mint a szülők jó része.
A kiadónak meg üzenem, hogy egy ilyen könyvecskét nem olyan nagy teljesítmény ám elolvasni, lektorálni kiadás előtt!

10 hozzászólás
>!
Mallinalli
Michael Winterhoff: Miért válnak zsarnokká a gyerekeink?

Rendkívül érdekes vélemény a mai gyereknevelési elvekről, jórészt osztom a véleményt is (nyilván a következtetéshez nem tudok hozzászólni), póriasan én is megfogalmaztam már, hogy sok mai gyerek viselkedése és sok család élete láttán nem is csoda, ha annyian nem szeretnének gyereket.
Azzal nem értek egyet, amit többen is írtak kritikaként(?), hogy tudniillik nem ad javaslatot a megoldásra. Ad, csak kétségtelen nem könnyen használhatót. Mindenképpen pozitívum, hogy felhívja a figyelmet önmagunk megfigyelésének fontosságára.
Érdekes lenne, hogy milyen százalékon állna, ha rengetegen olvasnák el. Van egy olyan érzésem, hogy akkor is ilyen jó értékeléseket kapna, holott ez a könyv eltérő mértékben bár, de nagyon nagy tömegeknek gondolatébresztő, felrázó vagy sokkoló kellene, hogy legyen.

5 hozzászólás
>!
anni_olvas
Michael Winterhoff: Miért válnak zsarnokká a gyerekeink?

Röviden nem tudom véleményezni, de egy biztos: mindenképpen hasznos olvasmány és minden szülő, pedagógus, gyermekekkel foglalkozó személy számára hasznos lenne…

>!
hársvirág
Michael Winterhoff: Miért válnak zsarnokká a gyerekeink?

Riasztó igazságok vannak benne a szülői, társadalmi, pedagógusi felelősségről. Szerintem nagyon jók a megfigyelései, olyanok, amiket nap mint nap tapasztalhatunk. Ajánlanám mindenkinek, aki így vagy úgy kisgyerekekkel foglalkozik.

>!
dudorka
Michael Winterhoff: Miért válnak zsarnokká a gyerekeink?

A jelenség, amit a könyv feszeget, sajnos nem csak egyeseket érint, hanem egész társadalmunkat, körülvesz minket, elég lehúzó, negatív jövőképet fest elénk, amit közben azért emészteni kell. A fejlődéslélektani rész érthető, átlátható, az esetleírásokhoz kapcsolódó gondolatok pedig többször fejbe kólintanak. Amit hiányoltam, az talán az útmutatás, bár a szerző megjegyzi, és el is fogadom, hogy minden gyerek, így minden magatartás zavaros gyerek más és más, kezelésük sok-sok tényező függvénye, de mégis, aki kézbe veszi a könyvet, és igazán szeretne változtatni a jelenlegi trenden, próbál egészséges gyermekeket nevelni, akik majd felnőttként képesek lesznek beilleszkedni a társadalomba, az igazából több útmutatásra is számít… szerintem.

>!
Terezia_Gondon
Michael Winterhoff: Miért válnak zsarnokká a gyerekeink?

Nagyon elgondolkodtató, ugyanakkor ijesztő jelenségeket fogalmaz meg ez a könyv. Szerzője gyakorló gyermekpszichiáter, aki több évtizede foglalkozik magatartás-zavaros gyerekekkel. Számos valódi esettanulmányon keresztül mutatja be ezeket a magatartásbeli problémákat a kötetben. Tény, hogy ezeknek a gyerekeknek a száma egyre nő, sajnos ezt Magyarországon is bizton állíthatjuk. Szerintem többen látjuk ezeket a riasztó jeleket, ha csak az ismerősi, baráti, rokoni köreinkben szétnézünk. Például: áruházban randalírozó, követelőző gyerek, mérhetetlenül lusta, önmaga ellátására is képtelen kamasz irreális vágyakkal, amiknek a megvalósítására semmilyen energiát nem fordít, de a külső körülményeket, illetve a felnőtteket jól tudja hibáztatni bármiért. Az én generációm még a poroszos oktatásban nőtt fel, (aminek valljuk be, szintén voltak árnyoldalai), ugyanakkor fokozatosan felnőtté tudtunk válni, azaz tudtunk felelősséget vállalni a tetteinkért, nem mindenért másokat hibáztattunk, megtanultuk a szabálykövetést, azt, hogy tudjunk küzdeni a kitűzött céljainkért, ami a munkaerőpiac világában nélkülözhetetlen. Ma ez egyre nehezebben megy a gyerekek egy részének. Sokszor a szülő is asszisztál ahhoz, hogy egy önző zsarnokot neveljen, aztán, amikor megvan a baj (azaz már ő sem tudja kezelni a saját gyerekét, mert mindent megengedett neki), akkor az oktatási rendszert hibáztatja. Végtelenül szomorú vagyok emiatt és töprengésre késztet, hogy hogyan fognak tudnak megállni ezek a gyerekek majd a maguk lábán, ha anyu és apu nem intéz el helyettük mindent. Milyen társadalom lesz az ilyen, amiben a fiatal felnőttek egy részének a legkisebb szabályok betartása is (pl. időben érkezzen meg valahová) gondot okoz. Persze, lehet legyinteni, hogy mióta világ a világ, mindig megvoltak ezek a konfliktusok a generációk között és már nagyanyáink is úgy sóhajtottak fel, hogy bezzeg a mi időnkben, mégsem jött el az armageddon akkor sem, és most sem fog. Ugyanakkor az is látható, hogy itt nem egyszerűen „majd kinövöd fiam- lázadásról” van szó, hanem valóban élő társadalmi problémáról. Magyarországon is nő azoknak a fiataloknak a száma, akik sem nem tanulnak, sem nem dolgoznak (bár erre vonatkozó pontos statisztikai adatot nem tudok és a könyv sem szolgál ilyesmivel, mivel alkotója német nyelvterületen él és dolgozik.) A könyv a Japánban megfigyelt jelenséget hozza fel rémisztő példának, ahol külön nevet is adtak már ezeknek a társadalmi életre alkalmatlan gyerekeknek, fiataloknak (hikikomorik). Az okok összetettek, amiben a szülői mentalitás az egyik kulcskérdés, és ennek 3 nem megfelelő módját ecseteli a szerző: a túlzott partnerként való kezelése a gyereknek, a szülői projekció és a szimbiózisban nevelt gyerek. Mindenképpen izgalmas elgondolkodni ezeken, amit meg is fogok tenni és felveszem a várólistámra a szerző más könyvét is, amiben a jelenség megoldásaira is fókuszál.

>!
GTM P
Michael Winterhoff: Miért válnak zsarnokká a gyerekeink?

Rendkívül érdekes, új szemléletű könyv. Rávilágít sok-sok hibára, amit a gyermeknevelésben az utóbbi évtizedekben elkövettünk. Bemutatja, hová vezet a korlátok nélküli nevelés.Mindenkinek ajánlom, annak ellenére, hogy a szerző nem minden állításával értek egyet. Ezért a -1 pont.


Népszerű idézetek

>!
anni_olvas

A gyereket ily módon olyan szerepbe kényszerítik, amelyre nem alkalmas, mivel híján van még e szerep betöltéséhez szükséges valamennyi lelki tulajdonságnak. A szerep, amelybe kényszerítik, nem más, mint az, hogy partnere legyen a felnőtteknek.

>!
anni_olvas

Óvodás- vagy kisiskolás-korú gyerekekről beszélgető szülőktől gyakran hallani ilyen kijelentéseket: „A gyerekem erős akaratú, eléri a célját, mert tudja, mit akar”. Az ilyen megfogalmazások már saját személyiséget tulajdonítanak a gyereknek, pedig ezzel ilyen fiatal korban még nem is rendelkezhet, hiszen a személyiségfejlődés csak nyolc- vagy kilencéves korban kezdődik. Ez a személyiségfejlődés pedig egyaránt függ a szülőktől örökölt genetikai jellemzőktől és a személyiség egyes tulajdonságainak egyénre szabott fejlesztésétől. Az idézett szülők tévesen már egy kész személyiség megnyilvánulásainak tartják az olyan általános gyermeki magatartásformákat, amelyek ebben a korban minden gyereknél megvannak. A kisgyerekek mindig „erős akaratú”-nak látszanak, mivel lelki szempontból még abban a hitben élnek, hogy egyedül vannak a világon, és kedvük szerint érvényesíthetik akaratukat. Ezek a gyerekek még nem tanulták meg saját énjük korlátozását, azt, hogy alkalmazkodniuk kell az őket körülvevő világhoz, és benne a többi emberhez. A probléma ott kezdődik, hogy sok szülőnek, továbbá sok nevelőnek és tanárnak már nincs meg az érzéke ahhoz, hogy ezt a korlátozást éreztesse a gyerekekkel. Személyiségnek gondolják ezt a még csak látszólagos személyiséget, így fogadják el a gyereket, és még erősítik is ezeket a kialakulatlan személyiségjegyeket. Ezzel megakadályozzák a gyerek korának megfelelő fejlődését, aki így megreked a lelki fejlődés kisgyermekkori fokán, és ennek következtében mindig is nehézséget fog jelenteni számára a hétköznapi élet, melyben folyamatosan jelennek meg korlátok, és szükség is van e határok elfogadására.

>!
dudorka

Mivel a gyerekek nem maguktól fejlődnek olyan felnőttekké, akik meg tudnak felelni a hétköznapok minden kihívásának, a szülők, nagyszülők, óvodákban, iskolákban és más intézményekben dolgozó pedagógusok eredendő feladata lenne, hogy ezt lehetővé tegyék a számukra.
Erre azonban csak azok a felnőttek képesek, akik a gyereknek határokat állítanak fel, és a gyerek nevében döntő személyiségként kapnak szerepet, és a gyereknek pedig lehetőséget adnak arra, hogy gyerek legyen, azaz alárendelt szerepben tanuljon, majd a serdülőkortól lassan belenőjön a felnőttek világába. Addig irányítani, védelmezni kell és példát mutatni neki. A védelem nagyon fontos szempont. Már akkor jóval előbbre lennénk, mint ma, ha újra sikerülne megértenünk, hogy a gyerekeket irányító, tőlük rendet követelő bánásmód nem „személyiségük” lebecsülését jelenti, hanem ellenkezőleg, épp arra szolgál, hogy a védett gyermeki térben lehetőséget biztosítsunk nekik arra, hogy egyáltalán és fokozatosan kialakítsák saját személyiségüket.

>!
palastim

Mánuel példája jól mutatja, hogy a probléma a szintek eltolódásában van. Ha a felnőtt és a gyerek egy szinten van, egyenlőként kezelik egymást, akkor egyikük sem szabhatja meg a helyes irányt a másik számára. Ez a „modern nevelési mód” ma teljesen elfogadottnak, normálisnak tűnik. Ritka kivételnek számít például, ha kizárják a gyerekeket a felnőttek beszélgetéseiből. Szinte magától értetődően minden élethelyzetben jelen vannak, mindent hallanak, amit a felnőttek megbeszélnek. Miközben régebben estére hagyták az ilyen megbeszéléseket, manapság az ilyen külső körülményekre nincsenek tekintettel, mert a felnőttek egyre inkább képtelenek megbirkózni a hétköznapok kihívásaival. Segítséget várnak ebben a partnerként kezelt gyerektől: kifejezetten komolyan veszik a véleményét, legyen szó a szülőt érintő partnerkapcsolati problémákról, pénzügyi kérdésekről vagy olyan egyéb ügyekről, amelyeknek eleve a gyerek érdekkörén kívül lenne a helye.

93. oldal

>!
Terezia_Gondon

Képzeljünk el egy születésnapi partit, melyen tíz felnőtt ül egy asztalnál és beszélget. Váratlanul odajön az egyik gyerek, és azt mondja: „helló”, és elvárja, hogy érdeklődve ráfigyeljenek. Manapság szinte minden esetben az történik, hogy a felnőttek rögtön félbeszakítják a beszélgetést, a gyerekhez fordulnak, és foglalkozni kezdenek vele. Ahelyett, hogy előbb befejeznék a megkezdett saját témájukat, és csak utána figyelnének a gyerekre. A gyerek az azonnali figyelem révén megtapasztalja, hogy egyszerre tíz felnőttet is képes irányítani! Óriási! Azt viszont senki nem veszi észre, hogy ebben a helyzetben, mikor látszólag csupán érdeklődésről és figyelemről van szó, egy egzisztenciális tapasztalatszerzést tagadnak meg a gyerektől: azt, hogy igazodnia kell a környezetéhez, hogy várnia kell addig, amíg a kívánsága teljesülni tud.

160. oldal

>!
dudorka

A gyereknek joga lenne arra, hogy olyan szülők, nevelők és tanárok vegyék körül, akik megszabják számára a határokat, akiknek gondoskodnia kellene arról, hogy a lehető legtökéletesebben kialakuljanak azok a lelki funkciói, amelyek alkalmassá teszik őt a társadalmi beilleszkedésre. Ehelyett a gyereket állandóan egy kora gyermekkori fantáziavilágban tartják, amelyből számára csak az derül ki, hogy egyedül van a világon, és mindenben képes irányítani a környezetét, sőt meg is válogathatja, hogy mi érdekli, hiszen a felnőttek viselkedéséből ez következik.
Képzeljünk el egy szülinapi partit, ahol tíz felnőtt ül az asztalnál és beszélget. Váratlanul odajön az egyik gyerek, és azt mondja, „helló”, és elvárja, hogy érdeklődve ráfigyeljenek. Manapság szinte minden esetben az történik, hogy a felnőttek rögtön félbeszakítják a beszélgetést, a gyerekhez fordulnak, és foglalkozni kezdenek vele. Ahelyett, hogy előbb befejeznék a megkezdett saját témájukat, és csak utána figyelnének oda a gyerekre. A gyerek az azonnali figyelem révén azt tapasztalja, hogy ő egyszerre tíz felnőttet képes irányítani. Óriási! Azt viszont senki nem veszi észre, hogy ebben a helyzetben, melyben látszólag csupán érdeklődésről és figyelemről van szó, egy egzisztenciális tapasztalatszerzést tagadnak meg a gyerektől: azt, hogy igazodnia kell a környezetéhez, hogy várnia kell addig, amíg kívánsága teljesülni tud. Ha a tíz felnőtt megfelelően viselkedne, vagyis először befejeznék a beszélgetést, és csak azután jönne sorra a gyerek, azt manapság már a legtöbb esetben szívtelennek, elutasítónak vagy ridegnek minősítenék.

Az ilyen gyerekek aztán ifjúkorukban, amikor munkába állnak, és hirtelen szembesülnek azzal, hogy mások szabják meg a rendet, mások parancsolnak nekik, szinte megoldhatatlan probléma elé kerülnek, hisz a mások általi meghatározottság nem része lelki életüknek. A különböző frusztrációk elviselését, a nem kedvelt szituációk tolerálását, a saját kívánságok háttérbe szorulását válságként élik meg, amelyek aztán hosszú távon megkérdőjelezik az egyén élet-, illetve túlélési képességét.

>!
anni_olvas

A 14 éves Olivér arra a kérdésre, hogy miért jött el a rendelőbe, a következőket válaszolja: „Ez egy félreértés. Nem nekem van szükségem kezelésre, hanem anyámnak van sürgős szüksége segítségre. Teljesen tehetetlen, már nem tudja, mihez kezdjen velem.”

>!
Terezia_Gondon

A projekció szintjén álló szülők azonban nagyrészt lemondanak erről az irányító szerepről, mivel gyerekük normális ellenreakcióját a szeretet megvonásaként értelmezik, amit saját rászorultságuk miatt ők maguk nem képesek elviselni.

106. oldal

>!
Terezia_Gondon

A szakosított terápiás intézmények mellett a szülők elsősorban az óvodai nevelőktől és a tanároktól várják a megoldást. Ennek következtében ezekben az intézményekben egyre növekszik a problémás gyerekek száma, akik ismét olyan felnőttekkel találkoznak, akik-ahogy említettük is-túlterheltségtől szenvednek. Ez az általános túlterheltség még kiegészül a szülők elvárásával, miszerint azokat a nevelési célokat, amelyeket otthon nekik nem sikerült a gyerekkel elérni, ők oldják meg.

107-108. oldal

>!
Terezia_Gondon

Fejtegetéseim legfőbb célja, hogy a felnőttek figyelmét rávezessem gyerekeink lelki éretlenségének problémájára, és megteremtsem annak a lehetőségét, hogy tegyünk e jövőnket veszélyeztető tendencia ellen. A jövőnket elsősorban azért fenyegeti, mert az egyre növekvő számú nárcisztikus, szimbiózisban felnőtt gyerek alkalmatlan közösségi kapcsolatok kialakítására. (…)Amíg biztosított igényeik kielégítése, ezek a gyerekek békén maradnak. Amint azonban bármilyen követelményt támasztanak velük szemben, vagy, tegyük fel, elromlik a számítógép, a tévé, hirtelen megugrik a valószínűsége annak, hogy verbális, sőt akár fizikai agressziót követnek el a nevelésükkel éppen foglalkozó személy vagy a közelükben lévő tárgy ellen. Végső soron úgy reagálnak, mint az a csecsemő, aki ragaszkodik kívánságai azonnali teljesítéséhez, de azt megtagadják tőle. (…) Fizikai képességeik ellenére fiatal felnőttként sem lesznek munkaképesek, és ha számuk tovább növekszik, hosszú távon a társadalmi struktúrák összeomlását okozhatják.

170-171. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Hermann Alice: A gyermekben érlelődik a jövő
Steve Biddulph: Lányos szülők kézikönyve
Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor
Jo Frost: Szuperdada 2.
Beth A. Grosshans – Janet H. Burton: Ki az úr a háznál?
Fischer Eszter: Modern mostohák
Jerry Wyckoff – Barbara C. Unell: Fegyelmezés szeretettel
Jo Frost: Szuperdada
Suzanne Vallières: Pszichotrükkök 6-9 éves korig
Barbara Coloroso: Zaklatók, áldozatok, szemlélők: az iskolai erőszak