Csillagikrek (Cosmos Redshift Seven 1.) 86% 69 csillagozás

Van ebben a kötetben valami furcsa nosztalgiafaktor. Többen írják a Firefly-t, nos hát igen, nekem is eszembe jutott, még konkrét szereplőket is odaképzeltem a nevek mögötti/alatti arcokra. És a „magyar Scalzi” is nagyon találó, mert ugyanazok a jegyek jellemzik: durr-bele indítás, gyorsan felskiccelt háttérvilág(egyetem), nagydumás szereplők, némi humor, és akció a köbön. Szerintem jó, hogy van ilyen hazai szerzőnk is, könnyen és gyorsan olvasható kötet, és kifejezetten tetszett benne, hogy többnyire (vagy teljes egészében, csak az én tudásom hiányos) létező csillagrendszerekbe helyezte a cselekményt, az pedig, hogy ott milyen bolygók vannak és mivé lehetnek pár száz évnyi emberi tevékenység után, már teljesen a fantázia dolga. A hajtómű, a sok apró technikai szakzsargon teljesen hihető.
Az egyedüli bajom az, hogy rövid, és hogy épp e rövidség miatt igen gyakran úgy éreztem (mint Scalzinál), hogy ez egy nagyobb, terjedelmesebb regény vázlata, amihez jó sok megjegyzést fűzött az író, de olyan apróságokat, mint a párbeszédek közötti narráció (oldalakon keresztül akár) már kihagyott, hogy majd utólag kipótolja. Háromnegyedkésznek érzem, csúnya szóval kissé összecsapottnak, amire ráfért volna még egy fésülés, kis betoldás ide, kis pontosítás oda, illetve egy nagy bevezetés a világba, hogy ne kelljen már az elején elveszettnek éreznünk magunkat benne, és apránként összeszedegetni, hogy mi miért, kivel, hol van. Vannak mankók, fogódzók, de egy utolsó simítás még elkelt volna szerintem, egy kis felületegyengetés a tortán, egy végső polírozás a kész terméken…
Összességében én megadnám a négy csillagot, aztán meglátjuk, mivé fejlődik. off

– A változást nem osztják ingyen.

– Ugye tudod, hogy épp lehallgatnak minket?
– Építek rá.

– És most együnk! Jól sejtem, hogy van torta is a végére?

* * *

A Csillagikrek egy üdítően pörgős és üdítően szórakoztató bemutatkozó kötete a Redshift Seven űrhajónak és legénységének. Olyanok, min egy teljesen lökött, nem éppen hétköznapi család, annak minden előnyével és hátrányával: folyamatos beszólogatással, személyre szabott múltbéli problémákkal, közös jelenbéli zűrökkel és komoly összetartással.
Valahol, egy elég távoli jövőben járunk, az emberiség rég elhagyta a Naprendszert, és jócskán belakta, amit tudott, ellenben éppen csak kezdi kapiskálni az idegenek témáját. Persze nem megy békésen semmi: az emberek többségében ölnék egymást és az idegenek is fegyverkezési szempontból a legérdekesebbek.
Ebben a közegben csöppen bele a Redshift Seven és legénysége egy olyan munkába, ami elsőre dúsgazdag apuka eltűnt gyermekéről szól, de persze ennél sokkal többet tartogat.
Bár megvannak a maga apró-cseprő hibái, nagyon élveztem az olvasást. A világ logikusan működik, és annak ellenére, hogy a részletekbe nem megy bele túl mélyen, még pont elég információt kapunk ahhoz, hogy általában ne legyen hiányérzete az olvasónak. Általában, mert a második felében azért voltak nagyvonalúén kezelt témák spoiler.
Függetlenül attól, hogy a történet is jó volt, számomra egyértelműen a Redshift Seven legénysége vitte el a hátán a regényt. Jól működtek csapatként és az egyes szereplők között is jó volt a dinamika. Néha kicsit elnagyolt, de úgy gondolom, kell valami a következő kötetre is. Szerettem az apró részleteket is, mint például a többször is felemlegetett graffiti-ket a hajón, amikről szívesen olvastam volna akár részletesebben is. Ugyanakkor volt egy-két – a regény idejéhez képest erősen anakronisztikusnak ható kifejezés. Olyanok, mint mondjuk a németesen főzött kávé, de a prímet a tamagocsi vitte.
Komoly panaszom magára a szövegre sem lehet. Gördülékeny, ha egyszer belelendült az ember, olvastatja magát rendesen. Maréknyi elírás/elütés maradt talán benne, jellemzően vessző vagy ékezethibák, de igazából semmi olyan, ami megakasztotta volna az olvasást.

Összességében a Csillagikrek egy könnyed és igazán szórakoztató sci-fi, kifejezetten jó nyitókötet. Várom a folytatást.

Egy könnyed űroperára mindig vevő vagyok, ráadásul Walden már bizonyított e téren nálam a Paul Wittgen-sorozat első részével.
A Csillagikrek alapfelállása nem túl egyedi: van egy spéci űrhajónk, a Redshift Seven, rajta pedig egy eléggé vegyes összetételű legénység, akik minden ellentétük ellenére egy családként funkcionálnak. Láttuk már ilyet számos helyen, nekem főleg a Firefly lebegett a szemem előtt. Az ilyen sztorik sarkalatos pontja, hogy mennyire hihető a szereplők kapcsolata ill. mennyire érdekes karakterek önmagukban. Szerencsére mindkét rész rendben van: öröm olvasni a csipkelődéseket a tagok közt, ugyanakkor mindenkinek vannak kérdőjelek a múltjában, amik közül nem mind kerül ebben a kötetben megválaszolásra, elvégre kell a puskapor a folytatásra is.
A regény történetének első fele itt-ott nekem picit nehezebben csúszott, nem mindig sikerült megfelelően ráhangolódnom, ugyanakkor lehet bennem volt a hiba, épp egy kicsit nehézkes időszakban kerítettem rá sort. A második felétől viszont elég jól elkapott már a cselekmény folyása és kíváncsian várom, merre kanyarintja az író a Redshift legénységének életét.

Szeretem az űroperákat, úgyhogy nekem ez a könyv nagyon is tetszett. Volt benne minden, ami egy izgalmas sci-fihez kell, űrcsaták és idegen lények, egy jó csapat, akiknek végig drukkolhatunk. Lehet, hogy néhány sci-fi sznob fanyalog ( olvastam ilyet), de az olvasók többsége csak jól akar szórakozni, és azzal nem volt gond. Azért fura volt, hogy az idegen faj ugyanazt a nevet viselte, mint a tündérek Moning könyveiben, de hát azok után, hogy a történet Krisna szerint 76-ban játszódik, már meg sem lepődtem. Már az olvasómon van a folytatás, ha már függővéget kreált a szerző.

Most fejeztem be és azt kérdezem, hogy hol a folytatás?! Amikor elkezdtem olvasni, nem gondoltam volna, hogy ez nekem ennyire fog tetszeni. De a szereplők nagyon szerethetőek. Tényleg, mint egy igazi család. A történet végig izgalmas volt, az űrutazás, a harcok, az idegen bolygó és Nuadha. Végig olyan érzésem volt, hogy ismerős nekem ez az egész sztori, és a végére rájöttem, hogy Dan Simmons Hyperion sagáját juttatja eszembe. Nálam ez egy 5 csillagos sci-fi volt most és nagyon várom a folytatását.Főleg, hogy magyar a szerzője és ezek után az összes könyvét el fogom olvasni.

Korrekt, vállalható, izgalmas SF regény, kifejezetten érdekes világgal. Űrhajókkal, űrcsatákkal, űrmindennel. Egészen élveztem, és volt egy pont, amikor kifejezetten izgultam , hogy hogy a bánatba lesz ebből pozitív végkifejlet.
Szóval rendben volt összességében, de pár dolog azért zavart.

1. A stílusa kicsit azért ponyvoid nekem. Főleg a prológus és az epilógus verte ki a biztosítékot ebből a szempontból, szerintem kevésbé sikerültek jól. A többi alapvetően rendben volt, néha volt egy-egy félmondat, ami nem volt a helyén. Hejj, ha én szerkesztő lennék…
2. Kicsit zavart, hogy egyszerre akar szórakoztató, könnyed, pörgős, vicces, kicsit parodisztikus űroperett is lenni (amivel alapvetően nincs semmi baj se), meg keményvonalas, Reynolds regényeket idézően nagy léptékű, Big Dumb Objectekkel, ősi civilizációkkal és istenszerű entitásokkal operáló űropera is – amivel meg aztán főleg nincsen semmi baj. Valahogy a két törekvés annyira nem képezett egységet, és az űropera oldal nekem kicsit kidolgozatlan is maradt.
3. Simmons formátumú íróknál is szokott zavarni, mikor túlságba visszük azt, hogy a tetszőlegesen fejlett, az nem különböztethető meg. Főleg a végkifejlet környékén volt rajtam egy kis „szemráncolás” ezen okból.

Érdekelnek a folytatások. spoiler

Lendületes történetvezetés, egyből az akcióba kerültem az elején. Nagyon gyorsan lehetett haladni, olyannyira, hogy a második rész előtt kénytelen leszek újraolvasni. A karakterek szerethetők, emberiek.

Redshift Seven
gael animuspörkölt 7 főre

Fogd a Csillagkapu, a Firefly, a Farscape és a Cowboy Bebop sorozatok szellemiségét, szórd őket vastagon kent kelta mitológiai alapra, tedd ki az űrbe, süsd át plazmatűzön, forgasd meg drónokkal, ízlés szerint fűszerezd titokzatos múlttal és romantikus szállal, tálald Krisztus gabonájából készült Krisna-tésztával.

ᚏᚏᚏᚏᚏᚏᚏᚏᚏᚏᚏᚏᚏᚏ

A szerző előszeretettel merül bele mélyen az ősi (hit)világokba (lásd az Eshtar sumér és középkori európás hátterét), és engedi szabadon merész képzeletét. Már az első jelenetével elérte, hogy érdeklődve olvassam, és ahogy egyre többet tárt fel a világ hátteréből, határozott kedvenccé vált. Kellemes könnyedséggel mesél, semmi kemény tudományoskodás, csak ízletes szórakozásélmény, fogyasztható filozófiával, szellemes egysorosokkal, vagány űrhajó- és hadirobot-csatákkal. Egyszerű, de több kötetre elég lendületet nyújtó, átgondolt történet, gazdag világépítéssel, árnyalt szereplőkkel (bár nem mindenki hátterét fejtette ki egyelőre, és az idegen fajok is tartogatnak még meglepetést szerintem). Persze, sok minden ismerős lehet már, toposszá vált – a különleges hajó legénységének tagjai már legalább a Nemo kapitány óta azok – mégis lehet belőlük új és ötletes szereplőket gyúrni, ahogy Szabolcs is tette. Különösen tetszett, ahogy a káromkodásokat finomította anélkül, hogy a szitkok veszítettek volna az erejükből. Vagy az, hogy a vallásokat a világ szerves részévé tette, illetve ahogy a szereplők elmélkedtek az isteneikről. A szerkesztés is egész jó lett, bár maradt benne pár nehézkes/fura mondat.

Az idegen civilizációkon túl főleg a szakács múltjára vagyok kíváncsi (pacifista hozzáállása miatt először spoiler sejtettem, amire ráerősített Nuadha megjegyzése is, de nem derült ki az első kötetből – lehet, hogy pusztán a vallási közeg miatt ilyen). spoiler

Érdemes felkészülni a nyitott végre, és arra, hogy a cím csak az utolsó fejezetekben nyer értelmet. Én mindenesetre lelkesen várom a folytatást – legalább egy kötetet még, de akár hármat is, csak legyen legalább ilyen tartalmas!

Az elején kissé idegenkedtem a stílusától, néha túl sok volt a szöveg ott, ahol már felforrósodtak a dolgok, kicsit a Térségben szereplő hajóhoz és legénységéhez hasonlít, kicsit a katonai sci-fikhez a csatajelenetekkel, kicsit Star Wars, kicsit thriller, de összességében a maga hiányosságaival együtt jó volt olvasni.

2022-es olvasás:
Totál elvoltam az újraolvasás során, és arra kellett rádöbbennem, hogy azért is élvezem olvasni megint ezt a könyvet, mert imádom a cselekményét. Végig. Jöhet a folytatás :D

2020-as olvasás:
Jó kis sorozatnak ígérkezik a Cosmos Redshift Seven az első rész alapján. Michael Walden ezúttal egy űropera-sorozatba kezdett, ami könnyed stílusával úgy pörög át az ember ujjai között, hogy észre sem veszi, már olvasná a következő részt.

Már a történet legelején is rejtélyekbe ütközünk. Akad itt egy különleges űrhajó, aminek felszereltsége eltér az általánosan elfogadott űrhajó típusoktól. Ehhez csapódik hozzá Vincent, a hajó kapitányának a rejtélye, aki egy nap a hajón tér magához (ami hivatalos papírok szerint az ő tulajdona) és nem emlékszik a múltjára. Vincent együtt járja világot maroknyi csapatával, mindenféle munkát elvállalva, hogy fenntartsák magukat. Időnk sem lesz merengeni a kapitány, vagy csapatának rejtélyein, olyan sebességgel csöppenünk bele az eseményekbe. A csapat új munkát vállal: rá kell bukkanniuk egy hírhedt drogbárú tudós gyerekére, aki nemrég eltűnt, és úgy tűnik, nem csak apuka szeretné előkeríteni.

A Redshift Seven egy olyan világban játszódik, ahol az emberiség már eljutott a csillagokig, és létrehozott nem egy új kolóniát. Bármennyire is nyújtózkodtak, nem akadtak idegen civilizáció nyomára, ami egyfajta csalódottsággal és keserűséggel is tölti el az embereket. A világépítés ügyesen van kivitelezve, a szerző apró adagokban, szinte észrevétlenül adja az olvasó kezébe a kirakós darabkáit. Ez igaz, a történetet körbe lengő rejtélyekre is, a szerző nagyon jól tudja, mit csinál.

A regény olvasása közben eszembe jutott az egyik kedvenc animem, a Cowboy Bebop, ahol szintén egy összeverődött legénység történeteit követjük az űrben. A regény nagyon jól hozza, a társadalmi elvárásokból kiszakadt, szabad „kalózok” életérzést. Így nálam, félig nosztalgiába is átcsapott az olvasás.

Szuper kikapcsolódást nyújt Michael Walden új űropera-sorozata, a fejezetek úgy pörögnek, mint egy jó sorozat részei, és a végén alig várod, hogy átkapcsolhass második évadra!