Hazugságok ​pajzsa (Star Wars: A Fekete Flotta fenyegetése 2.) 24 csillagozás

Michael P. Kube-McDowell: Hazugságok pajzsa

Mialatt Leia az Új Köztársaságot összetartó törékeny szövetséget igyekszik megmenteni, Lando foglyul esik egy ismeretlen eredetű, menekülő hajón. Luke a fallanassik között tovább folytatja a kutatást anyja után, s eközben még az Erőbe vetett hite is meginog. És mialatt Leia diplomáciai megoldást keres a kíméletlen yevetha faj agressziójára, Han kémhajójával a yevethák közé merészkedik, ahol a kegyetlen hadvezér irányítása alatt akkora hadiflottát talál, amelynek az új Köztársaság hadereje aligha lehet ellenfele…

>!
LAP-ICS, Debrecen, 1997
382 oldal · ISBN: 9634342981 · Fordította: Nemes Ernő

Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Han Solo · Leia Organa


Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Ebe_Endocott>!
Michael P. Kube-McDowell: Hazugságok pajzsa

Hát, ha csak annyit mondok, hogy nagyon nehézkesen indult a könyv, akkor azzal még keveset mondtam, tulakdonképpen alig bírtam átrágni magam a Landós szálon. Borzalmasan unalmas volt, se cselekmény, se helyszínek, semmi. És ezt csak súlyosbította az a döntés, hogy itt valamiért nem ugráltunk fejezetenként a szálak között, hanem élesen három felé lett hasítva a regény, nem tudom milyen megfontolásból. Utána a Luke-os rész már érdekesebb volt, olvasatta magát, a harmadik pedig végre emlékeztetett arra a színvonalra és stílusra, ami miatt az első kötet annyira elnyerte a tetszésemet.
Kicsit valóban bosszantó volt a következetlenség a fordításban az előző részhez képest, de összességében jó munkátt végzett a fordító.

kismaco4>!
Michael P. Kube-McDowell: Hazugságok pajzsa

Egy eléggé izgalmas köteten vagyok túl… hm eléggé érdekes nehézségbe ütközött az Új Köztársaság. A yevethák mesterien keverik a lapokat. A másik szál az érdekes… lehet látni, hogy aki írta a Sithek bosszúját az biza ezt a kötetet nem olvasta el. Mert akkor nem írta volna meg úgy azt a történetet. A Landos történet is érdekes, de fogalmam sincs hova fog kilyukadni….


Népszerű idézetek

Ebe_Endocott>!

– Bizonyára valamelyik egyetemre szoktatok menni családi vakációra.
– Majdnem eltaláltad. Rendszerint meglátogattuk apám valamelyik barátját, vagy azok jöttek el hozzánk, és Bail olyankor mindig odajött hozzám. „Leia, ez az én jó barátom, Farblemumble. Nincs olyan, amit ne tudna a nudlihorgászatról, és megígérte, hogy megtanítja neked tizenkilenc módját annak, hogyan készíthetsz szákot egy öreg pulóverből…”
Han szélesen vigyorgott.
– Szóval ezért tűnnek el a régi ruháim.

259. oldal, 10. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Bail Organa · Han Solo · Leia Organa
Hippoforaccus >!

… tapasztalatom szerint nem kell ismernünk egy gép működését ahhoz, hogy tönkretegyük.

52. oldal

1 hozzászólás
Hippoforaccus >!

A legtöbb szkenner villanyborotvánk azonosítja a fénykardot – elvégre annak is lehet használni, ha az ember nagyon-nagyon óvatosan csinálja.

142. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fénykard · villanyborotva
5 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Star Wars: A Fekete Flotta fenyegetése sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Timothy Zahn: Járulékos veszteség
James Luceno: Darth Plagueis
Matthew Stover: A Sith-ek bosszúja
John Jackson Miller: Kenobi
Timothy Zahn: Thrawn
Paul S. Kemp: Hullámtörés
Christie Golden: Sötét tanítvány
Joe Schreiber: Maul – Vesztegzár
John Ostrander – Jan Dursema: Star Wars: Hagyaték 1.
Timothy Zahn: Kirajzás