Összeomlás 4 csillagozás

Adósságválság, tőzsdék, devizapiacok
Michael Lewis: Összeomlás

A válsággócokat veszi sorra új könyvében a korábban brókerként dolgozó neves pénzügyi újságíró. Ironikus, gyakran meghökkentő történeteken keresztül mutatja be azt az – olykor csalással is párosul – kapzsiságot és meggondolatlanságot, ami részvény- és devizapiaci válsághoz és országok fizetésképtelenség felé sodródásához vezetett. Öt ország, öt különböző kultúra – sok hasonlósággal, még több különbséggel.
Michael Lewis évtizedek óta népszerű szerző, könyvei a sikerlisták élén állnak. Műve alapján forgatták többek között a Pénzcsináló című filmet. Az „Összeomlás” méltó folytatása a szerző korábbi, magyarul is megjelent könyveinek, a „Brókerpóker”-nek és „A nagy dobás”-nak.

>!
Alinea, Budapest, 2011
240 oldal · ISBN: 9639659810

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

s_csaba>!
Michael Lewis: Összeomlás

Michael Lewis: Összeomlás Adósságválság, tőzsdék, devizapiacok

Ahogy az előszóban maga az író is említi, ez a téma A nagy dobás című másik remek könyve írása közben talált hozadékként. Hiszen míg az a Wall Street összeomlását mutatta, ez a különböző országok válságát.
Nem teljes körűen mutatja be, igazából egy-egy ország gondjainak is csak részleteit írja le, mégis szinte már izgalmas. Olvastam sokat a pénzügyi válságról, külön tanították, mégis ebben a könyvben értettem meg igazán egy-egy ország váláságát.


Hasonló könyvek címkék alapján

Drábik János: Uzsoracivilizáció
Drábik János: A pénz diktatúrája
Susan George: Lugánói tanulmány
Drábik János: Örvénylés – A globalizmus viharzónájában az emberiség
Saifedean Ammous: Fiat standard
Václav Klaus: Az infláció visszatérése
Drábik János: A kiválasztottak
Benczes István – Kengyel Ákos – Kutasi Gábor – Nagy Sándor Gyula – Palánkai Tibor: A globális és regionális integráció gazdaságtana
Al Gore: A jövő
André Kostolany: Több mint pénz és mohó vágy