Télvíz ​idején (Riyria-krónikák 5.) (Elan világa 19.) 95% 315 csillagozás

A Télvíz idején a sorozat legrövidebb része, mégis számtalan izgalmat tartogat.

Az alaphelyzet is elég brutális, Modinát hozzá akarják kényszeríteni egy vén gazemberhez, míg Aristát és Gaunt-ot kivégezni.
Persze addig még hátra van a lovagi torna, illetve a Télvíz idei ünnepség.

Sajnos Hadrian és Royce útjai nagyrészt elválnak a könyvben, itt főleg Hadrianről olvashatunk (ami amúgy nem baj, mert nagyon csípem a fickót).
Royce elmegy, a Szelek a apátságában van, ahol szerelme, Gwen is.. Na és még ki? Na igen, az én állandó favoritom, a kis mindentudó, kedves szívű Myron, akinek a puszta jelenléte mosolyt csal az arcomra.

A másik szálon Hadrian alkut kell hogy kössön Saldurral, a hatalomtól megrészegült püskökkel. Részt kell vennie a lovagi tornán. Persze mint lovag…. Úgyhogy Gaunt és Arista (na lássuk be főként miatta) megmentéséért csatába száll. Úgy veri meg a pökhendi, előkelő lovagocskákat, mint a pinty.
De az udvari intrikáktól borsódzik a háta. Nem gond, mert Nimbusz illemtan tanárként és igazi barátként segít neki. Aki brillírozik, ha virágnyelvű burkolt célzásokról van szó.

Megismerkedünk a végletekig elvhű Sir Brecktonnal még jobban, különösen tetszett a története Amiliával. Ilyen az igazi lovagi eszmény megtestesítője, mint ő.

Arista sajnos kimarad a történet nagy részéből mert bezárva sínylődik. De mikor kiszabadul, rögtön ismét visszatér az a hihetetlenül bátor énje, amiért méltán szerethetik az olvasók.
Kevés a Hadrian-Arista közös jelenetek száma, de ezeknek minden perce egy kincs. :)))

Modina is felnőtt a feladathoz, ahogy mindig is szurkoltam érte, végre fellélegezhet egy kicsit, aztán munkára fel! ;)

Mikor végre úgy éreznénk, hogy kezdenek helyrebillenni a dolgok, jönnek a végső fejezetek. Hú, brutális minden, miközben Royce élete szerelméért küzd, minden összeomlik, annyira izgalmas és zseniális a legutolsó mondatáig.
Rájöttem amúgy, Sullivan az utolsó mondatok mestere!

Szóval, keressük meg azt az Elveszett város-t! ;)

Eljött ennek is az ideje, hogy öt csillagot adhatok Riyria egyik könyvére. Bevallom eddig nem volt a szívem csücske a sorozat, pedig próbáltam szeretni, de mindig hiányzott valami, ami ebben a részben megvolt. Mintha egy nagy felvezetés lett volna az eddigi négy könyv.
Ott álltam én is észak peremén, arcomba hullott a hó, hosszú percekre elidőztem Télvíz ünnepén. Csak néztem Aquesta csodás városát. Vajon tényleg meglesz az a kivégzés, akire, mindenki annyira vár? Remélem nem….!
Közben két kedvenc kalandor párosunk hamar külön utakra kényszerül, és próbálnak a miértekre választ találni. Valahogy mindig sikerül egy nehéz szituációból kikeveredniük, hol csellel, hol karddal és erővel. A történet egyre sötétebb lesz, de talán ezért is tetszett annyira.
Sok régi szereplővel találkozhatunk, többek közt Myronnal, akinek csak momentumai voltak, de így is képes volt mosolyt csalni az arcunkra. Kedvenc törpénk Magnus vagy épp Alrik király, de még sokan mások.
Új szereplők közül talán Csimbók és Breckton lovag volt akit megkedveltem, nekik fontos szerep is jutott a könyvben.
De persze mindig vannak olyanok akik keresztbe akarnak tenni hőseinknek, mint Saldur és Merrick.
Nagyon jól váltogatta Sullivan a nézőpontokat. Lassan kezd csordogálni a történet, és csak azt vesszük észre, hogy egyre több a történés, és a vége nagyon felgyorsul minden.
Azt hinnénk, hogy már teljesen ismerjük hőseinket, de most is tudott újat mutatni nekünk az író.
A vége fantasztikusra sikeredett, egyet tudok érteni az előttem szólókkal.
Langdon-hídon én is kapaszkodtam, és az én szívemből is kitéptek egy darabot..
Csavaros, fordulatos történet volt, szerelemmel, ármánnyal, csipetnyi mágiával, remek karakterekkel.
Köszönöm ezt a sakkjátszmát az írónak!
A borító meg csodálatos, néha csak néztem és forgattam a könyvet. Kíváncsian várom a folytatást és egyben a puzzle utolsó darabját.
Vajon bezárul a kör, és ugye nem fog nekünk mattot adni az író…?

Hőseink küzdelme tovább folytatódik. Látszólag a régensek nyertek és minden veszni vész, de két kalandorunknak más terveik vannak. Bár ebben a részben külön vannak, mégis egyként dolgoznak. Arista az egyik legerősebb női karakter a Riyria-krónikáiban, de Mondina törhetetlen jelleme és erős akarata, bátor jelleme felveszi vele a versenyt. Örülök, hogy Sullivan ilyen erős karaktereket hozott létre. Még meg kell említenem Amiliat, aki nem tartozott a kedvenceim közé gyengének vélt jelleme miatt, de a barátsága és hűsége, és a végén tanúsított bátorsága belopta magát a szívembe.
Hadrian a kedvenc karakterem, könyves álompasivá ért meg nálam. Ő szépen, lassan és magabiztosan indult el a szívem felé, és kitörölhetetlenül bevette magát oda. Nemes jelleme, és bátorsága és a laza humora mindent visz. Na meg az a fene ette makacssága…ha ő nem néz be hozzá, akkor ő sem fog! Na itt csapta a homlokomra, te jó ég :D
Royce….fuh, róla most inkább semmit nem írok, túl spoileres lenne, és…. csak annyit, hogy ő járja a legnehezebb és legsötétebb utat a vég felé. Remélem a végén a fényt választja.
Még meg kell említenem Gauntot…öcsém, mekkora paraszt! Remélem, ennyiből minden érthető.

A Riyria számomra egy kellemes fantasy „ponyva” , és mindig hozza a várt színvonalat és szórakoztatást.
Nem kell nagy dolgokra számítani, csak kényelmesen hátradőlni és élvezni a sorokat. Persze azért ebben a részben is aggódhattunk kedvenc hőseinkért. Itt most egész sokan kaptak szerepet, és a történet is szerteágazóbb volt. Aranyos szerelmi szálak alakultak, amiknek nagyon örültem. Színesítette a történetet.
A fél csillag levonást azért adom, mert olyan hirtelen lett vége, és kicsit olyan összecsapottnak éreztem. Olyan sokáig készült a könyv a fináléra, hogy ez a „csodálatos” és nem várt fordulattal való megmentés nekem furcsa volt. De ez legyen a legnagyobb problémám!!
Kíváncsi vagyok a végkifejletre! :) Nemsokára az is sorra kerül!

„Marra, egyszerűen óriási volt!”

Az első 200 oldalon azt hittem, Sullivan elunta az írást és egy lassan csordogáló töltelékrészt készített a finálé előtt, hogy majd mindent abba zsúfoljon bele, amire eddig nem adott választ… de ez a zárójelenetsor, ez a (függő)vég! Aztanemjóját!

De erről nem is említek többet, hadd üssön erőset!

A könyv eleje az, amiről lehet viszonylag spoilermentesen beszélni. A Smaragdvihar izgalmas függővégét – mondhatni, szokás szerint – hamar feloldotta (spoiler). Hadrian és Royce, miután tudomást szerzett Gaunt közelgő kivégzéséről, Aquestába sietnek, út közben értesülnek a másik megtörtént fordulatról is (spoiler), csak Aristáról nem tudnak. Egészen addig, míg a zsoldos alkut nem kényszerül kötni Saldurral, és részt venni a télvízi lovagi tornán, ahol a birodalom hatalmát terveznek megszilárdítani. Több jelenete a Lovagregény című filmet juttatta eszembe. A szerző ezúttal ezt a lovagi hagyományt mutatta be részleteiben. Nimbusz képezni kezdte Hadriant az etikett szabályaira – amiknél hasonlóan házifeladat-felmondós hangulatot éreztem, mint az előző kötet hajózási részleteinél. De lehet, hogy csak én untam, kivéve Nimbusz fergeteges jeleneteit (link). Ellenben imádtam a párbeszédeket, a mellékalakok mozgatásához és összjátékához kiválóan ért a szerző – ráadásul érzékelhetően kifinomultabbá vált a próza is! (Kedvenc idézetem: link)

Végre ismét olvashattam Myronról, illetve Gwen (és Royce-szal való kapcsolata) is jelentősebb szerepet kapott. Őt inkább az előzménysorozatban, főleg az első két részében lehet jobban megismerni. Örültem, hogy Modina összeszedte magát (link), mert az Avemparthában megismert bátor és elszánt alakja nagyon tetszett. Amilia szála is gombolyodott, meglepő irányba, de így legalább egy értékes és érdekes új szereplővel gazdagodott a kompánia. A mellékszálon viszont számomra ellopta a showt Ezrahaddon köpenye (spoiler)!

Valahol 200 oldal után viszont egyre gyorsabban, újabb és újabb fokozatot váltott a cselekmény. A két főhősért nem izgultam, hiszen eddig is védte őket a plot armor – de a mellékszereplőkre ez nem vonatkozik, azt Sullivan már egyértelművé tette a Smaragdviharban. És hát nem egyértelmű, hogy ki számít mellékszereplőnek… Emiatt különösen feszült volt a könyv második fele, amihez hozzájött még a tenkin asszony jóslata az előző részből (spoiler). Továbbá ezúttal a főszereplőket sem kímélte a csapásoktól, rendesen magasra tette a lécet a fináléhoz. A sorozatban ez az első, ami tényleg erős érzelmeket váltott ki a fordulataival!

Nagyon jó volt ez a rész. Rendkívül izgalmas volt, tele volt érzelmekkel.
Nagyon jó ez a karaktergárda. Sir Breckton lett az egyik új kedvencem. Nagyon tündériek Amiliával.
Igazán szerettem a lovagi torna részeket, Hadrian mesébeillő hősi karakter.
Thrace is hozta, amit végig vártam tőle. Méghozzá igen jól. Hatásos volt télvíz napja.
A vége pedig.. eszméletlen. Annyira sajnálom. Hogy mi lesz ebből..?

A sorozat újabb nagyszerű kötete. Izgalmas, mozgalmas. Hadrian poltikiai cselszövésbe keveredik miközben Royce távol van. Újból találkozunk Aristával és Modinával. Modina helyzete nem könnyű, miközben a népe imádja, addig a régensek merényletet terveznek ellene. Hiába ő a császárnő, úgy tűnik megvan kötve a keze. Hadrian benevez egy lovagi tornára, aminek az ára nem csekély, egy ember élete. Cserébe viszont másokat menthet. Bár párosunk különvált, ettől még nem lettek kevésbé izgalmasak a történések.
Arista-t miközben tömlöcben vesztegelt, furamód megkedveltem. Na pont nem ezért, de szerintem ő az egyik karakter aki pozitív irányba változik. A másik persze Modina.
Megismerkedhetünk pár új karakterrel, akik egy részét megkedveljük, másokat pedig a pokol legmélyebb bugyraiba kívánjuk spoiler. Miközben Télvíz iünnepe zajlik, máshonnan is leselkedik a veszély az emberekre spoiler.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi történik az utolsó kötetben. Kinek mi lesz a sorsa. A sorozat kötetről kötetre izgalmasabb. Lebilincselő történet.

Riyria krónikák az a sorozat, ahol az újabb résznek mindig sikerül felülmúlnia az előzőt. Sullivan nagyon tud játszani az érzelmeinkkel, a szereplőket továbbra sem kíméli és meg tud lepni váratlan csavarokkal.

A legemlékezetesebb Télvíz ünnepe közeleg. Mindenféle gazdag népek jönnek a városba, hogy megnézzék Modina császárnő kézfogóját, majd a melengári boszorkány és a lázadó vezér kivégzését. A történet első felében az udvari élet, a szerelmi kapcsolatok és az érzelmek kapnak nagyobb szerepet, de végig érződik, hogy ez csak a vihar előtti csend, valami szörnyűség készülődik. Majd felpörögnek az események és a könyv vége nagyon ütős lesz.

A szereplők továbbra is imádnivalóak, a drámai pillanatok megrázóak, a cselszövések, harcok izgalmasak, a humor meg zseniális. Egy könyv engem ritkán tud megnevettetni, de a Riyria krónikáknak megint sikerült.
Bővebben:
https://elhaym.wordpress.com/2015/02/04/michael-j-sulli…

Szóval próbálok nem indulatból.
Gondolom, attól jó egy regény – többek közt –, ha a szereplőket megszereted, azonosulni tudsz velük, együtt gondolkozol velük, együtt érzel velük, legyen szó akár fő-, akár mellékszereplőről. És ez egy jó regény. Ha fáj nekik, neked is fáj, az ő veszteségük a te veszteséged is. Most már csak az örömükre, boldogságukra várok. Hogy én is örüljek….

Jó kis felvezető rész volt, minden elő lett készítve a végkifejlethez.