26. legjobb fantasy könyv a molyok értékelése alapján
51. legjobb kortárs könyv a molyok értékelése alapján

Percepliquis ​– Az elveszett város (Riyria-krónikák 6.) (Elan világa 20.) 317 csillagozás

Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

MINDEN LEZÁRUL ITT ÉS MOST…
AZ ELFEK ÁTKELTEK A NIDWALDENEN.
A JÖVŐ KÉT TOLVAJ KEZÉBEN VAN.

„Láttam nagy utazás. Tízen mennek. A nő, akinél a fény, ő vezet. Az út a föld gyomrába és kétségbeesésbe visz. A holtak hangja vezérli léptedet. Visszamész időben. Háromezer éves háború kezdődik újra. A hideg börtönébe zár világot, halál fenyeget embereket, és neked döntést kell hoznod…!”

Ímígyen jósolta Fan Irlanu,
az Oudorro falu tenkin látóasszonya.

A Riyria története ezzel elérkezett a befejezéséhez. A Trónbitorlókban tetten ért két tolvaj összes sorsfordító kalandja ehhez a pillanathoz vezetett el. Háromezer év múltán itt az idő, hogy Novron Örököse végre beteljesítse sorsát.

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Fumax, Budapest, 2015
624 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155514319 · Fordította: Matolcsy Kálmán
>!
Fumax, Budapest, 2015
600 oldal · ISBN: 9786155514487 · Fordította: Matolcsy Kálmán

Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

Royce Melborn · Hadrian Blackwater · Arista · Myron · Vernesi Nimbusz · Magnus · Mauvin Pickering


Kedvencelte 86

Most olvassa 3

Várólistára tette 80

Kívánságlistára tette 111

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Evelena P>!
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

A tavalyi év egyik legkiemelkedőbb olvasási élménye volt a sorozat, különösen ez a lezáró rész.
Azt éreztem, hogy egy igazán epikus mű kolosszális befejezését olvasom, igazi hősi csapattal, jó előre átgondolt, kidolgozott történettel, remek csavarokkal.
Igazi jutalom olvasásként éltem meg, ahol a főszereplő páros Hadrian és Royce mellett számos másik karakter is utazótársul szegődik és a rég elveszett kor emlékein járva rálelnek a sorozat olvasóit már régóta mozgató titkok nyitjára.
Jó, nem mondom, hogy nem sejtettem, ki az örökös. De mégis annyira meghatóan és olyan…. nem is tudom, hogy fejtsem ki szépen megfogalmazva, így annyit mondok, KIRÁLY érzés volt, mikor a szálak összeértek, mikor ez a „kis” csapat együtt dolgozott, és küzdöttek az emberiségért.

Myron ismét remekel szórakoztató jelenlétével, nagy kedvencem ő a sorozatból (titkon reménykedem, hogy valahogy még hallunk róla).
Arista és Hadrian szála is nagyon tetszett spoiler.
Mikor átéreztem, hogy a nagy bölcsek, avagy a varázslók min ügyködtek végig a háttérben, annyira jó volt!
Modina is nagyon szimpatikus karakterré nőtt, akárcsak Amilia.
Nimbuszról nem is beszélve!
Royce szála pedig könnyekig meghatott, főleg ilyen életút után, ami neki jutott.
Szurkoltam nekik, szurkoltam értük, és úgy tűnt, mintha egyre gyorsabban és gyorsabban olvastam volna minden oldallal.

Elképesztően volt megalkotva minden apró kis részlet, hogy a végére minden értelmet nyerjen! Szeretem az olyan történeteket, amik a szórakoztatás mellett az agytekervényeket is megmozgatják, ami itt garantált volt.
Tetszett a befejezés, de kicsit keserédesnek is éreztem a végét.

Csakis szuperlatívuszokban tudok írni a Riyria-krónikákról, és arra buzdítok mindenkit, hogy lépjenek be ők is a Sullivan alkotta világba, nem fogják megbánni! :)
Azóta a kezdetek sorozat köteteit is szép sorban csak úgy faltam, higgyétek el, tényleg nagyon jó! ;)

Rodwin>!
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

Nagy utat tettem meg Sullivan-nel és hőseivel, ami elég hullámzó volt. De így a sorozat végére érve, az előző könyvhöz hasonlóan itt is jár az öt csillag, ha lehetne többet is adnék.
A sorozatot is kedvencé fogadtam, mert csak szeretettel tudok rá gondolni. Ez a könyv pedig kedvenc is lett.
Sullivan nem próbált újítani, volt egy jól kitalált világ, tele szerethető karakterekkel, kalanddal, egy céllal. Már csak meg kellett valósítani, különben a világ bukásra van ítélve.
Ebben a kötetben felvonultatott mindenkit, akinek szerepe is volt eddig, és túlélte a megpróbáltatásokat.
Egy újabb lehetetlen küldetés vár kedvenc párosunkra, eljutni Percepliqus-be, ahol emberemlékezet óta nem járt senki, meglelni egy kürtöt, ami Novron örökösét illeti, és megmenteni az emberi népet. De az idevezető út tele van csapdákkal, és vérszomjas Ghazelekkel, és ki tudja még mivel.
Szerencsére nem csak egymásra számíthattak. Szép kis csapat verődött össze, és végre újra olvashattunk Myron-ról, ami számomra nagy élmény volt, nem lehet nem kedvelni a kis szerzetest. Ahogy rácsodálkozik mindenre, de emellett nagy segítségre volt a társainak tudásával.
Részemről egy külön történetet is olvasnék ami róla szól. Még Myron-t a népnek! :)
Magnust is igazán megkedveltem, ahogy Arista is kiforrott karakter lett. Modina is keménykezű császárnő lett a kis parasztlányból.
Royce meg a sötétségben tévelyeg, az előző könyv történéseinek hatása miatt, de fokozatosan keveredik ki belőle. Még mindig csak kedvelni tudom a karakterét.
Mint a kisgyerek az édességre, én úgy vágytam e könyvnek az olvasására. Remekül szórakoztam az utolsó kaland alatt.
Volt itt minden, remek csatajelenetek, rejtély, hajós üldözés, romantikus szerelmi történések, ármány, cselszövés, és nemvárt fordulatok. Izgultam a kedvenceimért.
Minden a helyére került, ami eddig kérdés volt, szépen összeért minden szál.
Vártam a tökéletes befejezésre, így volt kerek az egész, ahogy.
Ez a könyv nagy élmény volt számomra, rengeteg pozitív érzetet adott, aminek az utóhatásai, még mindig kavarognak bennem.
Remélem még találkozunk Sullivan úr, és a kiadó szán pénzt és energiát a további könyvei kiadására.
Egyszer talán még újra is olvasom a sorozatot, az utolsó két könyvért megéri!
Novron örököse kacsintson rátok!

UI: Köszönöm @Ivenn az értékeléseidet és az elmés beszélgetéseket, mert te győztél meg, hogy megvegyem a sorozatot, amit lazán meg is vettem, kb egyben. :D
És neked is kicsit @Miss_Mila, mert veled is értekeztem sokat a sorozatról. :)

4 hozzászólás
Mrs_Curran_Lennart P>!
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

Kevés az öt csillag erre a történetre, 600 oldalas tömény izgalom volt. Most az emberiség léte a tét és hőseink életük legveszélyesebb küldetésére indulnak nyolc útitársukkal. Az író rendesen metgcsavarta a történetet, olyan meglepő felfedezésekkel, hogy rendesen ki kellett támasztani az államat. Amikor az ember rájön, hogy mennyi hazugságot rejt a múlt, és valaki ügyesen félrevezeti a világot. Ilyen befejezésre nem számítottam. Hadrian és Arista mellett Myron is kedvenc szereplő nálam. Örültem, hogy több szerep jutott neki. Az egész könyvben viszont Degan Gaunt volt a legellenszenvesebb alak.
Goodreadsen nehéz nyomon követni a sorozatok (több sorozatot is írt az író ezekkel a főhősökkel) egymásutániságát, de remélem a Fumax még átvesz néhány részt belőle. Visszavárom Royce-ékat.

2 hozzászólás
ViveEe P>!
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

Fantasztikus! Lenyűgöző! Csodálatos! A sorozat éke ez a rész. Az 5 csillag is kevés.
Ennek a sorozatnak be kellett érnie nálam. Bevallom az első részre nem igazán emlékszem, mert nagyon régen olvastam, de volt annyira jó, hogy megvegyem a második részt.
Idén annak is nekiálltam, és bár nem volt olyan erős, a karakterei, a világ titkai annyira csodálatosak, hogy muszáj volt az összes maradék részt beszerezni. Igaz, hogy az 5. rész kellett hozzá, hogy igazi híve legyek a sorozatnak, de minden pénzt, időt megért. És ez ebben a csodálatos befejezésben csúcsosodott ki.
Sokat izgultam, kétségeim voltak, találgattam folyton. Minden jó volt ebben a részben, fantasztikusan fűzte össze a szálakat az író.
Az ősi városban ahogy haladtunk egyre mélyebbre, végre összeállt számomra a kép, és így már nem lepődtem meg az Örökös kilétén. Nagyon jól lett végigvezetve. Az elején lévő rész viszont megzavart, nem értettem, hogy fér bele az általam kitalált összképbe. Pedig beleillett. Szívet melengetően gyönyörű megoldás. Majdnem megkönnyeztem. Le a kalappal.
Hadrian és Arista volt akiket részéről részre egyre jobban a szívembe zártam, és annyira drukkoltam nekik, annyira reménykedtem. Már Sandersonnál is megállapítottam, és Mr. Sullivan itt megerősítette, hogy sokszor egy férfi sokkal szebb, mélyebb és tisztább szerelmet tud megírni, mint a legtöbb női író. Imádtam őket, annyira szép, és tiszta volt.
A hat részt egyben nézve egy izgalmas utazáson vehettem részt, rengeteg remek karaktert ismerhettem meg. Na és az utolsó oldalak Nimbusszal? Briliáns! Hatalmas mosollyal tettem le a könyvet.
Kedvenc lett a sorozat. Ezt mindenkinek el kell olvasnia.

Ashriver>!
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

A hőseink egy utolsó, nagy kalandra indulnak, aminek nem kisebb tétje van, mint az emberiség fennmaradása. Elindulnak felkeresni az elveszett várost, ami egy kicsit jobban is elveszhetett volna, számos akadályon átküzdve magukat, csakhogy néhányat említsek: férgek, kígyók, tengeri goblinok, és Gili, és végre eljutnak oda, ahol majd ezer éve senki sem járt, kivéve néhány ugye pár felfedezőt. Megtalálják Novron sírját, meglepő felfedezést tesznek a múlttal kapcsolatban, ami hihetetlen volt. Nagy ereje van az egyháznak, és ami a könyvben történt, amit itt csinált, hogy szó szerint átírta a történelmüket, hát az elgondolkoztat, hogy vajon milyen titkok rejlenek a mi történelmünkben, amiről nincs fogalmunk. Nem spoilerezem el, szóval néhány dolgot átugrom, és jöhet a mindent eldöntő csata. A végén a jó győz, új kor köszönt be, Novron igazi örököse lesz az elfek királya, Modina a császárnő és az új világ felépítésénél példát vesznek a rég elfeledett korból, ahol az egyenlőség a fajok között még kezdetleges volt, de azt hiszem, hogy innen most már jó úton haladnak teljes körű egyenlőség felé, mindhárom faj között.
Egyszerűen hihetetlen volt az egész, az állam végig tátva volt a sokktól és az ámulattól. Erre nem számítottam. Mondom, ilyen nincs, ez fantasztikus. Egy pillanatig sem jutott eszembe ez a megoldás. spoiler
A legvége pedig… hát arra nincsenek szavaim, csak hogy szép volt Sullivan!

2 hozzászólás
FélszipókásŐsmoly P>!
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

Az előző rész drámai vége után meglehetősen lassan indult a zárókötet, s közben is gyakoriak voltak az elnyújtott szálak, jobbára üresjáratok, késleltetett kifutások, hosszas tanakodások arról, hogy mitévők legyenek – miközben a háttérben zajló események azt sejtetik, hogy bármelyik percben itt a világvége. Igyekeznének, de nem jutnak előbbre, sokszor tanácstalanul és tehetetlenül toporognak. Nincs igazi konfliktusforrás, nincs megragadható ellenség, csak a megállíthatatlan fenyegetés, amivel nem igazán tudnak mit kezdeni a hősök, hacsak meg nem szerzik a McGuffint. Aminek holléte és rendeltetése nagy rejtély, csak homályos legendák szólnak róla. A cím azt sejteti, hogy végre eljut a történet a világos magyarázatokhoz, és viszonylag boldog befejezéssel minden rendeződik. De itt volt az előző kötet, ami rácáfolt arra, hogy csak ilyen vége lehet a sorozatnak. Szóval kíváncsian vártam, hova fut ki a történet.

Összeállt a társaság, Sullivan igyekezett minden jeles szereplőt bevonni a végső nagy kalandba, hogy elmondhassa róluk, amit még szeretett volna. Végig lassan adagolta a cselekményt, csak néhányszor pörgött fel igazán, mintha nehezére esne elengedni a szereplőket és a világot. Egyiket sem tudta igazán, hiszen jelenleg a harmadik előzménysorozatot írja hozzájuk. Meg tudom érteni. Viszont azért valahol zavaró is ez a véget nem érő bodorítás… bár amíg érdekes történeteket szállít, én vevő vagyok rá. A Riyria-páros múltját illetően még van pótolnivalója. :)

A hangsúly továbbra is Hadrianon és Royce… helyett most Aristán volt. Az ő fejlődése tetszett a leginkább a hat regényen keresztül: dacos hercegnőből kényszerűen kalandor spoiler. Hadrian maradt nagyjából ugyanolyan, mint volt, legfeljebb kicsit többet tudtunk meg a hátterétől. Royce jellemfejlődése is jelentős, de kicsit az éj leple alatt zajlott – jobbára csak eme utolsó kötetre derült ki, hova is jutott. Viszont kellemes jeleneteket szerzett Mauvin Pickering, Magnus és Modina is. A showt ezúttal a páratlan emlékezettel bíró könyvmoly csuhás, Myron lopta el (meg a két kislány a mosómedvével ;)). Imádtam minden jelenetét, az összjátékát a többi szereplővel. Sőt, a másik kedvencem, Nimbusz – bár vele kissé takarékoskodott a szerző (spoiler). Voltak viszont alakok, akiket alig ismerhettem meg – némelyik nem élte túl, némelyik pedig annak ellenére sem kapott érdemi játékidőt, hogy túlélte.

Tetszett a befejezés, szép lezárást kapott. Ám sajnálatomra a nem emberi fajokról keveset tudtam meg – jobbára elvesztek az elhallgatott történelem homályában, vagy Myron zúdította rám a száraz leírások tömkelegét, vagy Magnus fakadt ki a törpök múltját illetően (csak hogy róluk is legyen valami). Tetszett, hogy a szenzárok és a teshlorok hátterét, illetve a császári/birodalmi szálat viszonylag szépen kifejtette, megválaszolta a kérdéseket. Meghökkentem (a szereplőkkel együtt), hogy mekkorát csavart az egészen, gyakorlatilag minden, amit eddig sejthettem, az mégsem úgy lett.

Összességében nagyszerű élményt nyújtott a sorozat, előzményestül, mitológiástul. Nem kellett agyalni a szövevényes összefüggéseken, nincs benne meglepő újítás, amivel forradalmasítani akarná a fantasyt. Nincs benne kemény valósághűség, túltolt politika, gyomorforgató brutalitás, szerelmi sokszögek, kiismerhetetlen rejtély vagy elvont mágiarendszer sem. Az egész nagyon közérthető, követhető, könnyed, szórakoztató, szerethető, átélhető – remekül feltölt.

Ajánlom szívből.

Vladi>!
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

Hát véget ért a nagy utazás.
Nehéz lesz elválni a karakterektől, akiket ennyi könyvön át követtünk és megkedveltünk. A zárókötet méltó lezárása a sorozatnak, bár voltak benne olyan fejezetek, amiket simán kihagytam volna, de valószínűleg az olvasók többsége ezeket is élvezni fogja, csak nekem szerkesztőként ez most egy kicsit túl hosszú lett.
Maga a lezárás tényleg tökéletesen sikerült, olyan, ami nem hagy kívánnivalót maga után, és ez nagy szó.
És nem tudom elégszer elmondani, hogy nekem Myron messze a kedvenc karakterem, és azt sajnálom, hogy nem kapott nagyobb szerepet a sorozatban. Én simán elolvasnék egy olyan könyvet is, ami csak róla szól, ahogy gyermeki szemmel rácsodálkozik a világra, és ahogy begyűjti róla a tapasztalatokat.

Hanaiwa>!
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

Jól behúztam magam a csőbe..
A Trónbitorlók és az Avempartha kellemes, „semmi extra de szórakoztató” élményt jelentettek, gondoltam is, hogy végigolvasom a sorozatot, de nem merülök bele mélyen.
Belemerültem…
A Birodalom születik már kezdte kibontani a nagy képet, onnantól meg nem volt megállás, a Télvíz és ez a záró könyv után lesni fogom Sullivan egyéb munkáit, az biztos…

7 hozzászólás
smetalin>!
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

Hűű……Szép kerek egész lett a végére. Nagyon jó kis sorozat, szerethető szereplőkkel és logikus magyarázattal a végére.
Hosszú volt az út, néha rögös, vesztettünk el jó embereket közben és persze rosszakat is, de megérdemelték azok.
Egy biztos, ha valaki belekezd a sorozatba, egy nagyon színes és érdekes világba csöppen sok-sok szereplővel. Együtt izgul értük, hogy sikerre vigyék küldetésüket.
Különös számomra, hogy sok Trónok harca rajongó van, és Martin még csak be sem fejezte……és akkor itt van nekünk Sullivan, aki ír egy ugyanolyan jó történetet ha nem jobbat! befejezéssel, biztos vagyok benne ha jönne ebből is sorozat, óriási lenne a felhajtás, de nektek mondom Trónok harca rajongók, olvassátok ezt is, megéri! Ja és még mennyi jó író van, csak hát igen, amíg nem lesz film-sorozat-játék, addig a siker sem akkora, sajnos.

Viichaan>!
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

Micsoda kalandok! Micsoda humor! Micsoda karakterek!

Michael J. Sullivan ebben a hatkötetes sorozatban olyan világba repített minket, amiben felejethetetlen utazásokban vehettünk részt Hadrian és Royce oldalán.
A Trónbitorlókban együtt nyomoztunk az ellopott kard után és fedtünk fel egy jól kitervelt árulást.
Avempartha – Az elfek tornyában egy ősi elf épületben kalandoztunk, jobban megismertük Royce-ot és még egy gilarabrywnnal is megküzdöttünk.
A Birodalom születikben úgy tűnik a Nefronita Birodalom kiteljesedik és már semmi sem állíthatja meg. Kalandorainkkal egy „utolsó” megbízatásra indulunk, hogy megkeressük a valódi örököst.
A Smaragdviharban már véglegesnek tűnik a Riyria felbomlása, azonban Gwen mindent megváltoztat. Egyre több gyanús és rejtélyes dologgal kerülünk szembe a nagy tengeri utazásunk során és megtanuljuk, hogy senki sem az, akinek elsőre látszik.
A Télvíz idejénben sikerül beleköpnünk az egyház levesébe és leszámolni az ellenséggel, de milyen áron?
Ez az öt, hihetetlenül jól megírt kötet vezetett a befejező részhez, amiben eljutunk az ősi fővárosba, Percepliquisbe és minden kérdésre választ kapunk. Amikor azt hittem, hogy már semmi újat nem tud mondani az író, akkor vágott igazán fejbe egy – a történetek mögött megbújó – személy kiléte. Na és hol? A legutolsó bekezdésben. NEHOGY ELOLVASSÁTOK A VÉGÉT Mi történt valójában, több ezer évvel ezelőtt? Mi történt Percepliquis-szel? Miért jönnek az elfek? A rejtélyes karakterek mögött ki bújkál valójában? A végére minden összeáll, a hat kötetes Riyria-krónikák ezennel lezárul itt és most. Az író olyan mesterien rejtette el a válaszokat és utalásokat az előző kötetekben, hogy csak fogtam a fejem és magamban sikítottam, hogy Baaaasszus, tényleeeeg!. Ennél csodálatosabb lezárást elképzelni se tudtam volna.

„– Olykor az álmokért azzal fizetünk, hogy valóra kell váltanunk őket.”

Na és a karakterek? Úgy érzem, ők azok akik nélkül csak egy átlagos fantasy sorozat lenne. De mindegyikőjüket meghatároz valami, mindegyikőjükben van valami egyedi, hús-vér vonás és nem csak nevek a lapon. Úgy érzem sokan tudnak cselekményes, pörgős sztorit írni felejthető karakterekkel vagy éppen fordítva. De olyat, amiben mind a kettő felejthetlen, kevesen.

Mindegyik értékelésemben a mennyekig dicsőítettem a sorozatot. De mára már elfogytak a szavaim. A kedvenc és a fantasztikus mindenféle szinonímája kevés lenne ide. Úgy érzem mintha végleg búcsúznom kéne a barátaimtól és emiatt hatalmas űrt érzek. De megnyugtató, hogy bármikor visszaröppenhetek abba a megunhatatlan és élettel teli világba és viszontláthatom őket.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

Fumax KU>!

– Ezt nem bánhatod – felelte a nő, és csaknem felnevetett. – Hogyan bánhatod, hogy sohasem találtad meg az igaz szerelmet? Mintha azt mondanád, sajnálod, hogy nem születtél lángésznek. Az ember maga nem dönthet ilyen kérdésekről. Az ilyesmi vagy megtörténik, vagy sem. Ajándék, amit a legtöbben sohasem kapnak meg. Ha jobban belegondolunk, valójában olyan, mint egy csoda. Úgy értem, először meg kell találnod azt a személyt, aztán meg kell ismerned, hogy rádöbbenj, mit is jelent neked… És már ez is nevetségesen nehéz. Aztán… – Egy pillanatra elakadt a szava, és elfordult. – Aztán az a személy ugyanúgy kell, hogy érezzen, mint te. Mintha egy bizonyos mintájú hópelyhet keresnél, és ha sikerül is megtalálni, még az sem elég. Mert kell hozzá a párja. Mik az esélyei egy ilyen találkozásnak?

Fumax KU>!

– Myron, meg fogunk halni. Ezt te is felfogtad, nem?
A szerzetes meghányta-vetette a hallottakat, aztán vállat vont.
– Talán.
– És nem találod nyugtalanítónak a dolgot?
Myron körülnézett.
– Miért találnám?

kisbeka>!

– Olykor az álmokért azzal fizetünk, hogy valóra kell váltanunk őket.

126. oldal, 7. fejezet - A nevető manó (Fumax, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: álom
flamepetals>!

– Maribor látja a lelkemet, az elején én sem szerettelek. De képes vagy hozzánőni az ember szívéhez. – A zsoldos mosolygott. – Tudod, mint a zuzmó, vagy a penész.

603. oldal

Belle_Maundrell >!

– Ezt még ma éjjel el kell olvasnod. Az egészet. Menni fog?
– Csak ezt az egyet?

105. oldal, 5. fejezet - Glouston márkija

Kapcsolódó szócikkek: Myron
TiaManta>!

– Ostoba barom! Megőrültél?
– Mi folyik ott?– kiáltott hátra Arista
– Ez a vadállat arcon vágott! Vérzik az orrom!
– Hadrian arcon vágott? – rökönyödött meg a hercegnő.
– Véletlen volt – felelte a zsoldos, és tudta, hogy ostobán hangzik, de nem jutott jobb az eszébe. Nem tudatosan akart behúzni a fickónak, csak úgy megtörtént.
– Véletlenül ütötted meg? – Wyatt nem hitt a fülének. Visszafojtott egy kuncogást.
– Azt hiszem, nem érted pontosan a testőrség mibenlétét.

Degan még mindig a pocsolyában térdepelt.
– Ööö… bocsáss meg.
– A közelembe ne gyere!

Vladi>!

– Mindig remélhetünk – felelte Nimbusz. – Én sohasem adom fel a reményt, és már többször láttam, ahogyan a remény aprócska szikrája valóságos csodákat művel.

ppayter>!

– […] Mit szólnál egy kupával Armigil főzetéből?
– Tudod, hogy ki nem állhatom a sört.
– Nos, amit Armigil főz, azt nemigen hívhatjuk sörnek. Nevezzük inkább egyfajta… új tapasztalatnak.

606. oldal, 28. fejezet - A kör bezárul

Kapcsolódó szócikkek: sör
Rodwin>!

A régi apátom mindig azt mondta, „az élet csak annyira, értékes
amennyire annak akarjuk látni”.

426. oldal

Rodwin>!

– Komolyan beszélek: nagyon jól sütök. Arbor azt mondja, készen
állok rá, hogy a rozst búzaliszttel keverjem.

614. oldal

9 hozzászólás

A sorozat következő kötete

Riyria-krónikák sorozat · Összehasonlítás
Elan világa sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Patrick Rothfuss: A szél neve
John Gwynne: Az istenek árnyéka
Jennifer L. Armentrout: From Blood and Ash – Vérből és hamuból
Brian McClellan: Karmazsin hadjárat
Mark Lawrence: Az Osheimi Kerék
Anthony Ryan: Az ébredő tűz
Terry Goodkind: A könnyek köve I-III.
Stian Skald: A lelkek kútja
Gál Sándor Zoltán: XYL-landiai
Timár Krisztina: A látszat mesterei