16. legjobb fantasy könyv a molyok értékelése alapján
22. legjobb kortárs könyv a molyok értékelése alapján

Percepliquis ​– Az elveszett város (Riyria-krónikák 6.) 205 csillagozás

Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

MINDEN LEZÁRUL ITT ÉS MOST…
AZ ELFEK ÁTKELTEK A NIDWALDENEN.
A JÖVŐ KÉT TOLVAJ KEZÉBEN VAN.

„Láttam nagy utazás. Tízen mennek. A nő, akinél a fény, ő vezet. Az út a föld gyomrába és kétségbeesésbe visz. A holtak hangja vezérli léptedet. Visszamész időben. Háromezer éves háború kezdődik újra. A hideg börtönébe zár világot, halál fenyeget embereket, és neked döntést kell hoznod…!”

Ímígyen jósolta Fan Irlanu,
az Oudorro falu tenkin látóasszonya.

A Riyria története ezzel elérkezett a befejezéséhez. A Trónbitorlókban tetten ért két tolvaj összes sorsfordító kalandja ehhez a pillanathoz vezetett el. Háromezer év múltán itt az idő, hogy Novron Örököse végre beteljesítse sorsát.

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Fumax, Budapest, 2015
624 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155514319 · Fordította: Matolcsy Kálmán
>!
Fumax, Budapest, 2015
600 oldal · ISBN: 9786155514487 · Fordította: Matolcsy Kálmán

Enciklopédia 8

Szereplők népszerűség szerint

Royce Melborn · Hadrian Blackwater · Arista · Myron · Magnus


Kedvencelte 65

Most olvassa 6

Várólistára tette 61

Kívánságlistára tette 98


Kiemelt értékelések

>!
Rodwin
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

Nagy utat tettem meg Sullivan-nel és hőseivel, ami elég hullámzó volt. De így a sorozat végére érve, az előző könyvhöz hasonlóan itt is jár az öt csillag, ha lehetne többet is adnék.
A sorozatot is kedvencé fogadtam, mert csak szeretettel tudok rá gondolni. Ez a könyv pedig kedvenc is lett.
Sullivan nem próbált újítani, volt egy jól kitalált világ, tele szerethető karakterekkel, kalanddal, egy céllal. Már csak meg kellett valósítani, különben a világ bukásra van ítélve.
Ebben a kötetben felvonultatott mindenkit, akinek szerepe is volt eddig, és túlélte a megpróbáltatásokat.
Egy újabb lehetetlen küldetés vár kedvenc párosunkra, eljutni Percepliqus-be, ahol emberemlékezet óta nem járt senki, meglelni egy kürtöt, ami Novron örökösét illeti, és megmenteni az emberi népet. De az idevezető út tele van csapdákkal, és vérszomjas Ghazelekkel, és ki tudja még mivel.
Szerencsére nem csak egymásra számíthattak. Szép kis csapat verődött össze, és végre újra olvashattunk Myron-ról, ami számomra nagy élmény volt, nem lehet nem kedvelni a kis szerzetest. Ahogy rácsodálkozik mindenre, de emellett nagy segítségre volt a társainak tudásával.
Részemről egy külön történetet is olvasnék ami róla szól. Még Myron-t a népnek! :)
Magnust is igazán megkedveltem, ahogy Arista is kiforrott karakter lett. Modina is keménykezű császárnő lett a kis parasztlányból.
Royce meg a sötétségben tévelyeg, az előző könyv történéseinek hatása miatt, de fokozatosan keveredik ki belőle. Még mindig csak kedvelni tudom a karakterét.
Mint a kisgyerek az édességre, én úgy vágytam e könyvnek az olvasására. Remekül szórakoztam az utolsó kaland alatt.
Volt itt minden, remek csatajelenetek, rejtély, hajós üldözés, romantikus szerelmi történések, ármány, cselszövés, és nemvárt fordulatok. Izgultam a kedvenceimért.
Minden a helyére került, ami eddig kérdés volt, szépen összeért minden szál.
Vártam a tökéletes befejezésre, így volt kerek az egész, ahogy.
Ez a könyv nagy élmény volt számomra, rengeteg pozitív érzetet adott, aminek az utóhatásai, még mindig kavarognak bennem.
Remélem még találkozunk Sullivan úr, és a kiadó szán pénzt és energiát a további könyvei kiadására.
Egyszer talán még újra is olvasom a sorozatot, az utolsó két könyvért megéri!
Novron örököse kacsintson rátok!

UI: Köszönöm @Ivenn az értékeléseidet és az elmés beszélgetéseket, mert te győztél meg, hogy megvegyem a sorozatot, amit lazán meg is vettem, kb egyben. :D
És neked is kicsit @Miss_Mila, mert veled is értekeztem sokat a sorozatról. :)

4 hozzászólás
>!
Mrs_Curran_Lennart P
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

Kevés az öt csillag erre a történetre, 600 oldalas tömény izgalom volt. Most az emberiség léte a tét és hőseink életük legveszélyesebb küldetésére indulnak nyolc útitársukkal. Az író rendesen metgcsavarta a történetet, olyan meglepő felfedezésekkel, hogy rendesen ki kellett támasztani az államat. Amikor az ember rájön, hogy mennyi hazugságot rejt a múlt, és valaki ügyesen félrevezeti a világot. Ilyen befejezésre nem számítottam. Hadrian és Arista mellett Myron is kedvenc szereplő nálam. Örültem, hogy több szerep jutott neki. Az egész könyvben viszont Degan Gaunt volt a legellenszenvesebb alak.
Goodreadsen nehéz nyomon követni a sorozatok (több sorozatot is írt az író ezekkel a főhősökkel) egymásutániságát, de remélem a Fumax még átvesz néhány részt belőle. Visszavárom Royce-ékat.

2 hozzászólás
>!
Ashriver
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

A hőseink egy utolsó, nagy kalandra indulnak, aminek nem kisebb tétje van, mint az emberiség fennmaradása. Elindulnak felkeresni az elveszett várost, ami egy kicsit jobban is elveszhetett volna, számos akadályon átküzdve magukat, csakhogy néhányat említsek: férgek, kígyók, tengeri goblinok, és Gili, és végre eljutnak oda, ahol majd ezer éve senki sem járt, kivéve néhány ugye pár felfedezőt. Megtalálják Novron sírját, meglepő felfedezést tesznek a múlttal kapcsolatban, ami hihetetlen volt. Nagy ereje van az egyháznak, és ami a könyvben történt, amit itt csinált, hogy szó szerint átírta a történelmüket, hát az elgondolkoztat, hogy vajon milyen titkok rejlenek a mi történelmünkben, amiről nincs fogalmunk. Nem spoilerezem el, szóval néhány dolgot átugrom, és jöhet a mindent eldöntő csata. A végén a jó győz, új kor köszönt be, Novron igazi örököse lesz az elfek királya, Modina a császárnő és az új világ felépítésénél példát vesznek a rég elfeledett korból, ahol az egyenlőség a fajok között még kezdetleges volt, de azt hiszem, hogy innen most már jó úton haladnak teljes körű egyenlőség felé, mindhárom faj között.
Egyszerűen hihetetlen volt az egész, az állam végig tátva volt a sokktól és az ámulattól. Erre nem számítottam. Mondom, ilyen nincs, ez fantasztikus. Egy pillanatig sem jutott eszembe ez a megoldás. spoiler
A legvége pedig… hát arra nincsenek szavaim, csak hogy szép volt Sullivan!

2 hozzászólás
>!
ViveEe P
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

Fantasztikus! Lenyűgöző! Csodálatos! A sorozat éke ez a rész. Az 5 csillag is kevés.
Ennek a sorozatnak be kellett érnie nálam. Bevallom az első részre nem igazán emlékszem, mert nagyon régen olvastam, de volt annyira jó, hogy megvegyem a második részt.
Idén annak is nekiálltam, és bár nem volt olyan erős, a karakterei, a világ titkai annyira csodálatosak, hogy muszáj volt az összes maradék részt beszerezni. Igaz, hogy az 5. rész kellett hozzá, hogy igazi híve legyek a sorozatnak, de minden pénzt, időt megért. És ez ebben a csodálatos befejezésben csúcsosodott ki.
Sokat izgultam, kétségeim voltak, találgattam folyton. Minden jó volt ebben a részben, fantasztikusan fűzte össze a szálakat az író.
Az ősi városban ahogy haladtunk egyre mélyebbre, végre összeállt számomra a kép, és így már nem lepődtem meg az Örökös kilétén. Nagyon jól lett végigvezetve. Az elején lévő rész viszont megzavart, nem értettem, hogy fér bele az általam kitalált összképbe. Pedig beleillett. Szívet melengetően gyönyörű megoldás. Majdnem megkönnyeztem. Le a kalappal.
Hadrian és Arista volt akiket részéről részre egyre jobban a szívembe zártam, és annyira drukkoltam nekik, annyira reménykedtem. Már Sandersonnál is megállapítottam, és Mr. Sullivan itt megerősítette, hogy sokszor egy férfi sokkal szebb, mélyebb és tisztább szerelmet tud megírni, mint a legtöbb női író. Imádtam őket, annyira szép, és tiszta volt.
A hat részt egyben nézve egy izgalmas utazáson vehettem részt, rengeteg remek karaktert ismerhettem meg. Na és az utolsó oldalak Nimbusszal? Briliáns! Hatalmas mosollyal tettem le a könyvet.
Kedvenc lett a sorozat. Ezt mindenkinek el kell olvasnia.

>!
Vladi
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

Hát véget ért a nagy utazás.
Nehéz lesz elválni a karakterektől, akiket ennyi könyvön át követtünk és megkedveltünk. A zárókötet méltó lezárása a sorozatnak, bár voltak benne olyan fejezetek, amiket simán kihagytam volna, de valószínűleg az olvasók többsége ezeket is élvezni fogja, csak nekem szerkesztőként ez most egy kicsit túl hosszú lett.
Maga a lezárás tényleg tökéletesen sikerült, olyan, ami nem hagy kívánnivalót maga után, és ez nagy szó.
És nem tudom elégszer elmondani, hogy nekem Myron messze a kedvenc karakterem, és azt sajnálom, hogy nem kapott nagyobb szerepet a sorozatban. Én simán elolvasnék egy olyan könyvet is, ami csak róla szól, ahogy gyermeki szemmel rácsodálkozik a világra, és ahogy begyűjti róla a tapasztalatokat.

>!
Dominik_Blasir
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

Bár picit féltem attól, hogy a sorozat a végére kicsit elfárad, azt pedig különösen nem hittem, hogy képes lesz felülmúlni a Télvíz idején elképesztő szórakoztatási faktorát, végül nemhogy nem fáradt el, de a Percepliquis egy minden igényt kielégítő, szédítően izgalmas és szívmelengető befejezése lett a sorozatnak. Úgyhogy aki eddig ódzkodott attól, hogy belekezdjen-e, annak most nyugodt szívvel tudom mondani: kár lenne kihagyni.
Az egész sorozatot azért szerettem olvasni, mert miközben számos alkotó próbál valami igazán merészet hozni (és ezekbe igen gyakran beletörik a bicskájuk), Sullivan inkább a biztoshoz nyúl: elmond egy izgalmas és szórakoztató történetet, nem kísérletezik, hanem hiba nélkül, profin mesél.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-10-22+…

>!
Hanaiwa
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

Jól behúztam magam a csőbe..
A Trónbitorlók és az Avempartha kellemes, „semmi extra de szórakoztató” élményt jelentettek, gondoltam is, hogy végigolvasom a sorozatot, de nem merülök bele mélyen.
Belemerültem…
A Birodalom születik már kezdte kibontani a nagy képet, onnantól meg nem volt megállás, a Télvíz és ez a záró könyv után lesni fogom Sullivan egyéb munkáit, az biztos…

7 hozzászólás
>!
Viichaan
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

Micsoda kalandok! Micsoda humor! Micsoda karakterek!

Michael J. Sullivan ebben a hatkötetes sorozatban olyan világba repített minket, amiben felejethetetlen utazásokban vehettünk részt Hadrian és Royce oldalán.
A Trónbitorlókban együtt nyomoztunk az ellopott kard után és fedtünk fel egy jól kitervelt árulást.
Avempartha – Az elfek tornyában egy ősi elf épületben kalandoztunk, jobban megismertük Royce-ot és még egy gilarabrywnnal is megküzdöttünk.
A Birodalom születikben úgy tűnik a Nefronita Birodalom kiteljesedik és már semmi sem állíthatja meg. Kalandorainkkal egy „utolsó” megbízatásra indulunk, hogy megkeressük a valódi örököst.
A Smaragdviharban már véglegesnek tűnik a Riyria felbomlása, azonban Gwen mindent megváltoztat. Egyre több gyanús és rejtélyes dologgal kerülünk szembe a nagy tengeri utazásunk során és megtanuljuk, hogy senki sem az, akinek elsőre látszik.
A Télvíz idejénben sikerül beleköpnünk az egyház levesébe és leszámolni az ellenséggel, de milyen áron?
Ez az öt, hihetetlenül jól megírt kötet vezetett a befejező részhez, amiben eljutunk az ősi fővárosba, Percepliquisbe és minden kérdésre választ kapunk. Amikor azt hittem, hogy már semmi újat nem tud mondani az író, akkor vágott igazán fejbe egy – a történetek mögött megbújó – személy kiléte. Na és hol? A legutolsó bekezdésben. NEHOGY ELOLVASSÁTOK A VÉGÉT

Mi történt valójában, több ezer évvel ezelőtt? Mi történt Percepliquis-szel? Miért jönnek az elfek? A rejtélyes karakterek mögött ki bújkál valójában? A végére minden összeáll, a hat kötetes Riyria-krónikák ezennel lezárul itt és most. Az író olyan mesterien rejtette el a válaszokat és utalásokat az előző kötetekben, hogy csak fogtam a fejem és magamban sikítottam, hogy Baaaasszus, tényleeeeg!. Ennél csodálatosabb lezárást elképzelni se tudtam volna.

„– Olykor az álmokért azzal fizetünk, hogy valóra kell váltanunk őket.”

Na és a karakterek? Úgy érzem, ők azok akik nélkül csak egy átlagos fantasy sorozat lenne. De mindegyikőjüket meghatároz valami, mindegyikőjükben van valami egyedi, hús-vér vonás és nem csak nevek a lapon. Úgy érzem sokan tudnak cselekményes, pörgős sztorit írni felejthető karakterekkel vagy éppen fordítva. De olyat, amiben mind a kettő felejthetlen, kevesen.

Mindegyik értékelésemben a mennyekig dicsőítettem a sorozatot. De mára már elfogytak a szavaim. A kedvenc és a fantasztikus mindenféle szinonímája kevés lenne ide. Úgy érzem mintha végleg búcsúznom kéne a barátaimtól és emiatt hatalmas űrt érzek. De megnyugtató, hogy bármikor visszaröppenhetek abba a megunhatatlan és élettel teli világba és viszontláthatom őket.

2 hozzászólás
>!
Briggan
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

Elérkezett a Riyria utolsó kalandja.
A történet két szálon fut: az egyik Percepliquis, az ősi város felkutatására küldött csapat tagjainak megpróbáltatásait mesél el; a másik Modina és a Birodalom küzdelmeit az elf-hadsereg fenyegetésével szemben. Mindkét szál bővelkedik izgalmakban és tragédiákban, bár én személy szerint a percepliquis-i kalandokat jobban élveztem. Már maga a város lenyűgözött, még romjaiban is, spoiler.
Jó érzés volt a csapat tagjai között régi ismerősként köszönteni Alrikot, Mauvint, Magnust és Myron-t Hadrian, Royce, Degan és Arista mellett. Tetszett a nemzetelvűek vezérének jellemfejlődése, azt hiszem, férfi vált az út végére belőle. Arista továbbra is elképesztett a Művészetével; Myron nagyon szerethető karakter még mindig; Royce és Hadrian pedig továbbra is egyértelműen kedvenc szereplő.
Modina és udvartartása felkészülése a háborúra az elfek benyomulására nagyon jó hangulatfokozó volt, kiemelte a keresőcsapat küldetésének fontosságát.
Azt már a Trónbitorlóknál megjegyeztem, hogy a világ nem éppen újszerű, viszont az író érdekes mitológiát és történelmet teremtett hozzá. Ebben a kötetben pedig csavar egyet az eddigi ismereteken, és nekem óriási meglepetést okozott.
Nagyon örültem a végkifejletnek, valóban izgalmasra sikerült a történet befejezése.
Nehéz szívvel búcsúztam el szereplőktől, mindegyikük a szívemhez nőtt.
Kedvenc sorozat lett, biztosan újraolvasom még.

>!
bartok_brigitta P
Michael J. Sullivan: Percepliquis – Az elveszett város

Az, hogy ennyire sokáig tartott, nem a könyv hibája, mert nagyszerű lezárása a sorozatnak. Minden egyes alkalommal, amikor befejezek egy szériát, és el kell búcsúznom a helyszíntől és a karakterektől, valamiféle ürességet érzek, nincs ez másképp most sem, csak most az üresség keveredik egyfajta boldog megelégedéssel. Ennél jobb lezárást el sem képzelhetnék! Olvastam, hogy néhányak számára kicsit sziruposra sikerült, de tekintve a korábban szerzett veszteségeket, én nem bánom, hogy így alakult.
Számomra nem ez lett a sorozat legjobban sikerült kötete, de kétségtelen, hogy az egyik legizgalmasabb – végülis, mégis csak itt került pont egy a legtöbb szál végére, és végül olyan karakterek is fejlődésnek indultak, akikről az elején nem is gondoltam volna, hogy lehet belőlük énekes halott. Nagyon-nagyon szeretem, amikor a szereplők kimozdulnak a megszokott közegből, és az ő szemükön keresztül egy kicsit többet láthatok az adott világból. Bevallom féltem az utazástól, mert a Smaragdvihar ilyen téren nem működött jól, és nagyon elcsúszott, de szerencsére Az elveszett város felülmúlta minden várakozásomat. Eleve imádtam az összeszedett kompániát, és goblinok ide vagy oda, de ha tehetem, abszolút fejest ugrottam volna a könyvbe, hogy velük együtt fedezzem fel Percepliquis romjait… De valószínűleg leragadtam volna a könyvtárnál.
Továbbá nagyon szeretem az intrikákat, szóval az egyház mesterkedése már kötetekkel korábban megvett kilóra, és most még inkább kiteljesedett az elégedettségem; Mindig meglep, hogy mire képes a hatalom, hogy elnyomjon egy neki nem tetsző ideát, és hogy a saját elképzelése szerint formálhassa a világot de nyilvánvalóan ez az én naivságomat tükrözi. Imádtam a pátriárka karakterét!
Az utolsó kétszáz oldal meglepő gyorsasággal fogyott el, és a fejem még most sem fogta fel teljesen a töménytelen információt. Úgy érzem, hogy az író tökéletesen felépítette a regényfolyam egész világát, és eseménysorozatát. Néhol egyértelműen hagyta hátra a jeleket a végkifejlettel kapcsolatban, és mégis sikerült meghagynia az izgalmat, a borzongást, a meglepett sóhajokat; Azt hiszem, hogy kijelenthetem, hogy Michael J. Sullivan rengeteget fejlődött a sorozat írása közben és szinte előttünk vált kezdő tollforgatóból valódi íróvá. Szerintem senkit sem lepek meg azzal, ha azt mondom, hogy ezennel fel is veszem a kedvenceim listájára, és alig várom, hogy más történeteket is olvassak tőle.


Népszerű idézetek

>!
Fumax KU

– Ezt nem bánhatod – felelte a nő, és csaknem felnevetett. – Hogyan bánhatod, hogy sohasem találtad meg az igaz szerelmet? Mintha azt mondanád, sajnálod, hogy nem születtél lángésznek. Az ember maga nem dönthet ilyen kérdésekről. Az ilyesmi vagy megtörténik, vagy sem. Ajándék, amit a legtöbben sohasem kapnak meg. Ha jobban belegondolunk, valójában olyan, mint egy csoda. Úgy értem, először meg kell találnod azt a személyt, aztán meg kell ismerned, hogy rádöbbenj, mit is jelent neked… És már ez is nevetségesen nehéz. Aztán… – Egy pillanatra elakadt a szava, és elfordult. – Aztán az a személy ugyanúgy kell, hogy érezzen, mint te. Mintha egy bizonyos mintájú hópelyhet keresnél, és ha sikerül is megtalálni, még az sem elég. Mert kell hozzá a párja. Mik az esélyei egy ilyen találkozásnak?

>!
Fumax KU

– Myron, meg fogunk halni. Ezt te is felfogtad, nem?
A szerzetes meghányta-vetette a hallottakat, aztán vállat vont.
– Talán.
– És nem találod nyugtalanítónak a dolgot?
Myron körülnézett.
– Miért találnám?

>!
flamepetals

– Maribor látja a lelkemet, az elején én sem szerettelek. De képes vagy hozzánőni az ember szívéhez. – A zsoldos mosolygott. – Tudod, mint a zuzmó, vagy a penész.

603. oldal

>!
kisbeka

– Olykor az álmokért azzal fizetünk, hogy valóra kell váltanunk őket.

126. oldal, 7. fejezet - A nevető manó (Fumax, 2015)

Kapcsolódó szócikkek: álom
>!
Belle_Maundrell

– Ezt még ma éjjel el kell olvasnod. Az egészet. Menni fog?
– Csak ezt az egyet?

105. oldal, 5. fejezet - Glouston márkija

Kapcsolódó szócikkek: Myron
>!
ppayter

– (…) Mit szólnál egy kupával Armigil főzetéből?
– Tudod, hogy ki nem állhatom a sört.
– Nos, amit Armigil főz, azt nemigen hívhatjuk sörnek. Nevezzük inkább egyfajta… új tapasztalatnak.

606. oldal, 28. fejezet - A kör bezárul

Kapcsolódó szócikkek: sör
>!
Vladi

– Mindig remélhetünk – felelte Nimbusz. – Én sohasem adom fel a reményt, és már többször láttam, ahogyan a remény aprócska szikrája valóságos csodákat művel.

>!
TiaManta

– Ostoba barom! Megőrültél?
– Mi folyik ott?– kiáltott hátra Arista
– Ez a vadállat arcon vágott! Vérzik az orrom!
– Hadrian arcon vágott? – rökönyödött meg a hercegnő.
– Véletlen volt – felelte a zsoldos, és tudta, hogy ostobán hangzik, de nem jutott jobb az eszébe. Nem tudatosan akart behúzni a fickónak, csak úgy megtörtént.
– Véletlenül ütötted meg? – Wyatt nem hitt a fülének. Visszafojtott egy kuncogást.
– Azt hiszem, nem érted pontosan a testőrség mibenlétét.

Degan még mindig a pocsolyában térdepelt.
– Ööö… bocsáss meg.
– A közelembe ne gyere!

>!
Rodwin

– Komolyan beszélek: nagyon jól sütök. Arbor azt mondja, készen
állok rá, hogy a rozst búzaliszttel keverjem.

614. oldal

9 hozzászólás
>!
Rodwin

A régi apátom mindig azt mondta, "az élet csak annyira, értékes
amennyire annak akarjuk látni".

426. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Brian McClellan: A birodalom bűnei
George R. R. Martin: Kardok vihara
Robin Hobb: Bolond kötelesség I-II.
Joe Abercrombie: A penge maga
Scott Lynch: Locke Lamora hazugságai
Jennifer A. Nielsen: The False Prince – A hamis herceg
Joe Abercrombie: Half a War – Az ütközet
Greg Keyes: Született Királynő
N. K. Jemisin: Az ötödik évszak
Steven Erikson: A jég emlékezete