Novron ​örököse (Riyria-krónikák 5-6.) (Elan világa 19-20.) 38 csillagozás

Michael J. Sullivan: Novron örököse

Kényszerű menyegző.
Kettős kivégzés.
És két tolvaj, akiknek más tervei vannak.

Az új Birodalom győzött, diadalát pedig nagyszabású ünnepséggel tervezi kinyilvánítani: Télvíz napjára nem csak Degan Gaunt és a Melengári Boszorkány kivégzésével készülnek, hanem a császárnőt is bele akarják kényszeríteni egy olyan házasságba, mely csak az ő érdekeiket szolgálja. Azonban az összeesküvők nem számolnak Royce-al és Hadriannal. Pedig a Riyria mindent feltett arra, hogy megtalálják Novron Örökösét, és bármi áron megakadályozzák a Birodalom sötét tervét…

Ez a fergeteges sorozatzáró kötet a hazánkban is nagy sikerű fantasysorozat, a Riyria-krónikák ötödik és hatodik kötetét tartalmazza: Télvíz idején és Percepliquis – Az elveszett város.

Eredeti megjelenés éve: 2012

Tartalomjegyzék

>!
Fumax, Budapest, 2021
976 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634701965 · Fordította: Matolcsy Kálmán

Enciklopédia 2

Szereplők népszerűség szerint

Royce Melborn · Myron


Kedvencelte 12

Most olvassa 2

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 49


Kiemelt értékelések

Deidra_Nicthea I>!
Michael J. Sullivan: Novron örököse

Úgy, ahogy van, a komplett sorozat, csodálatos. Szeretetből írt és szeretettel olvasható, az első betűjétől a leges-legutolsóig.

1 hozzászólás
Aoimomo P>!
Michael J. Sullivan: Novron örököse

Sullivan mondta: „Legyen minden!” És lett.

Nincs mit hozzáfűznöm, az egyik legjobb fantasy sorozat, amit valaha olvastam, amit a kliséivel együtt is nagyon szerettem és ajánlom mindenkinek, kicsinek, nagynak, régi motorosoknak és beugróknak (utóbbiak vigyázzanak, erősen addiktív).

Babó_Buca P>!
Michael J. Sullivan: Novron örököse

A sorozat számomra legerősebb két részét tartalmazza a kötet, amelyek érzelmileg is teljesen bevontak. Az író nem kímélt minket, értek veszteségek, derültek ki titkok, és összeállt a kép, amit az elején még csak igen halványan vázolt fel. A szereplők egyenként illetve csapatként is fejlődtek, és nagyon nehezen engedtem el őket. Ha egy lassan, de jól építkező fantasy sorozatot keresel, akkor meleg szívvel ajánlom.

Bővebben: https://egy-lany-blogja.blogspot.com/2022/10/teli-regek…

krisztiii88>!
Michael J. Sullivan: Novron örököse

Ha lehetne többet adni 5 csillagnál, akkor ez a könyv az, ami megérdemelné. Méltó befejezése a sorozatnak, ami mostantól a kedvencemmé lépett elő. Michael J. Sullivan hihetetlen jó író. Az egész könyv alatt nem volt egy unalmas részlet se, pedig azt gondolná az ember, hogy a maga közel 1000 oldalával lesznek benne unalmas átkötések. De nem. Mint ahogy a végén is kiderül, minden apró részletnek fontos szerepe van. Egészen a végéig izgalomban tart, nem tudsz rájönni, kiről is szól a történet. De amikor kiderül, az igazán nagyon nagyot üt. Imádtam!!

3 hozzászólás
HorváthRichárd>!
Michael J. Sullivan: Novron örököse

Ez egy gyönyörű történet telis-tele érzelemmel, és biztosan írtam már, de a legfantasybb fantasy amit csak valaha olvashattam.

Hat könyv, s mégis tíz, hisz az előzménykötettel kezdtem. Ezt figyelembe véve, különösen az utolsó rész néhány utolsó oldala egyszerűen lelket tépően szép és érzelmes. spoiler Cserben hagynak a szavak, de úgy gondolom ennél többet nem is nagyon lehet írni. Természetesen kedvenc lett avatva, két ízben is.

off

A_S1M0N P>!
Michael J. Sullivan: Novron örököse

– Télvíz idején –
Hú, hát ez nagyon érzelmes rész volt, jó és rossz értelemben egyaránt!

A cselekmény nagyon izgalmas volt, szinte mindenkiért és mindenért lehetett aggódni, spoiler, ám mégis ott volt bennem az, hogy pl. spoiler, de szörnyű volt olvasni spoiler is, hogy Royce spoiler
Szóval Sullivan jól megkínzott mindenkit, miközben a régensek már a győzelem kapujában álltak, spoiler.
A jól ismert karakterek újfent képesek voltak fejlődni, megismerni magukat, de az új karakterek is nagyon tetszettek, pl. spoiler.
Mondjuk pár kivételtől eltekintve látszik, hogy a szereplők alapvetően szürkék, árnyaltak, sok remek ember dolgozik a régenseknek ilyen-olyan okok miatt, akik idővel átlátnak feletteseik tervein, vagy egyszerűen csak az embert látják valakiben, nem a származását és a rangját, sokszor pedig ez is elég, hogy megkedveljünk valakit.
De lehetne még bőven írni erről, elég, ha csak a torna spoiler
A kötet vége aztán spoiler
Szerintem ez volt eddig a legjobb kötet, izgalmas, helyenként vicces vagy éppen szomorú, nagyon kíváncsian várom a finálét!

– Percepliquis – Az elveszett város –
Remek lezárása ennek az igencsak hosszú történetnek, én teljesen elégedett vagyok vele!

Ráadásul minden szinten tudott kisebb-nagyobb meglepetésekkel és fordulatokkal is szolgálni, bár voltak, amiket lehetett már sejteni, ha nem is teljesen biztosan, de legalábbis elméletként felmerültek bennem.
Ilyen volt például, hogy a spoiler… :D
Szóval a megoldás spoiler, ettől függetlenül érdekes volt látni, ahogy lassan mindenre fény derül.
Nagyon tetszett, ahogy a hat (vagy három, kiadástól függően) kötetben elhintett információk itt végül összeálltak, mindenre megkapjuk a választ, nem maradtak elvarratlan szálak.
Az biztos, hogy az elméletek mellett is tudott meglepetéseket okozni, bár a történetbe egyes helyeken bele tudnék kötni (pl. spoiler), de összességében érdekes, izgalmas és fordulatos volt.
Mondjuk néha kissé hosszúnak éreztem (utazás), de ettől meg realistábbnak érződött, főleg, hogy eközben a világban sem állt meg az élet, zajlottak az események.

A karakterek is tudtak még szintet lépni, meglepetést okozni, Alrik spoiler.
Myron itt is sziporkázott, a spoiler, de a spoiler is nagyszerű volt!
De Magnus is spoiler.
Nimbuszról is csak jót tudok mondani, remekül segítette Modinát, a végén pedig spoiler.

Arista ebben a kötetben is remekül szemléltette, mennyire hátrányos helyzetben vannak a nők, hiába a spoiler.
Hadrian igazából hozta azt, amit már tudtunk róla, a spoiler.
Royce spoiler.

A kisebb szerepet kapó karakterek is tetszettek, voltak jó pillanataik, viccesek, érzelmesek és szomorúak egyaránt.

A nagy finálé is remek lett, főleg, amikor spoiler.

Hú, hát ez eléggé felszínes összefoglaló lett, de így is sokat írtam, ám lehetne még miről beszélni, részletezni a dolgokat, de talán a legfontosabbakat így is sikerült megemlítenem.

Ahogy azt az első mondatban már említettem, szerintem nagyon jó lezárást kaptunk, engem nem zavart, hogy összességében a spoiler, bár akadtak pillanatok, amikor azért meginogtam ebbéli hitemben. :D

molfanad>!
Michael J. Sullivan: Novron örököse

Csodálatos volt az egész sorozat. Megkönnyeztem, hogy vége van. Olvasnék ez után játszódó történeteket úgy pár száz évvel később, mert szívesen látnám, hogy mit építettek fel.
Egy dolog szörnyen zavart: hogy olyan sokáig tartott, mire rájöttek, spoiler.
A pátriárkáról valami ilyesmi titokra számítottam. Arcadiusra mondanám, hogy csalódtam benne, de a Koronatorony óta nem szívlelhetem. Azonban eddig azt hittem, szörnyen ravasz, de akkora hibát vétett, mint egy ház. A sok titkolózás közben, szerencse, hogy egyáltalán kiderültek a titkok, bár szerintem nagyon hülyén lett megoldva spoiler, épp, hogy kiderült. Annyira sajnálom spoiler.
Egyáltalán nem számítottam arra, hogy Novron spoiler. Ez rengeteg dolgot megmagyarázott.

Krizaღ>!
Michael J. Sullivan: Novron örököse

Hát nem is tudom hol kezdjem. Miután tegnap este letettem a könyvet annyi érzés és gondolat járt a fejemben. Ez egy gyönyörűen megírt, részletesen kidolgozott, egyedi, fantasztikus könyvsorozat! Csak ajánlani tudom mindenkinek aki vágyik egy kis kalandra, izgalomra és rejtélyekre!

Amikor elkezdtem olvasni a sorozatot, az előzmény könyvekkel kezdve, már akkor tudtam, hogy új kedvenc írót és új kedvenc sorozatot találtam. A karaktereket egytől egyik imádtam, az elejétől a végéig. Azok a jellemfejlődések amiken az egész eposzi történet alatt átmentek, zseniális. Annak is örültem, hogy spoiler Jó volt ismét egy olyan fantasyt olvasni, ahol férfi főszereplőink vannak (szerintem túl kevés ilyen van), de a női karakterek is olyan jól megírtak és kicsit sem voltak a háttérbe szorítva. Hiszen Arista, Gwen, Modina, vagy akár Amilia karaktere mind olyan példaértékű nő, hogy egyszerűen nem lehet őket nem imádni!
A világ felépítése jó volt, tetszett, hogy itt is voltak emberek, elfek, törpök, különleges harcosok, varázslók és ahogy haladt előre történet, úgy tudtunk meg egyre többet ezekről a népekről és úgy magáról a világról. Na de ami a végére kikerekedett a történetből… az utolsó oldalaknál egyik döbbenetből a másikba estem és csak úgy kapkodtam a fejem! Talán már a 3./4. könyvnél jártam, amikor megfordult a fejemben egy gondolat az örökös kérdéséről spoiler De amit az író a végén kihozott az egész történetből, imádtam!
Zseniális. Ha csak egy szót mondhatnék az egész Riyria-krónikákról, akkor az ez lenne!


Népszerű idézetek

Deidra_Nicthea I>!

– Nem is ismer. Mi van, ha nem fog kedvelni? Kevesen bírnak engem elviselni.
– Lehet, hogy először nem fog. Maribor látja a lelkemet, az elején én sem szerettelek. De képes vagy hozzánőni az ember szívéhez. – A zsoldos mosolygott. – Tudod, mint a zuzmó, vagy a penész.

955. oldal

Deidra_Nicthea I>!

– Itt vagy hát! – szólt oda neki Hadrian, aki eközben egy könyvecskével a kezében megjelent a folyosón. – Az apród mondta, hogy itt talállak.
– Soha ilyen fura dolog nem történt még velem! – felelte neki Myron, és a társalgó ajtajára mutatott.
– Hagyjuk ezt most! – nyújtotta neki a könyvet a zsoldos. – Ezt még ma éjjel el kell olvasnod. Az egészet. Menni fog?
– Csak ezt az egyet?

457. oldal (Percepliquis)

Aoimomo P>!

– Degan, te jössz! – tudatta a piperkőccel a zsoldos.
– Viccelsz, ugye? – felelte Gaunt. – Csak nem gondolod komolyan, hogy lemegyek oda?
– Hát, igazából ezért vagy itt.

krisztiii88>!

A tolvaj egyetlen fürge mozdulattal talpon termett, aztán két lépés közben megtorpant és hallgatózott. Várt egy pillanatot, majd sebesen odasurrant a cellaajtóhoz, ami mögül a derengés jött. Lefeküdt, és a fülét az ajtó alatti réshez tapasztotta.
– Mit hallasz? – kérdezte a kalandor.
– Harcolnak – válaszolt nagy végtére a társa.
– Kik harcolnak?
– Nem hallom az egyenruhájuk színét – húzta el a száját gunyorosan a hallgatózó.

305-306. oldal

Aoimomo P>!

Szeretem azt a marhát, de tagadhatatlan, hogy igen veszélyes alak.

Kapcsolódó szócikkek: Royce Melborn
Aoimomo P>!

– Nem úgy mozogsz, mint egy ember – csodálkozott Irawodona.
– Te pedig meglepően jól küzdesz beszélő brideeth létedre.
Irawodona arca válaszolt az elf helyett. A boldog vigyor lehervadt.
Arista Myronra nézett.
– Én nem ismerem ezt a szót – védekezett a szerzetes.
– Persze hogy nem – szólt közbe Royce. – Ezt én tanítottam neki.

916-917. oldal, 6. könyv – Percepliquis – Az elveszett város

Aoimomo P>!

[…] Ó, és ha találsz könyveket a Nidwaldenen túl, hozd el őket, amikor legközelebb látogatóba jössz!

Kapcsolódó szócikkek: Myron
Babó_Buca P>!

Azt hiszem, a varázslók már csak ilyenek, belelátnak az ember lelkébe. Észreveszik azt, amit a világ többi embere nem.

838. oldal

Babó_Buca P>!

– Hogyan bánhatod, hogy sohasem találtad meg az igaz szerelmet? Mintha azt mondanád, sajnálod, hogy nem születtél lángésznek. Az ember maga nem dönthet ilyen kérdésekről. Az ilyesmi vagy megtörténik, vagy sem. Ajándék, amit a legtöbben sohasem kapnak meg. Ha jobban belegondolunk, valójában olyan, mint egy csoda. Úgy értem, először meg kell találnod azt a személyt, aztán meg kell ismerned, hogy rádöbbenj, mit is jelent neked… És már ez is nevetségesen nehéz. Aztán… – Egy pillanatra elakadt a szava, és elfordult. – Aztán az a személy ugyanúgy kell, hogy érezzen, mint te. Mintha egy bizonyos mintájú hópelyhet keresnél, és ha sikerül is megtalálni, még az sem elég. Mert kell hozzá a párja. Mik az esélyei egy ilyen találkozásnak?

839. oldal (6. könyv – Percepliquis – Az elveszett város)

Babó_Buca P>!

Olyan némaság ült a tájon, mintha a világ meghalt volna.

877. oldal (6. könyv – Percepliquis – Az elveszett város)


Hasonló könyvek címkék alapján

Christie Golden: Arthas: A Lich Király felemelkedése
R. A. Salvatore: Menedék
Richard A. Knaak: Démonlélek
Richard A. Knaak: Halálszárny
Sarah J. Maas: A Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara
Patrick Rothfuss: A szél neve
Brandon Sanderson: A korok hőse 1-2.
Margaret Weis – Tracy Hickman: Az aranyszemű mágus sárkányai
V. E. Schwab: A Fényigéző
Claire Robins: Ősi utakon