Mítoszok ​kora (Az Első Birodalom legendái 1.) 78 csillagozás

Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Az ​emberek, azaz a rhunák népe időtlen idők óta az általuk fhreynek nevezett isteneket imádják. Ezek a nagyhatalmú lények legyőzhetetlenek, mesterfokon űzik a mágiát, és a jelek szerint halhatatlanok.
Egy napon azonban megváltozik minden, ugyanis az egyikük egy ember, Raithe pengéjének esik áldozatul. Küszöbön áll a rhunák és a fhreyek közti háború, ami a teljes emberi faj kipusztulásával járna.
Eközben az emberek egyik utolsó települését, Rhen-dahlt katasztrófa sújtja: egy emberevő medve tizedeli lakosait, és maga a főnökük is áldozatul esik neki. Ekkor érkezik meg az erdőből farkasával Suri, az ifjú látó, akit közelgő végromlás látomásai gyötörnek. Sikerül meggyőznie a főnök özvegyét Perszephonét, hogy őrült küldetésre induljanak. Csatlakozik hozzájuk a fhreyek bosszúja és saját istenölői szerepe elől menekülő Raithe is.
Ráadásul a dahlban renegát fhreyek egy csoportja jelenik meg, akiket egy félelmetes erejű mágus üldöz.
A mítoszok korának leáldozott.… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Fumax, Budapest, 2020
480 oldal · ISBN: 9789634701774 · Fordította: Matolcsy Kálmán
>!
Fumax, Budapest, 2020
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634701408 · Fordította: Matolcsy Kálmán

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Suri


Kedvencelte 5

Most olvassa 8

Várólistára tette 133

Kívánságlistára tette 190

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Bár Sullivannek már több mint egy tucatnyi regénye jelent meg magyarul, de nekem ez volt az első, amit olvastam. Nem véletlenül – a fülszövegek és az értékelések alapján ugyanis meggyőződésem volt, hogy – mostanra már – nem én vagyok ezeknek a könyveknek a célközönsége. Túlságosan is tipikus low magic kard és boszorkányság sztorinak tűntek, amelyekért igazából 25-30 éve bolondultam, de az eltelt idő alatt olyan sok hasonlót olvastam, hogy ebből az alzsánerből már csak a legjobbak tudják áttörni az ingerküszöbömet.
Mivel azonban számos figyeltem és ismerősöm lelkesedik a könyvekért, ezért úgy gondoltam, hogy ezzel az új alsorozattal próbát teszek. S bár összességében azt kaptam, amit vártam: egy alapvetően jól megírt, de egyáltalán nem forradalmi regényt, ami azonban jóval felülmúlta a várakozásaimat.

Sullivan az egyik legkorrektebb kortárs fantasyszerző – és nem csak azért, mert mindig előre megírja a teljes sorozatot, még mielőtt az első rész nyomdába kerülne – hanem mert pontosan annyit vállal, amit íróként teljesíteni tud. Abszolút mértékben a szórakoztatás a célja, úgy, hogy tisztelettel viszi tovább a XXI. századi elvárásokhoz igazítva azokat a hagyományokat, amelyek a zsáner kialakulása óta fémjelzik a legjobb műveket.
A Mítoszok kora ugyanis számtalan forrásból merít, és még annál is több nagy előd stílusát és jellegzetes figuráit gondolja tovább, kvázi így tisztelegve előttük.
Az egyik legkellemesebb meglepetés volt, hogy milyen jól sikerült megidéznie a tipikus gemmelli hősöket és gonosztevőket. De azt is a regény javára írom, hogy a címbeli ígéretéhez híven a fő helyszíneként szolgáló kora bronzkori közösségben sorsfordító szerepet kaptak azok a földi mítoszokból és balladákból is ismert baljós előjelek, sötét titkok, ármányok és hazugságok amelyek a valódi, földi legendák és hőseposzok magvát is képzik.
Pedig a regény főhősei magukat leginkább hétköznapi embernek tekintik, akik nem egyszer akaratlanul visznek véghez valamit, ami kiváltja az emberek csodálatát, de valójában leginkább csak boldogulni, túlélni szeretnének, s inkább csak a gerincességük és makacsságuk miatt keverednek mindig az események sűrűjébe, nem pedig valamiféle világmegváltó küldetéstudat miatt. Sullivan ezzel a megoldással íróként ügyesen egyensúlyoz a profanitás és valódi hősiesség mezsgyéjén, és hősei pontosan ettől lesznek igazán szimpatikusak és hitelesek is.
De azért van néhány dolog, amiben Sullivan íróként nem lépett túl a szükséges és elégséges szinten. Az egyik legfájóbb ezek közül az elfek (fhreyek) társadalmának ábrázolása. Itt sajnos meglehetősen fantáziátlan, sőt, kimondottan sablonos, főleg az elhivatottság szerinti kasztokba merevedett elf közösségen belüli hatalmi harcok és a mágia használó Miralyithek leírása kapcsán. Ennél őszintén szólva a 25 évvel ezelőtt megjelent ynevi világleírás is ötletesebb – és jóval elborultabb – elfeket írt le, holott a két koncepció alapvetéseiben kísértetiesen hasonlít egymásra.
Az emberek közösségeiben játszódó részek sokkal gördülékenyebbre sikerültek, s bár az események néha ott is leültek, és egy-egy szereplő motivációja megkérdőjelezhető volt, de azok számomra inkább csak kisebb csikordulások, nem pedig komoly fennakadások voltak az olvasási élményben.

Mrs_Curran_Lennart P>!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Hát igen, a szerző megírta a Riyria krónikák őselőzményét. A sztori 3000 évvel ezelőtt játszödik, mikor még az emberek kezdetleges sárkunyhókban laktak és istenekként tisztelték a tündéket/ elfeket. Három szálon indul a cselekmény, és bár sok benne a töltelék, én mégis nagyon élveztem. A szerző mindenkit szépen bemutat, hogyan él, hogyan gondolkozik. És voltak ismerős nevek, akiket 3000 év múltán is emlegetnek. Ilyenkor kedvet kapok, hogy újraolvassam a Riyriát, mert az agyam persze nekiáll kombinálni.
Érdekes volt, várom a következő kötetet.

1 hozzászólás
nope P>!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Amikor egy író úgy dönt, hogy a már „használt” általa felépített világba álmodik egy új sorozatot, mindig benne rejlik a kockázat, hogy már nem lesz ugyan olyan, hogy mindenki hiányérzettel fejezi be a könyveket, hiszen eltűnnek a régi szereplők és a régi cselekmény. Sullivan viszont okosan csavart egyet a dolgon és 3000 évet ment vissza az időben. Ez azért elég nagy idő, így ha nem is lett teljesen új a környezet, jó sok minden megváltozott. Ezek közül az „új” viszonyok közül pedig már nem is hiányoltam annyira a Riyriát.

Karakteralkotás és történetvezetés szempontjából Sullivan hozta a megszokott formáját. Szerethető szereplőgárdát vonultat fel előttünk, nagy többségben legalábbis, mert én személy szerint spoiler a végére legszívesebben fejbe csapkodtam volna spoiler, de őt leszámítva igazán jól sikerültek a karakterek. A regény maga cselekményes, már-már letehetetlen off és habár közben nincsenek olyan hú, de nagy csavarok, a vége igazán váratlan volt spoiler.
Ami időnként kicsit zavart, az a váltott szemszög, mert habár szépen összefutottak a szálak, mindig a legizgalmasabb résznél zökkentett ki.

Hozta tehát az írótól megszokott színvonalat minden téren, kaptunk egy belevaló high fantasyt. Habár már egészen kilábaltam az olvasói válságomból, úgy kellett nekem ez a könyv, mint egy falat kenyér, újra igazán megjött a kedvem a fantasykhoz. Alapvetően magyarul jobban szeretek olvasni, főleg amikor egy ilyen igényesen fordított, szép formátumú, kényelmesen olvasható kiadvány kerül a kezembe, nagy a kísértés, hogy most azonnal megrendeljem az összes folytatást angolul, hogy minél hamarabb olvashassam őket.

5 hozzászólás
Navi P>!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Jó volt újra Sullivant olvasni, szépen ír, érdekes a történet, különböző karakterekkel.
Raithe és Malcolm párosa jó volt, már-már Riyria, Malcolm a legvégén nagyon meglepett. Csak kapartam az állam.
Arion és Nefron szerintem még tartogat meglepetést, mire leesett Nefron neve, hogy hol találkoztam vele, valahogy olyan mellékszereplő volt, átsiklottam felette, aztán szó szerint a könyv utolsó mondatánál esett le, hatalmasat szólt.
Peszephóné tetszett, igazi vezető egyéniség, Konniger, Reglan, na, ők már nem.
Suri titka-titkai … Nagyon kíváncsi vagyok, mit fog még mutatni.
A miniszter megérdemli, még egy ilyen arrogáns … Szavakat sem találok.
Remélem nemsokára folytathatom a sorozatot.

marcipáncica P>!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Úgy érzem egyszerre áldás és átok a Riyria-krónikák ismeretében olvasni a regényt, mert egyrészt ott van a „még még még többet a világból” érzés, és az a kellemes „hazatérés” feeling, ami a „veterán” olvasót rögtön berántja, másrészt viszont óhatatlanul is ott van az összehasonlítás kényszere, illetve annak kényszeres elkerülésére való törekvés.

Sullivan nem viccelt, amikor nála előzményről van szó, akkor az 3000 év visszarepülést jelent a múltba, és ez a grandiózus időbeli ugrás megannyi lehetőséget teremtett egy egyszerre ismerős, mégis új világ felépítésére. A rhunák települései és életvitele egy kvázi bronz/vaskori környezetet idéz meg, ahol a babonák, hiedelmek, természetfölötti szerepe nagyon erős az életükben, és Sullivan ügyesen beleszőtte a klánok hétköznapi életének apróbb mozzanatait, a fejlődés göröngyös és lassú lépéseit. Ezzel szemben pedig ott áll a fhreyek elszigetelt és fenséges világa, amiben még csak kicsiny, de annál ígéretesebb betekintést kaphattunk.

A cselekmény igazából hozza az epikus/high-fantasy kötelező elemeit, megidézve a nagy klasszikusok szellemiségét, az első pár fejezet lassabban kibontakozó, építkező jellegét hamar maga után hagyva átcsap a Sullivantől már ismert, olvasmányos, élvezetes, tempós mederbe, itt-ott pár kellemes csavarral. Viszont igazán nagy meglepetéseket (egyelőre) nem tartogat, alapvetően hozza a jók és rosszak nagy csatája érzetet, és ugyanez igaz a karakterekre is. Nem éreztem azt, hogy lenne „szürke” zóna, morális dilemmák, árnyalt személyiségek. Emiatt egy kicsit kiszámítható is lesz a történet, alapvetően érezzük, hogy mi lesz egy-egy szál kimenetele, amitől súlyát veszti sokszor a cselekmény. Ennek ellenére Sullivan stílusa garantálja, hogy a történet szórakoztató legyen és cseppet sem unalmas, és hiába érzi az olvasó, hogy mi fog következni, így is feszült figyelemmel olvassa tovább.

Ahogy már mondtam a karakterekkel is volt számomra egy kis „bibi”. Szó ne essen róla, Sullivan megint nagyon jó karakterekkel töltötte meg a regényét (bár itt bújik elő leginkább az elkerülhetetlen méregetés és párhuzam keresés a Riyria szereplőivel), a főbb szereplők kedvelhetők, de igazán még nem sikerült úgy belopniuk magukat a szívembe, hogy tényleg érdekeljen a sorsuk. Ez nagyban adódhat abból, hogy igazából hiányzik az, hogy valódi hús-vér személyeknek tekintsem őket, és ne skatulyából előhúzott regényszereplőknek. A szereplőknek pozitív tulajdonságaik és szinte mindig helyes döntéseik vannak, a rosszak pedig már-már karikatúraszerűen negatívak. Számomra hiányzott az, hogy több szemszögből megismerjem mind a szereplőket, mind az eseményeket. Azért egy kis karakter-árnyalás, pár meglepetés, és pár humorosabb pillanat segített élővé tenni a szereplőket, úgyhogy korántsem kétdimenziós valamik rohangálnak az oldalakon, csak még várom azt a kis extrát.

Mindezek ellenére, vagy talán éppen ezért, a Mítoszok kora egy rendkívül kellemes olvasmány, az olvasásával töltött idő kicsit olyan, mint egy kedves régi baráttal lenni, az ember felismeri a hibáit, de szemrebbenés nélkül elnézi neki, mert az együtt töltött idő egyszerűen jó érzéssel tölt el. Az ember nem szívesen pontozza a barátait, de azért álljon itt egy jó erős 4 csillag, és remélem a következő kötetekre már oszthatok bátran többet is, mert nem szabad elfelejteni, hogy egy hatregényes ciklus első köteténél járunk még csak, és simán fenntartom a lehetőségét, hogy Sullivan még sok mindent rejteget a tarsolyában, és olyan meglepetésekkel rukkol majd elő a következő kötet(ek)ben, hogy majd csak pislogok, amiért behúzott a csőbe.

CaptainV IP>!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Sullivan könyveit olyan érzés olvasni, mintha az embert meglepnék egy böhöm nagy, piros, szív alakú lufival.

Nem hittem, hogy Hadrian és Royce nélkül van értelme ebben a világban maradni, de tévedtem, nem gondoltam át, milyen klassz lehetőségekkel teli történelmi pillanatot fog ez a sorozat megénekelni, azt pedig végképp nem jósoltam meg, milyen érdekes témáról szólhat ez így: a hatalmi átrendeződésről. Szerintem ez végig fog vonulni az összes részen, mert mintha a szereplőgárda direkt így lenne összeállítva: szinte egyáltalán nincs középosztály, itt mindenkire isteni hatalmasként vagy alacsony rendű, félállati lényként tekintenek, a titulusaik szerint vagy valamiféle vezetők, vagy konkrétan rabszolgák. Hogy ki hova tartozik, lehet nézőpont kérdése vagy egy nem várt esemény következménye, és abban reménykedem, hogy végig ez lesz a sztori üzemanyaga.
Mindamellett persze, hogy most is itt vannak a gyönyörű, szépen összekapcsolt vagy potenciálisan összekapcsolható szálak, a nagyon szerethető szereplők, az élénk, kicsit mesébe illő, de azért szuper jelenetek, szóval a jó hangulatú, kalandregényes, karakterközpontú megközelítés alapvetően megmaradt. És na erről viszont tudom, hogy később is így lesz, mert Sullivan a szemünk előtt fejlődött ilyenné a Trónbitorlók óta.

Lehet így kezdeni az Elan világával való ismerkedést, lehet élvezni önmagában is, de nekem olyan sok örömöt okozott útközben azon csámcsogni, hogy hú, akkor ő az izének az izéje, és akkor viszont neki annak kell lennie, hooogy, és akkor vajon így lesz?, vagy úgy lesz?, vagy az egész fake news volt, mert a történelmet a győztesek írják, és valójában stb. stb., hogy én kifejezetten örülök, hogy megjelenési sorrendben haladok.

Ahh. Kéne a következő…

Noro>!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Praise for Michael J. Sullivan:
„Nahát, Mike, ez már egész tűrhető!”

Ez Sullivan harmadik sorozata, amelybe beleolvastam, de most először nem fordult ki a kezemből a könyv unalmamban. Mondjuk még van hová fejlődnie, de a Mítoszok koráról már elhiszem, hogy egyszer még lehet belőle valami. Jól kapja el a legenda mögötti valóságot, a szerző pedig végre hasznos célra fordítja humorérzékét, amikor ironikusan mutatja meg a hősök valódi arcát. Na persze ezt még jobban kidomboríthatta volna, ha néha betold egy-két idézetet abból az eposzból, amit ezer évvel később majd a helyi Homérosz versbe szed. Valahogy így:

Ám Rajthé őket meglátta a harcisorok közt,
s rajtukütött rivalogva, nyomában a Rhún hadirendek.

Egye fene, a hexameterhez nem ragaszkodom, lévén az angol nyelven nem működik valami jól, de sokat dobott volna a történeten, ha néha közvetlenül össze lehetett volna hasonlítani a valóságot a legendával. Így marad a találgatás, hogy egyik-másik „hősies” jelenet vajon miképp marad fenn az utókor számára, illetve hogy a primitív éra számtalan babonája közül melyeknek van valóságalapja (már ha bármelyiknek is).

Ami viszont még mindig nem működik, az a freyek ábrázolása. Főleg, ha a rhúnok egészen érdekesen, életszagúan bemutatott világához mérjük őket. Mert hogy néz ki egy sullivani elf? Pont olyan, mint egy ember, csak harmincszor annyi ideig él. A kétezer éves főhős ötszáz év óta először találkozik az anyjával, és mi derül ki első szavaikból? Az, hogy még mindig haragszanak egymásra. Na nem, ez még viccnek is gyenge. Ezek a sekélyes figurák nekem egyszerűen nem adják át hihetően, hogy tényleg olyan idősek, mint amennyinek mondják magukat. Így pedig akárhányszor feltűnnek a színen, sajnos lerombolják a történet hangulatát és hitelességét.

ViveEe P>!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Nehezen rázódtam bele a történetbe, de aztán annál jobban megszerettem.
Sullivan nagyon jól keresztezi a története szálait és itt sem okozott csalódást.
Nagyon tetszik, hogy a krónikák előtt több ezer évvel járunk, ahol ami később mítosz, mindennapos.
Sok szereplő sorsa fonódik egybe amit egy állítólagos Isten ember általi meggyilkolása indít el.
Én azért látok közös vonásokat egyes karaktertípusok között itt és a krónikákban. Már ha belegondolunk a nagydarab harcos Raithe és a vézna társa kettősbe. De itt is abszolút működik, imádom. Nagyon szeretem a mágiát ami itt nagy szerepet játszik. Suri az egyik legérdekesebb karakter számomra, nagyon kíváncsi vagyok mit hoz ki a későbbiekben belőle az író.
Volt itt hatalmi játszma ember és fhrey oldalon egyaránt.
Nagyon izgalmas csatát is kaptunk a végére.
És még egy plusz csavart is.
Nagyon megszerettem ezt az írót a krónikák gyönyörű íve során, amit a hat rész alatt kibontakoztatott, és itt sem okoz csalódást már az elején sem.
Nagyon várom a következő kötetet.

bartok_brigitta P>!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Nem tudok elfogulatlan lenni, ha Michael J. Sullivanról van szó, és szerencsére nem is kell. Nagyon vártam, hogy olvashassam a regényt, de ugyanennyire tartottam is tőle, hiszen a Riyria-krónikák és a másik sorozat is nagy kedvenceim. Nem voltam benne biztos, hogy Hadrian és Royce nélkül is élvezni fogom a világot. De élveztem. Sőt. A végén nagyon elszontyolodtam, hogy egyelőre nincs tovább, hacsak nem kezdek el angolul olvasni.
Érdekes kitekintőt kaptunk a Mítoszok korába, ahonnan sok minden elindult, amely események a későbbi történetekre árnyalatnyi hatással bírnak. Nagyon tetszett a törzsi élet, ami kibontakozott előttem, a hitvilág, a kezdetleges politika, az emberek egymáshoz fűződő viszonya. Véleményem szerint nagyon jó alapok kerültek lefektetésre, amelyeket a későbbiek folyamán remélem, hogy jobban is kibont majd az író.
A szereplők szimpatikusak, bár a kidolgozásukban érzek némi hiányosságot. Raithe és Malcolm párosa számomra nagyon üdítő volt, a kettejük dinamikája kicsit hasonlított arra, amit az író másik párosa korábban már megmutatott. Imádtam a humort, ami időnként jelen volt párbeszédjeikben, sokat löktek egy-egy jeleneten. Másik nagy kedvencem Suri volt, akiért azért spoiler. Nefron felbukkanása szintén hatalmas pozitívum volt, és be kell vallanom, hogy nagyon örültem a karakter ezen oldalának megismeréséhez. Két szereplőt sehogy sem tudtam megkedvelni, ők Arion és Perszephoné… Mindkettejüket szerettem volna lecsapni egy kővel. Vagy inkább kettővel.
Összességében elmondhatom, hogy továbbra is nagyon kedvelem az író stílusát, bár úgy érzem, hogy ebben nagy szerepe van a fordítónak is. Remélem, hogy Michael J. Sullivan tendenciája itt is jelen lesz, és a regényfolyam során a kötetek egyre jobbak, és jobbak lesznek. Bár ez a regény nem lett a kedvencem, de megérdemli az öt csillagot. Nagyon várom a folytatást.

Dominik_Blasir >!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Tétnélküli előzmény: mivel nincs erős kapcsolat az egyes sorozatok között, Sullivan bátran el tudott rugaszkodni a korábban kitaláltaktól, és szinte egy teljesen új világot teremteni. Új népcsoportok, új társadalmi felállás, új típusú problémák – viszont a Sullivantől megszokott stílusban.
Ez utóbbi nem elhanyagolható tényező. Ugyanolyan könnyed-szerethető a hangulat, mint a korábbi regényeiben; ugyanolyan gördülékenyen és izgalmasan ír, ugyanannyira könnyen megkedvelhetőek, szimpatikusak a szereplői, nagyon szórakoztató párbeszédekkel: vagyis aki eddig bírta a stílusát, az ebben sem fog csalódni.
Nem szerencsés viszont mást keresni. Akármennyire is haladna a történet az epikus/high fantasy felé, valójában Sullivan hozzáállása nem más – ezt értelmezhetem persze úgy, hogy Sullivan a különböző alzsánereket a saját képére formálja, de így a sorozat elején nekem még eléggé kérdéses, hogy ez mennyire tud jól működni hosszú távon is, mennyire fogjuk átérezni a világformáló eseményeket és a nemzetek sorsát eldöntő kérdéseket. Már csak azért is, mert a figurák egyelőre nem kifejezetten árnyaltak, a történelmi háttér nem annyira meggyőző, a mágia némileg kilóg… de bízom Sullivanben. A Riyria-krónikák során is részről részre vált szórakoztatóbbá, hiszek abban, hogy ez itt is így lesz.
Bővebben: http://ekultura.hu/2020/09/30/michael-j-sullivan-mitoszok-kora


Népszerű idézetek

Fumax KU>!

– Eza nő annyira más.
– Mindenki más.
– Akkor mondjuk úgy, hogy tetszik nekem mindaz, amiben más. Egy bölcs ember egyszer azt mondta: senki sem menekülhet a saját halála elől, de sokat elárul rólunk, hogyan futunk. És ha már futnom kell, azt hiszem, szeretnék arrafelé futni, amerre ő tart.

nope P>!

– Minél többet tud valaki a múltról, annál könnyebb megsejtenie a jövőt.

144. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Suri
1 hozzászólás
ViraMors P>!

Ismerte az istenek nyelvét, a csillagok nevét, és hogy hogyan kell kavicsokkal kacsázni a tó felszínén.

4 hozzászólás
Fumax KU>!

– És ha azt akarnám tudni, mit jelentenek az általad látott jelek? – kérdezte Perszephoné. – Ha tanácsot akarnék kapni az istenek szándékáról? Melyiket kellene megkérdeznem?
– Ó, ahhoz csak egyetlen egy fával érdemes beszélni: Magdával, a vén tölggyel.
– Hol van ez a tölgy?
Suri hüvelykével hátrabökött a válla fölött.
– A hegység egyik nyúlványában, az erdő peremén van egy völgy. Ott tart udvart.
– Udvart?
– Ó igen. Magdát mélyen tisztelik a fák. A bokrok és egyéb növények is. Mind tisztes távolságot tartanak tőle, és leborulnak előtte. Egyértelmű, hogy miért. Ő… nos, ő Magda, az erdő legöregebb fája. És a Sarló igen agg erdőség.

Fumax KU>!

Sem Nyree, sem Arion nem számítottak fiatalnak.Az anya lassan a kétezer-ötszáz felé közeledett, míg a lánya nemrég múlt kétezer. Nem sok olyan fhrey-ről tudtak, aki megérte volna a háromezredik életévét. Mivel az előző fane csaknem kétezer-hatszáz évig uralkodott, és egy koronázási szertartás kellett hozzá, hogy Nyree eljöjjön a városba,valószínűleg mindketten halottak lesznek, mielőtt újra alkalmuk adódna találkozni.

ViraMors P>!

Különbség van a hosszú életű és a halhatatlan között.

ViraMors P>!

– A történelem ismétli önmagát. Gyakorta megteszi, bár nem a saját jóvoltából.

ViraMors P>!

Kiváló csontok voltak… egy csirkétől nem is lehetett volna jobbat várni.

ViraMors P>!

– Amikor felnevelsz hat gyermeket, egy férjet, tucatnyi tehenet, disznót és birkát, meg ki tudja hány csirkét, megtanulsz egyet és mást az életről. Csak sose feledd, hogy mindig van jobb megoldás.

ViraMors P>!

Amikor a rendfenntartásról van szó, inkább olyanra voksolok, aki a válla fölött hordja a fejét, nem az öve alatt.


Hasonló könyvek címkék alapján

Margaret Weis – Tracy Hickman: Az ikrek ideje
Raymond E. Feist: Sethanon alkonya
Margaret Weis – Tracy Hickman: Az őszi alkony sárkányai
Margaret Weis – Tracy Hickman: Az elveszett csillag sárkányai
Christopher Paolini: Elsőszülött
Peter V. Brett: A Rovásember
Brandon Sanderson: A Végső Birodalom 1-2.
Greg Keyes: Született Királynő
Brandon Sanderson: Elantris
Sarah J. Maas: Kingdom of Ash – Felperzselt királyság 1-2.