Mítoszok ​kora (Az Első Birodalom legendái 1.) 42 csillagozás

Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Az ​emberek, azaz a rhunák népe időtlen idők óta az általuk fhreynek nevezett isteneket imádják. Ezek a nagyhatalmú lények legyőzhetetlenek, mesterfokon űzik a mágiát, és a jelek szerint halhatatlanok.
Egy napon azonban megváltozik minden, ugyanis az egyikük egy ember, Raithe pengéjének esik áldozatul. Küszöbön áll a rhunák és a fhreyek közti háború, ami a teljes emberi faj kipusztulásával járna.
Eközben az emberek egyik utolsó települését, Rhen-dahlt katasztrófa sújtja: egy emberevő medve tizedeli lakosait, és maga a főnökük is áldozatul esik neki. Ekkor érkezik meg az erdőből farkasával Suri, az ifjú látó, akit közelgő végromlás látomásai gyötörnek. Sikerül meggyőznie a főnök özvegyét Perszephonét, hogy őrült küldetésre induljanak. Csatlakozik hozzájuk a fhreyek bosszúja és saját istenölői szerepe elől menekülő Raithe is.
Ráadásul a dahlban renegát fhreyek egy csoportja jelenik meg, akiket egy félelmetes erejű mágus üldöz.
A mítoszok korának leáldozott.… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Fumax, Budapest, 2020
480 oldal · ISBN: 9789634701774 · Fordította: Matolcsy Kálmán
>!
Fumax, Budapest, 2020
480 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634701408 · Fordította: Matolcsy Kálmán

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Suri


Kedvencelte 5

Most olvassa 10

Várólistára tette 103

Kívánságlistára tette 189

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Mrs_Curran_Lennart P>!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Hát igen, a szerző megírta a Riyria krónikák őselőzményét. A sztori 3000 évvel ezelőtt játszödik, mikor még az emberek kezdetleges sárkunyhókban laktak és istenekként tisztelték a tündéket/ elfeket. Három szálon indul a cselekmény, és bár sok benne a töltelék, én mégis nagyon élveztem. A szerző mindenkit szépen bemutat, hogyan él, hogyan gondolkozik. És voltak ismerős nevek, akiket 3000 év múltán is emlegetnek. Ilyenkor kedvet kapok, hogy újraolvassam a Riyriát, mert az agyam persze nekiáll kombinálni.
Érdekes volt, várom a következő kötetet.

1 hozzászólás
nope >!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Amikor egy író úgy dönt, hogy a már „használt” általa felépített világba álmodik egy új sorozatot, mindig benne rejlik a kockázat, hogy már nem lesz ugyan olyan, hogy mindenki hiányérzettel fejezi be a könyveket, hiszen eltűnnek a régi szereplők és a régi cselekmény. Sullivan viszont okosan csavart egyet a dolgon és 3000 évet ment vissza az időben. Ez azért elég nagy idő, így ha nem is lett teljesen új a környezet, jó sok minden megváltozott. Ezek közül az „új” viszonyok közül pedig már nem is hiányoltam annyira a Riyriát.

Karakteralkotás és történetvezetés szempontjából Sullivan hozta a megszokott formáját. Szerethető szereplőgárdát vonultat fel előttünk, nagy többségben legalábbis, mert én személy szerint spoiler a végére legszívesebben fejbe csapkodtam volna spoiler, de őt leszámítva igazán jól sikerültek a karakterek. A regény maga cselekményes, már-már letehetetlen off és habár közben nincsenek olyan hú, de nagy csavarok, a vége igazán váratlan volt spoiler.
Ami időnként kicsit zavart, az a váltott szemszög, mert habár szépen összefutottak a szálak, mindig a legizgalmasabb résznél zökkentett ki.

Hozta tehát az írótól megszokott színvonalat minden téren, kaptunk egy belevaló high fantasyt. Habár már egészen kilábaltam az olvasói válságomból, úgy kellett nekem ez a könyv, mint egy falat kenyér, újra igazán megjött a kedvem a fantasykhoz. Alapvetően magyarul jobban szeretek olvasni, főleg amikor egy ilyen igényesen fordított, szép formátumú, kényelmesen olvasható kiadvány kerül a kezembe, nagy a kísértés, hogy most azonnal megrendeljem az összes folytatást angolul, hogy minél hamarabb olvashassam őket.

5 hozzászólás
marcipáncica P>!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Úgy érzem egyszerre áldás és átok a Riyria-krónikák ismeretében olvasni a regényt, mert egyrészt ott van a „még még még többet a világból” érzés, és az a kellemes „hazatérés” feeling, ami a „veterán” olvasót rögtön berántja, másrészt viszont óhatatlanul is ott van az összehasonlítás kényszere, illetve annak kényszeres elkerülésére való törekvés.

Sullivan nem viccelt, amikor nála előzményről van szó, akkor az 3000 év visszarepülést jelent a múltba, és ez a grandiózus időbeli ugrás megannyi lehetőséget teremtett egy egyszerre ismerős, mégis új világ felépítésére. A rhunák települései és életvitele egy kvázi bronz/vaskori környezetet idéz meg, ahol a babonák, hiedelmek, természetfölötti szerepe nagyon erős az életükben, és Sullivan ügyesen beleszőtte a klánok hétköznapi életének apróbb mozzanatait, a fejlődés göröngyös és lassú lépéseit. Ezzel szemben pedig ott áll a fhreyek elszigetelt és fenséges világa, amiben még csak kicsiny, de annál ígéretesebb betekintést kaphattunk.

A cselekmény igazából hozza az epikus/high-fantasy kötelező elemeit, megidézve a nagy klasszikusok szellemiségét, az első pár fejezet lassabban kibontakozó, építkező jellegét hamar maga után hagyva átcsap a Sullivantől már ismert, olvasmányos, élvezetes, tempós mederbe, itt-ott pár kellemes csavarral. Viszont igazán nagy meglepetéseket (egyelőre) nem tartogat, alapvetően hozza a jók és rosszak nagy csatája érzetet, és ugyanez igaz a karakterekre is. Nem éreztem azt, hogy lenne „szürke” zóna, morális dilemmák, árnyalt személyiségek. Emiatt egy kicsit kiszámítható is lesz a történet, alapvetően érezzük, hogy mi lesz egy-egy szál kimenetele, amitől súlyát veszti sokszor a cselekmény. Ennek ellenére Sullivan stílusa garantálja, hogy a történet szórakoztató legyen és cseppet sem unalmas, és hiába érzi az olvasó, hogy mi fog következni, így is feszült figyelemmel olvassa tovább.

Ahogy már mondtam a karakterekkel is volt számomra egy kis „bibi”. Szó ne essen róla, Sullivan megint nagyon jó karakterekkel töltötte meg a regényét (bár itt bújik elő leginkább az elkerülhetetlen méregetés és párhuzam keresés a Riyria szereplőivel), a főbb szereplők kedvelhetők, de igazán még nem sikerült úgy belopniuk magukat a szívembe, hogy tényleg érdekeljen a sorsuk. Ez nagyban adódhat abból, hogy igazából hiányzik az, hogy valódi hús-vér személyeknek tekintsem őket, és ne skatulyából előhúzott regényszereplőknek. A szereplőknek pozitív tulajdonságaik és szinte mindig helyes döntéseik vannak, a rosszak pedig már-már karikatúraszerűen negatívak. Számomra hiányzott az, hogy több szemszögből megismerjem mind a szereplőket, mind az eseményeket. Azért egy kis karakter-árnyalás, pár meglepetés, és pár humorosabb pillanat segített élővé tenni a szereplőket, úgyhogy korántsem kétdimenziós valamik rohangálnak az oldalakon, csak még várom azt a kis extrát.

Mindezek ellenére, vagy talán éppen ezért, a Mítoszok kora egy rendkívül kellemes olvasmány, az olvasásával töltött idő kicsit olyan, mint egy kedves régi baráttal lenni, az ember felismeri a hibáit, de szemrebbenés nélkül elnézi neki, mert az együtt töltött idő egyszerűen jó érzéssel tölt el. Az ember nem szívesen pontozza a barátait, de azért álljon itt egy jó erős 4 csillag, és remélem a következő kötetekre már oszthatok bátran többet is, mert nem szabad elfelejteni, hogy egy hatregényes ciklus első köteténél járunk még csak, és simán fenntartom a lehetőségét, hogy Sullivan még sok mindent rejteget a tarsolyában, és olyan meglepetésekkel rukkol majd elő a következő kötet(ek)ben, hogy majd csak pislogok, amiért behúzott a csőbe.

CaptainV IP>!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Sullivan könyveit olyan érzés olvasni, mintha az embert meglepnék egy böhöm nagy, piros, szív alakú lufival.

Nem hittem, hogy Hadrian és Royce nélkül van értelme ebben a világban maradni, de tévedtem, nem gondoltam át, milyen klassz lehetőségekkel teli történelmi pillanatot fog ez a sorozat megénekelni, azt pedig végképp nem jósoltam meg, milyen érdekes témáról szólhat ez így: a hatalmi átrendeződésről. Szerintem ez végig fog vonulni az összes részen, mert mintha a szereplőgárda direkt így lenne összeállítva: szinte egyáltalán nincs középosztály, itt mindenkire isteni hatalmasként vagy alacsony rendű, félállati lényként tekintenek, a titulusaik szerint vagy valamiféle vezetők, vagy konkrétan rabszolgák. Hogy ki hova tartozik, lehet nézőpont kérdése vagy egy nem várt esemény következménye, és abban reménykedem, hogy végig ez lesz a sztori üzemanyaga.
Mindamellett persze, hogy most is itt vannak a gyönyörű, szépen összekapcsolt vagy potenciálisan összekapcsolható szálak, a nagyon szerethető szereplők, az élénk, kicsit mesébe illő, de azért szuper jelenetek, szóval a jó hangulatú, kalandregényes, karakterközpontú megközelítés alapvetően megmaradt. És na erről viszont tudom, hogy később is így lesz, mert Sullivan a szemünk előtt fejlődött ilyenné a Trónbitorlók óta.

Lehet így kezdeni az Elan világával való ismerkedést, lehet élvezni önmagában is, de nekem olyan sok örömöt okozott útközben azon csámcsogni, hogy hú, akkor ő az izének az izéje, és akkor viszont neki annak kell lennie, hooogy, és akkor vajon így lesz?, vagy úgy lesz?, vagy az egész fake news volt, mert a történelmet a győztesek írják, és valójában stb. stb., hogy én kifejezetten örülök, hogy megjelenési sorrendben haladok.

Ahh. Kéne a következő…

ViveEe P>!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Nehezen rázódtam bele a történetbe, de aztán annál jobban megszerettem.
Sullivan nagyon jól keresztezi a története szálait és itt sem okozott csalódást.
Nagyon tetszik, hogy a krónikák előtt több ezer évvel járunk, ahol ami később mítosz, mindennapos.
Sok szereplő sorsa fonódik egybe amit egy állítólagos Isten ember általi meggyilkolása indít el.
Én azért látok közös vonásokat egyes karaktertípusok között itt és a krónikákban. Már ha belegondolunk a nagydarab harcos Raithe és a vézna társa kettősbe. De itt is abszolút működik, imádom. Nagyon szeretem a mágiát ami itt nagy szerepet játszik. Suri az egyik legérdekesebb karakter számomra, nagyon kíváncsi vagyok mit hoz ki a későbbiekben belőle az író.
Volt itt hatalmi játszma ember és fhrey oldalon egyaránt.
Nagyon izgalmas csatát is kaptunk a végére.
És még egy plusz csavart is.
Nagyon megszerettem ezt az írót a krónikák gyönyörű íve során, amit a hat rész alatt kibontakoztatott, és itt sem okoz csalódást már az elején sem.
Nagyon várom a következő kötetet.

Noro >!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Praise for Michael J. Sullivan:
„Nahát, Mike, ez már egész tűrhető!”

Ez Sullivan harmadik sorozata, amelybe beleolvastam, de most először nem fordult ki a kezemből a könyv unalmamban. Mondjuk még van hová fejlődnie, de a Mítoszok koráról már elhiszem, hogy egyszer még lehet belőle valami. Jól kapja el a legenda mögötti valóságot, a szerző pedig végre hasznos célra fordítja humorérzékét, amikor ironikusan mutatja meg a hősök valódi arcát. Na persze ezt még jobban kidomboríthatta volna, ha néha betold egy-két idézetet abból az eposzból, amit ezer évvel később majd a helyi Homérosz versbe szed. Valahogy így:

Ám Rajthé őket meglátta a harcisorok közt,
s rajtukütött rivalogva, nyomában a Rhún hadirendek.

Egye fene, a hexameterhez nem ragaszkodom, lévén az angol nyelven nem működik valami jól, de sokat dobott volna a történeten, ha néha közvetlenül össze lehetett volna hasonlítani a valóságot a legendával. Így marad a találgatás, hogy egyik-másik „hősies” jelenet vajon miképp marad fenn az utókor számára, illetve hogy a primitív éra számtalan babonája közül melyeknek van valóságalapja (már ha bármelyiknek is).

Ami viszont még mindig nem működik, az a freyek ábrázolása. Főleg, ha a rhúnok egészen érdekesen, életszagúan bemutatott világához mérjük őket. Mert hogy néz ki egy sullivani elf? Pont olyan, mint egy ember, csak harmincszor annyi ideig él. A kétezer éves főhős ötszáz év óta először találkozik az anyjával, és mi derül ki első szavaikból? Az, hogy még mindig haragszanak egymásra. Na nem, ez még viccnek is gyenge. Ezek a sekélyes figurák nekem egyszerűen nem adják át hihetően, hogy tényleg olyan idősek, mint amennyinek mondják magukat. Így pedig akárhányszor feltűnnek a színen, sajnos lerombolják a történet hangulatát és hitelességét.

bartok_brigitta P>!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Nem tudok elfogulatlan lenni, ha Michael J. Sullivanról van szó, és szerencsére nem is kell. Nagyon vártam, hogy olvashassam a regényt, de ugyanennyire tartottam is tőle, hiszen a Riyria-krónikák és a másik sorozat is nagy kedvenceim. Nem voltam benne biztos, hogy Hadrian és Royce nélkül is élvezni fogom a világot. De élveztem. Sőt. A végén nagyon elszontyolodtam, hogy egyelőre nincs tovább, hacsak nem kezdek el angolul olvasni.
Érdekes kitekintőt kaptunk a Mítoszok korába, ahonnan sok minden elindult, amely események a későbbi történetekre árnyalatnyi hatással bírnak. Nagyon tetszett a törzsi élet, ami kibontakozott előttem, a hitvilág, a kezdetleges politika, az emberek egymáshoz fűződő viszonya. Véleményem szerint nagyon jó alapok kerültek lefektetésre, amelyeket a későbbiek folyamán remélem, hogy jobban is kibont majd az író.
A szereplők szimpatikusak, bár a kidolgozásukban érzek némi hiányosságot. Raithe és Malcolm párosa számomra nagyon üdítő volt, a kettejük dinamikája kicsit hasonlított arra, amit az író másik párosa korábban már megmutatott. Imádtam a humort, ami időnként jelen volt párbeszédjeikben, sokat löktek egy-egy jeleneten. Másik nagy kedvencem Suri volt, akiért azért spoiler. Nefron felbukkanása szintén hatalmas pozitívum volt, és be kell vallanom, hogy nagyon örültem a karakter ezen oldalának megismeréséhez. Két szereplőt sehogy sem tudtam megkedvelni, ők Arion és Perszephoné… Mindkettejüket szerettem volna lecsapni egy kővel. Vagy inkább kettővel.
Összességében elmondhatom, hogy továbbra is nagyon kedvelem az író stílusát, bár úgy érzem, hogy ebben nagy szerepe van a fordítónak is. Remélem, hogy Michael J. Sullivan tendenciája itt is jelen lesz, és a regényfolyam során a kötetek egyre jobbak, és jobbak lesznek. Bár ez a regény nem lett a kedvencem, de megérdemli az öt csillagot. Nagyon várom a folytatást.

Dominik_Blasir >!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Tétnélküli előzmény: mivel nincs erős kapcsolat az egyes sorozatok között, Sullivan bátran el tudott rugaszkodni a korábban kitaláltaktól, és szinte egy teljesen új világot teremteni. Új népcsoportok, új társadalmi felállás, új típusú problémák – viszont a Sullivantől megszokott stílusban.
Ez utóbbi nem elhanyagolható tényező. Ugyanolyan könnyed-szerethető a hangulat, mint a korábbi regényeiben; ugyanolyan gördülékenyen és izgalmasan ír, ugyanannyira könnyen megkedvelhetőek, szimpatikusak a szereplői, nagyon szórakoztató párbeszédekkel: vagyis aki eddig bírta a stílusát, az ebben sem fog csalódni.
Nem szerencsés viszont mást keresni. Akármennyire is haladna a történet az epikus/high fantasy felé, valójában Sullivan hozzáállása nem más – ezt értelmezhetem persze úgy, hogy Sullivan a különböző alzsánereket a saját képére formálja, de így a sorozat elején nekem még eléggé kérdéses, hogy ez mennyire tud jól működni hosszú távon is, mennyire fogjuk átérezni a világformáló eseményeket és a nemzetek sorsát eldöntő kérdéseket. Már csak azért is, mert a figurák egyelőre nem kifejezetten árnyaltak, a történelmi háttér nem annyira meggyőző, a mágia némileg kilóg… de bízom Sullivanben. A Riyria-krónikák során is részről részre vált szórakoztatóbbá, hiszek abban, hogy ez itt is így lesz.
Bővebben: http://ekultura.hu/2020/09/30/michael-j-sullivan-mitoszok-kora

Vác_nembéli_István_fia_istván>!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Sullivan jó nagyot ugrott vissza a múltba, 3000 év nem semmi.
Egy kicsit tartottam tőle, hogy hiányozni fognak a világban meg ismert karakterek a két zseniális tolvaj, de szerencsére azért kaptunk 1-2 szereplőt akiért érdemes izgulni, akikért érdemes elolvasni a következő kötetet is.

ser22>!
Michael J. Sullivan: Mítoszok kora

Bár még nem olvastam végig a Riyria sorozatot, minden nem akadályozott meg, hogy a kezembe kapjam a könyvet.
Már ott tudtam, hogy Sullivan a kedvenc íróim közé lép elő, most már vitathatatlan, hogy imádom a munkásságát. Ahogy ezt a könyvet is imádtam.
Nagyon kedveltem Raithe és Malcolm párosát. Nagyon jól kiegészítették egymást. Malcolm pedig a felnagyított meséivel, na meg a kövekkel kapcsolatos szokásával…. Eszméletlen figura. :D Mellettük kedveltem még Suri-t és a farkasát is, valamint a galantiaknak is sikerült a szívembe lopni magukat, főleg az ominózus kútostromnál. :D
Ami még nagyon tetszett, hogy betekinthettünk a fhrey-ek társadalmi hiearchiájába. Amellett, hogy közel sem hallhatatlanok, elég nagy különbség van a társadalmi rétegek között és különösen nem is szívlelik egymást. A Myralith és a fane elnyomó rendszere nagyon sok belviszályt szítana, ha nem lenne az a bizonyos törvény. Ha az nem volna, valószínűleg a fhrey nép sem élne akkora létszámban.
Az utolsó három oldalon pedig…. Hogy mik ki nem derülnek…:D
Nagyon várom, hogy olvashassam a következő kötetet!


Népszerű idézetek

Fumax KU>!

– Eza nő annyira más.
– Mindenki más.
– Akkor mondjuk úgy, hogy tetszik nekem mindaz, amiben más. Egy bölcs ember egyszer azt mondta: senki sem menekülhet a saját halála elől, de sokat elárul rólunk, hogyan futunk. És ha már futnom kell, azt hiszem, szeretnék arrafelé futni, amerre ő tart.

nope >!

– Minél többet tud valaki a múltról, annál könnyebb megsejtenie a jövőt.

144. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Suri
1 hozzászólás
Fumax KU>!

Sem Nyree, sem Arion nem számítottak fiatalnak.Az anya lassan a kétezer-ötszáz felé közeledett, míg a lánya nemrég múlt kétezer. Nem sok olyan fhrey-ről tudtak, aki megérte volna a háromezredik életévét. Mivel az előző fane csaknem kétezer-hatszáz évig uralkodott, és egy koronázási szertartás kellett hozzá, hogy Nyree eljöjjön a városba,valószínűleg mindketten halottak lesznek, mielőtt újra alkalmuk adódna találkozni.

Fumax KU>!

– És ha azt akarnám tudni, mit jelentenek az általad látott jelek? – kérdezte Perszephoné. – Ha tanácsot akarnék kapni az istenek szándékáról? Melyiket kellene megkérdeznem?
– Ó, ahhoz csak egyetlen egy fával érdemes beszélni: Magdával, a vén tölggyel.
– Hol van ez a tölgy?
Suri hüvelykével hátrabökött a válla fölött.
– A hegység egyik nyúlványában, az erdő peremén van egy völgy. Ott tart udvart.
– Udvart?
– Ó igen. Magdát mélyen tisztelik a fák. A bokrok és egyéb növények is. Mind tisztes távolságot tartanak tőle, és leborulnak előtte. Egyértelmű, hogy miért. Ő… nos, ő Magda, az erdő legöregebb fája. És a Sarló igen agg erdőség.

Nimue >!

– Az apám mindig azt tanította, a tűz csak akkor veszélyes, ha elunja magát – próbálkozott tovább Raithe. – Ha magára hagyják, feldühödik, és gonoszságra adja a fejét. A legjobban úgy lehet a kedvére tenni, ha hagyjuk, hogy nyaldossa a táplálékát, miközben mi történeteket mesélünk neki.

44. oldal

Kiskakukk>!

Nefron feltartotta üres kezét, miközben eltette a fegyverét.
– Kiderítettem, amit tudni akartam.
– Mi lenne az?
– Hogy lehetséges.
– Mi?
– Hogy rhuna fhreyt öljön.
– Örülök, hogy segíthettem.
– Most már bejöhetünk? – kérdezte Nefron.

189. oldal

Kiskakukk>!

Nefron elmosolyodott. A vidám, egyszerű ábrázat jobban aggasztotta Raithét, mint bármi, ami eddig történt. Nem tudta mire vélni.

184. oldal

Kiskakukk>!

– Csodálatos – mosolygott a fhrey. – Hol van Maccus?
– Maccus?
– Ő a főnök, nem?
Ezúttal Perszephoné szólalt fel a nyitott kapu menedéket adó rejtekéből.
– Maccus törzsfő már…szóval…meghalt. Már…ööö…hetven éve halott, azt hiszem. A férjem ükapja volt.
– Vagy úgy. Nos, még mindig készítik itt azt a csodálatos bort? Azt a halványpirosat, azzal az enyhe, mogyoróra emlékeztető zamattal. Egész úton azzal dicsekedtem.
– Volt egyszer szőlőültetvényünk, a Szarv-hát lejtőin. De a szárazság több évtizede elvitte.
Nefron elkomorult.
– Semmi maradandó sincs ezen a helyen?
– Csak a viszontagságok – felelte Perszephoné. – Abból mindig van bőven.

190. oldal

Sziilvia>!

Fenelyus annak idején figyelmeztette a tanítványát a mértéktelenség csábítására: A hatalom úgy csábít el, hogy azt mondja, amit hallani akarsz. Ne feledd, könnyebb egy sejtelmeidet igazoló, ám légből kapott hazugságot elhinni, mint a saját elképzeléseddel ellentétes, ám nyilvánvaló igazságot.

198. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Jenn Lyons: Minden Dolgok Neve
Christopher Paolini: Örökség
Ed Greenwood: Elminster – Egy mágus születése
Cinda Williams Chima: Lángvető
Peter V. Brett: A Rovásember
Brandon Sanderson: A Végső Birodalom 1-2.
Brandon Sanderson: Elantris
Steven Erikson: Tremorlor kapuja
J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura
Brian Staveley: A tűz kegyelme