A ​Koronatorony (Riyria - A kezdetek 1.) (Elan világa 10.) 93% 259 csillagozás

Nagyon megszerettem Royce és Hadrian kettősét a Riyria krónikák sorozatban. A Trónbitorlókban már 12 éve társak és Gwen fogadójában van a főhadiszállásuk. Nagyon jó, hogy az író a kezdeteket is megírta. Hogy ismerkedtek meg, hogyan találkoztak Gwennel? Sok-sok mellékinformáció jön le a regényből, ami hozzáad az eredeti sorozathoz. Amíg nem ununk rá (az olvasók), addig Sullivan a Trónbitorlók előtti 12 évről évenként megír egy könyvet. Én nagyon kíváncsi leszek rá, remélem végigviszi.
Természetesen Hadrian volt a kedvencem, de Gwent is sokkal jobban megkedveltem. Legszívesebben újraolvasnám a sorozatot.

„Jó csapaton ne változtass!” Törvényerejű szavak ezek, sportvezetői körökben bizony örök igazság. Sullivan pedig meg is fogadta a jó tanácsot. Nem változtatott a csapaton, nem vágta le az aranytojást tojó tyúkot vagy inkább kakasokat?!, de még csak más környezetbe sem helyezte főhőseinket. Miért is tette volna? Hadrian és Royce, vagyis a Riyria kiválóan érzi magát, sőt fickándozik, mint hal a vízben, a feudális, középkori Európának megfeleltethető, Avryn kies erdein-mezőin és mocskos, bűnben tobzódó városkáiban.
A szerző egyszerűen hátrahúzta az idővonalat, és visszarepítette a gyakorlott Riyria olvasókat tizenkét évvel, szó szerint a kezdetekhez. Sullivan nyilvánvaló módon felismerte, hogy egy ennyire sikeres sorozat előzménytörténetében legalább annyi potenciál van, mint a „fő darab”-ban. Az előszóban emlegetett 12 év/12 rész, mint lehetőség egy kicsit megijesztett ugyan, és felrémlett előttem az örök klasszikus Dumas, soronként fizetett példájának rettenete. De aztán elkezdődött a mese, és – noha az elején kissé nehézkesen, de később – egyre könnyedebben, észrevétlenül magával ragadott a történet, érkeztek a kedves, és még kedvesebb emlékfoszlányok, visszaköszöntek a főhősök meghatározó jellemvonásai.
A Koronatorony a Riyria rajongóknak igazi csemege, új olvasóknak pedig tökéletes alapozás a nagyívű Krónikákhoz. A szerző A kezdetek első kötetét egyértelműen a két főhős különböző, sőt gyökeresen ellentétes jelleme kibontásának szenteli, úgy hogy alkalmanként bepillantást nyújt gyermekkorukba is. A regénybeli jelenben pedig egyre izgalmasabb kalandokra kényszeríti őket, úgy hogy küldetéseiket szokás szerint nem maguk választják meg. Már az első kötetben feltűnik a sorozat egyik legszimpatikusabb karaktere is, Gwen Delancy „kisasszony”, akinek hátteréről ugyancsak sok érdekességet megtudunk.
A legizgalmasabb karakter azonban természetesen Arcadius prof, a nagy machinátor, aki egy kicsit a bölcs, öreg Gandalf, egy kicsit meg valami huncut, imposztor, örökifjú csínytevő szerepében tetszeleg. Nélküle azonban soha nem válhatna Hadrian és Royce párosa azzá, amivé végzetük hajtja őket.
A szerző mesterien építi a karaktereket, formálja jellemüket, rengeteg dialógussal, szinte észrevétlenül kibontakozó akciók során vezeti a főhősöket és az olvasót egyaránt a mind szövevényesebb, és egyre szerteágazóbb történet részleteibe.

Összességében, minden – szerintem egyébként szükséges – vért és erőszakot leszámítva, egy igazán bájos, üdítően friss kalandregényt kap az olvasó, melynek alig várja majd a folytatását. spoiler

Az író elmondja, hogy egyedül, az előző sorozat nélkül is olvasható, élvezhető a könyv, de én inkább azoknak ajánlanám akik már olvasták a teljes Riyria-krónikákat. Úgy az élmény sokkal jobb, rengeteget hozzá ad. Hiába tudjuk mi fog a végén történni, mégis izgulunk értük. A rajongóknak külön élmény minden utalás, felbukkanó szereplő is. És várva várják a két csodás főszereplő, Royce Melborn, és Hadrian Blackwater minden szavát, tettét, megmozdulását. Rajtuk múlt minden, és ők hozták a formájukat, és még inkább megszerettem őket, ha ez lehetséges.
Plussz egy különleges dolog esett meg, amit nem hittem volna hogy elér nálam. Megszerettette Gwent. Ő volt eddig az a szereplő aki teljesen hidegen hagyott. spoiler De most egy erős női karaktert látok végre, nem csak egy kelléket. Így az ő szála is meglepően le tudott kötni, nagyon is elkezdett érdekelni, mi is az ő története.
A sorozatot szerető embereknél nagyon könnyű a dolga a regénynek.
Már nem egy első könyves íróval találkozunk, és ez meglátszik rajta.
Egy kalandos, szórakoztató, nem epikus előtörténet. Ami nem lövi le a később bekövetkező eseményeket.
Én ajánlom.
Én szeretem.
Én várom a következő részt. Igénylem.

Dióhéjban:
Ha már a Riyria-krónikák avatott ismerője vagy, akkor mondjuk nem tudom, mi tart vissza a kezdetektől: itt is meg fogod találni ugyanazt a profi szórakoztatást, ami az eredeti sorozat második felét jellemezte.
Ha még csak pár Krónikák-regényt olvastál, akkor inkább azt ajánlom, hogy folytasd az eredeti sorozatot.
Ha viszont teljesen új olvasó vagy, akkor bátran ajánlom, hogy A Koronatoronynál kezdj.
Michael J. Sullivan most is a tőle megszokott szintet hozza, kalandok, humor, jól működő dinamika, simán hatalmas szórakoztatási faktor van benne. Ráadásul még kezdésnek is jó.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2017-11-04+…

Abszolút egyetértek Mrs. Sullivannel. Hadriant még ne engedjük el. Örülök, hogy megszületett ez a regény, és várom a többit is.
A történet lassan csordogált, remélem ezt most már megszokom, de abszolút jó volt.
Jó volt látni, hogy jött létre a Riyria. Arcadius egy nagyon csavaros eszű konspirátor. Nagyon tetszett a vége, ahogy összekapcsolódtak, és Royce elfogadta Hadriant.
Gwen részei is nagyon érdekesek voltak. Ő is egy nagyszerű karakter volt a krónikákban, és itt megismerjük milyen rögös is volt az útja ennek a szuper nőnek.
Még csak pár napja fejeztem be a krónikákat, de újra kedvem lett hozzá. Nagyon várom magyarul a következő részt.

Ezer kilométerről bűzlött, hogy ez kifejezetten a rajongóknak írt előzmény történet, és szerintem pont ezért nem vagyok elájulva tőle. Egyrészt adhat reményt, hogy az eredeti sorozat nem ilyen, másrészt meg elbizonytalanít, mert mi a garancia arra, hogy a többi tényleg jobb lesz akármelyik sorozatban?

Nem tagadom, hogy jól szórakoztam, de mi volt ez a sok hűhó semmiért?
Ezzel a könyvvel kezdtem az ismerkedést és nem bántam meg, mert amennyiben igaz a fáma, akkor ez az egész egyre jobb lesz, és már ez is jó volt. Riyria szakértőknek pedig egy jutalomjáték, amit kár lenne kihagyni.

Ez az első olvasásom Sullivan-től, akit egy jó mesélőnek ismerhettem meg, a történet olvastatta magát, még ha néha olyan érzésem is volt, hogy ez tulajdonképpen egy paródia nem az.
Hadriannal kapcsolatban nagy elvárásaim voltak, hiszen neki köszönheti a világ, hogy megszületett az előzmény sorozat… A nagy elvárások pedig magukban hordozzák a nagy bukást, és én már a fülszöveg tüzetesebb tanulmányozásakor éreztem, hogy ha rajtam múlt volna, akkor most Royce-ról mondhatnánk el ugyanezt (kivéve azt a jóravaló részt).
A duó szórakoztató összecsiszolódása mellett egy harmadik karakter születésének is tanúi lehetünk, ő Gwen. Eleinte zavart, hogy ő is ott lézeng a történetben, mert hát mégis Royce-tól veszi el az értékes műsoridőt, ennek ellenére azt kell mondanom, hogy ha teljesen elfogulatlanul nézem a dolgot, akkor itt ő viszi a pálmát a trióból és ebben nincs semmi bánnivaló.

Royce és Hadrian az egyik legnagyszerűbb páros, akikről valaha is olvastam. És most „kénytelen vagyok” újból elolvasni a Riyria-krónikákat. :)

„ – Igen, egy csapatban, társakként, úgy értve, hogy két emberként, akik együtt dolgoznak, és egyesítik a képességeiket egy közös cél érdekében. Elf nyelven van erre egy kifejezés. Úgy mondják…
– Riyria – fejezte be a mondatot Royce.”

Ha valaki már olvasta a Riyria-krónikák mind a 6 kötetét és mélyen a szívébe zárta a sorozatot főszereplőinkkel együtt, annak egy ilyen előzménykötet maga a Kánaán. Valóban önálló kötetként is megállja a helyét, viszont sokkal nagyobb élményt ad ha valaki már ismeri a történet végkimenetelét.
Elmondani nem tudom mennyire jó érzés volt újra Elánban kalandozni, újra magamba szívni a hangulatot. Ráadásul nem csak Hadrian és Royce „egymásra találását” kísérjük végig, hanem ezzel párhuzamosan Gwen történetét is megismerjük, ami külön öröm volt számomra, ugyanis a Riyria-krónikákban nem sokszor szerepel, mégis hatalmas jelentőségű karakter.

Ami meglepetés volt, hogy a könyv feléig szinte nem is találkozott össze igazán a két főhősünk, csupán Hadrian kalandos útját kísérjük végig a Sharidan egyetemig, ami remek alkalom volt arra, hogy sokkal jobban megismerjük a fiatal harcost, a motivációját és a gondolkodásmódját. Amit egyáltalán nem bántam, mert hát imádom Hadriant, említettem már? :DD A másik nagy meglepetés az Arcadius volt, akinek igazából a Riyria létrejöttét köszönhetjük. Egészen idáig nem is fogtam fel, hogy milyen hatalmas szerepe volt ebben és milyen erőfeszítések árán vette rá ezt a két teljesen ellentétes személyiségű férfit, hogy az életben egyszer összedolgozzanak. Ez a kötet valóban olyan volt, mint belátni a színfalak mögé. Imádtam!

Michael J. Sullivan ismét ugrott egy fokot a kedvenc szerzők listáján és kétlem, hogy találok még egy olyan szerzőt, akinek a személyisége, az írói stílusa, a történetei és a szereplői ilyen közel kerülnek a szívemhez.

5 csillag, mi más lehetne? :)
Jó volt látni a kezdeteket, amikor kamaszéveik végén először találkoznak, hogyan alakult ki valamiféle bizalom, mert ez még nem barátság, de az lesz :)
A könyv, a széretek, Arcadius professzor, Ubi, Rehn. spoiler
És Gwen. Nagyon féltem, féltettem, de kellő bátorság van benne és akarat. Bár szerintem Grue még tartogat egy-két alattomos lépést.
Kíváncsian várom a folytatást :) Ja, és hatalmas az előszó :)