Jelentések 21 csillagozás

Michael Herr: Jelentések

Michael Herr az Esquire magazin haditudósítójaként utazott Vietnámba 1967-ben. Egy olyan igaz történettel tért haza, amely testközelből mutatja be a csatatér tébolyát és poklát, és átélhetővé teszi, a háború miért gyakorolt olyan vonzó és pusztító hatást fiatal férfiak egy teljes generációjára. Beszámolóját nem is igazán erőszakossága, mint inkább őszintesége teszi hátborzongatóvá.

Az eredetileg 1977-ben megjelent könyv az úgynevezett új újságírás irányzatának úttörő képviselője, és a mai napig a vietnámi háborús tematika egyik legnagyobb klasszikusának tartják. Részben Herr műve ihlette Stanley Kubrick Acéllövedék című filmjét, amelynek a szerző társ-forgatókönyvírója volt.

Eredeti megjelenés éve: 1977

Tartalomjegyzék

>!
GABO, Budapest, 2018
304 oldal · ISBN: 9789634066507 · Fordította: Varró Attila
>!
GABO, Budapest, 2018
304 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634066255 · Fordította: Varró Attila

Enciklopédia 3

Helyszínek népszerűség szerint

Vietnam


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 40


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Michael Herr: Jelentések

Ha az oroszok Gogol köpönyegéből bújtak ki, akkor a vietnami háború, ahogy a popkultúra ismeri, Michael Herr terepszínű repeszmellényéből pattant elő. Ez a könyv publicisztikai produktum, egy újságíró „jelentéseinek” gyűjteménye, tehát fajtája szerint tényirodalom (olyannyira, hogy a Guardian listáján minden idők 9. legfontosabb nonfiction írása*) – ugyanakkor pont az benne a pláne, hogy szakítást jelent azzal, amit a média addig tényként definiált. Herr legfontosabb felfedezése, hogy a klasszikus újságírás képtelen áthidalni a szakadékot a háborúval kapcsolatos hivatalos szókészlet („pacifikálás”, „szórványos veszteségek”, „stratégiai jellegű visszavonulás”, meg a többi unt baromság a hadvezetés jeges tekintetű szájtépőinek ajkáról), és a bakák rögvalósága között, akik húgyszagú, monszuntól megrohadt patkánylyukakban próbálják lekaparászni épp álcaköpenyükről legjobb haverjuk cafrangjait, aki tegnap aknára lépett mellettük. Ezzel az ellentéttel a híres újságírói objektivitás nem tud mit kezdeni, Herr tehát a szubjektivitás felé fordul, és a háborút megkísérli személyes élményként interpretálni. Két (vállalt) veszélye van ennek a módszernek – bár ezek a veszélyek inkább izgalmasabbá, sokrétűbbé, kiszámíthatatlanná teszik a szöveget, következésképpen nem ártanak neki. Az egyik, hogy nem látjuk a hadjárat folyamatát úgy, ahogy egy mainstream történelmi szakmunka esetében látnánk – nem tudjuk meg, hogy fejlődött ki, hol torpant meg és hol vált véglegessé, hogy nem lehet megnyerni. Csak a szilánkok vannak, a káosz, a kavargás – vagyis pontosan az, amit a kortárs szemlélő láthat, akinek még nincs módja visszatekintve, hideg fejjel, a végeredmény ismeretében elemezni a helyzetet**. Ebben pedig Herr egyszerűen verhetetlen. A másik veszély pedig az, hogy épp a legmélyebb személyesség folytán a vietnami háború az emlékek hona lesz az újságírónak, ahol ugyan volt szenvedés bőségesen, volt felfoghatatlan emberi kegyetlenség, meg leszakadt végtagok, ugyanakkor a bajtársiasság ideje is volt, „nagy kaland” és adrenalinfröccs, ahol a bunkerben kövér spanglikat szívott az ember a legfaszább arcokkal, miközben Hendrix és Zappa és a Stones riffjei túldübörögték az aknavetőtűz zaját. Olyan pokol hát ez, ahová – bármilyen paradox – visszavágyik az ember. És talán pont ezért olyan nehéz leszámolni vele.

* https://www.theguardian.com/books/2016/mar/28/100-best-…
** Ebből fakad az is, amit egyesek talán kritikaként fogalmaznának meg – hogy az észak-vietnamiakról alig tudunk meg e lapokról valamit. Mert aki a háború jelenidejűségében él, annak egy észak-vietnami katona tulajdonképpen nem létezik, puszta absztrakció, rettegésünk tárgya, létezni csak akkor „kezd”, amikor feltűnik egy puska valamelyik végén. De akkor meg már ugye… Az a szöveg, ami egy háború szembenálló feleit ugyanolyan emberként képes bemutatni, szinte kivétel nélkül utólagos rekonstrukciója az eseményeknek – attól függetlenül, hogy ettől még morális igazsága lehet nagyobb értékű.

4 hozzászólás
giggs85>!
Michael Herr: Jelentések

Tiszta sor, hogy Michael Herr könyve alapmű a vietnámi háborúval kapcsolatban, még akkor is, ha a roppant személyes látásmód miatt szinte semmit nem tudunk meg a háború kialakulásáról, a fordulatokról és a világpolitikai eseményekről, ellenben a nyíltan vállalt szubjektivitás olyan mélyre ránt a háborús mindennapokba, mint csak nagyon kevés kötet esetében. Az amerikai szerző nem szépít, leír mindent úgy, ahogy megesett. Néha be volt szarva akció közben? Be hát. Piált? Mint állat. Füvezett? A ’60as, ’70-es években egy csomó fiatal közé zárva? Hülye kérdés. És közben látott, hallott, átélt rengeteg mindent, amit többnyire ömlesztve a nyakunkba is zúdít. Rengeteg apró sztori, szilánk vágódik az olvasó arcába, aki maga is ott érezheti magát ebben a fülledt, büdös, érthetetlen, rothadó hullákkal és leselkedő vietkongokkal teli dzsungelben, hogy néha azért átéljen egy-egy ragyogó naplementét (többet nemigen, mert aki itt elmélázik, az rendszerint hullazsákban jut haza). Nagyjából ezt a (részben) Herr által megteremtett gonzó stílust képviseli most a mi Jászberényi Sándorunk, akinek szintén baromi jól áll ez. És ami jó a gonzóban, az itt mind helyt kapott.
A könyv működik, a történetek ülnek, az élmény ragyogó, nekem csak egy komolyabb negatív észrevételem van – ami sajnos sokat rontott az olvasmányélményen –, az pedig fordítás. Gyanítom, hogy Varró Attila a ’60-as, ’70-es évek amcsi filmjeiben, regényeiben megjelenő szleng már sok helyről ismerős magyarításait kívánta alkalmazni, ami sajnos sikerült is… Hogy mire gondolok? Egyrészt, ami nálam kiverte a biztosítékot, az a dalszövegek magyarra fordítása („Édes kis Piroska, ne menj a tilosba” (érted? amcsikról van szó); vagy a Rolling Stones szövege: „Láttad az anyádat, bébi, az árnyékban állni” – bömböl a rádióból, vagy a „Szállj, szállj, szállj fel magasra” szövegű népdal tör elő részeg texasi bakák torkából…). A másik pedig, hogy egyszerűen nem tudtam egy pillanatig sem komolyan venni azokat a szituációkat, amikor kiégett, elképzelhetetlen szörnyűségeken átmenő / elkövető, nihilista / pszichopata katonák megszólalnak, és olyanokat mondanak, mint: „Ott vagyunk a spiccen, és kurvára nyugodt lehet, ha azok a palikák (!) megpróbálnak szórakázni velünk, hát nem letolt gatyával fogadjuk őket”, vagy „a .45-ös komoly jószág egy incifinci vietnámi nőnek”..
Szóval, ha nem is voltam maradéktalanul elégedett, de a Jelentések mindenképpen egy fontos, ajánlandó és elolvasandó kötet. Bízom benne, hogy elég sok emberhez eljut azért.

9 hozzászólás
Joxer>!
Michael Herr: Jelentések

Bár a téma (Vietnami-háború) nem egy vidám történet, de mégis voltak már élvezhető és sikeres, bár talán kicsit idealizált feldolgozásai (Jó reggelt Vietnam, Air Amerika).
Ez a könyv viszont szárazon és nyersen mutatja be azt, hogy a háború miként teszi érzéketlen testi-lelki ronccsá, kábszeres gyilkológépekké az embereket, akik már mindenre lőnek, ami mozog, függetlenül attól, hogy az ellenség, vagy bajtárs.
Olvastam már háborús történeteket, de azok legtöbbje érdekes és olvasmányos volt, ez viszont tényleg csak olyan volt, mintha az úgságíró folytatásos cikket, vagy naplót írt volna, így nem igazán kötött le, és alig vártam, hogy a végére érjek. Ugyanolyan nyögvenyelősnek éreztem, mint az Apokalipszis most-ot, aminek megszületésében szintén közreműködött az író.

2 hozzászólás
pável>!
Michael Herr: Jelentések

az egyik leghitelesebb beszámoló arról, hogy lehetetlen hitelesen beszámolni egy háborúról.

Balázs_Erőss>!
Michael Herr: Jelentések

Azok a fránya írói ajánlások, amik az első vagy a hátsó borítón virítanak… annyira kamuk…
Igazándiból nem egy rossz könyv, de magán viseli annak a nyomát, hogy az írások egy része a Bors-Hot!-Kiskegyed-tengelyt nem nagyon meghaladó magazinoknak készült. (Azért az említett magazinok szintjét simán megugorja.)
Voltak részek, amik kifejezetten jók voltak, de pont ezekről derült ki, hogy egy részük fikció.
Innentől kezdve meg mennyire számít hiteles beszámolónak? Kevéssé.
Vietnám borzalmas lehetett mindenkinek, mindkét oldalon, ez nem is lehet vitás, de ezt már eddig is lehetett sejteni.
Az mondjuk új és meglepő infó volt számomra, hogy Herr volt az egyik forgatókönyvírója a Full Metal Jacket című filmnek.
Viszont, azt a filmet sokkal hamarabb láttam, így olyan komoly revelációt nem éltem át.
Egynek lehet jó, különösen azok számára akik maguk alá piszkítanak Hunter S. Thompson munkásságától.

Havasi_Máté I>!
Michael Herr: Jelentések

Hiánypótló, alapmű. Sajnos a fordítás néhol bántóan téves, a borító úgyszintén, ezt leszámítva jó, hogy már magyarul is olvasható.

Bővebben:
https://vietnamihaboru.blog.hu/2018/04/10/jelentesek_mi…

Cambrai17 P>!
Michael Herr: Jelentések

Na ennyire (John Le Carré) engem nem nyűgözött le ez a regény, de nagyon tetszett nekem is. Könnyen elképzelhető, hogy 1977-ben egy átlag amerikainak aki nem járt soha Vietnamban, a háborút meg csak a sajtóból ismerte. Nos, annak az amerikainak ezt az akkor frissen megjelent regényt elolvasni, felérhetett egy lórúgással. Aki meg megjárta NAM-ot, annak meg egy csomó emléket szabadított el az agyába, válogatás nélkül, ez se lehetett kisebb hatású. Ez a könyv egy koktél, amely megpróbálja egyfajta brutális, bűzlő életérzésként átadni, milyen volt a háború amerikai oldala. Szóval befogjuk az orrunkat és megpróbáljuk egy hajtásra lehúzni, de lehetetlen, lassan apránként lehet csak befogadni ezt az egészet, mert kiüt és egyben függővé is tesz, muszáj végigolvasni…

https://hadijatekos.blog.hu/2019/06/16/michael_herr_jel…


Népszerű idézetek

Kuszma>!

– Ha eltalálnak – mondta egy szanitéc –, helikopterrel húsz perc alatt kivonunk a bázis kórházába.
– Ha súlyosan megsebesülsz – közölte egy egészségügyi tiszt –, tizenkét órán belül Japánba szállítunk.
– Ha kinyírnak – ígérte egy szakaszvezető dögész –, egy hét, és otthon is vagy.

54. oldal

4 hozzászólás
Kuszma>!

Egyszer beszéltem egy ezredessel, aki úgy akarta rövidre fogni a háborút, hogy piranhákat dobat az északi rizsföldek vizébe. Ha már a halaknál tartunk, méretes sügérség volt – de a fickó ábrándos szeméből csak úgy sütött a megahalál.

94. oldal

3 hozzászólás
Kuszma>!

A háborúban nem úgy van, mint a többi élethelyzetben: nem igazán tudod, mit művelsz, csak viselkedsz, és utána bármilyen baromságot kitalálhatsz róla, hogy jó vagy rossz érzés volt, szeretted vagy utáltad, ezt tetted vagy azt, a helyes vagy a helytelen dolgot – attól még történt, ami történt.

53. oldal

Kuszma>!

Kint voltunk a bunker előtt, amikor a lövedékek becsapódtak, az árokhoz legközelebb álló bőrnyakút csúnyán megszórták a lábán és az ágyékán. Én rángattam fedezékbe. Már annyian lapultak benne, hogy kissé rá kellett dőlnöm, ő meg csak azt hajtogatta: – Kurva anyád, kapnád be a faszom – amíg fel nem világosította valaki, hogy tudósító vagyok, nem katona. Akkor meg rákezdett, egészen halkan: – Nagyon vigyázzon, uram, legyen nagyon óvatos.

144. oldal

Kuszma>!

Volt egy híres sztori, egyszer valami újságíró megkérdezte egy helikopter géppuskását: – Hogyan tud lelőni nőket és gyerekeket? –, mire azt a választ kapta: – Könnyen, csak nem kell úgy eléjük célozni.

67. oldal

5 hozzászólás
Kuszma>!

Hideg volt, a nap egy pillanatra sem bújt elő, és az állandó eső még a perzselő napsütésnél is ocsmányabb dolgokat művelt a tetemekkel. Akkor jöttem rá, hogy az egyetlen hulla, amelyre képtelen leszek ránézni, az lesz, amelyet sosem kell látnom.

110. oldal

sophie P>!

TALÁN NINCS annál hidegebb a világon, mint állni egy tisztás szélén a távozó helikoptert bámulva, amellyel jöttél; magadra maradtál a kétségeiddel, ezúttal hova csöppentél: szar helyre, rossz helyre, vagy épp a legvégső helyre, és most aztán cseszheted.

43. oldal

3 hozzászólás
sophie P>!

A Misszió vezetősége pedig kézenfogva átsétált Tükörországba. Tábornokunk szekere lángokban állt, a fickó felhőkben nyelte a füstöt, mégis okádta magából a diadal és a győzelem tündérmeséit, míg végül néhány amerikai fejes lecsillapította, és átvette tőle a szót. Az egyik brit tudósító szerint a Misszió álláspontja olyan volt, mint ha a Titanic kapitánya bejelentené: – Riadalomra semmi ok, csak megálltunk néhány percre egy adag jégért.

104. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Titanic · vietnami háború
1 hozzászólás
sophie P>!

Ahogy teltek a hónapok búcsúm után a frontról, a sok száz helikopter, amelyeken szárnyra keltem, egyre szorosabb köteléket alkotott, mígnem egyetlen kollektív metakopter lett belőlük. Kevés ennél szexibb dolgot tudtam elképzelni: megmentő-pusztító, éltető-halálosztó, jobb kéz-bal kéz, kecses, hajlékony, cseles és emberi; forró fém, gépzsír, dzsungelnyirkos vászonhevederek, kihűlő és újramelegedő verejték, kazettás rock and roll az egyik fülemben, gépfegyvertűz a másikban, kerozin, hőség, életerú és halál, maga a nagy kaszás, aligha hívatlan vendég. A pilóták szerint a halottak, akiket magaddal cipeltél, örökre ott maradnak, veled tartanak. Akárcsak a harcosok, elképesztően babonásak voltak, és életük minden részletének óriási feneket kerítettek; de az (jól tudtam) elviselhetetlenül igaz volt, hogy a halottak közelségétől az ember érzékenyebbé válik jelenlétük erejére és hosszan, túl hosszan visszhangzó utóhatására. Egyesek olyan kényesek lettek erre, hogy egyetlen pillantás leterítette őket, de még a csonthülye bakák is érezték, hogy valami furcsa és kivételes történik velük.

41. oldal

sophie P>!

(Milyen érzés lenne, ha egy tizenkilenc éves kölyök halál komolyan azt mondaná neked, túl öreg már ehhez a szarhoz?)

49. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Dale A. Dye: A szakasz
Karl Marlantes: Matterhorn
Danielle Steel: Saigon
Viet Thanh Nguyen: A szimpatizáns
Graham Greene: A csendes amerikai
Mary McCarthy: Medina
Art Spiegelman: A teljes Maus
Laura Hillenbrand: Rendíthetetlen
Timothy Snyder: Véres övezet
Henry Kissinger: Diplomácia