Téboly (Téboly 1.) 76% 31 csillagozás

Ez a kötet sokkal jobban tetszett, mint amire számítottam – de az ellenvéleményeket is abszolút megértem!

A köteten olvasható „Mintha Stephen King írta volna A legyek urát” szöveg teljes mértékben átveri az embert, sőt, engem eléggé fel is idegesített… Aki olvasott már SK-től és szereti is ahogy ír, az NE számítson arra, hogy akkor ez egy nagyon jó kötet lesz, mert ettől pont, hogy minden lesz, csak az nem… Igen, Grant szeretne úgy írni és próbálkozik is, de a „túlírt” részek nem állnak jól mindenkinek, Grantnek sem… A szövegen érződik, hogy valami SK féle bevezetőt és leírásokat akar használni a szerző, ám ezzel eléggé mellé lőtt – amit én imádok a Mester leírásaiban, azt az írótól itt abszolút nyögvenyelősen olvastam…

Ha viszont ettől elvonatkoztatok, egy izgalmas cselekményt és egy jól felépített alapsztorit kaptam nanobotokkal és biotokkal, világuralomra töréssel, manipulációval mikro-makró harcokkal, őrülettel, halállal és Tébollyal.

Az események néhol logikátlanok és hihetetlenek, a karakterek felépítése kissé hiányos és nem realisztikus, mindezek ellenére nekem nagyrészt tetszett ez a kötet!

Bár így 10 év távlatából nem sok esélyt látok rá, de remélem a kiadó folytatja ezt trilógiát és elhozza nekünk a folytatásokat – mert ezután a függővég után és a megválaszolatlanul maradt kérdésekkel a végén mindenképpen folytatni szeretném!

Ezt a könyvet olvassa el mindenki, aki valaha is írásra szánja el magát. Nagyon tanulságos ugyanis, abból a szempontból, hogy mennyi mindenre oda kell figyelni egy regény megírásakor.
A magam részéről rajongok Michael Grant Köddé váltak szériájáért, mert egyedi, elképesztően beteg és ugyanakkor mégis végig hiteles és emberi. De azt a színvonalat, amit abban a sorozatban nyújt, nem sikerült eddig reprodukálnia az általam olvasott többi könyvében.
Például itt van ez is, a BZRK széria első kötete is.
Alapötlet? Öt csillag. Nagyon nagyon érdekes és aktuális kérdés a nanotechnológia, számtalan lehetőséget rejt a Téboly világa.
Karakterek? Szintén öt csillag. Sadie és Noah, a két főszereplő jól átgondolt és realisztikus tinédzserek, és meglepően szerethetőek. A Bogárember nagyon jó kamasz-gonosz, az igazi kis frusztrált senkiházi, aki hatalmat kap. (Gondolom ilyen hatást akartak elérni Kylo Rennel, de sajnos nálam nem működött a dolog. Sorry, J.J.). A nagy kedvencem persze Vincent lett, mert egyedi és izgalmas, rendíthetetlen, aztán a végén rajta keresztül mutatja be Grant, hogy egy ilyen erős jellem is milyen könnyedén tud összeomlani durva helyzetekben.
Történet? Erre mondjuk olyan 4 csillagot adnék, azért a „maroknyi hős küzd a szupergonosz ellen” nem annyira sokkoló újdonság.
Továbbá szintén öt csillag, hogy ebben a könyvben van egy máshol még nem látott újítás: a szereplőket egyszerre két szemszögből is látjuk. Makró és nanó szinten is kőkemény csata folyik, ez pedig egy szokatlan, újszerű és nagyon is működőképes koncepció.
Akkor miért is nem pattogok körbe-körbe örömömben?
Nos azért, mert ez a könyv egyszerűen pocsékul van dinamizálva. Az elején arcba loccsantanak minket egy adrenalinlökettel, majd az akut katasztrófa elhárulása után az éppen hogy érdekes dolgok tengerén hánykolódunk úgy kb. a könyv kétharmadáig. Az első kb. 30 oldal után bármikor le tudja rakni az ember, akár egy párbeszéd közepénél is, mert nincs az a sodró lendület, ami vinne minket előre.
Szóval, kedves írópalánták, ha van egy jó alapötletetek, kigondoltátok a karaktereket, és már nagyjából a történet is körvonalazódott bennetek, akkor azt is vegyétek figyelembe, hogy az olvasóban fokozatosan kell felébreszteni a feszültséget, kivéve persze, ha altatónak szánjátok a regényeteket. :)

Nos, néhány középkorú polgártársam bizonyára emlékszik még a Vérbeli hajsza című amerikai kalandfilmre – eredetileg: Inner Space –, ami a maga, akkoriban még technikailag gyerekcipőben járó módján próbálta bemutatni.., hmm.., hogyan is nézhetünk ki belülről.
A Téboly ezt az emléket hozta elő belőlem elsőre.
Menet – értsd: olvasás – közben szinte állandóan változott az általam adott csillagok száma és a látható végeredmény épp annyira kétes, mint a benyomásom. Mert ezt a könyvet nem tudom „hova tenni”. Ami, paradox módon, teljesen kiemeli a köznapiságból és a „tucatból”. Először is nem tudom, ki a célközönség. A regény főszereplői tinik, de a tartalom befogadása véleményem szerint meglettebb kort igényel. A történet agyafúrt, részleteiben zseniális, de néhol felszínes, a vége meg csapnivalóan összedobott.
Summa summarum: különös és különleges könyv a maga módján. És filmen a vizualitása révén bizonyára nagyot szólna!

„Michael Grant neve nem ismeretlen számomra. Korábban már olvastam tőle a Köddé váltakat (és azóta is vérzik a szívem, amiért egyik kiadó sem folytatta tovább a sorozatot itthon), ezért szavaztam bizalmat a Tébolynak is. Nem mellesleg a fülszövege is eléggé felcsigázott, és, bár a borító nem túl bizalomgerjesztő, örülök, hogy adtam neki egy esélyt.
Az író egy nem mindennapi témát választott a regény alapjául. A nanotechnológia szédítő világába kalauzolja el az olvasót, olyan részletes leírásokat tárva elénk az emberi testről, amitől sokszor égnek állt a hajam. Ugyanakkor élveztem is ezeket a hihetetlenül izgalmas utazásokat a test belsejében. Mintha én magam is lementem volna a húsba, és láttam volna, hogy néz ki például egy szemgolyó nano-szinten. Hát, mit mondjak, egy mikroszkopikus nagyságú robot szemszögéből, ami képes rajta sétálni és csúszkálni, nem túl szép látvány. Olvasás közben többször is feltettem magamnak a kérdést: tényleg ilyen gusztustalanok vagyunk belülről?

A történet eleje elég kusza, mert hirtelen dobnak be minket a mély vízbe, és a hiányos információtöredékekből magunknak kell megalkotnunk az egészet. Később persze a dolgok nagy részére választ kapunk, de addig is sok nevet kell megjegyeznünk, és azzal sem árt tisztában lenni, ki melyik csapatban játszik. A történéseket több szempontból élhetjük át, egy fejezeten belül akár három-négy karakter fejébe is beleláthatunk (és nem csak képletesen). Az író néha elég nyersen fogalmaz, de a szöveg eléggé lecsupaszított, így nem kell attól tartanunk, hogy nem fogunk érteni belőle semmit. Egyedül a fejezetek közé tűzdelt Dokumentumok tartalmaznak tudományosabb írásokat, de ezek még jobban segítenek megmagyarázni a bonyolultabb részleteket.”

Bővebben a blogon:
https://lapozzbeleblog.blogspot.hu/2017/07/michael-gran…

Beteges, zavaros mégis imádni fogod. Az elején fogalmam se volt ki ki csoda. Kb. a közepétől nagyon beindultak az események. A részletezés csillagos tízes. A kedvenc részeim a „húsban” voltak.
Kipróbálnám és mégse…
Köszönöm a könyvet @Reader_RexFan-nak!!

Számomra ez így befejezetlen, jó volt, tetszett, azonban egy nagy lyuk a vége.

Nem volt rossz, de valami hiányzott belőle. Volt jó pár logikátlanság is, amiket nehezen vettem be. A karakterek nem voltak rendesen kiforrva, és teljesen kiszámítható volt. A 3,5 fél csillag azért jár, mert a sztori alapja rendben volt.

NAGYON IZGALMAS A KÖNYV MAGA, TELE VAN SZERETNI VALÓ SZEREPLŐKKEL,GONDOLATOKKAL.

5/4,5

Kicsit érdekes volt, de tetszett. Megérte megvennem, és ajánlom másoknak is.

A könyv harmadik harmada nagyon izgalmas, de addig is elfogadható. Amiért kihoztam a könyvtárból azt a munkát tökéletesen elvégezte – kikapcsolódás, semmi komolyabb elmélyülés. (Ami azt illeti most mindhárom könyv ilyen amit magamévá tettem egy időre.) Maga a történet nem túl eredeti, egy közepes oltástagadó összeesküvéselmélet-hívő bármikor előad hasonlót ha van türelmünk végighallgatni vagy beszállni egy agyzsibbasztó kommentháborúba. De ez nem hátrány, ettől még ez egy izgalmas sztori, még ha nem is megdöbbentő. Vidd magaddal valahova, ha kikapcsolódásképpen akarsz olvasni.