Tükör ​a tükörben 56 csillagozás

Michael Ende: Tükör a tükörben

A Momó, a Végtelen történet és a Puncs Pancs szerzője különös, meglepő könyvet írt megint: furcsa történeteket, amelyekben az ember egy kissé torzító, de olykor meg is szépítő tükörben látja meg önmagát. Ez a tükör lehet valóságos és lehet a lelkünk tükre, ismerőseink tekintete és szerelmeink tekintete vagy csak egy tó sima felszíne. Ende édesapjának, a festőnek ajánlja ezt a könyvet, a színek és formák mesterének, mi pedig mindazoknak, akik eddig is szerették ezt a nagy mesemondót, XX. századi szomorú és vidám mesék kitalálóját.

Eredeti mű: Michael Ende: Der Spiegel im Spiegel

Eredeti megjelenés éve: 1983

Tartalomjegyzék

>!
Officina Nova, Budapest, 1995
190 oldal · puhatáblás · ISBN: 9634770223 · Fordította: Lázár Magda · Illusztrálta: Edgar Ende

Enciklopédia 1


Kedvencelte 13

Most olvassa 4

Várólistára tette 65

Kívánságlistára tette 75

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISP
Michael Ende: Tükör a tükörben

Miután Michael Ende megírta összes gyerekeknek szóló meséjét, megirigyelte Borges novelláit, megsajnálta a felnőtteket, és írt egy vékonyka kötetnyit nekik is. :) A kötetbe belekerültek a szerző számára legfelnőttebb felnőtt: az apja rajzai is. Nem egy novellát szerintem éppen a rajzok ihlettek. Aztán pedig kerekített hozzájuk egy Borgesnél is borgesesebb kerettörténetet, hogy legyen füle-farka a kötetnek.

Magyarán szólva: elég speciális ízlésű olvasóknak való ez a könyv, de ők garantáltan élvezni fogják. :) Annak ellenére, hogy itt aztán nincs derű, mosoly, kacagás – bár olykor-olykor meglepő módon előfordul happy end. Legalábbis a maga módján „happy”. Esetleg felemelő, szép és bölcs. Egyébként sok-sok apró, fél oldalastól nyolc oldalasig terjedő álombeli-szürreális nyomasztás ez. Mondom, hogy felnőtteknek való…

Zárt terek, amelyek kísérteties módon mégis kinyílnak. Ajtók, amelyek ott bukkannak fel, ahol nem kellene, és oda nyílnak, ahová nem lenne szabad. Utak, amelyek máshová vezetnek, és nem lehet rajtuk visszafordulni. Vándorok az apokalipszis közben vagy éppen utána. Kiontott vér, meghalni nem tudó gyilkos. Kötelességtudat az abszurd legmélyén. Bírósági tárgyalás a születés előtt. Isten nélküli hit. Vagyis: álomszövegek álomlogikával, álombeli épületekkel és átváltozásokkal.

Egyvalamit ne keressen benne senki: mámort. Az az egy nincs. Ahhoz túlságosan tudatosan rakosgatja össze Ende ezt a tömérdek tébolyt. Nem egyszer húz elő a bűvészkalapjából éppen odaillő mitológiai alakokat, vagy utal a saját korábbi műveire, sőt egyszer még Borgesnek is átköszön a szomszédba. :) A Momo időproblémája, A Végtelen Történet nyomasztó Semmije éppen úgy vendégszerepel a kötetben, mint a Minótaurosz, a tarot-kártya vagy a középkori kabbala… de ez mind csak vendégség. A Tükör a tükörben világa önálló világ, sajátosan mesebeli és sajátosan posztmodern.

Isten veled, 2016, örülök, hogy éppen ezzel zárhatom az idei olvasásaimat. :)

3 hozzászólás
>!
sophie P
Michael Ende: Tükör a tükörben

Ez nagyon kemény volt.
Először is, mert minden mondatnak súlya van, és ez roppant nyomasztó tud lenni, nincs lazítás egy pillanatra sem. Másrészt irtó nehéz követni a gondolatok ilyen sebességű áramlását, cikázását. És végül: minden írás sötét, vészjosló, vagy legalábbis hátborzongató.

Különben felnőtt mesék ezek. André Breton A szürrealizmus első kiáltványában azt írja: „Hiszek benne, hogy eljön az idő, mikor az álom és a valóság, ez a két, látszatra oly nagyon ellentétes állapot összeolvad valamilyen tökéletes valóságfelettiségben, szuperrealitásban, ha szabad így mondanom”. Szerintem Michael Ende megírta, szerinte milyen ez az összeolvadt álom és valóság. Mondhatom rémkép. Elvarázsolt kastély zegzugaiban tévelygő figurák, akiket a létezés felfoghatatlansága, a reménytelenség, a vágyakozás nyomorít.

Minden mesének az első mondata egyben a cím is. Sokkal inkább egy festményt képzelnék mögéjük, mint egy prózai művet. Az anya arca sötét, mint a láp vagy A fekete ég alatt lakhatatlan ország. Van illusztráció is, az író apja készítette őket, általában jó sötétre besatírozott litográfiák.

Mestermunka, nem kétséges, de csak saját felelősségre szabad kézbe venni, könnyen gondolkodásmódbéli maradandó károsodást okozhat.

7 hozzászólás
>!
lzoltán IP
Michael Ende: Tükör a tükörben

üvegtáblát úsztattam a víz felszínére ezüstös foncsora lassan merítő mélység ahol várta már az igazság vélt s karcos képzete melyen a tábla meghasadt és összetört a víz

>!
Officina Nova, Budapest, 1995
190 oldal · puhatáblás · ISBN: 9634770223 · Fordította: Lázár Magda · Illusztrálta: Edgar Ende
6 hozzászólás
>!
AniTiger MP
Michael Ende: Tükör a tükörben

A novellák
A történetek jobbára rémes, borzasztó vagy semmitmondó alkotások. Nem örülök, hogy ez az első könyvem az írótól. Az első és az utolsó novella megmagyarázza ezt a sok elborult és néhány tetszetős novellát, igazi homlokra csapós pillanat volt az újratalálkozás Hor nevével… Az elképzelés, hogy egy hatalmas, sokszobás területen (ház? labirintus?) bolyongva mindenféle életképet látunk – TETSZETT.
Igazából nehéz volt eldöntenem, hogy mennyi csillagot kapjon, mert volt, ami rémes élmény volt, volt, ami tetszett. Végül az egyes történeteket csillagoztam le és átlagot számoltam… A végeredmény 3,06 lett, összességében nem voltam célközönség.

Szerettem- irományok:
A hölgy félrehúzta hintaja ablakán a fekete függönyt,
Egy szoba, de ugyanakkor sivatag is,
Téli este.

(A blogon részletesen megírtam a véleményemet az egyes novellákról…) http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2015/08/tukoratukor…

>!
schesztiஐ P
Michael Ende: Tükör a tükörben

Amikor először olvastam A Végtelen történetet, hihetetlenül sok évvel ezelőtt, elhatároztam, hogy Michael Ende minden könyvét összegyűjtöm. A mesék és kedves, gyermekeknek való történetek között aztán rátaláltam erre a furcsa, bizarr könyvre, mely egyből magába szippantott.

Nem mondom, némelyik novellát eltökéltség kell végigolvasni, borzongatóak, morbidak, szürreálisak, mint apja képei, melyek a könyvet gazdagítják. Hangulat kell hozzá. És bevallom, némelyik történetet nem az agyam, csak a szívem fogja fel, nem értem, inkább csak érzem.
Nem az a típusú szórakoztató olvasmány, mely kikapcsolja az agyat. Inkább elindít valamit, gondolkodásra késztet, elképeszt és ámulatot kelt. Nem „egyestés” olvasmány, inkább amolyan lassan ízlelgetve olvasós.

Aki egy újabb fantasztikus mesét vár Ende-től, rossz könyvet tart a kezében. De aki szeret egy kicsit a dolgok mélyére nézni, filozofikus hangulatra vágyik, az mindenképp olvassa el, mert ez egy rettentő jó novelláskötet, zseniális írásokkal!

>!
bhati
Michael Ende: Tükör a tükörben

Michael Ende kötete rövid, néhány oldalas elbeszélésekből, kisnovellákból, abszurd vagy groteszk történetekből, felnőtteknek való mesékből, szürrealisztikus történetfoszlányokból áll. Az író szinte rutinszerűen úgy dolgozik, hogy felvezet egy mondatot, elmond egy általában teljesen köznapi vagy köznapian ünnepélyes rövid cselekményt, azután ezt a mondatot, ezt a cselekményt, ezt a szituációt bontja ki többféleképpen . Bemutatja a szereplőket, elbeszéli, mi is állhat a szituáció hátterében, Ravasz és elkábító ahogyan vezetgeti az olvasót az író, sokáig úgy tesz, mintha igazából nem is akarna semmi rendkívülit bemutatni aztán egyre inkább elveti a sulykot, szabadjára engedi a fantáziáját, egyre inkább átbillen a szürrealizmus izgalmas világába. És észrevétlenül a bőrünk alá hatolnak a történetek,mesék, amelyek mögött – jó ideig – nem keres az olvasó semmilyen tanulságot, üzenetet, szimbólumot, „mondandót”, de amelyek nem hagyják nyugodni: valami rejtély mindig marad az élményben, és azon kapja magát, hogy keresi a történetek megfejtését.

>!
Chulainn
Michael Ende: Tükör a tükörben

Mintha egy szürrealista tárlatban bóklászna az ember. Olvasás közben érdemes egyébként megpaslantani Edgar Ende képeit, ugyanis több történet azok alapján készült.

>!
RandomSky
Michael Ende: Tükör a tükörben

Nagyon rég olvastam, valószínűleg túl korán, és akkor egyik-másik írása nagyon megzúzott. Érik egy új olvasás.

>!
Quator
Michael Ende: Tükör a tükörben

Furcsa történetek, amiket áthat a szürrealizmus. Ende valószínűleg fogta az apja képeit, amik alapján történeteket talált ki. Az értékelésnél teljesen tanácstalan vagyok, egyrészt nem ezt vártam, mert én sötét hangulatú felnőtteknek szóló mesékre számítottam, ehelyett szürrealista látomásokat kaptam. Álomszerű hangulat, olyan mintha rákoncentrált volna az apja adott képére, és a tudatalattijából előhozta volna hozzá a történetet. Olyan, mint egy festmény, mint a művészet, az érzékekre hat, nem a racionalitásra. Összességében volt amelyik tetszett (Ez szoba, de ugyanakkor sivatag is), és sok volt, ami megragadott, de sok olyan is volt, ami egyszerűen elvont volt, de nem váltott ki belőlem érzést. Mindenesetre a művészi voltát, elvontságát, különlegességét el kell ismerem a műnek.

>!
ujhelyiz P
Michael Ende: Tükör a tükörben

Régi kedvenc könyvem, amit annak idején kölcsönadtam és nem jutott vissza. Aztán sikerült szerezni egy másik példányt, és élmény volt újraolvasni a novellákat, és újra megnézni (és felidézni) hozzá a különböző illusztrációkat.

A könyv szervezése „tudatosan véletlenszerű”: határozottan látszik, hogy a novellák tudatosan voltak rendezve, könnyű látni, hogy átmentünk az alcímben emlegetett labirintus egy másik szobájába. Ugyanakkor az ajtón áthaladva kissé megváltoztunk, és a hasonló történetet teljesen másként látjuk. Ez nagyon emlékeztet a Végtelen történet szervezésére, ahol minden fejezet az ábécé soron következő betűjével kezdődik. És ugyanannyira fontos észrevenni, hogy most tényleg változtattunk valamit.

Az egyes novellák szerencsés módon nyitva hagyják az értelmezést: azáltal, hogy máskor, más hangulatban olvassa az ember, simán lehet másféle értelmezést keríteni hozzá. Ez nagyon tetszik. Ugyanakkor az összes történet kicsit furcsa szemszögből mutat be tragikus sorsokat, amiket többnyire nem old fel, így viszont elég kemény hatása lehet a történetnek.

Évek után újraolvasni a könyvet tanulságos volt, és újra kedvem van ilyen kicsit filozofikus, de ugyanakkor a hétköznapi életről szóló könyveket olvasni.


Népszerű idézetek

>!
AniTiger MP

– És mi vagy? – kérdezi a gyermek.
– Mágus – válaszolja az ember –, és komédiás. Mindkettő.
– És hogy hívnak? – akarja tudni a gyermek.
– Tudod, én sokfelé jártam, sokféle nevem van – feleli a pagát –, például már hívtak engem Alfának, és sokkal gyakrabban Omegának. A Szajnánál Monsieur Fin volt a nevem, a Temzénél Mr. End, a Dunánál Végh úr – itt, a Rajnánál Herr Ende.

130. oldal, A fekete ég alatt lakhatatlan ország

>!
Morn

Senki sem tudja felmérni, mi lesz abból, aki elveszítette a reménységét…

143. oldal (Kobra, 1995)

>!
Morn

Ahogy mindenki egész élete során megy, anélkül, hogy a következő lépést ismerné, anélkül, hogy tudná, a következő lépésnél szilárd talajra lép-e vagy már a Semmibe botlik. Ez a világ olyan bizonytalan, hogy minden lépésünk: döntés.

170. oldal (Kobra, 1995)

>!
Morn

Kérlek, tedd a füled a számhoz, akármilyen távol vagy is tőlem, most vagy bármikor. Különben nem tudom magam megértetni veled. És még ha hajlandó vagy is teljesíteni a kérésemet, éppen elég homályos pont marad, amit magadból kell majd kiegészítened. Ott, ahol az én hangom csődöt mond, a tiédre van szükségem.

9. oldal (Kobra, 1995)

>!
Morn

– Ingyen? – A tűzoltó megrázta a fejét. – Ide hallgasson, attól tartok, nem vagyok elég gazdag ahhoz, hogy olyasmit engedhessek meg magamnak, ami ingyen van.

29. oldal (Kobra, 1995)

1 hozzászólás
>!
Aquarius

Keresed, aki magad vagy? Emlékeidet kutatod, amelyek nálam vannak? Közeledünk-e egymáshoz a végtelen tereken át, mint a csillagok, lépésről lépésre, képről képre? És mik leszünk azután? Vagy nem leszünk többé? Kioltjuk egymást kölcsönösen, mint az Igen és a Nem?

11. oldal

1 hozzászólás
>!
Morn

Aki menekül, az esik legelőbb csapdába.

172. oldal (Kobra, 1995)

>!
Qwerf

– Szeretsz? – kérdezte aztán.
– Képtelen vagyok rá, téged senki sem szerethet.
A királynő gyöngéden simogatta elefántcsont testét.
– És Isten?
– Isten sem. Különben nem volnál az, aki vagy.
A királynő gúnyosan kacagott.
– Hát ő is olyan rossz szerető, hogy ilyen hamar feladja?

115. oldal

>!
AniTiger MP

– A Szüntelen Színjátékot adtuk ott elő, szép hölgyem. (…)
– Miért hagytátok abba a játékot?
– Nagy szerencsétlenség történt, szép hölgyem. Egy napon észrevettük, hogy hiányzik egy szó. Senki sem rabolta el tőlünk, nem is felejtettük el. Egyszerűen csak nem volt többé. De anélkül nem tudtuk tovább játszani, mert többé semminek sem volt értelme. Az az egyetlen szó volt, amelynek segítségével minden mindennel összefüggött. Érti, szép hölgyem? Azóta vagyunk úton, hogy újra megtaláljuk.

42. oldal, A hölgy félrehúzta hintaja ablakán a fekete függönyt

>!
Szelén

…amikor minden terméketlené vált már, eltűnik az emberi nem is. Talán lesz majd egy utolsó ember, talán nagyon öreg lesz, talán éppen ő lesz, aki a földi halhatatlanság titkát végre felfedezi. Egyedül lesz és a halált hívja majd. Az pedig nem jön többé. És ő írja majd meg az emberiség történetének utolsó fejezetét, ez pedig így hangzik: A végén az ember megsemmisítette az eget és a földet. A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén. És az utolsó ember így kiáltott: Legyen világosság! De sötét maradt. Így lőn a virradat nélküli estéből az utolsó éjszaka.

114. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Veres Attila: Éjféli iskolák
Fekete I. Alfonz: A mosolygó zsonglőr
Robert Jackson Bennett: Lépcsők városa
Paul Willems: A hattyú krónikája
Karin Tidbeck: Amatka
Veres Attila: Odakint sötétebb
Josh Malerman: Ház a tó mélyén
Maxim Biller: Bruno Schulz fejében
Franz Kafka: Az átváltozás
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek