Momo 614 csillagozás

avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt
Michael Ende: Momo Michael Ende: Momo

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Momo ​története a fantázia világában játszódik, a Soha és a Sehol birodalmában, avagy a kitágított, időtlen jelenben. Nem királyfiak, tündérek és varázslók népesítik be ezt a birodalmat, helyszíne egy modern nagyváros, valahol Dél-Európában. De ha ezt a világot Momónak és barátainak a szemével látjuk, kiderül, hogy a mi korunk sem szegényebb csodákban és titkokban, mint a rég letűntek.
Egy kísérteties társaság, a szürke urak csoportosulása hatalmába keríti az embereket, és arra ösztönzi őket, hogy takarékoskodjanak az idővel. De az idő maga az élet, és az élet a szívben lakozik. Minél inkább takarékoskodnak tehát az emberek vele, annál szegényebb, sivárabb és hidegebb lesz a jelenük, és annál idegenebbé válnak önmaguk számára is. A gyerekek szenvednek leginkább ettől a fogyatkozó szeretettől és életkedvtől. Tiltakozásukat azonban senki nem hallja meg. Amikor a szükség a legnagyobb, és úgy tűnik, a világ már végképp a szürke uraké. Hora mester, az Idő titokzatos ura közbelép,… (tovább)

Eredeti mű: Michael Ende: Momo (német)

Eredeti megjelenés éve: 1973

Tartalomjegyzék

>!
Móra, Budapest, 2016
240 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631196276 · Fordította: Kalász Márton · Illusztrálta: Michael Ende
>!
Móra, Budapest, 2015
234 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631198935 · Fordította: Kalász Márton · Illusztrálta: Michael Ende
>!
Móra, Budapest, 2013
234 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631193671 · Fordította: Kalász Márton · Illusztrálta: Michael Ende

10 további kiadás


Enciklopédia 19

Szereplők népszerűség szerint

Momo · Beppo · Hora mester


Kedvencelte 207

Most olvassa 29

Várólistára tette 240

Kívánságlistára tette 132

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISMP
Michael Ende: Momo

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

Franz Kafka, ha mesét írt volna.
E. T. A. Hoffmann, ha a XX. században élt volna. (Nem, nem az ominózus virágcserépre gondolok, hanem A homokemberre meg a Murr kandúrra.)
A könyv, amelyet, ha önző nem volnék, elolvasás után ott felejtettem volna a templom előtti padon, hogy más is találja meg, olvassa el, aztán veszítse el ugyanúgy. Kéne nekem az a Bradbury-féle technika, azaz jó volna minden könyvet egy olvasás után kívülről tudni, hogy az ember aztán elveszíthesse, és bármikor felidézhesse, akármerre jár.

Én ezzel a könyvvel utcán jártam (gyalog) és vonaton (ülve). A múlt héten vettem, egy szép derűs estén, és szatyor nem volt nálam, úgyhogy a kezemben tartva gyalogoltam vele végig a városon, jobbra-balra nézelődve. Senki nem nézte meg, mi van a kezemben, pedig elég feltűnő a színe. :( Utána sokáig a táskámban tartottam, mást olvastam éppen, ezt meg tartogattam, mint mikor gyerekkoromban eldugtam magam elől a csokoládét, hogy tovább megmaradjon.* A vonaton kezdtem bele, gyorsan be is harmatosodott tőle a szemem, de azért mosolyogtam. Lassan akartam olvasni, de mit tegyek: nem ment. Legfeljebb az ment, hogy időről időre mindig félretegyem.

Ma délelőtt úgy volt, hogy olyan helyen lesz dolgom, ahol sokat kell várakozni. Magammal vittem. Kiderült, hogy még nincs kész, amiért várakozni kelljen, majd a hét vége felé. Aztán a pékségben nem volt rozskenyér – majd egy óra múlva. Amikor már a kerékpárszerelő is bocsánatot kért, hogy csak holnapra tudja megcsinálni a biciklimet (amelyik múlt kedd óta nála van), mert „nem volt rá ideje”, már nagyon mosolyogtam. Én ma mindenkire mosolyogtam.

Kiültem a Tisza-partra, a sétány egyetlen árnyékos padjára befejezni a könyvet. Delet harangoztak. Az ég világoskék, a falevelek világoszöldek, a sétányon a műkő sárga, a korlát fehér, a távolban még több fa, előttem díszbokor, fejem fölött sirály. (Becsszóra sirály volt.) Időnként elsuhant előttem egy biciklis, egyszer két (kiejtésükből ítélve) amerikai turista jött, különben sehol egy lélek.

Akkor feltűntek az utcaseprők. :D
Jöttek a kukákkal, seprűkkel, sárga mellényben, és pont az én padom környékén kezdtek el takarítani. Kérdem: útban vagyok? Hát, ha megkérhetnének, hogy felkeljek egy kicsit… Jól van, azon ne múljék: könyvvel a kezemben felkeltem, elindultam, aztán vagy húsz méter után visszafordultam, hát ott ülnek a bizonyos egyetlen árnyékos padon. Kiválóan jót nevettem, persze csak magamban. Elindultam visszafelé, akkor gyorsan felkeltek, söpörni kezdtek, mondták egymásnak hangosan, hogy dolgozni kell. Megálltam, megkérdeztem, sok van-e.
EZUTÁN MINDENT MEGTUDTAM! :D
Hogy hány zsákkal szokott lenni ősszel naponta. Hogy ezek a mai gyerekek már nem szednek gesztenyét. Hogy a sarkon túl van egy szelídgesztenyefa. Hogy mennyit lehet összeszedni alóla. Hogy a cukrászdában kis tételben is vesznek diót, ha ismerik az embert. De még nekem is hoztak volna diót, ha egy kicsit ott maradok. :) Mondtam, köszönöm, nekem is van, aztán elbúcsúztam, és elindultam a templom felé (ott is vannak árnyékos padok). Akkor harangoztak a toronyban negyed egyet.
Az egész nem vett igénybe negyedórát se… :)

A templom előtt befejeztem. De, ahogy már mondtam, nem felejtettem ott a padon a könyvet. Most is itt van előttem.
És most jut eszembe, nekem voltaképpen értékelést kellett volna írnom…
Hát az már nem fog összejönni. De annyi gyönyörűséget írtak már erről a regényről előttem itt a Molyon, talán hiányozni sem fog. :)

* Mindig megtaláltam utána, nem kellett engem félteni. :) Kivéve, amikor egyszer bemászott az egér az éjjeliszekrényem fiókjába, és megette. Tessék elképzelni, mit éreztem, mikor kinyitottam a fiókot, és kiugrott.

32 hozzászólás
>!
csillagka P
Michael Ende: Momo

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

Mennyit is ér egy ember ideje? Sokat? keveset? vagy éppen annyit amennyi élményt, nyomot, történetet hagy maga után. Addig élsz, míg emlékeznek a nevedre, kortalan hősök korát éppen felülírja a facebookos emlékoldal. Másképpen töltjük az időnket, szerintem a lényeg mindig a tartalom, és a megújulás, nem szabad egy azon dolog mellett leragadni, mindig kellene az új élmények, beszélgetések, játékok és persze a könyvek. (mindenből egy csipet) Ne éljünk át úgy egy évet, hogy nem tudunk felsorolni öt olyan maradandó élményt, amit az esztendőben először kipróbáltunk. Második olvasásom Endétől, az elsőben a fantáziáról, most az életről és az időről mesélt, jobban tetszett, pont annyival amennyivel rövidebb és felemelőbb a vége. Tökéletes arányok, elgondolkoztató mondatok és egy végtelenül aranyos főszereplő, mint is várhatok többet egy soha könyvtől. (jó 10 éve álltam ellent, mivel nekem Momo a Malevil értelmi fogyatékos ifja) Hiba volt, de helyrehozható, ajánlom te is gyorsan korrigálj és vedd a kezedben ezt a könyvet. (és ne ijedj meg az első 30 oldal után, 180 fokot fordul a hangulat)

2 hozzászólás
>!
Csoszi P
Michael Ende: Momo

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

Ez a könyv gyerekkoromban kimaradt, így most felnőtt fejjel pótoltam eme hiányosságomat. Picit sajnálom, hogy így alakult. Most már soha nem tudom meg, hogy annak idején tetszett volna-e vagy sem, mit lett volna a véleményem.
Picit elszomorított engem ez a történet. Meglehetősen nyomasztó volt, ahogy az időtolvajok, a szürke urak egyre nagyobb teret hódítottak meg maguknak és egyre több embert cserkésztek be szinte észrevétlenül. Úgy érzem, hogy napjainkban egyre inkább jellemzőbbé válik, hogy a pénz a legfontosabb, és közben elfelejtünk élni, rácsodálkozni az apró, „haszontalan” dolgokra, örülni. Állítsuk meg az állandó rohanást és a szürke urakat!

>!
eme P
Michael Ende: Momo

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

Varázslatos mese és elgondolkodtató (társadalomkritikai vagy akár filozófiai töltetű) regény. Abból a fajtából, amelyet annyira szeretek, abból, amely meg szokta szelidíteni az embereket. Mert van egy kis hercege – pardon: egy kis hercegkisasszonya, vannak megszelidítendő rókái, féltve őrzött (idő)virága… Na jó, nem stimmel minden, sőt, de a hatás, amit kiváltott bennem, az nagyonis.

Az idő pénz. – De az idő élet. Az élet pedig a szívünkben lakik.
Akié pedig az emberek minden ideje, azé a korlátlan hatalom.

El kellene dönteni: pénzt vagy életet. A döntés pedig teljességében tőlünk függ. Tőlünk függ, hogy engedjük-e létezni és uralkodni a valójában nem is létező és így hatalommal sem rendelkező szürke urakat, akik észrevétlenül elfüstölik időnket-életünket, tőlünk függ, hogy beleszürkülünk-e a modern és haladó, mindent hajszálra, centire, ezredpontosságra kiszámító és eltervező, a reflexió csendjétől irtózó harsány egyenvilágba. Tőlünk függ, hogy sikerül-e Maxentius Communus terve, hogy az egész eddigi világot a saját elképzelése szerint megváltoztassa, hogy a felnőttnek a mindig több és több kelljen, a gyerek pedig csak a Bibi bébi szuperbaba, akivel pontosan ezért nem lehet elbeszélgetni, mert egyre csak a magáét hajtja, ahelyett, hogy bölcsen hallgatna. Egyre sűrűbb körülöttünk a füst, egyre több a szürke egyenépület, egyenruha, egyenember, egyengyerek… A hazugság egyre gyakrabban munkából eredő szokás, a gyerek pedig természetes ellenség, egyre szürkébb és sűrűbb felhőkben ereszkedik alá az unalom, egyre többen felejtik el azt, ami a lényeg: hogy örüljenek, lelkesedjenek, álmodozzanak.
Pedig csak fel kellene fedeznünk magunkban Momót. Azt, aki ősidőktől fogva létezik, csak azért, hogy mindent és mindenkit meghallgasson, hogy adjon abból a kincsből, amitől egyébként elpusztul az ember, ha nem oszthatja meg mással.
Ez az a kincs, amit ha megosztasz, egyre több lesz belőle, ha spórolod viszont annál kevesebb… Ha te mesélsz Momónak – önmagadra találsz. Ha Gigit hallgatod – aki a csillagokat is lehazudná az égből fantáziadús történeteivel: megfeledkezel önmagadról. Ha Utcaseprő Beppótól tanulod meg, hogyan kell dolgozni, megtudod: Sose szabad egyszerre az egész utcára gondolni, érted? Csak a következő lépésre kell gondolni, a következő lélegzetvételre, a következő söprűvonásra. Aztán megint mindig csak a következőre (…) Akkor örömöt okoz. Ez fontos, mert akkor végzi az ember jól a dolgát.
Tőlük kell tanulni. Hibáikból is. Meg Kassiopeiától, az időn kívüli, bölcs teknősőtől, aki jelzi: Az út bennem van.
Közhelyek? Igen. Na és. A nagy igazságok mindig közhelyekké válnak. Attól még igazságok maradnak. Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. Minden idő, amit nem a szívünkkel érzünk meg, elveszett idő, akár a szivárvány színei a vaknak, a madár éneke a süketnek. De van vak meg süket szív is, amely semmit se érez, épp csak ver.

Nagyon megszerettem Momo történetét. Annak ellenére, hogy nem mindig szívderítő, sőt. Egyre inkább érzem körülöttem, és sajnos néha magamban is a szürke urak jelenlétét, a füstbe ment idő nyomasztó hiányát. Hogy mindez nem igaz, csak mese volna? Ááá, mi az, hogy igaz meg nem igaz? Lehet, hogy éppen így történt meg., de mesélhette volna úgy is Ende bácsi, mintha csak a jövőben történnék meg. A lényeg, hogy valamikor megtörténjen. Mert szükségünk van Momóra, szükségünk van a hallgatására, szükségünk van az időnkre-életünkre, de a tudatra is, hogy az ember sokkal több annál, mint az az idő, ami beleszorult.

2 hozzászólás
>!
mezei P
Michael Ende: Momo

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

Bevallom őszintén, a Végtelen történetet még gyerekkoromban olvastam, de sem a könyv, sem a film nem tett rám mély benyomást annak idején. Most újabb kísérletet tettem Michael Endével, és hát a benyomásom eléggé vegyes. Nem fogom elvitatni az író érdemeit: hihetetlen fantáziája van. (Nekem leginkább Gigi meséi tetszettek.) Egy bűbájos mesét kaptunk, egy bűbájos főhőssel, és nem mondom, hogy nem szerettem meg Momot, vagy Gigit, vagy Beppot, vagy a többieket. És igen, ez egy olyan mese, amelynek mély mondanivalója van, és el kell gondolkodnunk az életünkön, és a párhuzamokon. És a gondom a „kell” szó miatt van. Mert nekem sok helyen szájbarágósnak tűnt, túl didaktikusnak. És talán pont emiatt nem hatott rám a varázs úgy, mint a többiekre. Ez egy csodálatos mese, de engem nem ragadott magával. Egészen „A szerző rövid utószaváig”. Mert az az egy oldal azért nagyot ütött.

4 hozzászólás
>!
AniTiger MP
Michael Ende: Momo

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

Szerettem. Nagyon ötletesek voltak a helyszínek, tetszett, ahogyan az író pontról-pontra elmeséli, hogyan néznek ki az utcák, a házak azokon a helyeken, amerre Momoval elkavarodunk. Fantáziadús az általa felépített kis világ. Örülök, hogy megismertem Momo történetét, azon belül is Kassiopiát és Beppo-t. Tetszettek a virágok, és a többi Horától megtudott „titok”. Abszolút megérte elolvasnom, mert a meseregény hatására kezd visszatérni a hitem az íróban és legközelebb bátrabban nyúlok a könyveihez. (Ha már a Tükör a tükörben című novelláskötete nem tetszett annyira…)

A legunalmasabb betegségnél kicsit beröhögtem mondjuk – spoiler –, mert valami katartikusat és nagyszabásút vártam, de jobban belegondolva? Szép, Ende bácsi, nagyon szép volt.

MORC: spoiler

egyéb agymenéseim: http://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2016/07/momo.html

>!
lzoltán P
Michael Ende: Momo

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

Az idő, mint az emberiségtől elválaszthatatlan egyik legősibb tényező, sokak fantáziáját megmozgatta már eddig is. Ende meseregényében is ő köszön vissza, amolyan fő-mellékmotívumként, de nem az út szélére kiszorítva. Fontosabb, és a mindennapi élethez közelebbi, ahogy az idő telését, elfecsérlését állítja párhuzamba az élet minőségével, a pillanatok megélésével. Mert minél inkább elfecséreljük az időnket, annál kevesebbet élünk meg belőle, annál szegényebbé válik a szív, és a végén csak egy üres valami marad.
Mindezt varázslatos szimbólumokkal meséli el Ende, és egy olyan felfordulást kerekít a történetben az idő körül, amelyet egy különös, militáns szervezet próbál egyre jobban az uralma alá hajtani, és ezzel együtt az embereket is rabszolgáikká tenni. Egy hallgatag kislány személyében* mutatkozik meg a lehetőség a boldogulásra, a halálos unalomba, fásultságba révedő tekintetek felébresztésére (Cselekmény leírás! http://moly.hu/idezetek/416991). Erős figyelmeztetés ez mindenkinek, hogy a keretek közé nem fogható idejét hogyan is ossza be, mire áldozza idővirágának szirmait, mit tegyen, amikor elérkezik az ő csillagórája (http://moly.hu/idezetek/416965). Ugyanis az idővel nem kell, nem is lehet takarékoskodni, élni kell vele, amíg van, amíg ragyognak szirmai. (http://moly.hu/idezetek/416941)
Vannak könyvek amelyekre érdemes, sőt, kell időt szakítani. Ende meseregénye pontosan ebbe a kategóriába tartozik.

* Momo, a hallgatag kislány személye is szimbólum értékű, ahogyan ellensúlyozza a történetben felbukkanó, egyre kapkodóbb, sürgőbb, szinte már semmire sem ráérő, és ebbe unalomig fásuló embereket, akiket még a cselekmény elején másként ismertünk meg. Visszafogottsága és halksága is a rohanó világ ellentéte, egy olyan ember képe, aki képes lehet megálljt kiáltani – halkan, csendben, meghallgatva a másikat, odafigyelve, ott lenni vele a pillanatban, akár minden pillanatban.

>!
Móra, Budapest, 1986
256 oldal · ISBN: 9631150704 · Fordította: Kalász Márton · Illusztrálta: Michael Ende
>!
MLinda P
Michael Ende: Momo

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

Annyira sajnálom, hogy nem fogott meg jobban a könyv. Nem tudom, mi van velem mostanában, valahogy nagyon sok minden nem tetszik annyira, mint várom és remélem. És már megint az történt, mint sokszor máskor: nem maga a mondanivaló nem tetszik, hanem a könyv valamiért.
Mert amúgy sokat adott a történet. Ezek mind lényegesek:
– a szürke ruhás urakat észre kell venni és el kell kerülni, mert helyettünk szívják el az életünk,
– az, hogy egyre kevesebb időnk van a fontos dolgokra (jaj, ezek a gyereklerakatok – még belegondolni is borzalmas!!),
– hogy a gyerekeknek nem kell csilli-villi játék, mert egy fadarabbal és pár kővel meg levelekkel olyan meséket tudnak kitalálni, hogy érdemes lenne a felnőtteknek figyelni és tanulni tőlük
– az, hogy a barátság és az emberi kapcsolatok mindennél fontosabbak.
Ezek azóta is sokszor eszembe jutnak.
De hogy az első pár tíz oldal miért olyan lett, amilyen spoiler, azt nem tudom.
Ja igen, és jó lenne egy Kassiopeia itthonra.

>!
Mackólány
Michael Ende: Momo

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

Korábban bevált módszer szerint bontsuk két – majd kiderül, hogy három lesz belőle, aztán majd négy – mert nem tudom visszafogni magam – részre az értékelést.
Az első:
Egy imádnivaló, bájos, aranyos történet sok, egymástól a végletekig különböző emberekről. Ez így teljesen rendben is van, hiszen ahányan csak vagyunk a világban, annyifélék vagyunk.
Amikor, rögtön az elején már elindulhatnánk a szánalom felé, rájövünk, hogy címszereplőnknek ez ám az ideális élet, innen nemhogy menekülni nem akarunk, de még ellen is állunk.
Aztán szépen-lassan, vagy inkább rögtön-sorjában jönnek a pátyolgatnivalók.
Mármint a rászorultak.
Akik nincsenek tisztában önmagukkal.
És – tudom, és-sel nem kezdünk mondatot – jönnek a szenvedők, küszködők, akik magukban nem tudják megoldani a problémákat.
És itt van, azaz adott Momo, aki segít.
A harmadik: – de ezt teszem a második helyre, mert a harmadikat fontosabbnak érzem.
Na most,kezdjük az elején: a mai gyerek a szegénység kérdést nem érti meg. Ha meg megértené, akkor nem lenne lehetősége olvasni, azaz ördögi körben vagyunk.
Újabb keresztutca előtt rostokolunk.
A második:
Hogyan is állunk ezzel a meseregény, illetve a gyermek- és ifjúsági irodalom kategóriákkal?
Kicsit zűrös-zavarosnak érzem, ahhoz, hogy valóban gyerekeknek szóljon.
Nem tagadom, kísérleteket tettem, és íme az eredményem: a teljesen átlagos, normál családból származó gyerek annyit értett belőle, hogy mese volt az egész.
Ami pedig nagyon tetszett, és nagyon örülök neki, hogy az olvasásra felkért autista gyerekek tökéletesen érzékelték az emberi kapcsolatokat, és tisztán érezték Momo világát, szinte már vágyva rá.
Lehet egy plusz, egy negyedik?
Nem óhajtok tanmesét csinálni belőle, de tanuljunk, igyekezzünk értő, és hallgató társak lenni.

>!
sztinus 
Michael Ende: Momo

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

Néha máshova kalandoztak közben a gondolataim,mert nem kötött le, néha pedig igazán kiváló volt.
Talán sok évet késett a könyv,hogy elérjen hozzám: A végtelen történetbe nem tudom hányszor bújtam bele;lehet,hogy akkor még jobban tetszett volna.
Örülök,hogy volt (van) elég időm,hogy elolvassak sok könyvet.
A legjobb fej (bocs Momo) a teknősbéka!!!!

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Batus

Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok. Mindenkinek része van benne, mindenki ismeri, de csak kevesen gondolkodnak el rajta. A legtöbb ember tudomásul veszi, csöppet sem csodálkozik rajta. Ez a titok az idő.
Van naptár, van óra, hogy mérje, de ez mit se jelent, hiszen mindenki tudja, egy-egy óra néha egész örökkévalóságnak tetszhetik, el is suhanhat, akár egy pillanat – attól függ, mit élünk meg abban az órában.
Mert az idő élet. Az élet pedig a szívünkben lakik.

53. oldal

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

Kapcsolódó szócikkek: élet · idő
2 hozzászólás
>!
tencsi

Mert ahogyan van szemetek, hogy a fényt meglássátok, van fületek, hogy a hangot meghalljátok, úgy van szívetek, hogy az időt megérezzétek. S minden idő, amit nem a szívünkkel érzünk meg, elveszett idő, akár a szivárvány színei a vaknak, a madár éneke a süketnek.

152. oldal

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

1 hozzászólás
>!
Batus

Egyet mondok neked, Momo, a legveszélyesebbek életünkben azok a vágyálmok, amik teljesülnek.

181. oldal

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

Kapcsolódó szócikkek: Momo
>!
stippistop SMP

A kis Momo egyet tudott, ahogyan rajta kívül senki: hallgatni másokat. Nincs ebben semmi különös, mondhatja netán némelyik olvasó, hallgatni akárki tud.
Csakhogy ez tévedés. Valóban hallgatni a másikat igen kevés ember tud. S ahogyan Momo értett ehhez, annak a világon párja nem volt.
Momo úgy tudott hallgatni, hogy ostoba embereknek egyszeriben okos gondolatuk támadt. Nem mintha bármit szólt vagy kérdezett volna, ami a másikból előcsalogatta az okos választ, dehogy, ő csupán ült és hallgatott, teljes figyelemmel és odaadással. Közben nagy, sötét szeme a másikon függött, s az úgy érezte, hirtelen gondolatai támadnak, amelyekről soha sejtelme nem volt, hogy benne rejtőznek.
Úgy tudott figyelni, hogy tanácstalan, határozatlan emberek egyszeriben pontosan tudták, mit akarnak. A félénkek hirtelen szabadnak s bátornak érezték magukat. A boldogtalanok és szorongók bizakodók és boldogok lettek. S ha valaki úgy hitte, élete célt tévesztett, s nincsen értelme, ő maga csupán egy a milliók közül, valaki, akin semmi se múlik, s egy szempillantás alatt pótolható, akár egy lyukas cserép – s elment, és mindezt elmondta Momónak, már azalatt, amíg beszélt, titokzatos módon megvilágosodott előtte, mekkora tévedésben volt, hogy úgy, ahogyan van, csak egyes-egyetlen az emberek között, s éppen ezért a maga módján különösen fontos a világnak.
Így tudott Momo figyelni!

17-18. oldal Móra Ferenc Könyvkiadó, 1986

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

3 hozzászólás
>!
Batus

Ha az emberek tudnák, mi a halál, nem félnének tőle.

141. oldal

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

Kapcsolódó szócikkek: halál
>!
Anett_

A kis Momo egyet tudott, ahogyan rajta kívül senki: hallgatni másokat. Nincs ebben semmi különös, mondhatja netán némelyik olvasó, hallgatni akárki tud.
Csakhogy ez tévedés. Valóban hallgatni a másikat csak igen kevés ember tud. S ahogyan Momo értett ehhez, annak a világon párja nem volt.

16. oldal

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

>!
tüskéshátú

Csak a következő lépésre kell gondolni, a következő lélegzetvételre, a következő söprűvonásra. Aztán megint mindig csak a következőre. […]
– Akkor örömöt okoz. Ez fontos, mert akkor végzi az ember jól a dolgát. És így is kell, hogy legyen.

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

>!
lollippi IMP

Az egész világ egy nagy történet, mi meg a szereplői vagyunk.

92. oldal

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

3 hozzászólás
>!
Batus

– És milyen ez a betegség?
– Eleinte alig veszed észre. Ha megkapod, egy szép napon mindentől elmegy a kedved. Semmi se érdekel, sivár minden. De ez a sivárság többé nem múlik el, megmarad s egyre nő. Napról napra, hétről hétre rosszabb. A beteg mind kedvetlenebb, belül mind üresebb, mind elégedetlenebb magával meg a világgal. Majd lassanként ez az érzés is megszűnik, többé semmit sem érez. Teljesen közönyös és szürke lesz, az egész világ idegennek tetszik neki, semmihez semmi köze. Már nem haragszik, nem lelkesedik, nem örül, nem szomorkodik, többé nem tud se nevetni, se sírni. A belsejében hideg lesz, már nem tud szeretni senkit. Ha idáig jut, a betegség gyógyíthatatlan. Nincs visszaérés. Üres, szürke arccal járkál, ugyanolyan, akár a szürke urak. Bizony, már egy lesz közülük. A betegség neve: halálos unalom.

210-211. oldal

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt

1 hozzászólás
>!
Dormeck

…az ember sokkal több annál, mint az az idő, ami beleszorult.

Michael Ende: Momo avagy furcsa történet az időtolvajokról s a gyermekről, aki visszahozta az embereknek az ellopott időt


Hasonló könyvek címkék alapján

Neil Gaiman: Coraline
Borsa Kata: Történetek a Borostyán teázóból
Sarah Mlynowski: Tükröm, tükröm…
Joe Carrot: Az árnyak háza
Vanessa Walder: A tündekirály átka
Elizabeth Goudge: Holdhercegnő
J. M. Barrie: Pán Péter
Rob Harrell: Zarf élete – Támadnak a vérmenyétek
Tea Stilton: A jéghercegnő
Schöpflin Aladár: Tillinkó kópéságai