Die ​unendliche Geschichte 97% 20 csillagozás

Persze én is imádtam a filmet kiskoromban – a szerencsesárkány volt a kedvencem, mert a képzeletbeli barátom is egy sárkány volt, ráadásul Falkornak (akiről csak most derült ki, hogy igazából Fuchur) amolyan kutyafeje van, a kutyákat pedig szeretjük, pont. Halványan derengett valami második meg harmadik rész is, de azokból csak egy logikai bukfenc maradt meg, a többi néma csend.
A könyv és a film – ég és föld. Így sok év távlatából kell rádöbbenjek, hogy a film egy, a „hollywoodi verziók” előtti hollywoodi verzió, lecsupaszított, kondenzált, felületes. A könyv pedig iszonyú jól felépített, szürreális, deprimáló, és döbbenetesen mély.
Tulajdonképpen nem találok szavakat. El akartam pedig mondani, mennyire tetszett Ende képi világa: a máriaüvegre festett álmok, amikre az ember nem emlékszik ébredés után; a mocsár, amiben elsüllyedsz, ha a szomorúságtól elnehezülsz; a legmélyebb vágyaid, amikért apránként feláldozod az emlékeidet; a Semmi, ami elnyeli a színeket, elnyel mindent. Azt is el akartam mondani, milyen kivételes egy olyan mese ("mese"), ami nemcsak mások, hanem önmagad elfogadására tanít. Hogy biztos, hogy el fogom olvasni/olvastatni a gyerekeimmel. Hogy ezzel kapcsolatban lehetne gyerekpszichológiai tanulmányt írni, nem a Harry Potterről.
De egyelőre nem találok szavakat.

Örök szerelem számomra ez a mű!
Kedvenc!♥

(A Végtelen történettel való kapcsolatom nekem is gyerekkoromban kezdődött, amikor láttam az első két filmet, aztán valamikor később a harmadikat is, de arról kár is beszélni, nem is nagyon tudnék, mert semmire sem emlékszem. Az első kettőből sem maradt meg bennem sok, de az olvasás néhány emléket visszahozott. Ugyanakkor itt nem egyszerűen arról van szó, hogy a könyv jobb, mint a film, hanem a film egész egyszerűen a könyv kiüresített változata.)

Többen leírták, és ezzel egyet kell értenem, hogy a könyv első fele sokkal inkább olvastatja magát, mint a második. De nem baj, mert ezáltal az első rész ugyanazt csinálja velünk, mint Bastiannal: beszippant. Az első része igazi mese, egy ügyes kis csavarral. A második rész lényegesen sötétebb, de épp ezért legalább annyira érdekes. Én szívesen olvastam Bastian fejlődéséről, és elgondolkodtam, a helyében én milyen utat jártam volna be, és az hová vezetett volna? És egyébként nekem talán azok a részek tetszettek legjobban, amikben a könyv különbözött a filmtől.
Ez is egy olyan könyv, amely elolvasására csak bátorítani tudom majd a gyerekeimet.
Külön élveztem, hogy annyi mindent felidézett a könyv olvasása: nyilván a párhuzamok a Bibliával evidensek (névadás, és főleg az Élet vize), de emellett többször eszembe jutott a Narnia krónikái, Gyűrűk ura, de még a Mester és Margarita is. Nagyon posztmodern élmény volt. :)

Ui.: És de jó volt végre németül olvasni. Régóta készültem rá, féltem tőle, de egész jól ment.

Kalandos, mesés, fantasztikus. Elgondolkodtató, önvizsgálatra késztető, sokáig foglalkoztató. Egyszerre nagyszerű és kalandos mese, és többrétegű mondanivalót elénk táró olvasmány. Nem is állítom, hogy első olvasásra a mű minden rétegét megtaláltam, megértettem. Most főleg a cselekményre, a kalandokra koncentráltam: izgultam Bastianért, aztán jól megráztam volna, meg még egyszer, és még egyszer a könyv második felében. És imádtam Fuchurt. Tetszett a befejezés, ami végre nem úgy zár le egy fantasy-t, hogy kész, vége, ennyi volt, hanem kimondja: van lehetőség a visszatérésre.

A könyv azért is csodálatos munka, mert több korosztály is talál benne neki szóló üzenetet. Én most „ifjúsági irodalom” címen vettem a kezembe, tehát együtt izgultam, kalandoztam a szereplőkkel. Nem figyeltem annyira a nyelvi és költői megformáltságra (persze annyit azért érzékeltem, hogy nagyszerű), sem az áthallásokra és kiszólásokra a való világba, sem a mesei/világirodalmi utalásokra. De nem tudtam elmenni a 20. századi társadalomkritika mellett, ahol nem beszélnek igazán a szülők a gyermekeikkel (az okok természetesen változatosak), a hazugságok és az elszürkülés, az élet fontos dolgainak a „semmiben” való feloldódása mellett.

Külön élmény volt mindezt németül olvasni – belekukkantottam a magyar változatba is, de az eredeti jobban tetszett. Talán azért, mert ékes bizonyítéka annak, hogy németül is ki lehet fejezni a határtalan fantáziát, részlet- és érzelemgazdagságot, ami nem jut egyébként eszünkbe erről a nyelvről.

Ez bizony egy olyan könyv, amit még párszor újra fogok olvasni – és biztos vagyok benne, hogy minden alkalommal újabb és újabb rétegeit fogom felfedezni.

Nagyon szerettem, még akkor is, amikor kicsit elidőzött a történet egy-egy helyszínen. Olyan szép világot álmodott ebbe a könyvbe Michael Ende, hogy nem lehet eléggé ámulni rajta. És nagyon örülök, hogy eredeti nyelven volt szerencsém elolvasni, bízom benne, hogy egyszer majd a gyerekeim is így fogják megismerni ezt a mesét.

Zseniális ez a könyv, valami fantasztikus Ende stílusa, a könyv azonban véget érhetett volna ott, ahol a film. A kötet második felében száznyolcvan fokos fordulatot vettek az érzéseim. A csalódáson a karakterfejlődés mértéke sem tudott segíteni.
Bővebben: https://konyvosveny.blogspot.com/2023/11/michael-ende-v…

Könnyű azonosulni a főhőssel. És nekem, egy a könyv olvasásakor még csak 12 éves, olvasni nem szerető lánynak, ez volt a legfontosabb. Elvesztem Michael Ende világában. Olvasás közben ezerszer eszembe jutott újra és újra, hogy talán a következő pillanatban Fantáziában találhatom magam én is. Reméltem, hogy így lesz.
Így, majdhogynem felnőtt fejjel újra olvasva sincs másképp. Valahol megnyugtató, hogy van, ami sosem változik :)

Egy igazán csodálatos, sokrétű, izgalmas és helyenként nagyon megindító alkotás.

Gyerekként nagyon szerettem a filmet (első rész). A könyvet, mely jóval magasabb szintre emeli az előbb említett élményt, már felnőtt fejjel olvastam (megvárva, mire a nyelvtudásom eléri a szintet, hogy eredeti nyelven vágjak neki) és élveztem minden percét. Minden korosztály számára van üzenete. :)