27. legjobb meseregény könyv a molyok értékelése alapján
89. legjobb gyermek- és ifjúsági irodalom könyv a molyok értékelése alapján

A ​Végtelen Történet 1022 csillagozás

Michael Ende: A Végtelen Történet Michael Ende: A Végtelen Történet Michael Ende: A Végtelen Történet Michael Ende: A Végtelen Történet Michael Ende: A Végtelen Történet Michael Ende: A Végtelen Történet

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

TEDD ​AZT, AMIT AKARSZ
ez a felirata annak a medalionnak, mely a korlátlan hatalmat jelképezi Fantáziában. De hogy ez a mondat voltaképpen mit is jelent, azt Barnabás csak hosszú, fáradtságos út után tudja meg.

Bux Barnabás Boldizsár számára, aki nem különösebben okos vagy szép, viszont gyönyörű történeteket tud mesélni, valóra válik minden gyermek álma: egy rejtélyes könyv olvasása közben hirtelen átkerül a mesébe, s ő lesz Fantázia birodalmának legfontosabb lakója, megmentője, akinek meséi nyomán új lények és tájak keletkeznek. Barnabás előtt nincs lehetetlen ebben a birodalomban, mert nála van a mindenható medál, az AURIN, s barátja lesz Fantázia legbátrabb vitéze, Atráskó és annak fehér szerencsesárkánya. Amikor azonban Barnabás túlságosan magabiztossá válik, s a medál feliratát, „Tedd azt, amit akarsz” túlságosan saját érdekei szerint kezdi el értelmezni, lassanként rémisztővé válik az addig oly kedves képzeletbeli világ. Barnabásnak sokat kell tanulnia, és sok… (tovább)

Eredeti mű: Michael Ende: Die unendliche Geschichte

Eredeti megjelenés éve: 1979

Tagok ajánlása: 12 éves kortól

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2015
440 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634050551 · Fordította: Hárs Ernő
>!
Európa, Budapest, 2012
442 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630794442 · Fordította: Hárs Ernő
>!
Európa, Budapest, 2008
442 oldal · ISBN: 9789630785792 · Fordította: Hárs Ernő

12 további kiadás


Enciklopédia 32

Szereplők népszerűség szerint

Fuhur · Atráskó · Bux Barnabás Boldizsár · Yor, a vak vájár · Gomor · Szörszörény

Helyszínek népszerűség szerint

Fantázia · Elefántcsonttorony


Kedvencelte 366

Most olvassa 67

Várólistára tette 478

Kívánságlistára tette 349

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISP
Michael Ende: A Végtelen Történet

A képzelet nem arra való, hogy másnak lássuk magunkat, mint amilyenek vagyunk. Hanem önnevelésre. Hogy jobb legyen a világ.

Felejtsd el a filmváltozatot, a tizedét nem tudja annak, amit a regény. Sőt, a film konkrétan az ellenkezőjét mondja annak, amit a regény, ami annyit tesz, hogy a film hazudik. Bocs. Ende nem hazudik, hanem kitalál mindenfélét. Nem, az oly mértékig nem ugyanaz, hogy a kettőnek a viszonyáról leginkább a 180 fok jut eszembe.

Nagyon, nagyon sokat jelent nekem ez a regény. Azon kevesek közé tartozik, amelyek komolyan hozzájárultak a felnőtté válásomhoz. (Függetlenül attól, hogy tizenkevés évesen olvastam elsőként, a kamaszodásnak éppen csak a legelején.) Az a fajta könyv ez, amelyből minden korosztály a neki szóló üzenetet fogja fel. Amíg nem jut el az ember a felnőttkorba, addig is jóval többet kap tőle egyszerű kalandmesénél – gyakorlatilag utat mutat neki a különböző kalandmesék között, hozzásegíti a megfelelőek kiválasztásához –, amikor pedig már eljutott oda, akkor megtanítja, hogyan érdemes – és hogyan tilos – a világot alakítani. Különösen a magamfajta Fantázia-utazó számára fontos ez, akinek oly mértékig sikerült (reményei szerint) felnevelni önmagát, hogy már mások neveléséhez is hozzá mer fogni. Ilyen könyvek olvasásakor tudatosul bennem, mekkora bátorság, vagy inkább vakmerőség kell ahhoz, hogy emberi lélekhez nyúljak.

Hogy mit adott nekem gyerekként, arról most csak néhány emléket osztok meg veletek. Tizenhárom éves koromig két fanfictiont is írtam a regényhez, de csak az egyiket tudatosan. Abban egy ikerpár járt hasonló világmegmentő küldetésben, egy fiú és egy lány, és mindkettőnek olyan nevet adtam, amelyik a sajátomra emlékeztetett. Ezt bogozza ki egy pszichológus. ;) A másikról oly mértékig nem tudatosult bennem, hogy Ende alapján készült, hogy ha a rajztanárom nem jegyzi meg, mennyire emlékezteti A Végtelen Történetre a regényem, talán a mai napig nem jövök rá. Vagyis addigra már annyira beépült a gondolkodásomba, hogy észre se vettem. Később készült egy harmadik regény is… de arról most nem árulok el többet. :) Még csak azt a sötét téli estét mesélem el, amikor – lehettem vagy tizennégy – rokonlátogatásból arra értünk haza, hogy az egész utcában nincs villany, és emiatt a fűtésünk se működik. Szerencsére éppen előző nap kaptunk új csizmát a húgommal, bundabélésűt, még nem volt használva, így azt vettük fel papucs helyett a szobába, nem fáztunk. Áram helyett gyertyával világítottunk, a tévé persze nem működött, és ami az esti programot illeti, az volt az első gondolatom, hogy MOST kell újraolvasni A Végtelen Történetet. Asztalnál, gyertyafénynél, két pulóverben, vastag csizmával a lábamon. Kevés hasonlóan élvezetes olvasásélményre emlékszem.

Hogy mit adott nekem most, harmincnyolc évesen, arról jóval nehezebb beszélni. A cselekményt már nagyjából tudom kívülről, arra legfeljebb nosztalgiából figyeltem oda, mást akartam megtudni belőle. Elég sok filozófiai, történelmi és lélektani művet olvastam életemben, különösen az utóbbi pár évben – Ende felnőttmeséit is –, és már azt is tudom, mi fán terem a szürrealizmus. Azt akartam tudni, mi származott át ezekből Ende művébe. Meg persze azt is, lehet-e még valamit találni a tudatomban (tudattalanomban), amit Ende tett oda kamaszkoromban, és én még nem vettem észre.

Jelentem, ebben a regényben olyan gondosan kidolgozott és következetesen végigvitt gondolatrendszert találtam, amilyet nem szokott megbírni a gyerekirodalom. (A regény második fele nem is feltétlenül gyereknek való, de azért nem is lesz tőle baja. :)) Dolgozik klasszikus európai filozófiából, felhasználja az ezotériát is, és mintha távol-keleti gondolkodásmódokat is tetten lehetne érni benne – de mindegyikkel szemben megengedi magának az iróniát. Alap-felismerésekkel hajigálja folyamatosan az olvasót,* de nem rág a szájába semmit. Hiszen éppen arról szól a regény, hogy a szájbarágásnak sok értelme nincs. A hosszú történetek nem becsomagolják a tanulságot, hanem elvisznek odáig, ha hagyod. Az igazán jó hosszú történetek pedig azonosak a tanulságukkal. Legyen az akármilyen röviden összefoglalható.

A lélektani vonal hibátlan. Nemcsak az, amit közvetlenül kimond belőle, hanem az is, amit nem. (Tessék figyelni a tükrök szerepét a regényben!) Közhelyet sem fél alkalmazni: a végkifejlet kimondott tanulsága bármely más alkotó művében csöpögne a sziruptól, Endénél nem. Mert, ahogy @Emerson** olyan jól megfogalmazza: addigra, mire a közhely elhangzik, már keresztülvitte a főszereplőjét egy olyan eseménysoron, amelyben azt se lehet eldönteni, ki a jó és ki a rossz, azt viszont igen, ki a pszichopata. ("Skizoid jellemfejlődés". Köszi ezt a kifejezést, magamtól sose jutott volna eszembe, pedig abszolút korrekt. Az más kérdés, hogy nekem pont azért tetszik a könyv, amiért az értékelő kárhoztatja, de ezzel a világon semmi gond nincs. :)) Hibátlannak mondom a lélektani vonalat akkor is, ha a vége felé felszisszentem időnként – mert azért nem mindenben értek egyet a mester által alkalmazott megoldásokkal. De tulajdonképpen miért is kellene mindenben egyetértenem? ;)

Továbbá feltaláltam a spanyolviaszt rájöttem, hogy ebbiza korai posztmodern regény. Egy pillanatig sem hagyja, hogy az olvasója elfelejtse: regényt olvas, szavakat lát. Itt nincs illúzió, amelyet a következő pillanatban le ne lepleznének. Maguk a szereplők kiáltják a képedbe: Ez szöveg! Nem több! De szövegnek lenni nem is kevés, ó, de mennyire nem. Soha ne becsüld alá a szavak, a szimbólumok hatalmát. Tessék arra használni őket, amire valók. Minden kimondott szóért felelősséggel tartozol, minden meghallott/elolvasott szó nyomot hagy a világban, minden jó történet végtelen.***

Az pedig, ahogyan közben felidézi a XX. század történelmének legkevésbé dicsőséges epizódjait, hát az egyenesen hátborzongató. Olyan gyerekkönyv ez, hogy még a diktatúra is belefér. Nem lehet elég korán megutáltatni az ifjúsággal. :/

Szóval igen örvendek, hogy Ende éppen novemberben született, mert ez az újraolvasás már nagyon régóta érett, és semmikor nem olyan aktuális, mint karácsony előtt. :) Nekem már hozzáadott az ünnepemhez. Boldog karácsonyt mindenki másnak is. :)

Különösen annak az általános iskolai magyartanáromnak, aki annak idején ajánlotta nekem, és amikor rájött, hogy egyre csak halogatom az olvasását, még egyszer rám szólt, hogy ki ne hagyjam. :)

Utóirat: Módosult a válaszom arra a kérdésre, hogy milyen mesebeli helyszínre utaznék el szívesen. A Déli Jósdába, a Varázstükör Kapuhoz. Van két tippem, hogy mit látnék benne. :)

* spoiler
** https://moly.hu/ertekelesek/1507008
*** Ezért fontos, hogy a regény apró melléktörténeteket növeszt, amelyek egytől egyig nyitva maradnak, elmesélésüket mindig más alkalomra ígéri. Elég idegesítő, tudom, de ezzel hívja fel a figyelmet arra, hogy, bár befejezése van, vége nincsen. Ezt a molyok tudhatják a legjobban. ;) Hányszor megtörténik velünk, hogy egy könyv elolvasása azonnal előhívja a következő(ke)t? Főleg, ha szakirodalmat olvasunk, és egy megválaszolt kérdés hat megválaszolatlant vet fel, ami hat újabb olvasást jelent, ugye, @Arianrhod? Még kiderül, hogy nemcsak a történetek végtelenek, hanem a szakirodalmak is.

>!
Európa, Budapest, 1999
440 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630766051 · Fordította: Hárs Ernő · Illusztrálta: Roswitha Quadflieg
32 hozzászólás
>!
vicomte P
Michael Ende: A Végtelen Történet

Egy barátom unszolására még főiskolásként olvastam a el könyvet, amihez a film megnézése után nem fűztem túl nagy reményeket.
De szerencsére tévedtem, és egy hatalmas élménnyel lettem gazdagabb.
A könyv számomra egyik legnagyobb tanulsága, hogy az Aurionon olvasható négy szó, a „Tedd azt, amit akarsz!” baromira nem egyenlő a „Tegyél meg bármit, ami eszedbe jut!”-tal.
Nagyon-nagyon bölcsnek és józannak kell lenni ahhoz, hogy az ember tudja, hogy valójában mit akar, és megszabaduljon azoktól a hamis vágyaktól, amelyek valahonnan kívülről erőszakolódnak rá.
Azt hiszem, hogy ez a felismerés az egész felnőtt életemet meghatározta, és segített, abban hogy jobb ember legyek.

10 hozzászólás
>!
Arianrhod MP
Michael Ende: A Végtelen Történet

Tolkien meséi és mítoszfolyama mellett Ende a másik nagy kedvencem, éppen azért, amiben különbözik angol kollégájától. Tolkien az ismert mesék és mondák tömkelegéből alkotott egy új és teljes mitológiai ciklust az Arthur király és a Kerekasztal lovagjai képére. Ende a lélek legmélyére, a tudatalatti szintjére bukott alá, és Fantáziát onnan népesítette be soha nem hallott, egyedi rémekkel és hősökkel, némi mítoszi behatással. Ez a Fantázia senkiére nem hasonlít, máshol nem találkozunk versenycsigával, vagy Igramul a Tömérdekkel. A Végtelen Történet nem öntörvényű, szórakoztató mese, hanem az Én allegóriája. Az egyéniség keresésének lovagi hőskölteménye. A magányos, gyászába és apja érdektelenségébe belefáradt kisfiú útkeresése, aki majdnem elveszíti a való világot, és belevész a saját maga által teremtett fantázia-világba, ahol mindenki törődik vele. Amíg el nem merül visszafordíthatatlanul benne, és végül csak egy érzelem marad már, ami visszavezeti az élethez, és az a szeretet.
Aki látta a filmet, de nem olvasta a könyvet, sürgősen tegye meg, a két műnek a mély mondanivalót tekintve szinte semmi köze nincs egymáshoz. A film ott ér véget, ahol a könyv lényege elkezdődik.

33 hozzászólás
>!
Mephaela
Michael Ende: A Végtelen Történet

Egyik ismerősöm közölte, neki azért nem tetszett, mert hülyeségek voltak benne….Eszembe jutott mit mondott Barnabásnak Konrád úr : „ Vannak emberek, akik soha nem jutnak Fantáziába…”

>!
EssentialHencsi P
Michael Ende: A Végtelen Történet

Nem emlékszem, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás: egyszerűen elfelejtettem, hogy előbb olvastam vagy láttam a Végtelen történetet. Csak arra emlékszem, hogy egy osztálytársamtól kaptam kölcsön, akinek az anyukája könyvesboltban dolgozott, és mindig megvoltak nekik a legújabb, legtrendibb könyvek. Elolvastam egyszer, visszaadtam. Két hónap múlva visszakértem. Aztán pár hónap múlva megint. Aztán nem mertem többet kérni, viszont a könyvtárból sűrűn kikölcsönöztem. (És a tizenvalahanyadik szülinapomra megkaptam tőlük a Momo-t.)
Tehát mondhatjuk, hogy hiába telt el azóta harminc év, olyan volt, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára. Ahogy jöttek szembe a fejezetcímek (Igramul a Tömérdek, micsoda csodálatos szavak!), a piros és a kék betűk, újra ott voltam Fantáziában Bux Barnabás Boldizsárral, hogy nevet adjak a Kislány Királynőnek, újraépítsem a birodalmat, és sokadjára is végigmenjek az úton, tegyem azt, amit akarok, hogy megtaláljam önmagamat.
Érdekes és csodálatos élmény felnőttként olvasni, annyi mindent másképp láttam, mint gyerekkoromban! Az első része színtiszta tündérmese, de a második rész… Teljesen átértékeltem magamban, régen az is csak mese volt, de most szimbólumok, metaforák tömkelege az egész, és egészen elvarázsolt, de máshogyan, mint sok-sok éve. És arra sem emlékszem, hogy ennyire sírtam volna a végén tizenévesen, mint most, mikor negyvenöt vagyok. (Akkor is megkönnyeztem, de ez most valami más.)
A Végtelen történet az én korosztályom Harry Pottere, de persze sokkal jobb, mert a miénk.
A film pedig tényleg megcsúfolása a könyvnek, nem csoda, hogy Ende belebetegedett. Ideje lenne egy méltó adaptációt csinálni belőle, habár sokkal jobb, ha olvassuk, hisz ez a lényege.
Attól tartok, egy idő után megint elfelejtem Fantáziát, de elég lesz egy apró utalás, egy lebegő fülü fehér kutya, egy Limahl-dal részlet, és ismét eszembe jut az egész. És amíg ez így marad, addig a Végtelen történet és vele Fantázia sosem felejtődik el.

10 hozzászólás
>!
mate55 P
Michael Ende: A Végtelen Történet

Jóságos ég, nőjön fel az, aki akar! Már majdnem elfelejtettem, milyen is volt gyereknek lenni.

4 hozzászólás
>!
Lady_L P
Michael Ende: A Végtelen Történet

Vajon ha mindenki csak tévét fog nézni, senki sem olvas, senki sem használja a képzeletét, akkor mi fog történni? Michael Ende szerint egyszerű a válasz: nem lesz többet Fantázia. Az a gyönyörű, színes ország el fog tűnni a Föld színéről. Bekebelezi majd a nagy fekete Semmi. Senki sem fog emlékezni arra, hogy léteznek sárkányok és Kislány Királynők az Elefántcsonttoronyban, csupán a nagy földhözragadt szürkeséget fogjuk bámulni. De jó lesz.
13 évesen olvastam, rövid időn belül kétszer, de utána soha többet nem tudtam újrakezdeni, hiába próbáltam. Ez a könyv hagyta a legmélyebb nyomot bennem, és ugyanolyan élénken él bennem még ma is. Megmagyarázta, hogy miért kell olvasnom. Én is Barnabás vagyok, mindannyiunknak Barnabásnak kell lennünk. Ha nem akarjuk a Semmit.

14 hozzászólás
>!
clarisssa P
Michael Ende: A Végtelen Történet

Láttad az azonos című filmet? Gyorsan felejtsd el! Láttad a film második részét is? Na, azt meg végképp töröld ki az emlékezetedből, lehetőleg örökre! Soha egyetlen feldolgozással kapcsolatban sem volt még ennyire igaz ugyanis az, hogy az eredeti nagyságrendekkel, összehasonlíthatatlanul jobb! Sajnos túl nagy változtatásokon ment át a történet a fogatókönyvvé alakítása során, de megkockáztatom, hogy talán eleve lehetetlen vállalkozás volt a megfilmesítésnek már a gondolata is.
Majdnem én is megfosztottam magam ettől a könyvélménytől, nagyon sokáig halogattam ugyanis az elolvasását. Volt bennem egy bizonytalan, rossz érzés, pontosan a gyerekkoromban látott filmek miatt: a másodikból csak arra emlékeztem, hogy kivitelezése a Szezám utcára hasonlított, az elsőből pedig arra, hogy féltem tőle – azt már nem tudom megmondani, hogy ennek oka a Kőevő vagy az általam „repülő nagy kutyának” vélt sárkány volt-e. Szerencsére azonban sikerült leküzdenem ellenérzéseimet és nekiálltam az olvasásnak. Az volt a tervem, hogy csak napi egy fejezetet haladok, de természetesen nem sikerült tartanom magam ehhez a csigatempóhoz, annyira izgalmas, pörgős és letehetetlen ez a könyv. Hasonlót sem olvastam még, minden tekintetben beszippantott magába: fantasztikus ötletek vannak benne és ráadásul még a kivitelezése is egyedi a fejezetkezdő iniciálék és a kétféle betűszín miatt. Hiába meseszerű, jóval több egy mesénél: sok rétege van, finoman egymásra pakolva és fontos kérdésekre ad választ, gyerekek talán nem is értenék meg minden rejtett üzenetét.
Nehéz lenne ennél többet írni anélkül, hogy bármit is elkotyogjak a végtelen történetről és arról, milyen fontos is ez mindannyiunk életében. Legyen hát annyi elég, hogy Michael Ende egy zseni, ennek a könyvnek pedig mindenképp ott a helye a legnagyobbak között.

>!
Európa, Budapest, 2015
440 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634050551 · Fordította: Hárs Ernő
4 hozzászólás
>!
atalant I
Michael Ende: A Végtelen Történet

Nagyon sokáig olvastam, szinte már úgy tűnt, hogy sosem lesz vége. Nomen est omen. De igazából ez nem a könyv hibája volt, hanem az enyém: valószínűleg ritkán ültem neki olvasni. Vagy ez, vagy pedig egy manó minden este visszapakolta a könyvjelzőt…
Hogy őszinte legyek, engem ez a történet világéletemben hidegen hagyott. Bár az is igaz, hogy sokáig csak a filmváltozatról tudtam, és az abban lévő bozontos, fehér, óriáskutyának látszó valami (meg az ő széles, betépett mókusra hajazó mosolya) olyan mértékben taszított, hogy végül sosem éreztem a kínzó késztetést, hogy megnézzem a filmet. Ebből kifolyólag a könyv sem érdekelt egészen sokáig. Viszont olyan sokan dicsérték, hogy muszáj volt megtudnom, hogy mire fel ez a nagy ováció, ráadásul megneszeltem, hogy piros-kék betűkkel írták, így rá is szántam magam sebtiben. De jól is tettem!
Kicsit nehézkesen indul, és vannak benne kevésbé érdekes részek, na meg persze nálam Boldizsár is sokszor megérett egy jókora nyaklevesre, de ez a könyv zseniális! Nem elég, hogy a történet olyan kedves, gyöngysor-szerűen felfűzött kis epizódokra van osztva, amelyet egy gyerek is könnyedén és élvezettel képes követni, de a felnőttek számára is tud olyan mondanivalóval szolgálni, olyan gondolatokat ébreszteni, hogy csak elismerően csettinteni tudtam egyes párbeszédek alatt (egyik külön kedvencem Atráskó beszélgetése a farkasemberrel Fantázia mibenlétéről).
Elképesztően logikusan és okosan van felépítve a regény. Végül minden szál lezárást kap: ki ilyet-ki olyat. Sejtetve még azok is, amik az eredeti történet mentén szöktek szárba, hogy elbeszélésükre más alkalommal kerüljön majd sor.
A legjobban az tetszett, hogy Boldizsár történetén keresztül végigkövethetjük, hogy hová vezet az, ha egy gyerek mindent magkap, amit csak akar. Szerintem a személyiség úgy fejlődik egészségesen, ha vannak bizonyos szabályok, amelyeket be kell tartania, hogy aztán ezekre alapozva kifejlődhessen a valódi önmaga. Számomra erről is szól ez a könyv, és persze emellett olyan értékeket is közvetít, mint az olvasás szeretete, a barátság és a szeretet ereje, a család összetartásának fontossága, valamint az, hogy van különbség aközött, hogy azt tesszük, amit akarunk, vagy azt, amire vágyunk.
Kicsit ömlengősnek érzem most ezt az értékelést, de ritkán olvas az ember igazi, jó gyerekkönyvet. Remek könyvélmény volt. Le a kalappal!

3 hozzászólás
>!
Ibanez MP
Michael Ende: A Végtelen Történet

Ne haragudjon meg egyik moly se, aki leszólta a filmet, de nekem nincs akkora bajom vele, mint másoknak :-D Lehet, azért, mert gyerekként láttam a Végtelen történetet, így természetesen beleszerettem a történetbe, így most, korosodó felnőttként utánaolvasva a könyvet sem tartom olyan rossznak. Nagyon, de nagyon hiányzik a második fele a történetnek, hiszen voltaképpen abban van egy jókora fejlődéstörténet és mindaz, amiből egy gyerek is rengeteget tanulhat. Ugyanakkor az első fele még a „könnyedebb” mesés-fantáziás rész, a rengeteg lénnyel, amelyet persze a 80-as években meglehetősen kevesebb technikával tudtak visszaadni a készítők (amit már akkor sem tudtam megbocsátani, hogy hogy az istenbe lehet egy sárkánynak kutyafeje? ez mindig zavart :-D A könyvön viszont a borítón lévő sárkány zavar, mivel van szárnya! úgyhogy 1:1 :-D)

A könyv mindenesetre mesés, örömmel és izgalommal olvastam végig, még azt a részt is, amit „ismertem”. A mocsaras rész filmen sokkal szomorúbb (de még mennyire), a farkassal való rész pedig sokkal betojósabb (emlékszem gyerekkoromban hogy megborzongtam mindig arra a részre, ahol a múltbeli képeket nézve az utolsóhoz érkezik…) … itt meg farkasember… ejjj… :-D Viszont a Kislány Királynő ezerszer jobb figura a könyvben persze :-D Summa-summárum, örök-kedvenc történet :-D


Népszerű idézetek

>!
Dölfike

Aki nem tudja, mi az, egész délutánokon át égő füllel, felborzolt hajjal ülni egy könyv előtt, és olvasni, olvasni, míg az ember elfelejti a körülötte levő világot, meg azt is, hogy éhes vagy fázik…

11. oldal (Európa Könyvkiadó, 2008)

Kapcsolódó szócikkek: könyv · olvasás
>!
Qwerf

Ám a leghosszabb és legsötétebb éjszakának is vége szakad egyszer.

159. oldal, Repülés az Elefántcsonttoronyba

5 hozzászólás
>!
zsofigirl

Mert már tudta: a világ az öröm ezer meg ezer formáját kínálja, de ezek alapjában véve mind egyet jelentenek, a szeretni tudás örömét. A kettő egy és ugyanaz.

430. oldal

3 hozzászólás
>!
girlhu

Azt szeretném tudni – mormolta maga elé –, mi is van egy ilyen könyvben, amíg csukva van. Természetesen betűk vannak benne, melyeket papírra nyomtattak, de mégis valaminek kell még lennie benne, mert ha kinyitom, egyszerre előttem áll egy egész történet. Személyek bukkannak fel, akiket még nem ismerek, mindenféle kalandok, tettek és harcok fordulnak elő – és néha tengeri viharok játszódnak le, vagy az ember idegen országokat és városokat lát. Ez mind benne van ugyanis valahogyan a könyvekben. El kell olvasni, hogy átélhessük, ez világos. De belül mindez már előre megvan. Szeretném tudni, hogyan.

Kapcsolódó szócikkek: kíváncsiság · könyv · olvasás · történet
>!
zsofigirl

– Lehetetlen! – kiáltotta a lidérc –, nagyon sajnálom, de nem tudok olyasvalakire várni, aki csigán lovagol!
– De ez versenycsiga! – mondta a fikarc némileg megbántva.

25. oldal

>!
imma A+P

De ez már más történet, és elbeszélésére más alkalommal kerül majd sor.

(utolsó mondat)

3 hozzászólás
>!
zsofigirl

Nagyon sok múlik azon, hogy mikor és miért teszünk jót valakivel.

339. oldal, 337. oldal (Európa, 1985)

>!
zsofigirl

– Mindent, ami történik – mondta –, feljegyzel.
– Minden, amit feljegyzek, megtörténik – szólt a felelet.

190. oldal


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

J. R. R. Tolkien: A babó
J. R. R. Tolkien: A hobbit
Neil Gaiman: Coraline
Astrid Lindgren: Oroszlánszívű testvérek
Bogáti Péter: Az ágasvári csata
Gail Carson Levine: Elátkozott Ella
C. S. Lewis: Az oroszlán, a boszorkány és a szekrény
Elizabeth Goudge: Holdhercegnő
Cressida Cowell: Így neveld a sárkányodat
Bálint Ágnes: Szeleburdi család