Az ​órák 354 csillagozás

Michael Cunningham: Az órák Michael Cunningham: Az órák Michael Cunningham: Az órák

Michael ​Cunningham, a kortárs irodalom egyik legizgalmasabb alakja, Órák című regényéért 1999-ben elnyerte a PEN-klub Faulkner-díját, valamint az irodalmi Pulitzer-díjat. A könyv három nő sorsán keresztül tér és idő metafizikus kapcsolatának szívszorító élményét nyújtja. Első helyszíne London, az idő pedig a második világháború kezdő napja. Virginia Woolf írónő öngyilkosságot követ el. Teste ott lebeg a folyóban, melynek hídján anyukájával éppen átsétál egy kisfiú. A következő helyszín New York City, a XX. század végén. Clarissa Vaughan könyvkiadó éppen virágot vásárol barátjának, Richardnak, a beteg homoszexuális költőnek, aki most nyert el egy rangos irodalmi díjat. A harmadik idősíkon a második világháború után vagyunk, Kaliforniában, ahol Laura Braun háziasszony neveli fiát, egy meglehetősen fojtogató légkörű házasságban. Cunningham kivételes könnyedséggel és biztonsággal teremt kapcsolatot a három nő sorsa között. S miközben a regény ide-oda ugrál a XX. században, az író… (tovább)

Eredeti mű: Michael Cunningham: The Hours

Eredeti megjelenés éve: 1998

>!
Jaffa, Budapest, 2017
248 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155609893
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2006
252 oldal · ISBN: 9639475068 · Fordította: Tótisz András
>!
Ulpius-ház, Budapest, 2002
252 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639475068 · Fordította: Tótisz András

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Virginia Woolf


Kedvencelte 62

Most olvassa 5

Várólistára tette 278

Kívánságlistára tette 160

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
csillagka P
Michael Cunningham: Az órák

„Hangvilla ő, Clarissa, aki minden érintésre másképp rezeg, s a teljesség vágyva vágyott képzetét kelti az emberekben. Az írónőnek ez a műve ihlette Az órák című nagysikerű filmet.”
Idézet Virginia Woolf: Mrs. Dalloway fülszövegéből.
Hát egy kicsit sántít, mivel ez nem csak egy film, Michael Cunningham 1999-ben elnyerte a PEN-klub Faulkner-díját, valamint az irodalmi Pulitzer-díjat. (ezt az évet se úsztam meg Puli regény nélkül) Az eredeti könyvből bevallom két év utána csak a hangulat maradt meg, hogy mennyire szerettem az a világot, eleganciát amit sugárzott. Michael erre az alapra fűzte fel a saját képzeletét, és egyben fejet hajtott Woolf nagysága előtt. Három maga módján reménytelenül másra vágyó asszony egy napját mutatja be. Laurát nem értettem, Clarissa sajnáltam, Virginia Woolfot pedig egyre inkább nem tudom hova tenni. Az eleje nagyon csúszott, beszippantott a könyv, benne éltem egy darabig, de sajnos a vége felé nekem túlságosan komor lett a hangulat, egy kis reménysugár jól jött volna, de itt csak a rózsák illatoztak. Mindegy, azért ma is mint sokadszor Laurát játszottam, minden feladatott, gondot, baj félretéve olvastam pár máshonnan ellopott félórát (lesz még böjtje úgy érzem)
Egyedi, szórakoztató, kesernyés olvasmány, ami azt hiszem a Mrs. Dalloway után élvezhető igazán.

1 hozzászólás
>!
eme MP
Michael Cunningham: Az órák

Egy precíz órásmester munkája – minden darabka a helyén, a fogaskerekek egymásba illeszkednek, a szerkezet elindul, és számolni kezdi a perceket, órákat, napokat, életeket. Pontosan, néha túl kiszámítottan. Talán emiatt nem tudtam tökéletesen elveszni benne, pedig éreztem a hullámok vonzását, az idő és tér körkörös romjait, a valóság és fikció egymást folytató áramlását, a megálmodott szereplő valóságát, a valós szereplő megálmodottságát. A bölcsész játékát az olvasóval. A borgesi gyönyörű barlangokat, melyek a hősök mögött tátonganak. A barlang tüzének fényében kirajzolódó árnyakat.
Három nő – három gyakran egymásba mosódó idősík – az egyik a húszas években regényt ír, a másik a második világháború után a regényt olvassa, a harmadik a XX. század végén mintegy a regény fikciójából kilépve megéli azt… Közben ezer szállal fűződnek egymáshoz – az író, az olvasó, a szereplő. Ugyanazt a történetet írják, olvassák, élik: a hétköznapi, gyönyörű júniusi reggel szépségét és nyugtalanságát. A csendes felszín mögött fel-felbukkanó hangokat. A látszólag tökéletes mindennapok szerepeinek kényszerítő nyomását, a kiszakadás, a szabadság vágyát – menekülni folyóba, őrületbe, estélybe-fogadásba, hotelszobába; írásba, olvasásba, mindent örömként, boldogságként megélő kissé gyerekes romantikába vagy épp egy kudarcra ítélt szerelem vágyába…
Cunningham, Woolf nyomdokain járva, a tudatfolyam technikáját követve vezet be minket a három nő gondolatvilágába. Nem árad ez a folyam, nem sodor, inkább csendesen, nyugodtan hömpölyög, ráérősen – bár múlnak a percek, telnek az órák. De mit is számít az idő – egész életek vannak belezárva ebbe az egy júniusi napba – emlékekkel, döntésekkel. Ki előre néz, ki hátra, jövőbe, múltba, közben meg mintha találkozna a pillantásuk. Sorsok íródnak ilyenkor, nemcsak női, de férfisorsok is. A kő csobban, hullámokat vet az idő. Gyűrűi szétfoszló rácsok. Kinyílik egy ablak… A reggel vásárolt rózsák szerepet cserélnek. A vázát igazítsd pár milliméterrel jobbra. Így, tökéletes…

Eddig nem kerültek hozzám közel Virginia Woolf regényei. A Mrs. Dalloway sem. Cunningham regénye azonban elérte, hogy újra elő akarjam venni. Egymás tükrében, és persze Woolf életrajzának ismeretében lenne igazán érdekes olvasni őket. Ki tudja, talán ennek is eljön a maga ideje. Ott vannak az órák…

2 hozzászólás
>!
sztimi53 P
Michael Cunningham: Az órák

Három nő az irodalom fogságában, három megtévedt élet, különös mód összekapcsolva. Ugye milyen könnyű megtenni Virgina? Csak egy kis bátorság kell hozzá, meg némi kő, kivonulni a világból, a problémák megszűnnek. Te korán megöregedett író, az itt maradottakkal mi lesz? Clarissa, a neve is jelzi: Mrs. Dalloway. Öregedő entellektüel nő, akit Mrs. Woolf ír a múltban, micsoda párhuzam. És ott van Laura, az elhibázott életű könyvmoly, a megkeseredett háziasszony, a csillogó nyárspolgári élettől belül megundorodva él, de kifelé mosolyog. Vele tudtam talán legjobban azonosulni, azzal, amikor kivonul az életéből és elmegy – botrányos – olvasni. Csak az a szerencsétlen szerető gyerek, na azt tudtam sajnálni. Három csodálatos nő, akik belül különlegesnek érzik magukat, de ezt sosem nyilvánítják ki, csak önmaguk szeretnének lenni, elhessegetni a feleslegesség érzését, elmenekülni nem kielégítő életükből. Ismertem a történetet, és mégis amikor a történetek laza összekapcsolódása mélyebben összefut, újra megdöbbenek. A kegyetlenség teszi a művészt gyakran. A halál mindig megnyugvás, de mégis szerencsések, akik élnek. És egy újabb óra vár rájuk. Az órák. Zavaros voltam. A fordítás érdekes, emiatt olvastam el annak idején a Mrs. Dallowayt és nem tetszett. Talán újraolvasom, de Az órákat biztosan. És én itt vagyok, és újabb óra vár rám.

18 hozzászólás
>!
Orsi_olvas 
Michael Cunningham: Az órák

Fantasztikus könyv. Vékonyka kötet, de három nő teljes sorsát rejti.
Nehéz könyv. Nem épp vidám olvasmány. És az utolsó oldalak után sem ereszt el.

Sok mindenről szól, és valahol ugyan arról: a meg nem értettségről, a magányról, egy másik élet utáni vágyakozásról.
Sodró, magával ragadó a történet vezetése, mindhárom nő élete számtalan ponton összefonódik, egymás felhangjai, refrénjei, variáció.

Virginia Woolf csodálatos munkássága előtt is tiszteleg a könyv, Cunningham hangja mellett az övé is jelen van. Nehéz életének önszántából vetett véget. Haláláig küzdött a démonaival: mentális betegségével. Ha jól tudom bipoláris depresszióval diagnosztizálták, amivel szélsőséges hangulat ingadozásait magyarázták. Állapotát ma már talán inkább borderline személyiség zavarként írnák le. Első megjelent regénye a Mrs.Dalloway volt.

Ezt a könyvet olvassa az ötvenes évek tökéletes amerikai álmában élő, és szép lassan megfulladó, Laura. Körülötte minden tökéletes: tökéletes férj, gyerek, ház, élet. Ő mégis alig bír felkelni az ágyból. Nem tud, nem akar szembenézni az élettel és a könyvek világába menekül. Feltehetnénk a kérdést: „Mégis mi baja lehet Laurának? Mindene megvan, miért nem kapja össze magát?” Sajnos a depresszió, a szociális szorongás nem múlik el egy vállrándításra. Laura mosolya mögött néma sikoly rejtőzik.

A harmadik idősík a 2000-es évek eleje. A világ megváltozott. Az amerikai álomba már beleférnek a homoszexuális kapcsolatok, a dolgozó nők, a gyenge férfiak. Clarissa party-t készül adni, épp mint Mrs. Dalloway, akiről a becenevét kapta fiatalkori szerelmétől. Hányszor lehetünk szerelmesek életünk során? A lázadókból lehetnek-e felső középosztálybeli feleségek? Egy kihűlő szerelem tud-e értelmet adni az életnek? Szabad-e mást akarni, mint ami van, mint ami jutott? Megváltozott-e a világ?

Korábban zenei hasonlattal éltem a könyv szerkezetét és a szereplők viszonyait ábrázolandó. De van itt egy másik is: olyan sok ponton szövődik egymásba a szereplők élete, olyan összetett, összefüggő mintázatot ad, mint egy bonyolult keleti szőttes.

Nehéz sorsokat, nehéz női sorsokat ismerhettünk meg.
Nagy hatással volt rám a könyv.
Újraolvasós.

>!
Ulpius-ház, Budapest, 2006
252 oldal · ISBN: 9639475068 · Fordította: Tótisz András
>!
n P
Michael Cunningham: Az órák

Virginia, Clarissa, Laura. A percek, az órák, az évek, mindhármuk életében egyenlő a kiszámíthatósággal és a kiszámíthatatlansággal. Olyan, mintha a saját sorsukban magabiztosak, erősek, céltudatosak, elszántak lennének. Aztán több idősíkon át, majdnem az érthetetlenséggel küzdve mégis meglátjuk, hogy mindezeknek az ellenkezője is igaz . Van bennük egy képzelt világ, egy számukra élhető – és van egy látható világ – amit próbálnak megélni. Mindezt nem megjátsszák és nem hazudnak, hanem éppen hogy őszinték. Legalább magukhoz. Talán a legnehezebb dolgot viszik véghez ezzel. Nem csak ez közös a sorsukban. Mindhármuk valaki másért él – amíg él. Valakiért, akinek szüksége van rájuk – gondolják ők – aki vagy hagyja vagy nem ezt a kéznyújtást, de a három nő életének ez ad értelmet egy darabig. Mert megtelnek mély bánattal és túláradó örömmel is,mert talán valahol máshol lennének, mégis ott vannak a sorsukban. Nem nyomasztó és nem szomorú könyv. Azt sem gondolom, hogy nem sikerült volna az életük. Ki döntheti ezt el a másik életéről? És mi csak egyetlen napot látunk az életükből, de azon a napon mindhárman választás elé kerülnek. Döntenek és elindulnak… Rajtuk kívül ott a világ. A kettő között pedig a virág, mint a szabadság, az önállóság szimbóluma. Szép szimbólum, bár múlandó – hervadó. De remekül ábrázolja a visszahozhatatlan perceket, órákat. És hogy hova érkeznek, hol találkozik a sorsuk, az igazából Virginián múlik. Az ő tolla írja le az első és az utolsó mondatot is. (Újra és újraolvasás után írtam ezt, de mindig mást tudnék írni róla. Ezért az abszolút kedvenc könyvem.)

10 hozzászólás
>!
robinson MP
Michael Cunningham: Az órák

Ez volt a ritka kivétel, amikor a film picit jobban tetszett. Mondjuk nem is egy könnyed téma, hűvös távolságtartással az öngyilkosságról… részemről.

2 hozzászólás
>!
pat P
Michael Cunningham: Az órák

Öt nap gondolkodás után be kell, hogy lássam: szegényes az én szókincsem és íráskészségem ahhoz, hogy a könyv nagyszerűségét akár csak megközelítően érzékeltetni tudó értékelést legyek képes írni.
Azért azt tudom követelni, hogy Cunningham összes további művét adják ki, most! Még akarok olyan mondatokat, hogy a puszta esztétikai gyönyörűségtől könnybe lábadjon a szemem.

19 hozzászólás
>!
chhaya P
Michael Cunningham: Az órák

Először azt gondoltam, hogy ez a könyv rémesen zagyva, és nem értem a népszerűségét. Aztán rájöttem, hogy jobban oda kell figyelni, ráhangolódni… Ez a helyzet: hangulat kell hozzá.

A könyv három nő egy-egy napját írja le. Nehezen állhatnának egymástól távolabb mind korszakban, mind életkorban, társadalmi vagy magánéletüket tekintve – az író mégis olyan mesterien szövi össze a sorsukat, hogy a köztük levő kötelék megkérdőjelezhetetlenné válik. És hogy mi is ez a kötődés… Az érzelmek egy olyan kusza halmaza, amely megvan nemcsak bennük, hanem bennünk és még sok más emberben, s pillanatról pillanatra átéljük az életük folyamán. Annyira de annyira ismerős gondolatok, mindennapos érzelmek, intenzív és erőteljes impulzusok, de általában nem tudatosulnak teljesen.

Rágódunk a múlton, tépelődünk a jövőn, vagy épp óráról órára próbáljuk túlélni, átvészelni azt a jelent, ami nekünk megadatott. Van, akinek elég az, amit az élettől kapott, és csak arra vágyik, hogy amije van, az meg is maradjon – ilyenek az elégedett emberek? – de van, akinek ez kevés. Van, aki az életét korlátnak érzi; hogy többre lenne hivatott, mégsem tud a mindennapok kötelességeiből és mókuskerekéből kilépni. Hogy mellékszereplőnek érzi magát a saját életében, aki nem való oda, csak kívülről figyeli az eseményeket. Vagy akár leéli az élete javát, mégsem tud szabadulni a gondolattól, hogy mi lett volna, ha… Vagy mit kellett volna másképp…

Fontos szerepet kap a halál. Nem a természetes elmúlás, amikor a szépen leélt élet után azt mondjuk, hogy eljött az ideje… Hanem csak hogy egyszerűen elég volt. Nem is kell hozzá semmilyen nagyobb esemény vagy tragédia. Mondhatja egy ember, joga van úgy döntenie, hogy köszönöm szépen, nekem ebből ennyi elég volt? „Gondolj csak bele, milyen csodálatos lehet, ha már semmi nem számít. Gondolj csak bele, milyen csodálatos lehet, ha nincs több aggodalom, küzdelem, kudarc.” Mi van, ha úgy dönt, hogy ő már nem vágyik többre?

Lebilincselő könyv, érdemes megadni neki az esélyt és ráhangolódni az olvasására.

>!
fióka P
Michael Cunningham: Az órák

Jobb volt a film, még akkor is, ha Meryl Streepet nem igazán sorolnám a kedvenceim közé, de Mrs. Dallowayt tökéletesen jelenítette meg, azt hiszem, én sem tudtam volna jobb színésznőt ennek a kicsit üreske, folyton mi lett volna ha?-kérdésekbe burkolózó nőnek a szerepére.
Nagyon szeretem a több síkon futó írásokat, Az órák ilyen szempontból telitalálat, a három nő között megteremtett párhuzam is bravúros, mert abszolút nem erőltetett, olyan könnyed, szép és magától értetődő, mint nyáron a zölden villanó szitakötő a víz felett. Sajnos egyszerűen nem tudok eltekinteni a filmtől, nem tudom, mit írnék most, ha a sorrend fordított lett volna, de nem vagyok Clarissa (csak néha), így már nem is érdekel, most az van, hogy a regény jó volt, a film még jobb, ugyanis a film tükrében a regény kicsit forgatókönyvszerű és ez nem jó. Ettől eltekintve ajánlatos elolvasni (és megnézni), mert mindhárom nő figurája izgalmas, életszerű, ami mondjuk Virginia Woolf esetében igen szerencsés :); a valós részétől eltekintve – és abban is – könnyen felismerheti bennük az ember időnkénti önmagát. Ami persze nem feltétlenül hízelgő, de minden ember mozaik. Szép és színes és nagyon sok darabból áll – íme, a mozaik definíciója.
(De azért a film az úr – Petőfi után szabadon.)

8 hozzászólás
>!
AeS P
Michael Cunningham: Az órák

Nehezen rázódtam bele ebbe a könyvbe, mert Virginia részeit feltétel nélkül, Lauráét apróbb feltételekkel, Clarissáét pedig fenntartásokkal olvastam talán a feléig, aztán egyszer csak összeállt az egész egy képpé, még úgy is, hogy az utolsó fejezet meglepetése nekem végig meglepetés maradt, ebből is látszik, milyen naivul olvasok. Nem vagyok egy nagy filmnéző, de még az a változat is elkezdett érdekelni (ez nem jelent semmit a jövőre nézve.)
Viszont a szövegezéssel nem voltam mindig kibékülve, eltűnt néha a tartalom a forma mögött. Ez fordítói, vagy szerzői sajátosság? Merjek még próbálkozni Cunnighammel?

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
lauranne

Ha az ember könyvet ajándékoz, egy életre szóló könyvet érdemes választani, azt a könyvet, amely a helyére teszi, okítja, felkészíti a változásokra az illetőt.

27. oldal (Ulpius-ház)

>!
Algernon +SP

Mindig sokkal jobb könyv van az ember agyában, mint amit végül sikerül papírra vetnie. Iszik egy korty hideg kávét, és megengedi magának, hogy végigolvassa, amit eddig írt.
Elég jónak tűnik; egyes részei tényleg szólnak. Teli van hiú ábrándokkal persze – azt akarja, hogy ez legyen a legjobb könyve, az, amelyik végre felér az elvárásaihoz. De egy átlagos nő életének egyetlen napja elég anyag egy regényhez?

79. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Virginia Woolf
>!
Algernon +SP

Valakinek meg kell halnia, hogy a többiek megbecsüljék az életet.

1 hozzászólás
>!
Tímea_Máté

Mindig sokkal jobb könyv van az ember agyában, mint amit végül sikerül papírra vetnie

>!
sztimi53 P

Bárkit megkaphatott volna (saját, aggódó anyja szavaival), bárkit, szépségkirálynőket, élettel teli szolgálatkész lányokat, de valami különös és feltehetőleg perverz démon hatására, megcsókolta a legjobb barátjának nővérét, udvarolt neki, és megkérte a kezét, neki a könyvmolynak, aki sötét, közel ülő szemével, római orrával olyan idegennek látszik, aki után soha nem futottak, akit sosem dédelgettek; akit mindig magára hagytak, és aki folyton csak olvasott.

46. oldal, Ulpius, 2002.

Kapcsolódó szócikkek: könyvmoly
>!
monalisa

Nem hiszem, hogy bárki boldogabb lehetett volna, mint mi ketten voltunk.

>!
szöszmösz I

– Megcsókoltál egy tó partján.
– Tízezer évvel ezelőtt.
– Még mindig tart.
– Bizonyos értelemben igen.
– A valóságban. Abban a jelenben tart. Még mindig tart: itt ebben a jelenben is.

>!
n P

Az egyik lakókocsi ajtaja hirtelen kinyílik, és egy híres arc bukkan elő. Női arc, és elég messze is van, profilból mintha egy érmén látható fej elevenedett volna meg, és Clarissa, bár nem tudja rögtön azonosítani ( Meryl Streep? Vanessa Redgrave? ), az nem is kétséges a számára, hogy a nő filmsztár. Tudja a nőt körüllengő királynői magabiztosságból és abból, ahogy az egyik kellékes buzgón magyarázza neki ( Clarissa természetesen egy szót se hall, csupán a taglejtésekből következtethet) , mi volt a zaj forrása. A nő feje gyorsan eltűnik, és a lakókocsi ajtaja becsukódik, de nyomában ott lebeg az éber rosszallás összetéveszthetetlen érzete, mintha kis időre egy angyal érintette volna egyik szandálos lábával a föld felszínét, kérdezve, mi volt ez a zűrzavar, és mikor azt mondják, hogy minden rendben, valami kétkedő szigorúsággal foglalja el újból helyét a mennyben, figyelmeztetve a föld gyermekeit, hogy csak a minap bízták rájuk a saját ügyeik irányítását, és nem fogja szó nélkül hagyni a további figyelmetlenségeket.
(Előszó)

33. oldal

>!
taylor95

Egy másik világban az egész életét olvasással tölthetné.

45. oldal, Mrs Dalloway; Ulpius-ház (2006)

>!
Orsi_olvas

Íme a világ, ebben élsz, és hálás vagy érte. Megpróbálsz hálás lenni.

29. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Alice Walker: Kedves Jóisten
Philip Roth: Amerikai pasztorál
Jeffrey Eugenides: Egy test, két lélek
Herman Wouk: Zendülés a Caine hadihajón
E. Annie Proulx: Kikötői hírek
John Updike: Nyúlháj
Toni Morrison: A kedves
William Faulkner: Zsiványok
Cormac McCarthy: Az út
Cassandra Clare: Csontváros