Egy fiatal lány belehal a szakszerűtlenül végzett abortuszba. A gyanú azonnal arra az orvosra terelődik, akiről köztudott, hogy titokban vállal magzatelhajtást. Boston katolikus hagyományai és szigorú törvényei látszanak győzedelmeskedni, mikor a törvényszegő orvos rács mögé kerül.
De a lesittelt orvos jó barátjának, dr. Berrynek néhány dolog szemet szúr. Neki már az is hihetetlen, hogy egy kiváló tehetségű kolléga ekkorát hibázzon. Furcsállja azt is, hogy valójában – nincs bizonyíték.
Dr. Berry versenyt fut az idővel, midőn magánnyomozásba kezd: tulajdonképpen ki végezte el a tiltott műtétet? S véletlen-e, hogy a tragédia éppen az egyik legtekintélyesebb bostoni orvos lányával, Karen Randall-lel történt?
A szerző eddigi műveinek mindegyike átütő siker lett: Vészhelyzet című regénye a nálunk most újra látható tévésorozatban, az Őslénypark filmen és regényben, a Szörnyek szigete filmen és regényben.
Élesben 51 csillagozás

Eredeti cím: A Case of Need
Eredeti megjelenés éve: 1968



Enciklopédia 8
Kedvencelte 3
Várólistára tette 13
Kívánságlistára tette 3

Kiemelt értékelések


2022/126, könyvtár, 15/38 eddigi értékelés
Ahogy gondoltam: bár „… természetesen ő sem volt tévedhetetlen, és nem vált minden arannyá, ami kikerült a kezei közül”, de bizony rengeteg aranyat termelt…
Ez a regény például egy Ross McDonald stílusában íródott erőteljes krimihez hasonlít leginkább. Ha van ilyen alműfaj, akkor „tudományos krimi”, és ebben az alműfajban kiválóan sikerült, mint az Edgar Award mutatja. Crichton stílusa rendben van, írni tud, vannak ötletei, és ezeket szépen realizálja is. A könyv cselekményére rátelepszik egyes társadalmi rétegek finom bírálata, a szereplők majd mindannyian „megkapják a magukét”. A szerző nagyon vigyáz, hogy ne mondjon véleményt az abortusz-kérdésben (Függelék VI: hat érv a terhességmegszakítás mellett és hat érv ellene), de van neki, és számomra úgy tűnik, ezt egy félrészeg orvos szájába adja, cinikusságnak ábrázolva.
Meggyőződésem, hogy a regény az (abortuszkérdésben) álszent társadalmi hozzáállás egyik legkeményebb bírálata.


Letehetetlen orvosi krimi. Egy percre sem áll meg a történet. Nem értem miért csak 70%.


Michael Crichton 1968-ban megjelent könyve egy ma is ellentmondásos témát boncolgat: az abortuszhoz való jogot. Eköré építi fel ezt az izgalmas és olvasmányos krimit egy igazán szimpatikus főszereplővel, a patológus Dr. Berryvel. Ő a történet központi szereplője, mindent az ő nézőpontjából élhetünk át.
Bár a kötet százalékos értékelése eléggé alacsony, nekem tetszett. Érdekes volt az alapötlet is, Dr. Berry nyomozása pedig következetesen, pontról pontra bogozta ki a szálakat. Bár tudományos kifejezések is vannak a szövegben, az író mindent érthetően megmagyarázott. Engem kicsit Robin Cookra emlékeztetett, de egy picivel talán még jobban is tetszett, mint Cook könyvei.
Ez volt az első könyvem Crichtontól, de biztosan nem az utolsó.


Az hiszem, talán most először értek egyet az alacsony értékeléssel. Bármennyire is próbáltam megszeretni ezt az olvasmányt, nem tudtam.
Valahogy a nagy semmit éreztem, amikor olvastam. Se nem szerettem, se nem utáltam, elolvastam és ennyit.
Egy dolgot viszont szeretnék megjegyezni, egy kicsit orvosi sorozat hangulata volt a könyvnek, mert úgy dobálóztak az orvosi szakszavakkal néha, mint én a névelőkkel.
Volt pár rész, amit inkább erősebb idegzetűeknek ajánlok, mármint a könyvet. boncolás, állatkísérletek


Kezdetben érdekes, de aztán annál inkább el-ellaposodó történet. Többet vártam Chrichtontól.


Picit tartottam ettől a könyvtől, mert sokak unták, és eléggé alul értékelték. Én most totál ellenpólus vagyok. Nekem teljesen bejött. A történet vezetése, a nyomozás, a karakterek, mind-mind a klasszikus krimibe beillő tartományba mozogtak. A főhős,dr. Berry embersége, az orvos mivolta, és a jogász csírái mind jól hozzájárultak a nyomozás sikerességéhez. Nagyon jól lavírozott a résztvevők és események hálójában, bizonyos szituációkba nagyon jól reagált, akár egy hivatalos nyomozót is meghazudtolva. Amit esetleg felróhatok a könyvnek, hogy sokszor volt általánosabb leírás a körülményekről, ami esetleg unalmas lehet, illetve tömény szakmaiság is lejött nekem laikusnak, amiben gyakran elvesztem. Tökéletes tanulság, hogy ne ítéljek a többiek véleménye és a % alapján.


Crichton legelső könyve (ami nem is saját nevén jelent meg) és ez érződik is. Nem mondom, hogy rossz volt, de a későbbi művei ezerszer jobban sikerültek. Ez egy egyszerű, átlagos kis orvosi krimi, amivel elszórakozik az ember. Nekem tetszett, bár ez a sok név benne engem már kiakasztott (nem jó a névmemóriám). A végén nem volt nagy fordulat vagy csattanó, viszont legalább normálisan le lett zárva az ügy, ami egy hetes időt dolgozott fel.


A Vészhelyzet egyik főalkotójának csoda ha nem lenne egy saját orvosi regénye.
Adott egy hírhedten abortuszt segítő orvos, adott egy jó barát, adott egy lány aki feltehetőleg egy hibásan elkövetett abortusz szövődményeibe meghal és mellesleg egy híres orvos dinasztia sarja.
Az orvos: akiről mindenki tudja hogy bár tilos, de még is indokolt esetben titokban végre hajt terhesség megszakítást. Több ember is kell hozzá és barátja az egyik cinkostárs nem hiszi el hogy a lánynak barátja segített volna. Közben mindenki az orvos ellen fordul, előkerülnek a csontvázak a szekrényből, csak dr. Berry hisz neki és versenyt futva az idővel nyomozásba kezd, de folyton csak falakba ütközik. nem biztos hogy az az ártatlan leányzó tényleg olyan ártatlan volt, de a család aki óvja védi nevét, mindent megtesz hogy megakadályozza hogy kiderüljön az igazság.
Izgalmas, jól megírt orvosi krimi, kicsit Columbo stílusban, „csak még egy kérdés”. Folyton motoszkál a fejekben ki is lehet a tettes, semmi sem az aminek látszik.
Nekem tetszett, nem a legerősebb Crichton regény, de egy olvasást mindenképp megér.


Nekem nagyon tetszett. A történet hétköznapi, de a legapróbb részletekig kidolgozott és jól felépített. Emellett nagyon izgalmas, lebilincselő. A főszereplő szimpatikus volt, mint a többi karakter, ő is jól kidolgozott. A könyvben megjelenő kényes témát, az abortuszt minden oldalról megvizsgálja. A szereplőktől hallhatunk pro és kontra érveket, de a témát eldöntő véleményt nem olvashatunk, mindenki dönthet saját belátása szerint. Bár eddig szinte csak sci-fit olvastam a szerzőtől, szerintem a krimije is van olyan jó, mint más írásai.
Népszerű idézetek




A társadalmat csak a félelem és az össznépi bűntudat képes mozgósítani.
111. oldal




A törvényhozók mind férfiak, nem ők szülik a gyerekeket: nekik semmibe se kerül a moralizálás. A papokra ugyanez áll: ha a nőket is felszentelnék, szélsebesen megváltozna sok minden a vallási életben. De hát a politikát meg az egyházat férfiak uralják, a nők meg nem elég rámenősek. Ez pedig rossz, elvégre az abortusz az ő ügyük – az ő magzatuk, az ő testük, az ő kockázatuk.




– Jézus atyám – mondta Conway. – Miért nem bőrgyógyásznak mentem. Azoknak nem hal meg senki.
9. oldal




A fiatal orvosok mégis egyre arról ábrándoznak, hogy új betegséget fedeznek fel. Az orvosi szakmában ezzel lehet a leggyorsabban és legbiztosabban hírnevet szerezni. Egy új betegség felfedezése látványosabb, mint valamely régire új gyógymódot találni: az új eljárást évekig vizsgálják, vitatják, támadják, az új betegség viszont garantált közönségsiker.
58-59. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- J.D. Barker: A negyedik majom 92% ·
Összehasonlítás - Elle Cosimano: Finlay Donovan mindent visz 91% ·
Összehasonlítás - Guillaume Musso: Holnap 91% ·
Összehasonlítás - Steve Berry: A Romanov-jóslat 87% ·
Összehasonlítás - Steve Berry: A püspök embere 86% ·
Összehasonlítás - Tess Gerritsen: A sebész 86% ·
Összehasonlítás - Dean R. Koontz: Rejtekhely 86% ·
Összehasonlítás - Ben H. Winters: Az igazság határán 83% ·
Összehasonlítás - Raymond Chandler: Örök álom 83% ·
Összehasonlítás - Clive Cussler – Justin Scott: A pokol feneke ·
Összehasonlítás