A ​Gömb 87% 322 csillagozás

A Gömb című filmet már régebben láttam, de akkor nagy hatással volt rám, szeretem az ilyen gondolkodós, agyafúrt sci-fi-ket. Egyáltalán nem csalódtam a könyvben sem, a film korábbi megnézése sem vett el a könyv élvezetéből, sőt több dologban meg is világosodtam így az olvasása után.
A történet végig feszült és izgalmas, a szereplők is nagyon tetszettek, hol szimpatikusak voltak, hol teljesen kivetkőztek magukból. A cselekmény helyszínéül szolgáló mélytengeri bázis pedig egyszerre volt lenyűgöző és félelmetes. A történet végkifejlete pedig nagyon elgondolkodtató…
Bővebben:http://konyvutca.blogspot.hu/2016/09/michael-crichton-g…

Meggyőződésem, hogy Crichton egy troll. Hát hogy lehet azzal a felütéssel kezdeni egy regényt, hogy összerántanak egy csapatot egy – amúgy visszautasított – tanulmány alapján, amit a készítője sem vett komolyan!?
Troll.
Egyértelmű.
Egyéb tekintetben egy kissé átverve érzem magam, nekem senki nem szólt, hogy ez a könyv tulajdonképpen egy sci-fibe csomagolt horror. Utólag persze látom, hogy akár rá is jöhettem volna a fülszöveg alapján, de annyira ritkán érintkezem a horror irodalommal, hogy nem… nem tűnt fel.
A recept rém egyszerű: – fogj egy ismeretlen eredetű valamit – jelen esetben feltehetően űrhajót, 300 méter mélyen a víz alatt.
– szedj össze egy csapatot, küldd oda – jelen esetben egy csapat tudóst és pár katonát.
– a helyszínen adj nekik valamit, amivel lehet játszani – jelen esetben a címadó Gömböt.
– vágd el őket a külvilágtól – jelen esetben szabadíts a felszínre egy kiadós hurrikánt.
Aztán jöhet az a rész, ahol elkezdenek hullani az emberek…

Egyik oldalról nagyon tetszett a regény, amikor a különböző karakterek a saját tudományterületükről beszéltek, vagy a saját területükön alakítottak valamit, az határozottan érdekes volt, és alulképzettségem ellenére többnyire úgy tűnt, hogy az író elvégezte a házi feladatát. Mondom: többnyire. Azért volt, ahol hümmögtem. Néha ugyan némi somolygásra adott okot az aktuális technika emlegetése, de hát a 80as évek közepe az mégiscsak a 80as évek közepe…
El vagyunk zárva a külvilágtól és hullanak a népek, mint túlérett barack a fáról, jaj mi lesz velünk típusú történetnek viszont legjobb esetben is közepes. Rengeteget tudtak hisztizni, olyanok voltak a szereplők mint az ötévesek, és elképesztően kiszámítható volt nagyjából minden…
A helyzet az, hogy ez a történettípus mindig is hidegen hagyott spoiler
Mindettől függetlenül a befejezés kifejezetten tetszett, első sorban nem is az, ami történt az utolsó pár oldalon, hanem ahogy történt.

Összességében nem volt rossz, de nem kifejezetten nekem íródott. Sokkal jobban érdekelt volna maga a Gömb az űrhajú és a sok-sok miért, ami megbújhatott volna a háttérben…

Anno egyszer láttam a filmet és az nagyon tetszett. Könyvben sem volt rossz, de a film jobb volt. Haditengerészek, civilek összezárva a tengerben, ez sosem jó, mindig van valaki, akinek nem jó semmi, mindenben talál valami problémát. Ez veszélyes is, mivel komoly gond lehet bármiből. Jó volt olvasni, én mondjuk biztos nem mentem volna a tengerbe egy ilyen kutatásra, a bezártság és a lelki terhelés miatt sem.

Michael Crichton a sci-fi (vagy a tudományos fantasztikus irodalom) Dan Brown-ja. Ez volt az első dolog, ami a könyv befejezése után (na jó, ez nem igaz, már kb. a könyv felénél járva) megfogalmazódott bennem. S hogy ez most pozitív vagy negatív vélemény, azt mindenki saját belátása szerint döntse el. Azonban az szerintem nem kérdés, hogy van hasonlóság a két író stílusában. Mindketten erőteljesen szórakoztató, tudományosnak ható, kifejezetten ’film-szagú’ (értsd. megfilmesítésért kiáltó, vagy vágyakozó) regényeket gyártani, de mindezt olyan ügyesen és profin, hogy az ember hajlamos ezeken túllendülve elgondolkodni pár feltételezésen, tudományosan beállított tényen vagy ötleten, esetleg az olvasó elé lazán odadobott cselekményen. Tényleg profi munka, le a kalappal. De. A logikai bukfencek, a gyenge, kétdimenziós karakterek, az erőltetett érzelmi szál és hasonlók mellett nehéz elmenni szó nélkül. A tudományos háttér megalapozottságáról most ne is beszéljünk.

Mindezek után mi a helyzet a Gömbbel? A fentiek ellenére kifejezetten szórakoztatott és magába szippantott. A cselekmény szinte folyamatosan pörög, mindig újabb és újabb csavarral vagy fordulattal robog előre a végkifejlet felé. Azonban akadt pár zavaró logikai baki a történetben, mely zavaró volt, valamint a főszereplő tudós karakterek is kaphattak volna nagyobb mélységet vagy hátteret, számomra túl egyszerűek voltak. (A könyv alapján készült filmet korábban már láttam, annak idején tetszett, bár a vége nekem zavaros volt. Kíváncsi vagyok most, a könyv elolvasása után hogy fog működni).

Mindent egybevetve nem vagyok maradéktalanul elragadtatva, de továbbra is kíváncsi vagyok az író más könyveire.

Bár a könyv sci-fi, az eleje-közepe számomra jó néhány horrornál is sokkal félelmetesebbnek tűnt, bár biztosan az is sokat jelentett, hogy nagy részét egyhuzamban olvastam el, és este volt, amikor először tettem le. Nagyon lekötötte a figyelmemet, rengeteg érdekes kérdést vetett fel (agyaltam rajtuk akkor is, amikor nem olvastam), pl. hogy milyen lehet viszonylag idegen életkörülmények között (víz alatt) összezárva lenni nagyjából idegen emberekkel, kutatva valami idegen és félelmetes után… A történet is nagyon jól kidolgozott volt, rengeteg tudományos dolgot is felmutat a könyv, ami cseppet sem tette szárazzá, sőt, sokkal érdekesebb és hihetőbb volt tőle. A szereplőket is nagyon eltalálta az író, akit kedvelni „kellett”, azt kedveltük, akit nem kellett, az valóban tenyérbemászóra sikerült :)) Egyedül a végében csalódtam egy kicsit, bár nem tudom, mire számítottam valójában, ismét beigazolódott, hogy saját magunk legnagyobb ellenségei mi vagyunk.
Mindenesetre megérte a rá fordított időt, cseppet sem bánom, hogy kezembe vettem :)

Minden újabb Crichton regény olvasásakor szembesülök azzal, hogy a szerző életműve olyan, mint egy kis zacskó mindenízű drazsé. A-tól Z-ig bármilyet találhatsz magadnak benne, ami ráadásul nagy kalandnak ígérkezik, mert az író vérprofin szórakoztat.

Ebben a regényben off, a Csendes-óceán mélyére merülünk, vélhetően idegen intelligencia nyomait kutatva. Ennél persze szövevényesebb lesz az ügy, ami az elejétől kezdve hátborzongató, nyomasztó és titokzatos. Talán már nem is thriller, hanem inkább horror, ráadásul van egy erős krimi éle is történetnek.
A már jól ismert crichton-i felállásban, egy válogatott tudóscsapat nekiveselkedik, hogy a szerző egy újabb morális problémafelvetését járja és asszisztálja körbe, ami jelen esetben a tengermélyi gömbben és annak jelentésében manifesztálódik. A gömbről nem sokat tudunk, vagy földönkívüli, vagy a jövőből jött, de egy biztos, titokzatos és nincs jó hatással a kutatóbázis lakóira. Már maga a kutatóbázis is egy olyan veszélyes és sivár hely, hogy akár a galaxis szélén is lehetnének hőseink, az sem lenne kevésbé nyugtalanító. De ennek tetejébe állandó konfliktusban állnak egymással és magukkal, miközben ott van a sötétben a gömb, a maga gyermeki kegyetlenségével. Mint egy modern kori lidérces Nemo kapitány.

Crichton a legősibb félelmeinkre alapoz, valami ismeretlenre a sötétben, amitől félünk és félni is kell. Szörnyekre, melyek a semmiből tűnnek föl és megtámadnak, miközben percről percre szembesülnünk kell kicsi és törékeny mivoltunkkal. Kérdés, hogy ez az első felvetés igaz-e? Illetve a másodikkal mit kezd az egyén, a bekapcsolt túlélési ösztön? És ha legyőztük az ismeretlent, mihez kezdünk a fölé kerekedett hatalmunkkal, a megszerzett tudással?

Imádom a szerző stílusát, ami kellő arányban elegyíti az izgalmas ijesztgetést és az olykor humoros logikai és tudományos szemléletet. Egy szemfényvesztő zseni, aki újra és újra felfedezteti velünk a csövön a lukat, mi pedig élvezettel fogadjuk be a már ismert téziseket, mert olyan jó őt olvasni. Egy dolgot sajnálok csak a regénnyel kapcsolatban. Mégpedig azt, hogy azt a sötét pszichózist, ami áthatotta a cselekményt, nem őrizte meg a végére is. Merész húzás lett volna, én pedig imádnám.

A filmet már láttam, de évekkel ezelőtt, olvasás közben kezdtem csak emlékezni mi is történik itt. Jó klasszikus sci-fi, olvasva is filmen is.

Elso olvasasom volt az irotol de biztosra allithatom, nem az utolso!!!!!
Nagyon, nagyon tetszett. Vegig izgalmas volt, sok helyen letehetetlen. Ami viszont a leginkabb tetszett az egesz konyvben az a sok elcsopogtetett informacio ami bele volt agyazva a tortenetbe. Nagyon erdekes volt olvasni a tengeri elolenyekrol; ugyanugy mint az urkutatas teruleterol – rendkivul erdekes eszmefuttatasok, gondolatokat vetett fel az foldon kivuli elet lehetosegeirol esetleges formairol, veluk valo kapcsolatfelvetel lehetosegeirol….. de emellett nagyon tetszettek az embertipusok pszichologiai elemzesei; mivel a fohos pszichologus leven nagyon erdekes, es elgondolkodtato gondolatokat vetett fel.

Éjen a Manifesztáció! :)
A Gömb című film a kis baráti társaságunkban igazi vitakirobbantó film, szinten mindenkinek más elmélete van a tényleges végkimeneteléről, abban viszont mind egyetértünk, hogy egy nagyon jó film. Épp ezért mikor megláttam az antikváriumban ezt a könyvet nem hagyhattam ott. Gondoltam na majd most én jól elolvasom és bebizonyítom a többieknek, hogy az én elméletem állja meg a helyét…nos ez nem igazán jött össze, de alkottam egy új értelmezést. :)
Szerintem mind a könyv mind a film nagyon jól sikerült, van, amit a filmben jobban megoldottak (pl. Harry és a könyv) és van, ami a könyvben kidolgozottabb (pl. az elméleti részek, a találgatások).
Nagyon tetszett a könyvben, hogy sokszor belepillanthattunk Norman gondolataiba, így láthattuk, hogy egy pszichológus, hogyan analizálja a társait. Nagyon jók voltak a magyarázatok az egyes reakciókra. Aztán Norman magát is próbálta analizálni, és ahogy rájött a hibáira, hogy ő maga is fél, nagyon jó megoldás volt.
A tudományos elméletek is elég érthető módon voltak elmagyarázva. (Pl. Ted könyvbéli szemléltetése a gyümölcsökkel és a tállal, amik a naprendszert jelképezték.)
Érdekesek voltak a különböző emberi reakciók, – ahogy azt Norman tanulmánya is leírta, aminek alapján összeválogatták a csapatot – minden jellem másképp reagált akár arra, hogy honnan származik a hajó, akár a gömbre, akár a felbukkanó állatokra, vagy akár arra, hogy el vannak vágva a külvilágtól az óceán fenekén. Olvasás közben én is elgondolkodtam, vajon ezekben a szituációkban, hogyan viselkednék…
Magának a gömbnek a mivoltát szerintem az író valamennyire meghagyta egyéni elképzelésnek, bár kapunk néhány dologra magyarázatot, azért rengeteg a nyitott kérdés. És szerintem pont ebben rejlik ennek a könyvnek a nagyszerűsége, hogy hosszasan lehet róla beszélgetni, el lehet rajta filozofálgatni, mert mindenki máshogy értelmezi.

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 5
Stílus (írói): 4
Ötlet (eredetiség): 5
Tartalom (mondanivaló): 5
Hitelesség (könyv világának átélhetősége): 3
Érzelmek (ábrázolása): 3
Izgalom: 5

Remek élményt adott a könyv, nehezen bírtam letenni. Michael Crichton jó író, kedvelhető a stílusa. Eredeti ötletből született a történet, ami egy időutazás során a Földre érkezett titokzatos űrhajó felfedezését dolgozza fel, olvasmányos, regényes formában. A tartalom szépen kidolgozott; elgondolkodtató mondanivaló bontakozik ki az olvasó előtt. Hitelesség szempontjából ugyan kevéssé meggyőző, de a könyv világa elég jól átélhető. Crichton nem helyezett különösebb hangsúlyt a szereplők érzelmeinek alaposabb ábrázolására. A történet mindvégig izgalmas, érdekfeszítő.