Halálos ​verseny a milliárdokat érő tízcentesért 21 csillagozás

Michael Connelly: Halálos verseny a milliárdokat érő tízcentesért

A közkedvelt író legújabb művében egyetlen rossz telefonszám hátborzongató események egész láncolatát indítja el. Henry Pierce éppen csak megkapta új telefonszámát, és máris olyan üzenetekkel van tele a rögzítője, amelyek biztosan nem neki szólnak, hanem a titokzatos Lillynek. Pierce-t most dobta ki a barátnője, új lakásba költözött, az általa alapított cég pedig éppen tőkeinjekcióra vár. Már évek óta csak a „tízcentest hajszolja”, és mindent megtesz azért, hogy ő nyerje meg azt a versenyt, amelynek győztese milliókat kereshet találmányával.

Eredeti megjelenés éve: 2002

>!
Alexandra, Pécs, 2004
356 oldal · keménytáblás · ISBN: 9633688965 · Fordította: Morvay Krisztina

Kedvencelte 2

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Csabi>!
Michael Connelly: Halálos verseny a milliárdokat érő tízcentesért

Ez a regény kilóg a Connelly életműből, sem Bosch, sem Haller, teljesen független történet. Olvasás közben az az érzés alakult ki bennem, hogy ez a regény megrendelésre készült, egy feltörekvő iparág reklámanyagának. Mert hogy ez a regény nem valami flúgos futam szerű történet, amit a cím némileg megtévesztően sugall (különösen a magyarított cím), hanem a molekuláris számítástechnika köré szövi az eseményeket. Az első 250 oldal ennek megfelelően elég lassan csordogál, sok adalékot ismerünk meg a fenti tudományág részleteiről, hisz főhősünk, az amatőr nyomozó egy ilyen cégnek az agya. Mellesleg belekeveredik egy prostituált valószínű megölésébe. Úgy tűnik a két dolognak semmi köze egymáshoz. Szerencsére az utolsó 100 oldalra felpörögnek az események, kibontakozik az egész összeesküvés, ebben jó Connelly, hogy ilyen remekül összeszője a szálakat. Sőt, annyira jó, hogy képes megtéveszteni az olvasót is, elhitetni vele, hogy minden úgy OK, ahogy kitalálta. Hogy mire gondolok?: spoiler
Azért az ebben a regényben is bosszantott, hogy MC mennyi fölösleges töltelékszóval, mondattal, néha egész oldalakkal nyújtja a regényeit, hogy meglegyen az oldalszám. A legtöbb író nem ússza meg freudi elszólás nélkül: „A teljesen értéktelen információközlés mintapéldáját mutatta be…”. (252. oldal).

gazibla IP>!
Michael Connelly: Halálos verseny a milliárdokat érő tízcentesért

Ez egy nagyon jó könyv. :) Eddig csak a Harry Bosch történeteket ismertem tőle, de gondoltam kell a változatosság, nem bántam meg. :) Nagyon jó történet. Mi a titka? Végy egy jó történetet, tegyél bele egy kevés szerelmi szálat, majd egy kis tudományt és ezt fűszerezd meg akcióval. :) Connelly zseniális krimi író, bátran ajánlom a műfaj szerelmeseinek. :)

4 hozzászólás
mate55>!
Michael Connelly: Halálos verseny a milliárdokat érő tízcentesért

Mindig izgalmas élmény, amikor egy krimiszerzőnek nem a megszokott főhőse(i) kap(nak) szerepet a könyvében. Ebben a krimijében a főszereplő egy egyszerű, fiatal cégtulajdonos, aki egy rossz telefonszám miatti bonyodalmakból adódóan, szeretné kideríteni az igazságot, ezért saját szakállára nyomozni kezd. Ahogy a kirakós játék egyre több eleme a helyére kerül, úgy kezd körvonalazódni az igazság.Talán némileg meglepő lehet a történet viszonylag egyenes vonala, de felesleges is lett volna a túlbonyolítás. Rejtélyek, egy különös, múltbeli titok – mindez ott kavarog Connelly remek könyvében.
.

coleman>!
Michael Connelly: Halálos verseny a milliárdokat érő tízcentesért

Gondosan kidolgozott, izgalmas,fokozódó feszültségű regénnyel van dolgunk.Ha beleéljük magunkat már nemigen lehet letenni.A Harry Bosch sorozat írójától.

noemi81 I>!
Michael Connelly: Halálos verseny a milliárdokat érő tízcentesért

Az a baj, hogy a krimi harmadánál rájöttem a megoldásra, bár belőlem nem szabad kiindulni. ☺ Mégis csak ő a „Mesterem”. Valójában ez egy zseniálisan megtervezett, alapos, sziszifuszi munkával felepített, izgalmas krimi, ami az utolsó pillanatig fogva tart.

2 hozzászólás
Elek_A_Trotechnikus>!
Michael Connelly: Halálos verseny a milliárdokat érő tízcentesért

A Bosch filmsorozat első évada kapcsán jutottam el Connelly-hez, de nem a sorozatot kezdtem el, inkább ezzel a könyvvel kezdtem az ismerkedést.
A könyv érdekes, mégsem tudott lekötni. Az látszott elsőre is, hogy Connelly remek író, gördülnek a mondatai egymás után, ötletekből sincs hiány, mégsincs meg a megfelelő ritmus: sokszor untam a könyvet.


Népszerű idézetek

mate55>!

Két kicsengés után egy nő szólt bele a telefonba. Olyan volt a hangja, mint a járdát karistoló seprűé.

77. oldal

2 hozzászólás
mate55>!

A lánycserkészek jótékonysági célokra készített kekszeinek méretével vetekedő mellbimbói szinte átbökték a pólóját.

111. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: A halálsoron
Andrew Gross: Egy kém Auschwitzban
Janet Evanovich: A négy fejvadász
Riley Sager: Várj, amíg sötét lesz
J.D. Barker: Szíve helyén sötétség
Dennis Lehane: Hideg nyomon
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja
Dennis Lehane: Viharsziget
Amy Harmon: Az ismeretlen kedves
Lawrence Block: A betörő, akit temetni veszélyes