Ragyog ​a hold 69 csillagozás

Michael Chabon: Ragyog a hold

A Pulitzer-díjas Michael Chabon újabb irodalmi remekművel jelentkezik igazságról és hazugságról, családi legendákról és egzisztenciális kalandokról, valamint azokról az erőkről, amelyek el akarnak bennünket pusztítani.

A regény vallomás egy öregember halálos ágyáról. A szerző egy egész kort zsugorít egyetlen életbe, és egyetlen életet egyetlen hétbe a háború előtti Philadelphia zsidó nyomornegyedeitől Németország elfoglalásáig, egy floridai nyugdíjas falutól egy New York-i börtönig, az amerikai űrprogram aranykorától „az amerikai évszázad” alkonyáig.
Egy élet sodró, megható, tragikomikus, alaposan kikutatott és abszolút fiktív átirata, egy olyan életé, amely átível a huszadik század sötét szívén.

A könyv egy olyan hazugság, amely igazat mond, olyan kitaláció, ami tény; Michael Chabon legmerészebb és legmegindítóbb műve.

Eredeti megjelenés éve: 2016

A következő kiadói sorozatban jelent meg: KULT Könyvek

>!
XXI. Század, Budapest, 2017
446 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155638640 · Fordította: Pék Zoltán
>!
XXI. Század, Budapest, 2017
446 oldal · ISBN: 9786155638657 · Fordította: Pék Zoltán

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Vincent van Gogh

Helyszínek népszerűség szerint

Bábel tornya


Kedvencelte 2

Most olvassa 11

Várólistára tette 121

Kívánságlistára tette 116

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

gesztenye63 MP>!
Michael Chabon: Ragyog a hold

Valahol-valamikor olvastam/hallottam egy különös kifejezést a 20. századi modern zsidó irodalom kapcsán, ami megragadt bennem. Ha jól emlékszem, úgy szólt, hogy „hordozható haza”. Vagyis, a világ bármely táján élő és alkotó zsidó szerző – ha csak a tudata rejtett zugában is, de – akarva-akaratlanul magával cipeli népe, hitsorsosai minden keserűségét és édes emlékeit egyaránt. Származzék el nagyszülei által Breszlauból, vagy legyen született brooklyni zsidó, és telepedjék meg Dél-Afrikában, vagy a kaliforniai partokon, akkor is valami keserédes, különbejáratú mózesi hazát fog magának építeni. Írásainak minden sorából kiérződik majd az autodafék sikolyba vesző borzalmas fájdalma, a gázkamrák baljós füstje, de kihallatszik majd a lapok surrogása közül a klezmer muzsika csodálatos, fülbemászó trombitahangja is, és az írásokat olvasván szádban érzed majd a flódni lekváros diójának semmi mással össze nem téveszthető ízét.

Na ilyen volt számomra Chabon. Minden más, amit és ahogyan ír, az „csupán” a tökéletes technikai megvalósítás. Az egy dolog, hogy a Ragyog a holdban sokáig elhiteti az olvasóval, hogy megtörtént eseményeket mesél el, hogy egy sokat megélt-megszenvedett ember sorsát mutatja be, közel egy évszázadon keresztül. Az egy másik dolog, hogy ez az ember nem más, mint a szerző nagyapja. Az meg csak egy újabb adalék, hogy erre a fiktív életrajzra, visszaemlékezésre egy tökéletesen feldíszített családfát ültet rá, hányattatott sorsú, menekült európai zsidó nagyanyával, ortodox rabbi/ügyeskedő szerencsejátékos amerikai nagybácsival. Mindezt megfűszerezi a század jelentős történelmi, tudományos eseményeivel, úgy mint vadászat a náci háborús bűnösökre, vagy részvétel az amerikai űrprogramban. Nagyvonalú ecsetvonásokkal hozzáad még néhány kontúrt, árnyalatot az ötvenes évek amerikai zsidó kisközösségeinek életéből, vagy a századvég floridai nyugdíjas-paradicsomainak luxus-vegetációjából. Úgy gondolom, ez csak kötelező gyakorlat egy professzionális szerző tollából.

A nagy varázslat az elképesztően hiteles hangulat, a tökéletes illúzió megteremtése. A regény igazi izgalma, érdekessége, vagy úgy is mondhatnám, hogy „duplafenekűsége” számomra abból adódott, hogy még akkor is hajlamos voltam hinni Chabon őszinteségében, amikor már ő maga rágta a számba, hogy ebben a regényben valójában a fikció szerelmesei akarnak szándékosan bedőlni az írói képzelet által gyártott, családregényt építő, szárnyaló fantáziának.
S mindezt egyszerűen azért, mert az a bizonyos „hordozható haza” feeling, azok a hamisítatlan ízek, érzések és hazugságukban is igaz emlékek varázslatot tesznek az olvasóval.
Nehéz olvasmány, de mindenkinek ajánlom.

P.S.: A regény nyomdai kivitelezése a tördeléstől a borítóig hibátlan, vigasz a könyvek szerelmeseinek a manapság igen hektikus minőségű kiadványok sorában. Elismerésem a XXI. Századnak.

Bea_Könyvutca P>!
Michael Chabon: Ragyog a hold

Nem egy boldog történet, mégsem lehangoló, mert annyira lüktető, annyira különleges, hogy nincs idő sokat szomorkodni. Sodor magával, teljes figyelmet követel, a nagyapa utolsó napjaiban fény derül titkokra, fájdalmakra, megismerjük addig el nem mondott történeteit, amivel nagy érték, kincs és erő került az unoka lelkébe.

Szép, megindító, nagyon olvasmányos, nem könnyed és nem egyszerű könyv, kívül-belül gyönyörű.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2018/02/michael-chabon-rag…

pat P>!
Michael Chabon: Ragyog a hold

Az irodalom, ha jól csinálják, tényleg mágia.

És Chabon szerintem egészen jól csinálja.
Elemeiben pedig nem biztos, hogy lenyűgözne ez a regény. Alapnak itt van ugye a klasszikusan kortárs amerikai epikus próza, ami most itt épp életrajz – jó, jó, de nem szoktam tőle padlót fogni, lásd pl.a Stonert, ugye. Aztán itt van az időrendiség látszólag találomra történő miszlikre vagdalása, ami persze jobb, mint a szögegyenes narratív izé, de azért ez se olyan újszerű vagy meglepő cselfogás már. Meg lebegteti ugye az író, hogy ez ám nem biztos, hogy igaz, vagy legalábbis nem minden részletében – hát de ember, nem erről szól ez az „irodalom” nevű dolog, úgy alapvetően?! Végül pedig van a háborús-rakétás-holdas szál, meg az őrült-zsidó-nagyanyás szál, amik mondjuk nekem feldobták a regényt, mert történetesen egy olyan olvasó vagyok, akihez ezek a témák viszonylag közel állnak, de lehet, hogy ez nem annyira általános.
És mégis. Mikor a regény második felében azon kapod magad, hogy félig tudatosan folyton azt elemzed, hogy az író jellemrajza (amire a gyerekkori jelenetekben leírt kiskölyök képéből, az író narrátorként feltáruló vonásaiból, meg a másik regényéből és a valós életrajzi adataiból próbálsz következtetni) hogy is támasztódik alá a regénybeli fiktív rokonokkal és eseményekkel, hatásokkal és benyomásokkal – akkor tudhatod, hogy ez a regény tud valamit.
És ez a valami szerintem mágia, igen.

6 hozzászólás
Chöpp >!
Michael Chabon: Ragyog a hold

Az, hogy nem vagyok elragadtatva a könyvtől – és a történettől –, az csak egy dolog. Talán csak túl sok hasonló – és jobban megírt – könyvvel találkoztam már. Minden esetre nekem nem csusszant annyira csont nélkül nagyapa története. Mi több, nagyapán kívül – és nagyapa is csak fenntartásokkal – nem találtam ebben a fiktív visszaemlékezős mesélős sztoriban egyetlen szimpatikus szereplőt sem.
Nekem olyan érzésem volt végig, mintha a szöveg folyamatosan és erőszakosan tetszeni akarna az olvasónak. Művi és erőltetett volta mellett azonban itt-ott megcsillant néhány simára csiszolt filozofikus gondolat. Nem gondolom, hogy nem olvasok többet az írótól, de ez most nem jött be.

3 hozzászólás
robinson P>!
Michael Chabon: Ragyog a hold

Michael Chabon regénye fikció és valóság keveredése, fantáziadús, multinacionális családtörténetet. Az író szeretettel és tisztelettel tesz eleget a családi hagyományoknak, viszi tovább ezeket a történeteket.
https://gaboolvas.blogspot.hu/2018/02/ragyog-hold.html

Dominik_Blasir>!
Michael Chabon: Ragyog a hold

Játszik a tényekkel, játszik az olvasói elvárásokkal, játszik saját magával és családjával – hazudik, mondhatnánk élesen, de hát nem hazudik minden regényíró? Így akkor tulajdonképpen mi is különbözteti meg Chabon ál-memoárját, ál-családregényét, ál-akármijét a többi regény kitalációitól? Maga az invenció: a leplezetlen lelemény, hogy bár bevallottan „teljességgel zabolátlanul” teret engedett a fantáziájának (ahogy az előszóban fogalmaz), mégis arra törekszik, hogy bizony elhiggyük a Ragyog a hold minden egyes szavát. És pont ez az igazán lenyűgöző ebben a regényben: hogy sikerül neki elhitetnie.
Ugyanakkor mégis hiányérzetünk lehet: az ál-emlékirat olyan gördülékenyen, olyan profin működő gépezet, hogy a hibának már nem jutott hely. Valahogy túl tökéletes mindez, túl steril és távoli – nincs mihez kötődnöm, nem érzem azt, hogy személyesen engem szólít meg. Így pedig hiába a remek történet, hiába a szerethető ál-családtagok, hiába ez a kitűnően megkonstruált könyv, mégsem hiszem, hogy kult könyv lesz. Bár ezt majd úgyis az utókornak kell eldönteni, nekünk az is „elég”, ha egy jó regényt olvashatunk. Márpedig a Ragyog a hold szerintem nagyon is az.
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2017-10-31+…

Amadea>!
Michael Chabon: Ragyog a hold

„… hittem, hogy a csend egyenlő a sötétséggel, és a néven nevezés jelenti a fényt. Hittem, hogy a titok rosszindulatú daganat, és a vallomás a kés, a fényes forró sugár, ami éget, de közben gyógyít is. Hittem, hogy jó – a kevés dolog között, amit ki sem kell mondani – »kiadni mindent«”.

Na, ez meg fog izzasztani, mert hiába nagyon szerettem olvasni, rohadtul nem emlékszem már rá – ami nem is csoda, tekintve, hogy augusztusban olvastam. Értitek, augusztusban, szégyen, hogy nem írtam ennek az unikális szerzőnek az új, magyarul megjelent könyvéről – az is kisebb fajta csoda, hogy kiadták.

Akárcsak a Jiddis rendőrök szövetségében, itt is keveredik a fikció a valósággal – csak, ha lehet, még vadabbul, vagy inkább trükkösebben; azt a ma született csecsemő se veszi be, hogy Alaszkában létrehoztak egy zsidó települést, de a halálos ágyán agonizáló nagyapa történetei közül nehéz kimazsolázni a valóságot a fikció magvai közül; romantikus, héja-nász jellegű szerelem egy pszichiátriai gondokkal küzdő, ki-tudja-honnan-jött, labilis nővel, a mindenek csodája V-2-es rakéta, a második világháború, az Aughenbaugh-gyújtó, kígyóvadászat, a Bőrtelen Ló, az apácák, a börtön, annyi színes kavics kavarog ebben a kaleidoszkópban, hogy az olvasó beleremeg a gyönyörűségbe és már cseppet se érdekli, hogy megtörtént eseményekről vagy szemenszedett hazugságokról van szó – amit Chabon nem rest rögtön az Előszóban közölni is az olvasóval: ahol szabadon bánt bármiféle adatokkal, teljesen zabolátlanul tette, és az emlékirat papírra vetése közben ragaszkodott a tényekhez, kivéve, ha azok nem voltak hajlandóak idomulni hozzá.

Író vagyok, professzionális hazudozó, olvastam valaha egy könyvben. Chabon mesteri szinten űzi a hazudozást, és én nagyon örülök neki.

Ui.: A kiadás, akárcsak a többi Kult könyv esetében, itt is szemet gyönyörködtető, és az előzetes rettegésem ellenére a fordítással is ki voltam békülve.

Ildó P>!
Michael Chabon: Ragyog a hold

     Minden adott volt ebben a könyvben, amiért maradéktalanul tetszenie kellett volna nekem: a nagyapa háborús élményei, egy nagy szerelem története, a zsidóság kérdése, családi titkok, melyeknek az unoka ered nyomába. Ezek mellé jön színes adalékként a mérnökként szakmai rajongás az űrsiklók, rakéták iránt, ami rendkívül érdekes szál volt a történetben.
     Mindezek ellenére valamiért nem lett az én könyvem, nem találtunk egymásra. Azonban azt észrevettem, az sem mindegy én milyen szemmel tekintek a könyvre. Míg tegnap, amikor még az utolsó fejezetek hátra voltak, úgy éreztem számomra nem sok szerethető dolog, szereplő volt a könyvben. Nem találtam szimpatikusnak a nagyapát sem. Ma viszont, miközben az utolsó fejezeteket olvastam, rájöttem, hogy az a rajongás, amivel szerette a nagyanyát minden nehézség ellenére, azután is, hogy egyedül maradt, az igenis figyelemre méltó és szívfacsaró. Akinek halála után a gyász ideje alatt csak keresi a helyét, kapaszkodót keres, amiért még érdemes.
     Pedig oly keveset kapunk ebből a szerelemből is. Túl sokat akar nyújtani ez a könyv, de ebből csak keveset sikerül, valahol közben elvész a lényeg. Végül nálam ez húzta fel négy csillagra az értékelést is, hogy csupán csak sejtettem, hogy vannak, voltak itt nagy érzések, még ha azok a háttérben is maradak számomra.

2 hozzászólás
Sapadtribizli P>!
Michael Chabon: Ragyog a hold

Bajban vagyok ezzel a könyvvel, mert be kell vallanom, rosszabbra számítottam (igen, fránya előítéletek…)
De kezdjük akkor azzal, ami mégsem tetszett a könyvben:
– a stílusa! Olyan mesterkélt szókapcsolatok, fellengzős jelzők, irodalmiaskodó kifejezések hemzsegnek a könyvben, hogy sokszor égnek állt a hajam! Megakasztják az olvasást és teljesen elhiteltelenítik az egész történetet. Nagyon visszás volt ezt olvasni, főleg az elején (egy olyan könyv után, mint az Omerta ), de aztán valahogy leráztam magamról és megpróbáltam átsiklani a megfogalmazások felett.
– az, hogy a szereplőknek nincs nevük, csak szerepük, mint nagyapa, nagyanya, anya, és akkor is így nevezi őket, amikor éppen az ágyjeleneteiket taglalja. Egyrészt azért idegesített ez, mert néha így zavart keltett, hogy most az elbeszélő anyjáról van szó, vagy az anyjának az anyjáról; ugyanakkor zavart azért is, mert így az elbeszélő lesz a főszereplő akarva-akaratlanul is, minden általa van definiálva, az ő szemszögén átszűrve ér az olvasóhoz. Kicsit ez is az irodalmiaskodó aspektusát erősíti nekem a könyvnek.
– túl sok cselekmény :) Valószínűleg elszoktám már az ilyen pörgős történetektől, ahol annyi minden történik, hogy nincs ideje egy-egy dolognak leülepedni. Ez a „Kevesebb néha több” érzés motoszkál bennem.
De azért tetszett is, mégpedig a történet ideje, ami kis munkát adott, hogy bennem álljon össze. Végül minden összeállt, még talán túl sok is – néhány titkot megtarthatott volna a nagyapa, vagy a könyv, és akkor még érdekesebb lett volna. Tetszett még a rakéták, a holdra szállás, az űrutzás témája, nem olvastam még könyve erről, nagyon izgalmas volt ez a beleszőtt motívum a történetbe. És tetszett még, hogy a könyvbeli szereplők megpróbálják lezárni, maguk mögött hagyni a múltjukat (mint ahogy a rakéta maga mögött hagyja a Földet – ez a hasonlat benne van szájbarágósan a könyvben), de ami számomra fontosabb volt, hogy ez a hátrahagyás nem mindig sikerül, mert a múlt így vagy úgy megjelenik, „belepofátlankodik” a jelenbe. Azért próbálkozni örökké kell.

marcipáncica P>!
Michael Chabon: Ragyog a hold

Memoár és fikciós regény egyben, melyben az számít a legkevésbé, hogy mi volt valóság, és mi kitaláció. A legfontosabb, amit ez a könyv átad az olvasónak, az a családi emlékek őrzésének, újramesélésének és továbbadásának fontossága, amit Chebon hatalmas szeretettel és tisztelettel tesz meg, kreativitását felhasználva a családja újraegyesítéséhez.
Van valami elegáns természetesség Chabon stílusában, amitől a könyv nagyon megragadja az olvasót, és sikerül elhitetnie vele, hogy valóság, amit olvas, és végig ott érezheti magát a szereplők között, átélheti velük az életük történetét. Nagyon könnyű órákra elmerülni a könyvben, együttérezni a szereplőkkel, átélni fájdalmaikat és örömeit. A családnak sokkal több jutott a bánatból, mint a boldogságból, – legalább is azok alapján, ami ebbe a könyvbe belefért – ez mégsem nyom rá a búskomor hangulatot a regényre, nem a kilátástalanságról és a szenvedésről szól, de nem is fordul át valamiféle meseszerű tökéletességbe, ahol mindenki vidám mosollyal búcsúzik, hanem megmarad a realitás talaján, és alapvetően egy pozitív, „mindig van tovább” hangulatot közvetít.
Bár a regény elméletben családregény, sokkal inkább csak Chabon nagyapjának története (akinek sosem tudjuk meg a nevét), amiben minden további szereplő – köztük maga az író is – csak mellékszereplő, akik kisebb-nagyobb hatással voltak Nagypapa életének 75 évére. Ebbe a 75 évbe viszont annyi minden történt, hogy életének különböző fejezetei önállóan is megtöltenének egy regényt, így az elmesélés végig fenntartja az olvasó érdeklődését, és a gyönyörű metaforákkal és élénk képekkel tűzdelt írásmód miatt igazi élménnyé teszik az olvasást.
Fél csillag mínusz azért jár, mert néhol már túlságosan is tökéletesen illeszkedtek össze a kirakós elemek, túl művivé téve a könyvet, és volt egy-két rész, ahol a terjengős rakétaleírásokba egész egyszerűen belebonyolódtam. Nem túl nagy hibák egy ilyen könyv esetében, így bátran kijelentem, hogy kiváló könyvet olvastam, és biztos nem az utolsót Chabontól.


Népszerű idézetek

gesztenye63 MP>!

– A lövészárokban nincsen ateista, nem igaz? (…)

437. oldal

3 hozzászólás
gesztenye63 MP>!

Nagyapám egy pillanatig csak állt, és nézte. Azon töprengett, melyik a nagyobb balszerencse: ha valakinek az anyja őrült, vagy ha az apja elég őrült, hogy szeresse az anyját.

206. oldal

2 hozzászólás
Chöpp >!

Néha még a fikció szerelmeseit is csak az igazság elégíti ki.

372. oldal

Kapcsolódó szócikkek: igazság
Bea_Könyvutca P>!

…de egy papnak nem lehetnek ellenségei, ahogy egy hentes sem lehet vegetáriánus.

158. oldal

Bea_Könyvutca P>!

Egy átlagos életben általában véve valószínűleg a legjobb kimondani, ami az ember szívét nyomja, kiönteni a lelkünket, elmondani a szeretteknek, hogy szeretjük őket, kérni azoktól, akiknek sérelmet okoztunk, hogy bocsássanak meg, és szembesíteni azokat, akik minket bántottak, azzal az igazsággal, hogy mit tettek. Ha olyasmiről van szó, amit ki kell mondani, akkor a beszéd mindig előrébb való a csendnél, de a kimondhatatlan tekintetében semmi haszna.

259. oldal

Chöpp >!

A lány egy labirintus volt a számára; csak ritkán és tévedésből jutott el a szívéig.

215. oldal

Chöpp >!

Amikor egy mérnök a végzetével találkozik, az mindig egy rejtvény formáját ölti.

110. oldal

Chöpp >!

A háború ugyanúgy összezavarta a civileket, mint a hadseregeket, amelyek elvesztek a ködében. Összekeverte a hódítást a felszabadítással, a dühöt a szívfájdalommal, az éhséget a hálával, a gyűlöletet az áhítattal.

156. oldal

Kapcsolódó szócikkek: háború
Chöpp >!

Aki már töltött időt kisgyerekekkel, az tudja, hogy a zsibbasztó unalom néha nagy találékonyságra ösztökél.

35. oldal

Kapcsolódó szócikkek: unalom
Chöpp >!

Nálam általános szabály, hogy a családtagokat arra intem, ne legyenek nagy elvárásaik, így minimalizálják az elkerülhetetlen csalódások hatását.
    Ez nagyjából összefoglalta a nagyapám hozzáállását magával a létezéssel szemben.

357. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Daša Drndić: Sonnenschein
Kristin Hannah: Fülemüle
Julie Orringer: Láthatatlan híd
Vámos Miklós: Apák könyve
Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács
Bernhard Schlink: A felolvasó
Dušan Šarotar: Biliárd a Dobray szállóban
Diane Ackerman: Menedék
Belinda Alexandra: Flamenco Párizsban
Jeffrey Archer: Apám bűne