Jiddis ​rendőrök szövetsége 63 csillagozás

Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége

Krimi, ​sci-fi, sakkregény, alternatív történelmi fantazmagória, politikai szatíra, szerelmes regény, zsidó sorsregény, nabokovi ihletésű játék a nyelvvel: Michael Chabon 2007-ben megjelent, számos díjat elnyert könyve olyan kategorizálhatatlan, vagy olyan sokféleképpen kategorizálható – és élvezhető! –, hogy nem nagy merészség kimondani: az elmúlt évtizedek egyik legkülönösebb és legnagyszerűbb irodalmi alkotása.
Chabon világában (ahol Hitler előbb legyőzte Sztálint, s aztán Berlinre hullott az első atombomba) Amerika a második világháború alatt elfogad egy törvényt, amelynek értelmében a menekülő zsidók letelepedhetnek Alaszkában, s így a holokausztban „csak” kétmillió zsidó pusztul el… A Palesztinában létrejövő zsidó államot az arab túlerő elpusztítja, s így a zsidóság nagy része Alaszkában köt ki, egy Sitka nevű városban és környékén, amely hatvan évre autonómiát kap.
Itt, Sitkában játszódik a történet, akkor, amikor megint „fura idők járnak” – az autonómia hat… (tovább)

Eredeti mű: Michael Chabon: The Yiddish Policemen's Union

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Cartaphilus, Budapest, 2012
432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632662893 · Fordította: M. Nagy Miklós

Enciklopédia 2


Kedvencelte 7

Most olvassa 1

Várólistára tette 49

Kívánságlistára tette 31

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
vicomte MP
Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége

Az alternatív történelmi regények a sci-fin belül egészen sajátos kategóriába tartoznak, mivel a szokásos kliséktől eltérően nem a jövőben és/vagy egy idegen bolygón játszódnak, hanem az ismerttől jelentősen eltérő Földön. Ettől ezek a regények egyrészt könnyen befogadhatóvá, másrészt nagyon idegenné is válhatnak.

Ennek fő oka, hogy az írónak kardinális változtatásokkal kell a történelmi tényeket felülírnia, majd az így kialakult világban el kell helyeznie egy komoly konfliktust is, amivel képes felkelteni az olvasó érdeklődését.

A Jiddis rendőrök szövetsége ennek az elvárásnak tökéletesen megfelel. A történelem fő csapásvonala a II. világháború idején ágazik el, mivel itt az európai zsidóság sokkal nagyobb része menekül meg, köszönhetően annak, hogy az USA Alaszka területén menedékjogot és egy független territóriumot biztosít számukra, amelynek a pár hónap múlva esedékes visszacsatolása a regény konfliktusának fő mozgatórugója.

A történelmi változások természetesen nem csak erre a zsidó diaszpóra-zárványra terjednek ki, de kiderül, hogy az első atombombát itt Berlinre dobták le, a Szovjetunió sokkal korábban felbomlott, mint a ’80-as évek vége, és Izrael állam csupán néhány hónapig létezett, mielőtt az arab népek szétverték volna.

Az alaphelyzet, amivel a hard-boiled krimiként induló, de hamarosan politikai thrillerbe forduló regény indul, tehát adott – a zsidó diaszpóra több milliós közösségnek ismét helyett kell találnia a világban, mivel az eddigi lakhelyükön, a Sitka-körzetben nem maradhatnak.

Chabon a könyv főszereplőjének egy kiégett negyvenes zsarut tesz meg, akinek a személyében egyrészt hozza a zsáner tipikus figuráját, másrészt gyökeresen el is tér attól.
Landsman nyomozó nem csupán egy kiábrándult, alkohol problémákkal küzdő, jobb napokat látott zsaru, aki természetesen könnyen hozza a beszólogatós kemény fickó figuráját, ha kell, de a klisék ellenére nagyon is árnyalt karakter.

Ezt elsősorban az igen bonyolult és regény során végig komoly szerepet kapó családi hátterének és viszonyainak bemutatásával éri el az író. A hard-boiled krimikben nem jellemző, hogy a detektívről túl sok minden megtudnánk, de Landsman életútjáról gyakorlatilag teljes képet kapunk, az ex-felesége és jelenlegi főnöke, a legendás nagybátyja, félig indián unokatestvére és nyomozópárja, a nemrég balesetben meghalt nővére, az öngyilkos apja, akik mind-mind olyan szereplők, akikre oda kell figyelni.

Az író nem csak itt játszik a klisé és annak kifordítása motívumával, hanem a regény folyamán szinte mindenütt. Az alapszituáció – egy tarkón lőtt ismeretlen narkós egy szállodai szobában, nagyon tipikus felütés. Viszont az, hogy ki is ő, és miért is ölték meg, már egyáltalán nem az.

Az, hogy a zárt közösségek kitermelik a maguk alvilági alakjait, nem meglepő, de hogy itt az ultra-ortodoxok állnak a szervezett alvilág élén – nos, tulajdonképpen tökéletesen érthető, de elsőre talán sokakat megbotránkoztat.

Az, hogy a zsidó közösségben ott él a messiásvárás, szintén nem nóvum, de ahogy Chabon ezt és az ezzel kapcsolatos a könyv egészén végigvonuló szálat kezeli szintén erősen ironikus – legalábbis szerintem.

Talán ennyi alapján is sejthető, hogy ez a könyv nem könnyen emészthető olvasmány.
Ha mindehhez hozzáteszem, hogy Chabon szépirodalmi igénnyel, mellbevágóan érzékletes hasonlatokkal, ráadásul jiddis szlenggel tűzdelve írja le a depresszíven sötét és hideg környezetet (végtére is novemberben járunk, Alaszkában), a város lehangoló és pusztuló negyedeit és azok reményvesztett lakóit, és nem fél a szereplői szájába vulgáris és politikailag csöppet sem korrekt mondatokat adni, akkor talán az sem meglepő, hogy én is igen komótosan haladtam ezzel az olvasmányommal.

Nem könnyű könyv, és az irónia és az időnkénti laza párbeszédek ellenére is az alapélményt a borongósan-depresszív hangulat adja meg, ami nyilván nem mindenki számára vonzó, viszont aki ennek ellenére belevág szerintem hozzám hasonlóan felteszi ezt a könyvet az újraolvasandó regények listájára.

Mert érdemes!

8 hozzászólás
>!
Noro MP
Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége

Chabon előszeretettel helyez jól ismert zsánerkliséket más zsánerekbe, méghozzá úgy, hogy a végeredmény valahogy egyáltalán nem lesz klisés. Így építi itt is bele a hard-boiled krimik kiégett nyomozóját egy zsidó közegbe, ahol is az egész figura új értelmet nyer. A mellékalakjai, és rajtuk keresztül a főhős háttere ugyanakkor egészen eredetiek. De eljátszik a detektívregények más elemeivel is. Nem hiszem, hogy a való életben például bárki is nyomokat vélne felfedezni egy sakktáblán vagy egy festett tehénen(!) – ha ez nem a Poirot-féle szöszölős nyomozók paródiája, akkor semmi.
Mint alternatív történelem, a könyv az óvatos duhaj iskolához tartozik: nem épít fel világraszóló változásokat, épp csak annyira nyúl bele a világba, hogy elmondhasson egy történetet, amit enélkül nem lehetne. Az olvasó könnyedén el tudja képzelni, hogy akár lehetne is egy zsidó telep valahol Alaszkában, anélkül, hogy felborulna a világról alkotott képe. Bár sosem engedi, hogy elfeledkezzünk a háttér furcsaságairól, kifejezetten életszagú közeget hoz létre. (Tényleg: ilyen szagos könyvet még nem láttam – egy leírást sem tud kikerekíteni anélkül, hogy meg ne tudnánk, Landsman milyen szagokat érez éppen.)
A hangulat egyébként talán akkor a legerősebb, amikor a történet még nem indul be, és a nyomozás következményei még nem válnak érdekessé. Az egészet áthatja a cinizmus, néha egészen az önutálatig fokozva, ugyanakkor valahogy mégsem hajlandó elfogadni, hogy az egész úgy rossz, ahogy van. A vallást is sajátos nézőpontból szemléli: mintha ez már nem is lenne vallás,olyan szinten szétválik a hit és a rituálé. Amikor pedig mégis újra összetalálkozik, akkor az egész valahogy még kínosabbá válik. (Ennyi valahogy egy értékelésben… ez egy olyan „valahogy” könyv, nehéz körülírni)

1 hozzászólás
>!
kvzs P
Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége

Az elején valahogyan nem feküdt nekem ez a könyv. Túl lassú volt, túl idegen, túl más. Aztán egyre jobban megismertem ezt a szerencsétlen Landsman-t, akivel úgy igazán kicseszett az élet, de minden fronton, és nem tudtam nem sajnálni és kedvelni. És onnantól nem volt megállás, mert rajta keresztül megkedveltem az egész eltolt családját az összes szerencsétlenségükkel, meg az egész eltolt Sitka körzetet az eltolt lakóival és az eltolt bűnügyével, meg a Temetésre készülődésével. A végére úgy beszippantott a világ, hogy a bűnügy megoldása már nem is nagyon érdekelt, csak az volt a fontos, hogy találjon már legalább egy valaki egy kis békét és nyugalmat.
Nagy varázslója ez a Chabon a hangulatteremtésnek. A világot csak érintőlegesen, félmondatottakal, meg színekkel és szagokkal mutatja be, a szereplőket meg úgy skicceli, mint egy impresszionista festő, mégis nagyon kerek, nagyon sűrű az egész. Annyira, hogy egyenrangú társa lesz a történetnek.
Depressziósoknak nem ajánlott az olvasás, mindenki másnak viszont kötelező!

>!
ponty
Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége

Az elejétől fogva (s talán még annál is előbb) megvett engem ez a könyv. Amikor még egyetlen sort sem olvastam belőle, pedig igazán remek sorok vannak benne. Keserűk, mocskosak, bűzösek, nehezek, összetörtek, karcosak vagy kissé szelídebbek, szomorúak, fáradtak, lusták és komótosak, sőt egyenesen lassúak. Néha annyira, hogy egy kérdés, majd a rá érkező válasz közt több bővített mondat is zaklatón állja útját az olvasónak, mielőtt tovább engedné. És mindezek ellenére az egész kép olyan jóleső és élvezetes. Pedig a sztorinak nincs egyetlen szereplője sem, aki csak egy kicsit is élvezné a…élvezne bármit is. Mert itt mindenki vesztésre áll a partiban, mert itt mindenki a helyét reménytelenül kereső zsidó. Mindenki csalódott, de tovább kell mennie a következő akadályig. Lépnie kell mindig egy újabbat, amíg bábuja áll még a táblán, pedig lehet, hogy hasznosabb lenne kimaradni egy, vagy két kört. A szereplőket mind egy szálig, egy idevágó skatulyából húzták elő, és mégis egyértelműen élnek, miközben megkapó élőhalottak. Nekem pedig hiányzik egy klassz sakk készlet a háztartásomból, és néha egy-egy nap az életemből, amikor gyűrötten, megrágva és kiköpve, sűrű alkoholos sóhajoktól kísérve, lábaimban több ultramaratonnal, kezemben fánkkal és papírpoharas kávéval vonszolom magam munkába.
Hogy ez klisé volna? Na és az miért lenne érdekes?
A kliséket csak az akarja mindenáron elkerülni, aki nem tudja őket használni. És Chabonnak egyszer sem kellett elbújnia mialatt ezt a remek krimit megírta. Úgyhogy sürgősen jöhet még tőle valami. Bármi.

2 hozzászólás
>!
pat P
Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége

Mennyi nagyon jó könyv van mostanában, de komolyan. Mégis van némi fejlődés a világon.
Az elején furcsa, disszonáns, majdnem fájdalmas élmény volt olvasni, sokáig nem tudtam, miért. Azon túl persze, hogy minden sötét, hideg, esős, kiábrándult, reménytelen, és bár értékelem ezt a humort, talán csak ront az összhangulaton. Sokat gondolkoztam, mi lehet ennek az oka.
Talán az egyik ok, hogy egy nagyon ismeretlen, semmihez nem köthető világot mutat be. Ráadásul a stílus, az elképesztően színes-szagos, eleven és egyedi leírások miatt vizualizálni vagyok kénytelen olyan dolgokat, melyekről lényegében semmi ismeret, alapul vehető emléknyom nincs a fejemben. És ez nehéz. (Érdemes lett volna jegyzetelni, hányféle leírás van a könyvben szemekről, tekintetekről, szagokról.)
Nagyon érdekesen ötvöz végtelenül klisés elemeket rendkívül egyedi momentumokkal és stíluselemekkel, szerintem megkapó a végeredmény. A szereplők sokkal élőbbek és hitelesebbek, mint várná az ember ilyen szabványos alapkarakterektől. A történet végére kibontakozó Nagy Rejtély, komoly tálalása ellenére is paródiába illik, ez is ad egy sajátos feszültséget.
Említésre érdemes még az is, hogy bár a mikrokörnyezet bemutatása nagyon részletes, a világ globális felépítése, története nincs kifejezetten a szánkba rágva – sokszor csak elejtett félmondatokból tájékozódhatunk fontos világtörténeti eseményekről.
Ja, és rájöttem, ki a gyilkos.

Nem akarnék sci-fi elméleti vitát generálni, mert hogy jövök én ahhoz (lány vagyok, nem értek hozzá, ilyenek, és még csomó díjat is nyert), de azért meg kell jegyeznem: azon kívül hogy a kánon szerint az alternatív történelem az per definitionem sci-fi, egyáltalán semmi sci-fi szerű elemet nem tartalmaz. Se a tartalmat, se a formát, se az általános olvasmány-érzést tekintve. (Ez jó hír a sci-fi szkeptikusoknak, úgy vélem.)
Viszont sakkregénynek egyáltalán nem sakkregény.

14 hozzászólás
>!
vöri P
Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége

Az az egy biztos, hogy Chabon remekül tud írni. A hangulat, amit megteremt, a stílus, amivel megteremti önmagában elviszi a regényt a hátán – illetve azért ennél többre is elegendő. Az alternatív történelmi háttér nem tolakodik az ember képébe, valahogy annyire természetes és egyértelmű, hogy szinte fel sem tűnik, hogy nem valóságos.
Valahogy úgy érzem, mind a történet, mind a karakterek (akár fő- akár mellékszereplőről van szó) esetében mintha csak a felszínt kapargatná… és a nehézség ott kezdődik számomra, hogy ez vajon probléma-e? Kissé olyan benyomásom volt olvasás közben, mintha az egész abban a bizonyos ködben lebegne, amely néha szétfoszlik egy pillanatra, hogy mögé láthass, de csak egy villanásnyit – mégsincs igazán hiányérzetem a könyv végére. Talán emiatt is tudja olyan finoman kezelni a szálakat, amiért képes nem túl sok lenni – végre egy regény, ahol sem a zsidóság témája, sem a szerelmi szál, sem a családi drámák miatt nem akarom a falba verni a fejem.
Volt olyan pontja a könyvnek, ahol azért kétségeim támadtak, hogy mégis mi is akar lenni ez az egész, de szerencsére sikerült nagyjából feloldania a kételyeim szította feszültséget. Visszatekintve úgy gondolom, érdemes lett volna egyhuzamban elolvasni, hogy teljesen és zavartalanul belemerülhessek a ködbe…

>!
Profundus_Librum
Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége

Chabon noir-regényének méltatására alig tudok írni valamit – ez többször előfordult már, ha valamelyik könyvet nagyon-nagyon megszerettem. Sokkal könnyebb egy gyenge könyvet lehúzni, mint egy zseniálisat úgy dicsérni, hogy az ne legyen visszás. Nem akarom csak a felsőfokú jelzőket halmozni, ezért csak annyit mondok, hogy ezt a regényt „bekedvenceltem”.

A szereplők mindegyike egyszerűen tökéletes. Landsman nyomozó nagy kedvenc lett hamar. Az élettől már teljesen megcsömörlött, talajt vesztett noz (zsaru) gondolkodásával, életfilozófiájával, tetteivel, sőt sokszor szavaival azonosulni egy pillanat alatt sikerült (bár persze messze nem fogy itthon annyi sligovica, mint a könyvben), de a többiek sem maradtak le mellette – csak kevesebbet találkozhattunk velük. A hátterük majd mindegyiküknek tökéletesen ki lett dolgozva, a személyiségük, motivációjuk világos. A könyv telis-tele van jiddis nyelvű kifejezésekkel, szavakkal, amik külön ízt – sós hering ízét, ugyebár – adnak a regénynek. Olyan szép és találó hasonlatokkal, képekkel, jelenetekkel telitűzdelt, hogy öröm volt olvasni minden egyes sorát. Egy csomó idézetnek valót tudnék gyűjteni minden egyes oldaláról. Szerencsére a fordítás sem rontja el az élményt. Gratulálok is érte, mert nem tűnik igazán egyszerű feladatnak a könyv.

Bővebben:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2013/01/michael-chab…

>!
fezer
Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége

Szerettem olvasni ezt a könyvet. Az elején meglepett, hogy milyen fanyar humora van, miközben igazán semmi jó nem történik benne: lepukkadt környezet érzékletesen megfestve, és kilátástalan emberek mindenütt. Arról nem is beszélve, hogy vagy az eső vagy a hó mindig esik, ráadásul rohadt hideg van – mondjuk Alaszkától nehéz lenne mást várni.
Szerettem az elkalandozásokat is a szereplők és a zsidók múltjába, ahogy az a sok régi esemény, mely meghatározza a szereplők mostani helyzetét, kibomlik előttünk. A nyelvezetét szintén szerettem, egyedi és szép, viszont helyenként nehézkessé vagy körülményessé válik, de lehet ez csak azért van, mert nem eredetiben olvastam.
És hogy mit nem szerettem? Továbbra se nyűgöz le sajnos a krimi, mint műfaj, és ugye itt az a fő rendezőelv, a végére már kicsit sok lett az akcióból: sokkal jobban tetszett, amíg csak komótosan zajlottak az események és Landsman ivott az önsajnálatára és beszólogatott mindenkinek, aki az útjába akadt, nyomozás, lövöldözés és hóban futkorászás helyett.
Nagyon szeretnék mást is olvasni Chabontól, igazán kíváncsivá tett a többi könyvére.
Utolsó jó tanács: általános rossz kedély esetén nem javallom, mert a könyvben lévő kilátástalanság nem nagyon fog javítani a közérzeten.

39 hozzászólás
>!
giggs85 MP
Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége

Hosszú várakozás után, nagy lelkesedéssel vettem kezembe Michael Chabon Jiddis rendőrök szövetsége című könyvét, majd pár nap múlva kicsit dühösen és csalódottan csuktam be. Ekkor három szó villant az agyamba, amivel a leginkább leírható a könyv: klisés kliségyűjtemény klisékkel.

Michael Chabon az egyik legnépszerűbb író jelenleg az Egyesült Államokban, viszik a könyveit, mint a cukrot. 2000-ben még a Pulitzer-díjat is elnyerte a magyarra még le nem fordított The Amazing Adventures of Kavalier and Clay-jel. Az Amazing Adventures-ben állít emléket a ’40-es évek alkotó képregényrajzoló-generációnak. Ez a képregények iránti vonzódás pontosan tetten érhető a Jiddis rendőrökben is, ugyanis itt gyakorlatilag az összes szereplő inkább rajzolt figura, mint hús-vér ember. A főhős Meyer Landsmann elvált, kiégett, alkoholista, láncdohányos, középkorú zsaru, aki már nem hisz semmiben, és csak a napi pia meg a cigi élteti. Ahogy az lenni szokott teljesen véletlenül és az akarata ellen botlik bele egy gyilkossági ügybe, lévén, hogy az áldozat ugyanabban a lepukkant krimóban lakott, mint ő. Nyomozni kezd és bár szinte minden összeesküdik ellene, mégsem lehet leállítani. Segítőtársa Berko Shemets a félig indián, félig zsidó származású óriás, aki hosszú, indiánhaját kipa alatt hordja, és a biztonság kedvéért nála van egy meteoritvasból házilag barkácsolt autentikusnak ható indián pöröly is. Rajtuk kívül, hogy még bepillantsunk a Chabon-féle képregényuniverzumba, van még: többszázkilós, alaktalan zsidó rabbi több tucat fekete szemüveges testőrrel, akik ránézésre egymás klónjai, ám valójában mind egymás unokatestvérei és testvérei. 140 centi magas, ám nagyon kemény indián nyomolvasó, külön az ő méretére készített bútorokkal és spéci járgánnyal. Titokzatos, szintén fekete öltönyös kormányügynökök, meg keresztül-kasul sebhelyes arcú és testű gonosz alakokok.

Az egész történet kliséhalmaz. Csak pár példa: a nyomozót a golyó természetesen csak „súrolja”, komoly baja nem lesz tőle, akit fejbekólintanak azonnal elájul és rendszerint valami zavarosat álmodik, amikor már úgy áll a helyzet, hogy Landsmann-nak végleg befellegzett, akkor megérkezik a segítség, a zsaruk kávét isznak és fánkot, na jó, néha kuglófot esznek, a fejesek korruptak, a kormány manipulálja az embereket, a gonoszak nagyon gonoszak, a jók meg kisebb hibáikkal együtt is szerethetőek.

Bár, hogy mi áll a fülszövegben rendszerint nem érdekel, de annyira az egekbe dícsérték benne Chabont, hogy muszáj kitérnem rá. Szóval állítólag kapunk mi egyszerre krimit, sci-fit, sakkregényt, alternatív történelmi regényt, politikai szatírát, szerelmes regényt, zsidó sorsregényt, nabokovi nyelvjátékokat.
Vegyük sorra. Krimi: teljes mértékben igaz, egy jól működő chandler krimit olvashatunk már ezerszer látott figurákkal és fordulatokkal. Az egyedisége mindössze annyi, hogy ebben a regényben mindenki zsidó és/vagy indián. Sci-fi: zavarodjak meg ha értem, hogy mi ebben a könyvben a sci-fi. Egyetlenegy sci-fi, tehát tudományos fantasztikus szál sincs benne. Ugyan az egyik szereplőről mesélik, hogy tett kisebb csodákat, de annak semmi köze a sci-fi műfajához. Sakkregény: a halott mellett találnak egy sakktáblát és sakk-könyvet, a legtöbb ember pedig űzi is ezt a sportot, de annál nem mélyedünk el jobban benne, mint, hogy valaki a királyindiaira esküszik vagy egyszerre képes több partit is a fejében tartani. Politikai szatíra: itt sejtem, hogy mire gondolnak, de nem árulhatom el, mert az nagyon spoileres lenne. Ez a része olyan mértékben hihetetlen és hiteltelen, még így, egy képregényvilágban is, hogy nem is vesztegetek rá több szót. Szerelmes regény: van benne Landsmann meg az ex Mrs. Landsmann. Szerették egymást, meg talán még most is. De ennyi erővel bármely könyv szerelmesregény, amiben szerepelnek mondjuk házaspárok. Zsidó sorsregény: ezt a kategóriát, ha nem is ellenvetés nélkül, de elfogadom. Nabokovi nyelvjáték: bár jól ír Chabon, és a fordítás sem tűnik rossznak, a néhány betűtévesztést és az apróbb hibákat leszámítva, de Nabokovtól nagyon messze van. Amilyen szinten ír Chabon, arra azért még sokan képesek.

Alternatív történelmi regény. Ezt külön veszem. Számomra ez a rész működik a legjobban, és ebből a szempontból tetszik egyedül, szinte maradéktalanul a könyv. Eszerint, bár Hitler megverte a Szovjetuniót, ám 1946-ban Berlin kapott egy atombombát, amivel mégis a szövetségesek győztek. Így „csak” 2 millió zsidó halt meg a táborokban. Ebben a történelemben is megalapították Izraelt, de azt az arabok lerohanták, így a zsidóknak új otthon kellett. Ekkor jött képbe Alaszka, itt alapítottak az amerikai kongresszus áldásával egy autonóm területet, ahol ideiglenesen letelepedhettek. Az előre megszabott idő, 60 év, azonban már majdnem letelt, és a könyv jelenében már csak két hónap van hátra az exodusig. Sürgősen ki kellene találni valamit, mert ebben az alternatív valóságban a zsidókat nem látják túl szívesen az USA-ban. Chabon gondosan vázolja fel a helyzetet, jól festi le a zavarodott várost, a maga alaszkai zsidó szokásaival és építményeivel együtt. Aztán ezt a remek ötletet teleszórja klisékkel.

Hogy valamiféle mérleget vonjak, mindezek ellenére azt kell mondanom, a könyv működik, de korántsem azért, mert az írója zseniális, hanem azért, mert a klisék működtetik. Ezekből a panelekből sok más jó képességű író is ki tudna hozni egy pörgő, működő detektívregényt. Szerintem a köny sikeres lesz, főleg ha a kiadó megfelelő marketingkampányt folytat, és sokaknak tetszeni is fog. De nem egy igazán jelentős regény.

2 hozzászólás
>!
nero
Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége

Azt hiszem, ilyen lenne, ha Woody Allen megpróbálkozna a film noir műfajával: a bennfentes, mindentudó és megértő humor nem engedi, hogy igazán sötét legyen a történet


Népszerű idézetek

>!
tasiorsi

…azok az emberek, akik félnek az eltompulástól, nem veszik észre, hogy már élük sincs, ami eltompulhatna.

289. oldal

>!
Amadea

Olyan sápadt a bőre, mint egy szövegmagyarázattal teli oldal.

94-95. oldal

>!
Aigi P

– A Messiás eljön – mondja. Nem mondhatni, hogy ez fenyegetés lenne, de ha az üdvözülés ígérete, akkor valahogy hiányzik belőle a melegség.

26. oldal (Cartaphilus 2012)

>!
tasiorsi

– Nem szereti a zenészeket.
– De hiszen a férje is… Ja. Értem.

78. oldal

>!
Spaceman_Spiff MP

Épp a múlt héten a Zhitlovsky úti kóser mészárszéken a nagy riadalom és tollak röpködése közepette egy tyúk a sakter felé fordította a fejét, amikor az felemelte rituális kését, és arameus nyelven közölte, hogy hamarosan eljön a Messiás. A Tog szerint a csudálatos tyúk még egy sor meghökkentő jóslatot mondott, bár elfelejtette megemlíteni a levest, amelyben aztán megfőtt, miután megint ugyanolyan néma lett, mint maga az Úristen. Landsman arra gondol, hogy még a történelem legfelületesebb ismerete is azt mutatja, hogy amikor fura idők jártak a zsidókra, akkor fura idők jártak a tyúkokra is.

21. oldal

>!
Amadea

A filippínó stílusú kínai fánk, más néven stekele, a Sitka-körzet nagy ajándéka a világ ínyenceinek. Jelenlegi formájában nem található meg a Fülöp-szigeteken. Egyetlen kínai sem ismerné fel benne a honi serpenyők termékét. Akárcsak a mennydörgés sumér Istenét, Jahvét, a stekelét sem a zsidók találták ki, de a világnak nem lenne sem Istene, sem stekeléje a zsidók és az ő vágyaik nélkül. A stekele szivar alakú, nem egészen édes, nem egészen sós tészta, cukorban megforgatva, ropogós héjú, belül puha, likacsos. Az ember belemártja a papírpohárban kapott tejes teájába, aztán lehunyja a szemét, és tíz gyönyörűséges másodpercre mintha megpillantaná egy szebb élet lehetőségét.

181. oldal

>!
Amadea

A havas rongyaiba burkolózó sitkai szombat délután olyan halott, mint egy kudarcot vallott messiás.

182. oldal

3 hozzászólás
>!
Amadea

Az öreg egy fehér üvegtálra mutat, ami meg van rakva egyforma, vörösesbarna szószban lévő húsgombócokkal.
– Svéd húsgombócok – mondja. – Szarvashúsból. És van még egy kis hideg szarvassült, ha valaki megkívánna majd egy szendvicset. Én magam sütöttem a kenyeret. És a majonéz is házi készítésű. Ki nem állhatom a boltit.

318-319. oldal

>!
tasiorsi

Minden messiás kudarcot vall, írja Litvak, abban a pillanatban, amikor önmagát próbálja megváltani

347. oldal

1 hozzászólás
>!
Amadea

– Mi az, Meyer, nem is örülsz nekem? – kérdezi Bina. – Nem tetszik az esőkabátom?
– Piszkosul narancssárga – feleli Landsman.
– Itt fent jó, ha messziről látják az embert – mondja Bina. – Mármint az erdőben. Különben medvének néznek, és beléd eresztenek egy golyót.
– Jól áll neked ez a szín – hallja Landsman a bókot, amit valahogy kipréselt magából. – Illik a szemedhez.
Bina úgy fogadja Landsman bókjait, mint egy doboz üdítőt, amiről azt gyanítja, hogy a volt férje először jól felrázta.

61. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Orson Scott Card: Végjáték 2.
Arthur C. Clarke: Randevú a Rámával
Frederik Pohl: Átjáró
Joe Haldeman: Örök háború
Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek
Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
David Brin: Csillagdagály
Isaac Asimov: Az istenek is…
Larry Niven: Gyűrűvilág
Ann Leckie: Mellékes igazság