Minden ​birodalom elbukik (Judge Dredd: Dredd bíró) 82% 56 csillagozás

Elfogultságom okán* nem tudom, mennyire tekinthető relevánsnak az értékelésem, ezért nem is eresztem bő lére…
Vannak a történetnek szépséghibái, melyek leginkább a grafikai megvalósításnak köszönhetőek, hiszen ahány rész, annyiféle stílus. A szöveg is helyenkét idegesítő a sajátságos szlengjével (brazz, brokk, stomm nevezetű káromkodások), de ehhez hozzá lehet szokni. A cselekmény ideje sem feltétlenül szerencsés, mert sokan (köztük én is) csak a filmekből ismerik Dredd bírót és a világot, a történet pedig jóóóóval azok után játszódik; a köztük eltelt idő kompenzálására megfelelő Kóbor Róbert előszava, viszont olyan eseményeket említ benne, amik után (jelenleg) csak sóvárog az olvasó. (Remélem, idővel ezeket is részletesen megismerhetjük!)
Node!
A sztori a politikai intrikákkal tarkított, disztópikus akció"mozi" minden kritériumának maximálisan megfelel; pörgős, fordulatos, abszolút nem lehet rá panasz.
*A környezet, a világ pedig engem teljesen elvarázsolt még anno, a ’95-ös filmnek köszönhetően. Nem tudom megmagyarázni az okát, de ez a világ számomra annyira lenyűgöző és egyedi, hogy talán valóban nincs is másik hasonló, pedig elég sok posztapokaliptikus, disztópikus környezethez volt szerencsém mind képernyőn, mind az olvasmányaim terén. Ezért nem tudok rá 5 csillagnál kevesebbet adni. Hatalmas kedvencem lett ez a kötet!

Fumax képregényeknél mindig arra gondolok, hogy valami olyat hoznak ki, ami annyira szükséges a magyar képregényeket szerető közönségnek, mint egy falat kenyér. Közben pedig, bár ez valahol igaz, sokszor az én ízlésemnek olyan kis… botor képregényeket találok, hogy őszintén elmegy a képregény olvasástól a kedvem. Ez esetben is csak azért folytattam és fejeztem be ezt a képregény, mert a Holdkeltés Dredd sorozat szívem csücske.
Nagyon nehéz erről a képregényről beszélnem, mert nincs egy dolog, amit a „szemére vetnék” hogy miért nem tetszik. Mert valójában ez egy baromi jó iparos munka, és valószínűleg aki imádja a Dredd történeteket, annak tetszeni fog. De ha teljes kívülről szemléli az ember, és nem elvakult képregény rajongó (márpedig én nem vagyok elvakult képregény rajongó), akkor valahogy nem lesz egy lehengerlő történetsor.
Ami nekem furcsa volt, hogy ebben a történetsorban lineárisan építkezik a sztori (Holdkeltés Dreddel szemben), és hogy mindig egy kicsit tökösebb, egy kicsit bonyolultabb, egy kicsit férfiasabb lett a sztori. Valahogy nekem ez annyira nem jött be. Nem is csak azért, mert ebben Dredd eléggé OP karakter volt, de azért is, mert nem kötött le a történet (és egyszerűen nem értem, miért nem), egy idő után unalmassá vált, és csak vártam, mikor lesz vége…
Ami engem zavart, az a rajzolás volt. Nagyon realisztikusra vették a figurát, és bár öt ember dolgozott rajta, mégis azért megpróbálták tartani ezt a nagyon modern, nagyon élethű, de közben kissé rajzfilmes stílust is. Volt, ahol inkább volt élethű, máshol inkább rajzfilmes, de őszintén: nekem ez a rajzolás sehogyse nem. Főleg, ha megnézzük Dredd jellegzetes állrajzolását, hát a hideg futkos rajtam, és hát valljuk be, Oswin is inkább félelmetes a tokájával (azért tokával félelmetes lenni, szerintem már eredmény!).
Emellett azt is éreztem, hogy nekem kicsit túl sok szövege. A Holtkeltés Dredd történetekhez képest nem sokkal volt több, de több volt egy picit (mondjuk 10% annál biztosan nem több) és ezzel engem el is vesztettek. Nem hittem volna, hogy ez ennyire számít, de egyszerűen monotonná tette a még akciódúsabb, érdekesebb részeket is.
Amikor elkezdtem a Holdkeltés Dredd sort, azt hittem, utálni fogom. Amikor ezek után elkezdtem a Fumaxos Dredd kötetet, azt hittem, imádni fogom, és minden porcikámmal imádni akartam. De egyszerűen nem ment. Ez nem az én sztorim volt, egyszerűen túlságosan nem, ettől függetlenül viszont töretlenül olvasom majd a Fumax képregényeket, mert nagyon minőségi képregényeket adnak ki, nagyon minőségi kiadói munkával. Ez az egy most nem, de majd a következő igen :)

Fenyegető magatartás: két év. Birtokháborítás: egy év. Fegyverbirtoklás: öt év. Gyilkossági kísérlet egy bíró ellen: húsz év.
*
A polgárok fele elmebeteg, a többiek pedig még rosszabbak.
*
A nyertes nem kap golyót a tarkójába.

Hát kérem, ez aztán döfi! És jó mélyre, ami azt illeti…
Mert persze van itt némi vér és belek stílusú, ipari szintű öldöklés, torz mutánsokkal és még torzabb lelkű emberekkel, de ez a színes poszt-apokaliptikus forgatag csak a felszín. A felszín alatt pedig szilárd kötelességtudat, lankadatlan kitartás és az igazság iránti perzselő vágy húzódik. És akkor még nem beszéltünk a gonosz, cinikus humorról, amely Vergiliusként kísér minket a pokolraszállás során: a csavar a …holtig tanul végén spoiler, vagy Oswin főbíró gúnyos replikája spoiler sokáig az olvasóval marad.
Külön dicséret illeti a Fumaxot, amiért sikerült egy olyan történetet kiadni, ami alapvetően követhető és érthető azok számára is, akik abban a balszerencsés helyzetben vannak, hogy korábban nem tudták figyelemmel követni eme nagyszerű sorozatot. A magyar változat a szokásos Fumax-minőség, le a kalappal.
Hogy ne csak lelkendezzek: Henry Flint rajzstílusát azért szokni kellett.
Négy és fél hasírt az ötből.

Na ez jó iparosmunka…
Rajz: 5;
Sztori: 4;
Hangulat: 5;
Karakterek: 5.

Hiába láttam mindkét filmes adaptációt, gőzöm sem volt róla, hogy mire számíthatok, hisz az feldolgozások sokszor csupán az alapjait veszik át az eredeti műveknek. Emellett a hosszas bevezető leírásból hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a kötet közel sem az elejéről kezdi a „mesét”, amivel a lelkesedésem is gyorsan alábbhagyott, mert elég sok előzményt kellett megemészteni, nagyon tömören tálalva, az ebben összefoglalt események pedig sajnos mind-mind izgalmasabbnak és érdekesebbnek tűntek, mint az a történet, amit az aktuális könyv bemutatott nekünk. A filmekből is úgy éreztem, hogy Dredd varázsa inkább a kisebb ügyekben rejlik, nyomozós, disztópikus kis zsaru sztorik, pici Szárnyas Fejvadász érzettel, de ehelyett egy nagy politikai összeesküvést kaptunk, a közepén egy kis Mad Max beütéssel, ami nagyon nem tudott megfogni. Persze az előzményekben is ilyen nagyszabású, világvége központú dolgokat vázoltak föl, így talán azokkal se lettem volna elégedett, de nem tudom… Ha csak ebből a kötetből indulok ki, akkor nem vennék több Dredd-et. Ennek ellenére például az illusztrációk minőségével nem volt bajom, pedig eléggé ingadoztak, továbbá a rengeteg nevet nem igazán tudtam olykor követni, hogy most ki-kicsoda úgy, hogy a karakterek minimum 50%-a sisakot viselt, vagy nem igazán volt megkülönböztethető egy-egy másik szereplőtől. A csillagozásom mondjuk pozitív irányba hajlik, de ezt csakis a világának köszönheti, melynek felépítése még mindig kimagasló az eddig látott / olvasott hasonló jellegű univerzumok között. A molyos összpontszámon egyébként látom, hogy a kisebbségbe tartozom a véleményemmel, de én egy egyszer olvasható darabnak tartom és utólag már kissé bánom, hogy limitált kiadást vettem belőle…

Először is, hálás voltam rögtön az elején Kóbor Róbert összefoglalójáért. A Dredd bírót eddig csak filmek alapján ismertem, és az más képet festett, mint a képregények. Az előhang segített elhelyeznem az eredeti Dreddet és megismertette a világát, amiben a képregény játszódik. A későbbi politikai ármányok és városok közti interakciók sokkal kevésbé lettek volna érthetőek és élvezhetők, ha nem olvasom el azt a részt.
Majd belekezdtem a tényleges tartalomba. Elsőre azt hittem, Dredd egy-egy ügye lesz a téma. Ha teljesen nem is voltam boldog attól, hogy macsó módon rendbe teszi a rosszakat és ennyi, azért már ekkor voltak olyan részek, amik lekötöttek. Ahogy egy külső elbeszélő nézőpontjából alkothatunk képet a bíróról, Dreddről, aki tulajdonképpen a főszereplő, de nem az elbeszélő. Tetszett az is, hogy vele párhuzamosan egy újonc is a városban mozog, akivel könnyebb azonosulni, mint a kötelességtudat meghatározta Dredd bíróval. Van abban valami tragikus és egyszerre hősies, ahogy a címszereplőnek egyetlen dolog számít. A kötelessége. Minden más mellékes.
Majd az egyes történések között elkezdett egy minta kibontakozni, és egy városok közti nagyobb játszma. A történet többé vált, rafináltabbá és izgalmasabbá. A texasi főbíróval olyan ellenség érkezik, aki feldobta a történetet. Egyszerre lehet utálni, és átlátni, mi a terve zsenialitása. Ahogy a hátsó szándékok kezdenek felszínre bukkanni, az egyszerű kalandok is sakkjátszma lépésekké változnak.
Komplex, okos sztorija van a képregénynek, ami fokozatosan bomlik ki. Kedvet is kaptam további Dredd bíró történetekhez, jobb volt, mint az előzetes elvárásaim.
Grafikailag is korrekt. Nem olyan szép, mint a Monstress, de kb. azt a szintet hozza, amit a Locke&Key. Vagyis, esztétikailag is átment. Még akkor is, ha a Tövis nevű rosszfiú erősen emlékeztetett Batman egyik ellenfelére, Banre-re.

Nagyon jó Dredd sztori, szép rajzok.

Eddig Dredd bíróval csak a filmekben találkoztam, így teljesen nyitott voltam mit hoz majd ez a képregény.
A kötet elejére írt előszó/bevezető nagyon fontos volt, hiszen a Dredd bíró világában nem hiszem, hogy a hazai közönség olyan jártas. A történet a filmek „cselekményétől” nagyon messze kezdődik, de mégis hangulatilag megtartotta a világot. vagy a film ültette át a világot jól A rajz stílusa fejezetenként változott, ez engem egy kicsit zavart, főleg mikor mindenki sisakban volt. Az új szereplőkkel nehezen boldogultam, hogy ki kicsoda, de a végére csak sikerült megkülönböztetni őket. A történet nem túl bonyolult, de jól felépített, megéri elolvasni.

Nem annyira ismerem Dredd bíró mítoszát, sem a kalandjait, csak a két filmet láttam. Érdekes viszont innen-onnan összeszedni, mennyien szeretik az angol nyelvterületen.
A Minden birodalom elbukik c, képregény-gyűjtemény egy olyan posztapokaliptikus, jövőbeli világba kalauzol minket, amelyben a rendet csak a bírót tudják fenntartani, akik az utcákon azonnal ítélnek és hajtanak is végre ítéletet. Ennek egyik prominens tagja Dredd, egy klónozással kifejezetten e célra kifejlesztett bíró, aki céltudatosan, bármiféle elterelő körülményt figyelmen kívül hagyva dolgozik a feladata végrehajtásán. A sztori szerint a bírók közé is beférkőzik a korrupció, Dredd kell rendet rakjon, ráadásul elbánnia a városállam ellátmányát veszélyeztető bűnöző bandákkal.
A történet meglepően érdekes, a képek festményszerűek, a fordítás is teljesen jó. Számomra zavaró volt a túl sok karakter, néha nem tudtam, melyik bíró kivel van – nagy segítség, hogy mellkasukon ordják a névtáblát. Tanulságos volt mind az előszó, mind az utószó, így nagyjából képbe kerültem az előzményekkel kapcsolatban.
Teljességgel lekötött a képregény, tuti, hogy megpróbálok jobban elmerülni majd Dredd világában.

Az igazi Dredd bíró debütálásával hatalmas adósságát törlesztette a magyar képregény kiadás. Bár ez a kötet talán nem az a pofánvágóan zseniális bemutatkozás, amire vártunk. És nincs is ott az acélállú bíró legmarkánsabb, legelborultabb vagy legnagyobb szabású kalandja között, ám ideális bevezetés lehet mindazoknak, akik mindig is el akartak merülni Mega-City 1 világában, csak nem tudták, hol kezdjék. Persze ez azt is jelenti, hogy azoknak, akik behatóan ismerik Dredd bíró történeteit talán nem ez lesz a legérdekesebb vagy emlékezetesebb olvasmány, de a Minden birodalom elbukik így is egy szépen összerakott és szórakoztató posztapokaliptikus akció-thriller.

Teljes kritikám: https://roboraptor.24.hu/2020/03/06/dredd-biro-kepregen…