Az ​inkvizíció 9 csillagozás

Az inkvizíció – időnként cinikus és haszonleső, időnként pedig fanatikus, rosszul értelmezett dicsőségszomja miatt – valóban lehetett olyan brutális, mint a kor, amely világra hozta. Mégis újra ki kell mondanunk, hogy nem tehetünk egyenlőségjelet az inkvizíció és az egyház közé. Az inkvizíció még a legelvakultabb dühöngések időszakaiban is arra kényszerült, hogy versenyre keljen az egyház más, jóval emberségesebb arcaival – olyan, sokkal felvilágosultabb szerzetesrendekkel, mint például a ferencesek, akiknek több ezer papjuk, apátjuk, püspökük és magas rangú főpapjuk őszintén próbálta gyakorolni a hagyományos keresztény erényeket.

A 19. század utolsó harmadában a katolikus egyház arra kényszerült, hogy lemondjon korábbi világi és politikai hatalmának maradványairól is. Hogy kárpótolja magát a veszteségeiért, arra törekedett, hogy megszilárdítsa spirituális uralmát, hogy sokkal szigorúbb ellenőrzést gyakoroljon a hívek szíve és elméje fölött. Ennek következményeképpen a pápaság egyre inkább központosított intézménnyé vált, és egyre inkább az inkvizíció lett a pápaság meghatározó hangjává. Ebben a funkciójában működik ma is az intézmény – új nevén, Hittani Kongregációként. Ennek ellenére az inkvizíció ma sem cselekedhet szabadon. Valójában egyre inkább ostromlott várhoz hasonlóvá lesz a helyzete, ahogyan a katolikusok közül szerte a világon egyre többen jutnak azon tudás, kifinomultság és bátorság birtokába, amellyel megkérdőjelezhetik hajthatatlan kijelentéseinek érvényességét.

Amint a 15. század átadta a helyét az utána következő 16.-nak, Jézus visszatért.

(első mondat)

A kereszténység, Szent Pál ügyes kereskedő fogása által ösztönözve, mindig is felajánlotta a mennybe vezető legrövidebb utakat. Így tett szert támogatókra és hívekre is, még azelőtt, hogy végleges szervezeti formái létrejöttek volna. A mártíromság, az önzetlenség, az elmélkedés, a magány, a szertartások, a bűnbánat, a közösséghez tartozás, a szentségek – mindezen utak segítségével a Mennyei Királyság kapui e hit szerint megnyílnak a hívők előtt. Ezen módszerek némelyike talán tartalmazott beteges elemeket is, de legnagyobb részük békés, nyugodt volt. Az első évezred keresztényei még akkor is, amikor fegyvert ragadtak – mint ahogyan tették ezt például Martell Károly és Nagy Károly idején –, elsősorban önvédelemből cselekedtek.

17. oldal

Igencsak távol álltak a szellemi és erkölcsi nyereségektől azok a tekintélyes mellékjövedelmek, amelyekre a keresztes lovag szert tehetett, miközben keresztülutazott a világon, még azelőtt, hogy átlépte volna a mennyek kapuját. Igényt tarthatott vagyonra, földekre, nőkre és rangokra azokon a földterületeken, amelyeket elfoglalt. Oly sok hadizsákmányt és rablott értéket gyűjthetett össze, amennyit csak kívánt. Bármilyen volt is a társadalmi státusa otthon – mint például a föld nélküli fiatalabbik fiúgyermekek esetében –, méltóságteljes világi főúr rangjára emelkedhetett, aki udvartartással rendelkezett, háremet tartott, és tekintélyes méretű birtokhoz juthatott. Ez volt a bőkezű adomány, amelynek megszerzéséhez csupán annyit kellett tennie, hogy részt vegyen a keresztes háborúban…
Így indultak útjukra a keresztes csapatok. 1099-ben, az első keresztes hadjárat alkalmával megalapították a Jeruzsálemi Királyságot – ez volt volt a történelemben az első olyan alkalom, amelyet évszázadokkal később nyugati imperializmusként és kolonializmusként emlegettek.

19. oldal

SZENT TESTVÉRGYILKOSSÁG

1208-ban, miközben a szentföldi hadjáratok még javában folytak, és egyre törtek előre, és a Jeruzsálemi Királyság még mindig a túlélésért küzdött, III. Ince pápa új keresztes hadjáratot hirdetett. Az ellenséget ezúttal nem a tengeren túli muszlim hitetlenek jelentették, hanem a Dél-Franciaországban megbújóeretnekség képviselői. A szóban forgó eretnekeket időnként katharokként emlegették – a szó tisztát, tökéleteset jelent. Mások, ellenségeiket is beleértve, albigenseknek nevezték őket.

21. oldal

A dualista szekták – a katharok, a bogumilok, a patarénok – elsősorban teológiai alapon tagadták meg Rómát, és hittani alapelvekből kiindulva,a szellemiség természetének egy radikálisan különböző értelmezéséből eredően átkozták el Róma gazdagságát, fényűzését és korrupcióját. Léteztek olyan eretnek szekták, amelyeknek nem volt különösebb nagy vitájuk a római vallással, de nyilvánosan megtagadták az egyház gazdagságát, kicsapongó fényűzését és a vallási hierarchiát. Noha ők maguk nem gondoltak volna magukra ilyenféleképpen, mégis igencsak hasonlítottak a későbbi korok szociális reformereire és forradalmár szabadságharcosaira.

67. oldal