A ​tiszteletbeli köztársasági elnök 1 csillagozás

Pozsgay Imrével beszélget Mezei Károly
Mezei Károly: A tiszteletbeli köztársasági elnök

"A liberális oldalnak valójában nem a kommunista múltammal volt baja, hanem a nemzeti elkötelezettségemmel. Ha megnézzük, hogy utánam ki mindenkivel kötöttek szövetséget az egykori kommunisták közül, akkor ezt senki sem vonhatja kétségbe. Valójában a liberálisok igazoló bizottságként működtek a magyar politikatörténetben az elmúlt húsz évben. Ok mondják meg a politikában még ma is, hogy ki a „jó ember”, és ki nem. Mondhatnám azt is, hogy ez az a képesség, amellyel még a véres pufajkát is fehérre lehet mosni, de a nemzeti elkötelezettséget nem lehet megbocsátani. Tehát, nem a jobboldallal azonosultam, amikor az átalakulásban szerepet vállaltam, hanem azzal a nemzeti eséllyel és lehetőséggel, amelyet jelenleg a konzervatív, népi politizálás jelent az országnak. Az a meggyőződésem, hogy nekem, baloldali embernek, ezt segítenem kell."

Róla szól: Pozsgay Imre

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyarnak lenni Kairosz

>!
Kairosz, Budapest, 2011
142 oldal · ISBN: 9789636624897

Kiemelt értékelések

pelika_Bp>!
Mezei Károly: A tiszteletbeli köztársasági elnök

Mezei Károly: A tiszteletbeli köztársasági elnök Pozsgay Imrével beszélget Mezei Károly

Mindezidáig kedveltem és tiszteltem Pozsgay Imrét. A könyv első 2/3-ában is tetszett amit mondott. A végére viszont átesett a politikai ló másik oldalára. Így már nem annyira szimpatikus


Hasonló könyvek címkék alapján

Büky Dorottya: Angyalboksz
Hafner Zoltán (szerk.): Krasznahorkai beszélgetések
Förköli Gábor – Gintli Tibor – Inzsöl Kata (szerk.): Hétfő este a Ménesi úton
Sulyok Erzsébet: Aranymosás 2.
Bérczes László: A mezsgyén
Beke György: Szilágysági hepehupa
Kósa Judit: Tanúvallomást tettem
Baló Júlia: Púder
Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol
Vajay Zsófia – Bombera Krisztina (szerk.): Budapest Bár – Örömzene