Idegen ​partokon 5 csillagozás

Mészöly Miklós: Idegen partokon

Mészöly Miklós életmű-sorozatának e kötete az ötvenes és hatvanas években íródott elbeszéléseket tartalmaz, amelyek az életmű belső logikáját követve, a szerző szándéka szerint kerültek együvé. Az elbeszélések közül három a Volt egyszer egy Közép-Európa című válogatásban, a többi az Alakulások című kötetben jelent meg utoljára.

>!
Jelenkor, Pécs, 1995
200 oldal · ISBN: 9636760292

Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

>!
Csabi P
Mészöly Miklós: Idegen partokon

Zavarba hozzák az embert ezek a novellák. Merthogy nincs bennük semmi különös, hétköznapi helyzetek kerülnek terítékre, igaz, általában történik valami különös, az eseményekbe nem illő dolog, ami nincs túlhangsúlyozva, nem arra megy ki a játék. Vagy mégis. Mert amúgy hétköznapi minden. Mint az élet.

>!
lizi
Mészöly Miklós: Idegen partokon

Kevéssé látni (még?) az igazinak elkönyvelt Mészöly feszes mondatait. A címadó elbeszélés meglepően Kosztolányis (pedig ez a 67-ben megjelent Jelentés öt egérből való). Furcsa belegondolni, hogy ezeknek az elbeszéléseknek a kortársi közelség és a háborús tematika miatt közeli rokonai (lehetnének) Böll korai művei, ám – Kosztolányin kívül – inkább Rubin Szilárdot idézik. (A háborús utalások olvastán az motoszkált a fejemben: ölt vajon Mészöly a háborúban?) A mulasztás hideglelős történet a XX. századi rövidpróza kafkai vonalából, a Találkozás homoerotikus feszültség alatt álló „történet” abból a fajtából, ami épp azt példázza, hogy bármi lehet csattanó, vagy még inkább: ha a szerző úgy akarja, a csattanó se csattan. Talán ez a legjobb elbeszélés a kötetben.


Népszerű idézetek

>!
molke P

Így van az ember a falujával, a hazájával, még egy udvarral is, nem lehet elunni, az ember hozzáragad, mint a légy a fogóhoz.

(Csöndes délután, 141. oldal)


Hasonló könyvek címkék alapján

Palotai Boris: Pokróc az ablakon
Déry Tibor: Szerelem és más elbeszélések
Nikodémusz Elli (szerk.): Téli tölgy
Borbás Mária (szerk.): Interjú a halállal – Két évtized német elbeszélései
Szabó Magda: Katalin utca / Ókút
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Fehér Klára: A tenger I-II.
Bikácsy Gergely: Bolond Pierrot moziba megy
Kovács András Bálint: A modern film irányzatai
Csoóri Sándor: Iszapeső