Az ​atléta halála 65 csillagozás

Mészöly Miklós: Az atléta halála Mészöly Miklós: Az atléta halála Mészöly Miklós: Az atléta halála Mészöly Miklós: Az atléta halála

„Van ennél számonkérhetetlenebb formája is az elszakadásnak; – mikor még együtt fekszünk le, együtt reggelizünk, s talán még jobban is igyekszünk szeretni egymást, mint azelőtt. De mégsem ezen múlik. Egyszer csak jön egy nap, mikor egy táj kezd fölrajzolódni – nem találok jobb szót vagy képet, de Bálint esetében ez nem is hasonlat csupán –, egy táj, ahová tudom, hogy csak a másik léphet be, hiába látom én is.” (Részlet a regényből)

Eredeti megjelenés éve: 1966

>!
Jelenkor, Budapest, 2017
220 oldal · ISBN: 9789636767181
>!
Jelenkor, Budapest, 2017
220 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636766726
>!
Jelenkor / Kalligram, Budapest, 1998
232 oldal · ISBN: 9789636761561

2 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 13

Most olvassa 3

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

>!
vargarockzsolt P
Mészöly Miklós: Az atléta halála

Polgári regény, egzisztencialista, először franciául, majd németül jelent meg az 1960-as évek első felében – ezért aztán a magyar kiadása kikényszerített, és a hivatalos kritika kereszttüzétől kísért volt.
Okos, hideg, metszően pontos mondatokban megfogalmazott élettelen szöveg.
Nincsen hős, az atléta halott – már a halála előtt is halott volt? –, a személyiség leírhatatlan, helyette tárgyak, tények és események merülnek fel az emlékező leírásában, önkényes dramaturgiának engedelmeskedve.
Az emlékező nő a saját személyiségét elrejti, nézőpontja ezért objektívnek látszik, lényegest és lényegtelent egyformán szenvedélymentesen rögzít. Nem gyárt mitológiát, szándéka szerint megértésre törekszik, de megfigyelésének, emlékezésének tárgya, a szerelme(!) megfejthetetlen titok marad számára. Amit általa látunk: előttünk egy idegen élet, a magányos futóé, aki mellett a történelem és mások élete egyformán reflektálatlanul szalad el, és akinek az élete így önmagába zárt, infantilis és érzéketlen.
A szöveg mélyrétegében az önmagára reflektáló sport metaforák a céltalan vagy öncélú küzdést, a vallásos metaforák a megváltatlanság tragikumát sugallták, de ezen szintek intellektualitása engem nem kárpótolt a primér szöveg sivárságáért. Nem volt jó olvasni.

Rubin Szilárdnak van két kisregénye, amelyek nagyjából hasonló korban és környezetben játszódnak. A Csirkejáték és a Római Egyes. Ezek pontatlan, esendő, de lélegző, élettel teli, élvezetes szövegek. Inkább azokat ajánlom olvasásra Mészöly Miklós e regénye helyett.

8 hozzászólás
>!
n P
Mészöly Miklós: Az atléta halála

Szerettem Mészöly haldokló futóját és értettem/éreztem Hildi elbújtatott, mégis erőteljes alázatát. Talán nem hiba, de óhatatlanul párhuzamot véltem felfedezni Mészöly és Polcz Alaine életének néhány ismert, más könyvekben már megírt összetartozásukkal. S az író, ami az ujjbegyében volt, azt mindjárt papírra is vetette és Hildi kitartó együtt-futásával és hangjával mondja el nekünk. Halkan és szépen mondja, nem a miérteket keresve, hanem a halálban is a célba érést. A férfiak sose szakadnak el véglegesen ettől vagy attól az életkoruktól. Úgy viszik magukkal mindet, mintha valami okból, folyton, valamennyire szükségük volna. És hozzá teszi, De az is lehet, hogy nekünk van szükségünk rá. Látta benne a férfit, a kamaszt, a gyereket és ezzel együtt tudta a kacatok és lomok között Őze Bálint, az érzékeny de becsvágyó, tépelődő és önkínzó emlék-létét kibogozni. Ez az írás csak magamnak emlékeztető… -írja és valóban csak az marad. Emlékképek a fekete-vörös futócipőről, a prágai versenyről és miközben bevon minket egy hétköznapi ember történetébe, már tudja ez nem az a könyv, amit meg kéne írnia. Ez egy megkésett szorgalom, ami az emlékezés.
Kukorelly Endre szerint „Nobel-díjas lehetett volna Az atléta halála – mely a magyar kiadásnál előbb megjelent franciául, és egyszerre németül – szerzője, ha a hetvenes években megragadja a francia lehetőséget, elfogadja Kundera hívását, de „antikarrierista” volt.”
Mészölynek ez az első nagy sikerű regénye.

3 hozzászólás
>!
korkata
Mészöly Miklós: Az atléta halála

Első olvasásom a szerzőtől. Nem volt könnyű olvasni. Főleg az elején. Sikerült hamar beleszoknom mind az írásmódba, mind a történetbe. A végére megszerettem.
Egy szerelmi négyszög bontakozott ki a könyv lapjain. Nem kedveltem meg ezeket a szereplőket. Nem éreztem igazán, hogy őszinte kapcsolat lett volna köztük.
Biztos, hogy olvasni fogok még Mészöly Miklóstól.

>!
eme P
Mészöly Miklós: Az atléta halála

Ha túl sokan lelkesednek valamiért, az már épp elég ok, hogy az ember kételkedjék, és más utat keressen.

Próbálom megérteni, tisztázni inkább csak önmagam számára, miről is szól ez a regény. Első pillantásra egyértelműnek tűnik, de amint a lezárás utolsó sorain is végigfutok, mintha minden átrendeződne, mintha új mintázatok rajzolódnának ki. Meg kell próbálni különböző távolságok rendszerét belelátni a világba.
Egyre világosabb, hogy a magánéleti, személyes (bizonyos szinten akár önéletrajzi vonatkozású) történetbe szinte észrevétlen finomsággal beleszövődik nemcsak a huszadik század, a történelem, hanem az elbeszélésre való reflektálás, a művészi kísérletezés, a más út keresése is.

Már maga az elbeszélő személye is érdekes választás, a visszahúzódó, halk szavú női narrátor, aki emlékeiben nyomozásra indulva, aprólékosan, mégis tétován gyűjtögetve az „adatokat” igyekszik felépíteni az atléta alakját – nem a sportlegendáét, nem a hősét, hanem az emberét, a szeretett férfiét. Az évekig felhúzott stopperórával a megfelelő pillanatra váró emberét, aki önmagával és a másodpercekkel való küzdelmével elfoglalva rója kötelező köreit, miközben szívből gyűlöli az elcsépelt, szalonképes távok skatulyáját, amelyből nem tud szabadulni. Milyen lehet egyszer, legalább egyszer nem 800, 1500, 5000 métert futni, hanem mondjuk 2563-at, csak úgy, a változatosság, a szabad választás kedvéért?
Ebben a távok korlátozta életben Hildi csak árnyék, amely mindenhová hűségesen követi Bálintot anélkül, hogy bármikor is igazán közel kerülhetne hozzá.
Nem, ez nem az a könyv, nem a megrendelt könyv. És biztosan nem a bátakolosi hős könyve. Ez elsősorban Hildi könyve. A narrátoré. A szubjektív emlékezés pátosztól, (ön)ámítástól mentes, tiszta őszintesége. Az elbeszélő megalázkodása, ami elindítja a megértés korántsem egyszerű folyamatát. Mert erről is szól a könyv: a történetek, emberek, dolgok, magyarán a világ megértéséről, az emlékek továbbéléséről, arról, hogyan veszi át mindennapjainkban a csöndes, szubjektív, de hiteles tanú helyét a közösen írt hőstörténetek narratívája. Hogy a hivatalos, a közös emlékezetben fennmaradt verziót (mindig) mások írják.
Bálint nem hagyott feljegyzéseket maga után, csak a számszerű, de számára egyértelmű, az itt és mostban számára magyarázható, érthető tényeket: részidőket, tizedmásodpercnyi tárgyilagosságot. Nem írt, nem akar hazudni önmagának, miközben ezáltal szinte önmagát számolja fel. Hildi ezzel szemben vizsgálódik, töpreng, kutat, keresgél emlékei közt, utólag rakosgatja egymás mellé a puzzle darabjait, az elfogultságra jogosultak igazi és őszinte tárgyilagosságával. És elkésik… Megelőzik. A legenda megszületése pedig az atléta igazi halála. Érzed, valami végérvényesen elveszett, hacsak nem választod Hildi könyvét. Ha egyáltalán kiadják…

>!
melis
Mészöly Miklós: Az atléta halála

Mentegetőzésként hat a bevezető gondolat, amelyben az írás megszületésének körülményeit ismerteti az elbeszélő: felkérésnek tesz eleget, emlékezésfélét kell szerkesztenie, nem túl hosszút, nem túl szakszerűt, az atlétáról.
A holttestre az Égettkő völgyében találtak. Vörös és fekete uralja a tényeket közlő mondatokat: „Üszkös fenyőrönkök között bukott arcra, s kora délelőttől késő estig tűzte a nap a tarkóját…”
Tárgyilagosság és elfogultság kiegészítik egymást, a szöveg „tétova adatgyűjtés”, melynek célja a megismerés, a szeretett személy megismerése.
Az idő megáll, az óra mutatója mozdulatlan. Nincs viszonyítási pont, a történet nem valahonnan valamerre tart, időrendben tárva fel az eseményeket. Hanem adott a halál, a veszteség állapota, az üresség. Találgatni, következtetni, hinni, emlékezni, adatokat gyűjteni, megérteni, megismerni – ez az írás tétje.
Próbák sorozatát kell kiállnia megidézettnek, megszólalónak. A történet szintjén az izmok, idegek, érzelmek próbája, a megszólalás szintjén az őszinte, póz nélküli felidézés próbája. Ez utóbbi de izgalmas: tárgyilagosan látni, láttatni, mintegy kilépve önmagadból, póz nélkül, a rejtőzködő kettősség csapdáját elkerülve, őszintén, akkor is, ha tudatában vagy, az őszinteség a „legáttörhetetlenebb páncél, a legkörmönfontabb elhallgatás”.
A záró sorokban az Égettkő völgyének sárgás-vöröse és kékes hamuszürke árnyalatai a kezdeti díszlethez kanyarítanak vissza. A bejárt út tartalommal telíti a közlést: „Én meg itt maradtam egyedül.” A kezdeti ürességet a magány váltja fel.
A befejező sorok keretbe foglalják a szöveget. A megírásra való felkérés, illetve a megjelentetésről való lemaradás, megkésettség jelképes kapcsolat a közönséggel, a tömeggel. Innen nézve a szöveg öncélú, személyes vallomás, a körülmények, az igény, a hajsza ellenük munkál.

>!
virezma P
Mészöly Miklós: Az atléta halála

Érdekes módon már az elejétől olyan érzésem volt, mintha Polcz Alaine írását olvasnám Mészölyről – lehet, hogy a „sztori” miatt. Ennek ellenére nem tudtam igazán a hatása alá kerülni. Azt hiszem, maradok Polcznál.

>!
Lupin 
Mészöly Miklós: Az atléta halála

A legjobb könyvek sok esetben azok, amiket csak véletlenszerűen kapsz le a könyvtár polcáról.
Ez a remekmű is egy ilyen könyv.

>!
Elsie P
Mészöly Miklós: Az atléta halála

Első könyvem volt Mészölytől, de biztosan nem az utolsó. Először igazából Polcz Alaintől terveztem olvasni, aztán belefutottam a Lírában ebbe a könyvbe, és úgy alakult, hogy ezt vettem meg hamarabb.

Érdekes volt a bepillantás a tréningek, yardok világába, annak ellenére is, hogy Mészöly külön kihangsúlyozta, nem ez a lényege. Hildi hangvételét én nagyon férfiasnak éreztem, de ezt egyáltalán nem bántam. Az utószóban írták, hogy a megfilmesítésből végül nem lett semmi, bevallom, csodálkoztam, hogy egyáltalán fölmerült az ötlete. Nem vászonra kívánkozó történet.

>!
Gáborr_Nagy P
Mészöly Miklós: Az atléta halála

Biztosan van a regénynek pár rajongója, nekik jó tudni: A könyvben szereplő Tardos nem azonos az igazi Tardossal (ahol élek), ez egy kis falu , nem tízezres nagyváros, gyógyszertár van, uszoda nincs, a kocsmát nem úgy hívják. Viszont a TAC pálya, amit állandóan emlegetnek, az itt van 10 km-re, Tata közepén( Tatai Atlétikai Club). Furi.
A regény oké, de végig zavart a női narrátor, a nők nem így beszélnek, nem ezeket veszik észre egy tájban, emberben, helyzetben, nem tűnt hitelesnek sajnos.

>!
ZetaReticuli
Mészöly Miklós: Az atléta halála

Egy sportember örökös hajszájának emlékezete, ugyanakkor az elbeszélő világának tükre is. Egy egyoldalú kapcsolat naplója egy nehéz emberrel. Úgy gondolom, nem volt ez egy egészséges kapcsolat. Teli volt falakkal és sötétkamrákkal. Azt hiszem, értem, miért választotta mégis ezt. Ki döntheti el, melyik a jobb: a magány vagy valaki másnak az árnyéka lenni. Menekült ő is, ahogy a futó menekül versenyből versenybe.

Dühös is voltam egyébként. Egyrészt a kulcsszereplőkre. Másrészt nagyon tudok haragudni az olyan gondolatokért, mint: „A férfiak sose szakadnak el véglegesen ettől vagy attól az életkoruktól. Úgy viszik magukkal mindet, mintha valami okból, folyton, valamennyire szükségük volna.“ És volt még pár hasonló nemi sztereotípiába erőltetett álbölcselkedés. Igen, álbölcselkedés, akkor is, ha Mészölyről van szó. Ugyanakkor igazságtalanság lenne nem méltatni az olyan gondolatokat, mint a tárgyak megsúlyosodása, a menekülés és hűség reflexei: a magány vagy lelkiismeret.


Népszerű idézetek

>!
n P

A férfiak sose szakadnak el véglegesen ettől vagy attól az életkoruktól. Úgy viszik magukkal mindet, mintha valami okból, folyton, valamennyire szükségük volna.

8. oldal

Kapcsolódó szócikkek: férfiak
7 hozzászólás
>!
habosvilla

Komolyan hiszem, hogy csak az tud igazán tárgyilagos lenni, akinek minden oka megvan rá, hogy elfogult is legyen. Az igazi megértésben mindig van egy csöpp gyengeség is.

10. oldal

>!
vargarockzsolt P

Legszívesebben nem is magunkról írnék, hanem tárgyakról, tájakról, de olyan aprólékosan, ahogy ma is bennem élnek – amilyenné a mi odaérkezésünk változtatta őket. Így talán sikerülne elkerülnöm azt a látszattárgyilagosságot, ami csak azoknak lehet fontos, akik költött személyekről mesélnek… Meg aztán nem is célom, hogy valami kerek magyarázatot erőszakoljak rá a történtekre. Megelégednék azzal is, ha legalább a lényeges mozzanatokat sikerülne elválasztanom a kevésbé lényegesektől.
[…]
Nincs kerek magyarázat. Csak tények vannak, úgy látszik. Meg erős, átható tájak.

177. oldaldal

>!
gb_

Meg aztán még egy, amit megint csak sokévi tapasztalatból tudok: az őszinteség a legáttörhetetlenebb páncél, a legkörmönfontabb elhallgatás. A hazugság fájhat, de még megcsillant valami reményt. Egyedül az őszinteség tud rávenni, hogy belássuk: több nem mondható el; s hogy a magány nem szándékainkon múlik.

60. oldal, Századvég Kiadó, 1993.

>!
habosvilla

… ha túl sokan lelkesednek valamiért, az már épp elég ok, hogy az ember kételkedjék, és más utat keressen.

>!
habosvilla

Védekezzem, mert valaki éppen ezt vagy azt mond? Na és? Mi történik utána? Megvédtem úgy igazában azt, amit úgyis csak én támadhatok meg igazán?

>!
Cheril

Egyébként is megszoktam mellette, hogy a különböző távolságok rendszerét belelássam a világba. Egy út nem közönségesen út csak; hossza is van; ideje is van; sőt részideje. De mindezeken túl se az egyik, se a másik nincsen igazán. Ezért nem lehet soha megnyugodni.

26.

>!
Ódor_Endre

A fizikus leül egy székre, s tudja, hogy arra a szilárd semmire ült le, ami ott ásítozik az atomok között.

>!
egyszerű_teremtés

Alázat és makacsság, talán ez a kettő marad végül, amibe kapaszkodni lehet. Vagy az az egy, ami ez a kettő – a hit.


Hasonló könyvek címkék alapján

Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét
Békés Pál: Csikágó
Hamvas Béla: Karnevál
Tibor Fischer: A béka segge alatt
Csalog Zsolt: Parasztregény
Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó
Szabó Magda: Az ajtó
Tar Sándor: A mi utcánk
Gion Nándor: Virágos katona
Krasznahorkai László: Sátántangó