Vágod? (Ellenpontok 4.) 12 csillagozás

Mészöly Ágnes: Vágod?

Lara és Petra óvodás koruk óta a legjobb barátnők. Egyszerre kezdtek táncolni, ugyanazt a gimnáziumot választották, és ugyanabba a fiúba szerettek bele. Csakhogy Áron Lettivel kezd járni, az osztály legbalhésabb csajával, aki türkizkékre festi a haját és bakancsot hord. Egy véletlennek és Petrának köszönhetően Lettire terelődik a gyanú, hogy ellopta Petra méregdrágra fejhallgatóját, és Lara is falaz a barátnőjének.

Mi a fontosabb, a barátságuk, vagy a szolidaritás valakivel, akit ki nem állhatnak?
A történetet a két főszereplő lány szempontjából olvashatod egymás után, előbb az egyik szereplő, majd a könyvet megfordítva a másik szereplő szemszögéből is, vagy úgy, hogy összefonod a két szálat. Bármelyik történettel indulsz is neki, ha eljutsz az Ellenpontok felirathoz, akkor átlapozhatsz a másik részbe és megnézheted, hogy ugyanazt a történést mennyire másként látják a szereplőink.
És hogy mi lesz a történet vége? Vágd fel a középső részt, és ez is kiderül!

Tagok ajánlása: 16 éves kortól

>!
284 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634034780

Kedvencelte 1

Most olvassa 3

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

>!
bagie P
Mészöly Ágnes: Vágod?

Egyre jobban tetszenek ezek két-három szemszögből feldolgozott történetek.
Jelen esetben egy fülhallgató „ellopásának” történetét olvashattuk Laura/Lara és Petra szemszögéből.
A két 15 éves lányka éli a kamaszlányok életét, csonka családokban, mindketten másként feldolgozva a Élet megpróbáltatásait.
A történet egy menő fülhallgató körül bonyolódik, amelyet Petra spoiler
Petra barátnője, Lara spoiler
Érdekes volt a két lány szemszögét váltogatva olvasni a történetet – olykor örülni, hogy létezik még lelkiismeret, máskor meg kissé/nagyon kiakadni, hogy a tini lányok hogyan tudnak viselkedni.

>!
h_orsi P
Mészöly Ágnes: Vágod?

Összességében szerintem az Ellenpontok még mindig egy jól felépített és kitalált sorozat. Az ötlet zseniális, hogy felváltva két szereplő szemszögéből olvashatjuk a történetet, a közepén pedig egy harmadik ember gondolatait is megismerhetjük.
A sztori nagyon egyszerű, és a tanulsága/mondanivalója is rögtön átjön. A vége kiszámítható volt, de most az egyszer megbékéltem a happy end-del is.
Mészöly Ágnes nagy erőssége, hogy írásai olvasmányosak és nagyon ért a karakterformázáshoz. Nem volt két egyforma ember, és a mellékszereplők is (az is, aki csak két mondat erejéig szerepelt a könyvben) rendkívül precízen voltak kidolgozva.
Egy kiskamasznak remek olvasmány, mert pontosan leírja azt a fusztrációt, ami ilyenkor a gyerekekben benne van. Nekem kicsit túl sok volt, a kamaszos panaszkodást elég itthon hallgatnom. Szerencsére a könyv elég sok helyen megmutatja, hogy ez nem vezet eredményhez.

>!
Szimirza P
Mészöly Ágnes: Vágod?

Kifejezetten jó történet, jól megírva, tini nyelven, burkolt és kevésbé burkolt tanulságokkal, meg elgondolkodtató fordulatokkal, meg az azokból származó érzelmekkel.

>!
Oláh_Zita P
Mészöly Ágnes: Vágod?

Érdekes kamasztörténet, sok szempontból életszagú. A történet nyelvezete is tetszett, éreztem, hogy a mai szleng is sokszor előkerül, de ez nem ment a minőség rovására. A karakterek problémái valósak, és bár az alapkonfliktus nekem picit szürreális volt, ahogy haladtunk előre a történetben, egyre inkább el tudtam fogadni, nemcsak az alap konfliktust, hanem az ebből kibontakozó összes többi történést is. A történet zseinálisan mutatja be azt, hogy nem vagyunk hibátlanok, és az is hibázhat, aki csak sodródik az árral, nem feltétlenül kell tényleges elkövetőnek lenni. De ugyanolyan fontos a megbocsátás is, és az önkritika is, hogy be tudjuk ismerni ha hibáztunk, még ha nem is nyílt színen, legalább magunknak, vagy a hozzánk közel állóknak.
Ami nem tartozik szorosan a történethez de plusz élmény volt, én vághattam fel a könyvtári könyv közepét rejtő sztorit, és ennek nagyon örültem! :)

>!
MrBones
Mészöly Ágnes: Vágod?

Azt gondoltam, hogy a Darwin játszma maximalitását nem tudja meg ugrani, de tévedtem. Számomra az egyik legjobb magyar kortárs szerző, főleg a tininek-tinikről szóló könyvei miatt, a gyerekeknek szólókból is olvastam, de a kamasz könyvei mindent visznek. Ez is, brutálisan jó volt. Gratulálok .

>!
kisboszorka P
Mészöly Ágnes: Vágod?

Nagyon kikapcsolt a könyv:magával sodort a történet, beszippantott a bff hangulat, amikor azt sem tudja az ember, mi van a kis buborékján kívül. Tinédzser éveimből már ezek az emlékek is megkoptak és már csak a szép képek ugornak vissza néha-néha. Pedig mint minden kapcsolat a barátság is kiáll próbákat, változik, formálódik és ez néha nagyon kemény, mint most a főszereplők esetében is. Tetszett az írónő karakteralkotása, a történet szövése és a könyv felépítése is.
Ha valaki hezitált, mit hozzon a Jézuska a gimis lányának, bátran veheti-viheti :)

>!
zöldmedve 
Mészöly Ágnes: Vágod?

Mészöly Ágnes az idei könyvhétre három remek kötettel jelentkezett. A tizenéveseknek szóló Vágod? a barátságot állítja a középpontba. Vajon kibír-e egy nagyon is átlátszó hazugságot két lány barátsága? A szerző remekül ismeri a tizenéveseket, jól ábrázolja minden apró lélekrezdülésüket, s a családi viszonyokat is. Az előítéletek működéséről is hiteles képet kapunk. Ajánlott olvasmány pedagógusoknak is.

>!
E_Zsolesz
Mészöly Ágnes: Vágod?

A családsegítő vizsgámat követően visszatértem a hosszabb olvasások mezejére és így végre kezeim közé vehettem az Ellenpontok antológiájának utolsó részét, ami Mészöly Ágnestől ered.

Ezúttal az újabb Ellenpontokban a két legjobb barátnő által közös ellenszenv ellenére hevesen egymással szemben álló szemléleteket ismerhetünk meg, s egyben ez is különálló konfliktusokat okoz. A regény mindenre kiterjedően tökéletesen körbejárva bemutatja, hogy – bosszúból eredően – súlytalannak gondolt ballépés mégis milyen komoly következményekkel járhat mindegyik érintett fél számára. A gyermekvédelmi tanulmányomat követően kifejezetten érdekes és tetszetős volt számomra, hogy Letti szerepével kapcsolatosan a könyv bemutatja a gyámságot és azzal kapcsolatban a büntetőeljárást is. Jelen esetben a két főszereplő közül Petra nézeteivel valójában abszolút nem voltam kibékülve és nem tudtam azonosulni a tetteivel. Azonban vele kapcsolatosan az Ellenpontok előző része után most is kapunk olyan rávilágítást, hogy egy tinédzser deviáns viselkedése mögött akár rossz szülői magatartásminta és hideg nevelési stílus bújhat meg. Mindez olvasás közben javított is az említett árnyalaton. A váltakozó ellenpont-szerkezetet a 2. rész után újra úgy alkották meg, hogy átlapozhatunk a másik szemszöghöz. Ezúttal a nézőpontok teljesen jól követték egymást, illetve az eddigi formáció ellenére ugyanolyan esemény újraolvasása helyett egyik szereplő folytatta a másik történetét. Végezetül a középső papírszedet mindenki számára megfelelő megoldást nyújt, ami pedig ezúttal a megvádolt harmadik fél nézőpontját szemlélteti.
Mindemellett egyéb különleges pikantéria volt számomra, hogy a könyv kiindulópontja Tatán játszódik és pont a tatai üdülésemet követően fel is ismertem a megíródott helyszínt. :D Ennek a könyvnek okkal kellett pont most a kezeim közé kerülnie. ^__^

Bár Petra viselkedéséhez – még a negatív anyai háttér ellenére is – nehezebben idomultam, de mindazonáltal nagyon szépen összetett és komoly történetet kaptunk. Az Ellenpontok első formációját követően minden írónő által folyamatosan fejlődött és erősödött ez az antológia-sorozat. Örülök, hogy megismerhettem egy ilyen magyar alkotást. Illetve remélem, hogy lesz még hasonlóban részem. :-)

>!
Mogyorós_csoki
Mészöly Ágnes: Vágod?

„Higgy abban, amit csinálsz, és az eredmény nem marad el.”

Mészöly Ágnes nagy kedvenc íróm, így nagyon vártam az idei Könyvhétre megjelenő Vágod? című új művét. Tetszett!

Lara és Petra régóta barátnők, mindent együtt csinálnak, mindent megosztanak egymással. Egy új, márkás fejhallgató és egy szerencsétlenül végződő osztálykirándulás azonban felborzolja a kedélyeket kettejük kapcsolatában.
Petra méregdrága fülese egy hirtelen véletlen következtében a tatai Öreg-tó aljára zuhan, és ott is marad. Tasnádi Letti, az osztály lehbalhésabb lánya tökéletes bűnbaknak tűnik, hogy Petra anyja ne tudja meg a szerencsétlen történést. A hazugság szép lassan behálózza a két lányt, amelybe már teljesen belegabalyodtak, nem tudnak szabadulni. Egyre távolabb kerülnek egymástól, de a tánc-Eb időpontja egyre közeleg…

Az író fontos, a célközönséget foglalkoztató témákat feszeget könnyed, laza, gördülékeny stílusban. Tetszett, hogy mindkét lány oldaláról betekinthetünk az eseményekbe, és azok mögé is.
A kedvenc szereplőm Letti lett a maga nyers, őszinte, szókimondó stílusával, és azzal a rejtett, de végtelen szeretetével,ami benne lakozik. Oli, Lara nővére lopta még be magát nagyon a szívembe, melengette a lelkemet a húgát féltő, óvó gondoskodása.

Ugyanakkor néhol már „túl tinis” hatása volt, nem jött át igazán az adott rész. Petra az őrületbe kergetett, de hiteles ábrázolásra sikerült. DreamGirl napi bölcsességei vitték a prímet, spoiler.

Jó regény lett, Mészöly Ágnes nem okozott ezúttal sem csalódást, élvezhető, a fiatalok nyelvén íródott regényt olvashattunk.

>!
Basset
Mészöly Ágnes: Vágod?

Na végre, na végre!
Az eddig olvasott legjobb MÁ-könyv és az eddigi legjobb Ellenpontos könyv.
Nagyon jól összerakott sztori, szuper narráció, klassz végkifejlet!
Ezt vártam MÁ-től, VÉGRE!


Népszerű idézetek

>!
Mogyorós_csoki 

„Nem az az igazi társ, akivel harcolnod kell, hanem akivel csendben tudsz haladni a közös úton.”

Lara, 67. oldal

>!
Mogyorós_csoki

Este hétkor kipattannak a szemeim, és úgy érzem magam, mint egy poraiból újjászületett főnixmadár. Már amennyiben a poraikból újjászületett főnixmadarak baromi éhesek.

Lara, 80. oldal

>!
Mogyorós_csoki 

„Az ellenállhatatlan álomlány benned él, de ha másokhoz méred magad, elbújik mindenki elől.”

Lara, 24. oldal

>!
Mogyorós_csoki 

„Néha ki kell lépnünk az életünkből, hogy tisztán lássunk.”

Lara, 82. oldal

>!
Mogyorós_csoki 

„Csak az érzelmeid őszinte felvállalása visz előre, minden más hátráltat az utadon. Légy bátor ma, és ne hagyd, hogy mások elvárásai határozzák meg, mit teszel.”

Lara, 85. oldal

>!
Mogyorós_csoki 

„Higgy abban, amit csinálsz, és az eredmény nem marad el.”

Lara, 106. oldal

>!
Mogyorós_csoki 

Próbálok nem gondolni semmire, de folyton az a hülye kis versike jut eszembe, amit Lara írt az emlékkönyvembe negyedikben (amikor ez volt a menő, és mindenki gnóm Ellát és Annát meg minyonokat rajzolt egymásnak), rengeteg szívecskével és még pár másik, baromi bölcs idézettel, amiket teljesen elfelejtettem.

Petra, 108. oldal

>!
Mogyorós_csoki 

„Akkor tekint rád a világ álomlányként, ha te is álomlánynak tartod magad”

Lara, 7. oldal

>!
Mogyorós_csoki 

„Az élet ösvénye hosszú és göröngyös, melyen könnyebb a járás, ha elismerő szemek kísérik lépteinket.”

Lara, 6. oldal

>!
Mogyorós_csoki 

„A csalódások csak szebbé és erősebbé tesznek. Köszönd meg a csalódásokat azoknak, akik okozták, mert nem megaláznak, hanem felemelnek téged.”

Lara, 58. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?
Róbert Katalin: Szelídíts meg!
Tavi Kata: Táncvarázs
Rácz-Stefán Tibor: Mikrofonpróba
Cassandra Clare: A hercegnő
J. L. Armentrout: Origin
Kelly Oram: Cinder és Ella
Katja Millay: The Sea of Tranquility – Nyugalom tengere
Simone Elkeles: Rules of Attraction – A vonzás szabályai