Levendula ​és a varázsmacska (Levendula 0.) 43 csillagozás

Mészöly Ágnes: Levendula és a varázsmacska

Levendula a parkban sétál Papóval, amikor egy kismacskát talál a bokorban. Azonnal összebarátkoznak, és a macskáról kiderül, hogy tud beszélni, sőt varázsolni is – legalábbis majdnem…

A Most én olvasok!-sorozat elindításával a Pagony régi vágya teljesült: egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar „olvasni tanulok”-sorozatot építünk.

A Pagony legkiválóbb szerzői öt-öt könyvet írnak különböző nehézségi szinteken, melyek közül a bevezető szint a NAGYBETŰS kötet. A történetek lazán összefüggnek egymással, de természetesen önállóan is olvashatók.

NAGYBETŰS SZINT: csupa nyomtatott nagybetű, oldalanként 2-5 sor, rövid, könnyen kiolvasható mondatok, egyszerű, könnyen követhető történet 5–8 éveseknek

Eredeti megjelenés éve: 2021

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Most én olvasok! Pagony

>!
Pagony, Budapest, 2021
24 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786158182027 · Illusztrálta: Takács Viktória

Kedvencelte 2

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

Tarja_Kauppinen IP>!
Mészöly Ágnes: Levendula és a varázsmacska

Klasszikus történet klasszikus illusztrációkkal egy kislányról, aki talál egy macskát, amely tud beszélni és varázsolni. Jó példát mutat a családi kapcsolatokat illetően, világa biztonságos, nyomokban sem tartalmaz kütyüket, Takács Viktória szép pasztellrajzai pedig illeszkednek a szöveg stílusához. Egyszerű, de korrekt és kerek mese alsósoknak, jó értelemben retro hangulattal.

nicosia P>!
Mészöly Ágnes: Levendula és a varázsmacska

Elsőre ismerősek voltak rajzok, aztán rájöttem: Olvastam én már Takács Viktória mesét, igaz ott a szöveget is ő írta.
A könyv formai megjelenése, színvilága elég szolid, paszteles, mondhatni lányos. Ez a könyv is nagybetűkkel és elválasztásokkal segíti az olvasni tanulást. A történet maga elég egyszerű, de bájos, szerintem teljesen szerethető

Nikolett0907 P>!
Mészöly Ágnes: Levendula és a varázsmacska

Rövid, de annál bájosabb történetet olvashattam.
Mészöly Ágnes könyvei alapvetően is hozzám szólnak, hiszen eddig mindig találtam a történeteiben mondanivalót, bölcsességet és sok szeretetet.

Ez a mese egy sorozat 0. kötete, amely arra hivatott, hogy bevezesse kis olvasóját egy család életébe és egy varázslatos cica mindennapjaiba.
Az karakterek nagyon kedvesek és ezt Takács Viktória illusztrációi még elbűvölőbbé teszik.

A mese könnyen olvasható és a hosszabb szavak szótagolása is remekül elősegíti az olvasás gyakorlását.

Nagyon megszerettem és várom a következő részét a sorozatnak.

Kedvenc!♥

>!
Pagony, Budapest, 2021
24 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786158182027 · Illusztrálta: Takács Viktória
Gelso>!
Mészöly Ágnes: Levendula és a varázsmacska

Hát nem is tudom, mit mondjak? Egyetlen szóval ha kifejezhetem: cuki!
Nagyon aranyos könyv és történet, kedves szereplőkkel, barátságos rajzokkal.
Mészöly Ágnes neve most sem csalódás.
A tiniken kívül ért a kisgyerekek nyelvén is, és megtalálja a kedves utat a szívükhöz, lelkükhöz.
Ami különösen kedves (és talán ritka) jelenség manapság, hogy három generáció él egy fedél alatt, ami nem jellemző mostanában. Papó részt vesz és része a család mindennapjainak – legyen az munka, magánélet, vagy gyerekfelügyelet. Unokája, Levendula egy pici, játékos lányka, aki egy cicára talál. A cica félig meddig, és papó megengedő fantáziája alapján varázscica, akire számíthatnak egy apró konfliktus megoldásában. A kölcsönösség jegyében a család végül befogadja az aprócska állatkát spoiler.
Kíváncsi vagyok a nagybetűs kötettel bevezetett történet hogyan fog folytatódni, ezért elolvasom a többi részét is.

meseanyu P>!
Mészöly Ágnes: Levendula és a varázsmacska

Jó hangulatú, kedves kötet. A műfajból adódóan rövidke, de kíváncsi vagyok a folytatásokra is.

csgabi P>!
Mészöly Ágnes: Levendula és a varázsmacska

Érdekes volt, hogy a sorozat kezdő darabjához képest ez a nulladik rész nekem sokkal jobban tetszett. Itt ismerkedhetünk meg Majdnemmel, megtudhatjuk, hogyan kerül Levenduláékhoz, hiszen majdnem spoiler, de végül segített neki a fülszövegből már ismert varázsereje. spoiler

Homolya_H_Tímea P>!
Mészöly Ágnes: Levendula és a varázsmacska

Talán az eddig olvasott Most én olvasok! sorozatból ez volt a legösszeszedettebb. Volt cselekmény, összefüggő mondatok, és értelmes befejezés.

BertaPalikSzilvi P>!
Mészöly Ágnes: Levendula és a varázsmacska

Egy rövid de annál bájosabb törtènet egy cicáról aki majdnem tud varázsolni.A 2,5 èves kisfiam is szívesen hallgatta,a csodás illusztrációt pedig szívesen nèzegette.
A 6 èves kisfiam a nagy nyomtatott betűket könnyen összeolvasta.

krlany I>!
Mészöly Ágnes: Levendula és a varázsmacska

Még nagyon az elején járunk, még hátra van négy kötet. Így aztán ebből a kötetből arra derül fény, hogy hogyan talált Levendula egy kiscicát, aki majdnem tud varázsolni, és hogyan talált a cica otthonra… még neve sincs.
Én ezt nem kerek egész mesének éreztem, hanem csak valaminek a bevezetőjének, így volt némi hiányérzetem. Mindemellett egyébként egy aranyos történet.


Népszerű idézetek

Nikolett0907 P>!

Levendula Anyával, Apával és Papóval lakott egy színes házban.

(első mondat)


A sorozat következő kötete

Levendula sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Várfalvy Emőke: Artúr király fesztiválja
Szabó T. Anna: Tükörcicák
Buzás Kálmán (szerk.): Mesém 9.
Dani-Ördög Dalma: Hip és Hop – Kaland a hóban
Boldizsár Ildikó: A fiú, aki Varjúvárról álmodott
Gimesi Dóra: Csomótündér
Gimesi Dóra: A macskaherceg kilencedik élete
Zalka Csenge Virág: A százegy ajtajú palota
Tóth Krisztina: Világpuszi
Nagy Natália: A Nap születésnapja