Szeretettel ​vár Csongrád megye 0 csillagozás

Mészáros T. László: Szeretettel vár Csongrád megye

„Tisztelettel ​ajánlom a figyelmébe a Szeretettel vár Csongrád megye című 'mini könyvet', amelyben büszkén mutatjuk be történelmi emlékeinket, páratlan építészeti és természeti értékeinket, változatos rendezvényeinket.
Nemzeti kincsünk Ópusztaszer – a honfoglalás után itt tartották az első országgyűlést Árpád és vezérei. Nehéz szavakkal kifejezni azt a békét, amit ma az emlékparkban sétálva érez az ember. Kiemelhetném azonban bármelyik múzeumot, tudományos központot, színházat, amelyek Csongrád megye szellemi életét élénkítik – hiszen mindegyik különleges valamiért.
Erdeink, pusztáink sok esetben élveznek védelmet, számos túraútvonal vár felfedezésre, de a vízparti üdülés, a horgászat, a vadászat kedvelői is megtalálják itt a számításukat. Gyógy- és termálvizeink, a marosi gyógyiszap sokak felépülését segítik évről-évre.
Ha még nem járt nálunk, remélem, e könyv forgatása közben kedvet kap hozzá, ha pedig már köszönthettük megyénkben, bízom abban, hogy ezek a… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Szeretettel vár

>!
Foto-Book, Budapest, 2009
96 oldal · ISBN: 9789639843134

Hasonló könyvek címkék alapján

Vándor László: Magyar várak
Bécs / Wien / Vienna / Vienne
Pólya Zoltán: Odakinn és idebenn / Outside and inside / Dehors et dedans / Dort draussen und hier drinnen
Marosi László: Budai Vár / Buda Castle / Château de Buda / Castello di Buda / Budaer Burg
Debrecen és környéke
Hajni István – Kolozsvári Ildikó: Hungary
Hajni István – Kolozsvári Ildikó: Cape Town
Lőkös Margit (szerk.): Rátkay művészete
Szerb Antal (szerk.): Száz vers
Dobroslawa Świerczyńska – Andrzej Świerczyński: Szólásmondások többnyelvű szótára