Kisvilma 9 csillagozás

Film és élet
Mészáros Márta: Kisvilma

A kötetben a szerzőnő vall magáról, életéről, munkásságáról.

>!
Magyar Könyvklub, Budapest, 2000
232 oldal · ISBN: 9635471513

Kedvencelte 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

btunde P>!
Mészáros Márta: Kisvilma

Még így is, hogy a három rész különböző időszakokban íródott, vagy talán éppen azért, sokszor csak találgattam, hogy hol is járunk most az időben, pedig a háttér, a kor ismerete itt alapvető. Bár ezek a dolgok szerintem bárhol, bármikor történnek meg ugyanúgy elszomorítanak és felháborítanak. Kedvem támadt megnézni a Naplókat. Az utolsót meg is találtam már, és az első pár percet megnéztem. Érdekes mennyivel másképp nézem így, hogy pár dolgot tudok a körülményekről. Pl. nem tudom, hogy feltűnt volna-e nekem másként, hogy csak fix kamerával dolgoztak. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem, csak annyi, hogy valahogy más ez a film, mint a többi.


Népszerű idézetek

TiaRengia I>!

Kellett egy Sztálin-szobrot csinálnunk […]. Fölépítettük a szobrot, ott állt az eredeti helyén. Csődület támadt körülötte, eljöttek az emberek a közeli házakból, aztán Budapest távolabbi részeiből is. […] Ki kellett írnunk hatalmas betűkkel, hogy ez forgatási helyszín, filmforgatás lesz, mert az emberek zavarodottan, rémülettel nézték, hogy egy reggel Sztálin visszatért. Abban a forrongó korszakban szinte mindent el lehetett képzelni. A jelenethez alig kellett statisztát szervezni, csak szóltunk a barátoknak, ismerősöknek, akik örömmel jöttek ledönteni Sztálint.

119. oldal

TiaRengia I>!

Nőnek lenni csodálatos dolog, nem szégyen, másodrendűség, megaláztatás, ahogy itt, Kelet-Európában megszoktuk. A nő anya, életet ad. Ez közhely, de alapvető közhely, hisz nélküle megszűnik az élet. Nőnek lenni: szex, erotika, szépség, szerelem és szeretet sugárzása. Miért nem a szeretet vezérli a világot? Miért törekszenek a férfiak egész életükben a hatalomra?

49. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Zalán Vince: Gaál István krónikája
Gelencsér Gábor: Váratlan perspektívák
Karcsai Kulcsár István: John Cassavetes
Simon V. László: Radványi Gézával, Márai Sándor testvérével úton valahol Európában
Bikácsy Gergely: Andrzej Wajda
Györffy Miklós: Mágia és mesterség
Orosdy Dániel – Schreiber András: Lucio Fulci & George A. Romero
Gyöngyösi Zoltán: Makk Károly nyomában
Matt Allen – Steven Knight: Birmingham Bandája
François Truffaut: Hitchcock