Mindszenty 1 csillagozás

Egy „kultusz” a XXI. században
Mészáros István: Mindszenty

A ​Mindszenty-tisztelet története 1975–2005.A szerző összegyűjtötte e harminc év Mindszenty-tiszteletét kifejező tények dokumentumait: ismertetést nyújt a mariazelli 1975–1991 közötti időszakról, majd pedig teljes részletességgel az azóta eltelt, 1991–2005 közötti másfél évtizedről.
Az a kultusz, amelyről Mindszenty bíborossal kapcsolatban beszélünk, „alulról” indult, a magyar társadalom különféle csoportjaiból, az „egyszerű nép”-ből éppen úgy, mint a világi és egyházi értelmiség köreiből, teljesen spontán módon, nem felsőbb hivatalos szervektől kezdeményezve, azok által megszervezve és fenntartva. Ez még a bíboros nyilvános, majd rabságba rejtett életében elkezdődött, és felfokozva – ugyancsak a társadalom széles köreiben – tovább folytatódott 1975-ben bekövetkezett halála után. Ez ma is tart, átlépve a XXI. századba. E nagy erővel és széles körben érvényesülő Mindszenty-tisztelet az 1990-es évek elejétől cselekvésre ösztönözte a hivatalos egyházi szerveket is. A… (tovább)

Róla szól: Mindszenty József

>!
Kairosz, Budapest, 2005
462 oldal · ISBN: 9637510435

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Károly_Holczhauser>!
Mészáros István: Mindszenty

Mészáros István: Mindszenty Egy „kultusz” a XXI. században

Nagyon jó és értékes könyv. Olvasás közben abszolút érezhető, hogy a szerző komoly kutatómunkát fektetett bele. Számomra különösen élvezetes a különböző személyektől való idézetek, azok megnyilatkoztatásaira való utalás. Remek könyv, minden Mindszentyt komolyabban megismerő és megértő embernek ajánlom.


Hasonló könyvek címkék alapján

B. E. Belle: Árvák
Izsó Zita – Bach Máté: Pesti nő
Szántó Dániel: Egy pap vallomása
Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Spiró György: Tavaszi Tárlat
Olofsson Placid: Példabeszéd
Asperján György: Csapataink harcban állnak
Szigethy Gábor: Látlelet 1956–2006
Szilágyi Szabolcs – Hodász András: Elbeszélem minden csodádat!
Bellavics István – Földváryné Kiss Réka: Halálra ítélve