Felelsz ​vagy mersz? 26 csillagozás

Mészáros Dorka: Felelsz vagy mersz?

Bori újévkor megfogadta, hogy minden helyzetben önmaga lesz, és sokat mosolyog. Csakhogy megnehezíti a dolgát Misi, akivel negyedik óta folyik az érzelmi huzavona, ráadásul Bori közben a táncos Noelbe is szerelmes, feltűnik a színen Adorján, és a lányok folyton bekavarnak… És ha…

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Menő Könyvek, Budapest, 2021
320 oldal · ISBN: 9789634039976
>!
Menő Könyvek, Budapest, 2021
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634039297

Enciklopédia 3


Kedvencelte 1

Most olvassa 2

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 32

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

PTJulia P>!
Mészáros Dorka: Felelsz vagy mersz?

Tudom, hogy rég kinőttem már a kamasz korból, és biztos bennem van a hiba, hogy ez a kötet ennyire nem tetszett. Ugyanakkor remélem, hogy nem minden 13-14 éves fiatal ennyire felszínes, hogy az én lányaim 1-3 év múlva nem lesznek ennyire egybitesek. És hogy nem minden tini álma az, hogy arról olvasson egy lányregényben, hogy Noel a barátnője apjának alsógatyájában járkál, és hogy milyen óvszerre lenne szüksége, valamint, hogy tampont kell venni. Meg azt hiszem, hogy a Noellel meg Misivel meg az összes csajjal kapcsolatos szenvelgéseket mindenki le tudja rendezni a saját kis életében és saját kis valóságában, és nem kell ennyire elnyújtva olvasni róla. Meg főleg, hogy nem minden lány utál ennyire minden lányt maga körül, aztán néz, ha a kavarásaira utálat a válasz…
A cím meg jó lenne, ha erről a játékról nem konkrétan egy fél mondat szólna össz-vissz a regényben. Még ebben az ócska sztoriban is lett volna potenciál az adott játékot részletesen leírva felturbózni a vinnyogást (meg Noel méreteit…)

Bec_Dervish>!
Mészáros Dorka: Felelsz vagy mersz?

Nagyon jó kis könyv, ha lenne lányom biztos ajánlanám számára, hogy könnyebb legyen a kamaszkor. Felfrissítő olyan könyvet olvasni, ahol a természetes biológiai változásokról úgy lehet olvasni, hogy az nem tabu téma. A legtöbb kamasz lány könyv itt szúrja el, hogy nem ismerik mi is jár a tinilányok fejében. Köszönjük Mészáros Dorka, hogy mégegyszer ilyen csodálatos könyvvel gazdagítottad a kamaszok olvasmánylistáját.

Álmok_útján>!
Mészáros Dorka: Felelsz vagy mersz?

Lassan nyári szünet és szerencsére már a nap is egyre többet süt, így olvashatunk a szabadban.Én is ezt tettem és ennek fényében valami könnyed, szórakoztató olvasmányra vágytam.

Az írónőtől még nem olvastam, de amikor megkaptam a könyved, a borítója teljesen lenyűgözött. Alapjáraton nem vagyok oda a rózsaszínért, de itt minden annyira harmonikus, hogy ez azonnal megszerettem.

Bővebben:https://ujalmok.blogspot.com/2021/06/meszaros-dorka-fel…

Busa_Hanna>!
Mészáros Dorka: Felelsz vagy mersz?

Az írónő most is maradandót alkotott, ezt meg kell hagyni. Eddig egyik könyvét se bántam meg, hogy elolvastam. Új szerelmet hozott, Adorján lett az új Jakabom, pedig nem gondoltam volna, hogy őt valaki felülmúlja majd. Szeretem a hosszas leírásokat benne, hogy nem köntörfalaz, szó szerint írja le, azt, ami a tinédzsereket ebben a korban foglalkoztatja, a szerelem érzését, a barátok jövését-menését, a változást, amin átesünk mindannyian, ebben a korban. Viszont vannak észrevételeim. Először is, hogy van, amikor megjelöli a könyvben a napot, valamikor csak a dátumot, ez bontja az összhangot, vagy mindenhol legyen, vagy sehol, meglátásom szerint. Továbbá, a korosztályunk az „ok” szót csak abban az esetben használja, ha éppen haragszik, vagy szimplán csak flegmul, ezzel is kifejezve, hogy a másik valamit nagyon elrontott. Ha nincs ilyen, kiírjuk az okét, vagy máshogy fejezzük ki magunk. Viszont nagy dicséret jár az írónőnek, hogy ezen kívül teljesen átvette a nyelvünket. Megvan a gyerekes oldala, amit a nyolcadikosoknál lehet tapasztalni, de az „én már felnőtt vagyok, és olyan dolgokat is csinálok” oldala, amit zseniálisan kombinál össze. Akár a poénokkal is. Köszönöm az élményt, remélem lesz folytatás, még sok könyvet kérünk!♥

Orsolya_Hack>!
Mészáros Dorka: Felelsz vagy mersz?

Bár nem én vagyok a könyv elsődleges célközönsége, de mivel nagyon szeretem a gyerekekről, kamaszokról szóló, iskolában játszódó történeteket – és nem utolsó sorban Mészáros Dorka írásait –, ezért nem volt kérdés, hogy elolvasom. Kár is lett volna kihagyni! :)

A könyv egyik legfőbb erénye, hogy a szerző remekül bele tud helyezkedni a fiatalabb korosztály helyzetébe, érzi és érti a problémáikat. Ezek egy felnőtt számára nem problémák, egy kamasz számára viszont a világot jelentik. Kivel táncol Bori a szalagavatón? Kivel fog először csókolózni? Miért lesz barátból ellenség valaki egy nap alatt? Miért nem népszerűbb a suliban? Eget rengető, a világot a sarkaiból kiforgató kérdések ezek egy nyolcadikos számára.
Ahogy olvastam, sorra jutottak eszembe tinikorom meghatározó momentumai, hogy valóban mennyire hasonló élményeim voltak, hasonló „traumákat” éltem át. És azok ott és akkor valós traumák voltak.

Nagyon jót tett a naplóforma a történetnek, hitelesebbé tette azt, amit Bori elmesél. Hiszen miért is hazudna az ember a naplójában!? Izgalmas keveredése ez a hagyományos naplónak és az online felületeken – különösen a kamaszok körében – megszokott kommuniációs formáknak. Nem tudom, hogy ír-e még valai naplót manapság, de ha igen, biztos vagyok benne, hogy nagyon hasonlít erre. Az órai levelezések hitelessége pedig még inkább emeli a regény értékét. Néha úgy éreztem, mintha Bori az én padtársam lenne.

Ezt a könyvet nemcsak kamaszoknak ajánlom jó szívvel, hanem a kicsit idősebb generációknak, akik szeretnék felidézni „azokat a régi szép időket”, és azoknak a szülőknek is, akik most vagy néhány év múlva egy (vagy több) kamaszgyerekkel fognak otthon „megküzdeni”. A regény megtanít arra, hogy helyezkedjünk bele más helyzetébe, hogy közelítsünk empátiával a fiatalabb és tapasztalatlanabb generációk felé. Mert ami nekünk egy legyintéssel, egy gúnyos félmosollyal elintézhető, az ő lelkükben életre szóló lenyomatokat hagyhat.

Stein_Lilla>!
Mészáros Dorka: Felelsz vagy mersz?

Na VÉGRE egy kamaszoknak szóló könyv, ami nem csak kalandos és humoros, hanem életszerű is. Ez a regény tökéletesen bemutatja, hogyan gondolkodik egy nyolcadikos lány és milyen problémákkal kell szembenéznie. Igaz, a szöveg néhol egy kicsit kusza, de számomra ez is csak még hitelesebbé tette, hiszen egy 15 éves lány naplóját olvassuk, nem pedig egy doktori értekezést. :D A szereplők pedig meglepően sokfélék és jól kidolgozottak, nem csupán két szóval körülírható sablonok, mindenkinek megvannak a maga céljai és vágyai, így szinte minden karakterrel könnyen lehet azonosulni, még úgy is, hogy Bori szemszögéből látjuk őket. Bátran ajánlom mindenkinek, aki szeretne jókat nevetni és újra végigélni a nyolcadikos élet legmeghatározóbb pillanatait.

Reading_land>!
Mészáros Dorka: Felelsz vagy mersz?

Szerintem irrealisztikus volt, legalábbis mi nem ilyenek voltunk nyolcadikban. Amúgy tetszett, nem volt egy különleges könyv, de kikapcsolt az olvasása. A végét viszont összecsapottnak tartottam.


Népszerű idézetek

Chöpp >!

A kedvenc színem a zöld. És a lila. De leginkább a zöld. És mardekáros vagyok.

57. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Harry Potter-sorozat
Chöpp >!

Nosztalgiáztam, megnéztem a kedvenc részeimet az NCIS-ből. Álljanak itt most Gibbs szabályai közül azok, amiket manapság illene észben tartanom:
#4: A legjobb módja annak, hogy megőrizz egy titkot: ne mondd el senkinek! A másik lehetőség: egy embernek mondd el, ha nagyon muszáj.
Több lehetőség nincs!
#5: Ne dobd el azt, ami jó.
#8: Semmit se vegyél biztosra.
#14: Feszegesd a határaidat, de ne lépd át!
#18: Egyszerűbb elnézést kérni, mint engedélyt.
#28: Ha segítségre van szükséged, kérj!
#36: Ha úgy érzed, hogy átvágtak, valószínűleg úgy is van.
#39: Nincsenek véletlenek.
#51: Néha te is tévedhetsz.

158-159. oldal

Kapcsolódó szócikkek: NCIS
Chöpp >!

Anya megint nagyon király könyvet adott, William Golding: A legyek ura. Lehet, hogy még az éjjel kiolvasom.

42. oldal

Chöpp >!

Elkezdtem olvasni Erin Morgenstern Éjszakai cirkusz című könyvét, Anyával hoztuk ki a könyvtárból. Szerintem nem fogok aludni, letehetetlen!

149. oldal

Chöpp >!

Keresztapám adott kölcsön Stephen King-könyveket, a Búra alattot kezdtem el, nehéz lesz, de akkor is elolvasom.

52. oldal

Chöpp >!

Tetteinknek kizárólag egy jelentősége van: hogy megtesszük-e őket, vagy sem.

253. oldal

Chöpp >!

Persze az lenne a legjobb, ha egy közösségben sem bántalmaznának senkit, sem verbálisan, sem fizikailag.

87. oldal

Chöpp >!

A szilveszteri fogadalmaimhoz utólag hozzácsaptam, hogy minden hónapban legalább két könyvet elolvasok.

25-26. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Rácz-Stefán Tibor: Éld át a pillanatot!
Leiner Laura: Egyszer
Leiner Laura: Bízz bennem
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Papp Dóra: Tükörlelkek 2.
Anita Gayn: Senkinek sem kellesz!
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Utánad
Leiner Laura: Maradj velem
Szabó Tünde: Gázolás
Szakács Eszter: A Szelek Tornya