Gesztenye ​placc 17 csillagozás

Mesterházy Balázs: Gesztenye placc

Szeretnivaló könyv, behúz, kíváncsivá tesz, lezárt lezáratlansága jár a fejemben később is, intenzív utóízek, így mondanám, fény és fanyar a nyelv hátoldalán. Tegnapok és másnapok, egy dunántúli „faluszövet” kocsmák övezte Iskolával (két tannyelvű gimnázium), nevelődés, sőt Bildung a múló és telő hold szubjektívje alatt – az égben minden este hrabál van. Egymásba illanó kerek és szögletes, finom és brutális történetek, zörgő és suhanó narratívák, amik így-úgy, de áthaladnak eme idegsejt, e kisvilág közepén, a gesztenyeplaccon, hová, ha fellapozván betér Ön, kedves olvasó egy fehér fröccsre, netán takarékosan végigszívja cigarettáját, nem bánja meg. (Parti Nagy Lajos)

>!
Kalligram, Budapest, 2018
232 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634680710

Enciklopédia 5


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 8

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Mesterházy Balázs: Gesztenye placc

A vendéglátóipari egységek a magyar (és közép-kelet-európai) kultúra elidegeníthetetlen elemei, elég csak Tar Sándor vagy Szomjas György kocsmáira, Krúdy vendéglőire, Rejtő csehóira, vagy a betyárirodalmi csárdákra gondolni. Merthogy a kocsma önmagában egy kozmikus paradoxon: egyszerre közösségi tér és az elvonulás temploma, az eufória és a melankólia helyszíne, lehetőség a komédiára és a tragédiára is*. Nem csoda, ha Mesterházyt megihlette ez – más kérdés, hogy ha eme gazdag témakört valaha feldolgozza az irodalomtudomány (én Cserna-Szabó Andrásra tippelnék), akkor könyve teljes fejezetet aligha kap majd, legfeljebb egy kiadós lábjegyzetet.

Nem mintha rossz volna – például remekül megteremti az emlékezés terét, egy vidéki falut és Budapestet egyként felölelő világot, amelynek központi idegrendszere természetesen a kocsmák hálózata. Korai Kispáltól és Tom Waitstől hangos, dohányfüstös italmérések ezek, amelyekhez hasonlóban én is megfordultam egykoron (valamikor a pleisztocénben), és a szöveg ezeket a megfordulásokat bizony elevenen felidézte bennem, ami egyértelműen piros pont. Mesterházy tehát pontosan tudja, milyen élményt akar felidézni, csak az a gyanúm, nem mindig tudja, miként kéne azokat felidézni. Kontrollálatlanul áradnak a történetek, elmélkedések, reflexiók, és ettől a szöveg egészen kásaszerű lesz** – nem áll össze szilárd körvonalú entitássá, a történetdarabok nem erősítik egymást, hanem csak úgy ki-kipottyannak a szerző feneketlen tarisznyájából. Kézzel tapintható a mesélési hajlam és tehetség, csak a szigor, az önszerkesztés képessége hiányzik a tökéleteshez. De az nekem nagyon.

* Érdekes módon a komédiát és a tragédiát is felvezetheti a „Józsi, te már ne igyál többet!” mondat.
** Megfigyeltem, hogy a decemberi hajtásban ezeket a kásaszövegeket kevésbé tudom tolerálni, mint egyéb időkben. Elképzelhető tehát, hogy ha mondjuk két hónapja kerül kezembe e könyv, akár egy fél csillagot is nyer az ügyön, de hát nincs mit tenni – egy könyvnek akkor kell tudni ütni, amikor épp a kezünkbe kerül. Formaidőzítés.

5 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Mesterházy Balázs: Gesztenye placc

Ha ezt egy tizennyolc éves srác írta volna, haver, és odaadta volna nekem kéziratban, akkor két éjszaka elolvastam volna, aztán úgy adtam volna vissza, hogy spoiler Mesterházy Balázs nem a haverom, ezért nem mondok neki semmit, csak adok a könyvre három és fél csillagot, oszt annyi.

1 hozzászólás
>!
balagesh IP
Mesterházy Balázs: Gesztenye placc

Egy anekdotázó kedvű fiatalnak érthető, hogy Parti Nagy ír ajánlót. Legyen hát övé a vitaindító. A Bildunggal van bajom, meg az így-úggyal.
Először is szögezem (PNL-től függetlenül, ő nem állít ilyet), hogy ez nem a realista szociográfia. Nincs sokkolási célzat. Tragikusnak sem a primer körben tekinthető. Legfeljebb némi érés után.
Inkább afféle nosztalgikus-heroikus dekameron. Kocsma-eposz. De leginkább az Üvegtigris karakteréből. Kicsit több a szereplő, viszont megvan ugyanaz az érzet, hogy a nagy életgyárban valahogy mindenkit selejtesként dobtak le a futószalagról.
Szeretnivaló – így PNL. Mert hát a szeretet ragályos. A szerző szeretete átsugárzik, és menne bele az olvasó az éjszakába, összetrombitálni egykorvolt magunkat, hátha sikerül a csoda, a kaland, a nagy holdnézés. Mert én is ugattam a holdat; én is érkeztem (Quimbyre nem, de) Hollywoodoora azzal az ijedtséggel, hogy eltévesztettem a napot, hiszen csak mi vagyunk a teremben; laktam be lomtalanítást én is; és laktam úgy, hogy fene se tudta, szállásadó vagyok-e, vagy engem látnak vendégül éppen… Tom Waitsről nem is beszélve…*** Röhögtem hát teli torokból olvasás közben, néha elérzékenyültem, emlékeztem sokat is, gyászoltam a középkorúságom…
De azért a Bildunghoz egy kicsit több kell. Azt utólag az írónak erőltetni kell. Ehelyett van ez az így-úgy. Jó, a tinédzserség éppen így tart sehova sem igazán. Mesterházy most kitapasztalta, tud írni, mesélni, úgyhogy most akkor lehetne nagyobbat álmodni. Hrabált vagy Macondót, az már mindegy is, csak tessék végre elkezdeni.

***Azért azt nagyon vártam, hogy a szobaközépi zongorát mikor itatják már meg végre, hogy elmondhassák, nem az ember a részeg, hanem a zongora. Mondjuk, a Bagdival lehetett volna igazán egy ilyen jelenet.

>!
pepege P
Mesterházy Balázs: Gesztenye placc

Ismét egy számomra ismeretlen szerző legelső prózakötetébe botlottam, aminek fölöttébb örülök, mert ez mindig egy nagyon jó kísérlet, hiszen ilyenkor nincs viszonyítási alap, nincsenek korábbi művek, amikkel össze kellene vetnem, ami netán befolyásolná a kialakuló véleményemet. Meglehetősen pozitívan szoktam állni az efféle írásokhoz, és bár a kötet eléggé soványka, mégis teljes megelégedéssel töltött el elmerülni ezekben a történetekben.

Mesterházy Balázs egy létező településre, a Tolna megyei Gyönkre invitálja olvasóit egy (inkább több) „sörunikumos keringőre”, hiszen a Gesztenye placc nem más, mint a falu központjában lévő legfőbb vendéglátóipari egység, a presszó, vagy inkább kocsma, ahonnan indul és ahová érkezik az élet, ez mindennek a kezdete és a vége. Itt tanyázik nap mint nap a férfilakosság jó része, olyanok, mint egy nagy család, mulatságosabbnál mulatságosabb dolgok történnek velük. Pontosan ez a vidám alaphangulat adja meg ennek a novellafüzérnek a sava-borsát, ez az egész kötet erőssége, hogy – bár Gyönkön sem kolbászból van a kerítés –, mégsem kesergünk, hanem inkább sírva nevetünk a megformált karaktereken.

No igen, a karakterek. Itt van például Bébé és Kétessipszilon, akik már tíz éve érettségiztek a helyi gimnáziumban (igen, a falunak van egy kéttannyelvű gimnáziuma, ezt a szerző többször is hangsúlyozta), mégis visszajárnak Gyönkre, a Gesztenyébe. Bébé annyira szeretett odajárni, hogy – bár alapvetően jó tanuló volt – elhatározta, inkább megbukik, csak ne kelljen elhagynia az iskolát (ez a terve végül nem sikerült). Kétessipszilon pedig onnan kapta a becenevét, hogy bemutatkozáskor mindig hangsúlyozta, hogyan kell leírni a nevét, nem mintha bárkinek efféle szándéka lett volna. A helyi lakosságot képviseli a kocsmában többek között Hanzika, akinek a fizetését a postás egyenesen a kocsmába vitte, a pultos lányok aztán elintézték a rezsi kifizetését, adtak némi zsebpénzt Hanzikának, a többi pedig a felgyülemlett tartozások fedezésére szolgált.

Persze, felmerülhet sokakban a kérdés, hogy mi szórakoztató van abban, hogy több mint 200 oldalon keresztül olyanokról olvassunk, hogy hatszázakárhány fröccsöt isznak meg egy este az alkeszek (a kocsmárosnő azóta is minden este imába foglalja a nevüket, hogy ilyen remek bevételt csináltak neki), vagy amikor Kicsibé (Bébé testvére) az árokparton találja a kábult Bagdit és hazacipeli. Mindezek bizony nem tűnhetnek túl bizalomgerjesztőnek, de higgyétek el, hogy Mesterházy Balázs tolmácsolásában mindez sokkal szórakoztatóbb.

Sokan érzik úgy, hogy a kortárs magyar irodalom műfaja erősen depresszív, éppen ezért nem is szívesen veszik kézbe ezeket a köteteket. Jó hír a számukra, hogy ez a novellafüzér kilóg ebből a sorból, lehet, hogy nem tökéletes alkotás, de remek kikapcsolódást nyújthat a számukra.

http://ekultura.hu/2019/01/19/mesterhazy-balazs-geszten…

>!
ppeva P
Mesterházy Balázs: Gesztenye placc

Axionális kocsmatengely. Kocsmatúra. Lődörgés az egyik kocsmából a másik kocsmába…
Ittam, ittál, ivott, ittunk, ittatok, ittak. Mit, hol, mikor, kivel, mennyit. A múltban, a jelenben, és persze a jövőben is, már akinek egyáltalán eltart a jövőig az alkoholba pácolt élete. És a sztorizások legfőbb eleme: ki mit csinált öntudatlan részegen…
Nem volt persze annyira durva, mint a Moszkva-Petuski, meg hál' istennek lájtosabb és konszolidáltabb volt benne az italkínálat is* (csupa bor, tisztán vagy fröccsnek – kettesével persze! – meg pálinka), mégis volt olyan pontja a könyvnek, ahol Jerofejev jutott róla eszembe. Legfőképp az, hogy miért kell jóeszű, normális, többre és jobbra hivatott fiataloknak szétinniuk az eszüket, az életüket.
Persze van, akinek ez csak egy rövidebb szakasz az életében, amiről aztán lehet a haverokkal évtizedeken át nosztalgiázni. És lehet emlékezni azokra, akik már meg se érték a nosztalgiázó éveket.
Ha az ember mindezen felülemelkedik**, akkor egészen szórakoztató, helyenként kifejezetten jókat lehet rajta röhögni is (lásd hátúszóverseny az Üllői út aszfaltján…) Mert jól ír, jól sztorizik, remek fricskái és szóalkotásai vannak, csak nekem nem állt össze igazán valami egésszé.

*sehol egy kis fagyálló, denaturált szesz, „Ezüst gyöngyvirág” meg „Krásznaja Moszkva” kölni, nem beszélve a Komszomolka könnyeiről!
**és túllép azon, hogy „Jézusom, a mi gyerekeink életében is volt olyan szakasz, amikor ilyesmikkel töltötték az idejüket! De jó, hogy megúszták…”

>!
silja
Mesterházy Balázs: Gesztenye placc

A hetvenes-nyolcvanas években születetteknek nagyon fog tetszeni, mert minden olyan ismerős benne. Nyakig gázolunk Kispálban és Tom Waitsben is, szóval könnyes nosztalgia, az idő múlásán való merengés biztosított.
De nem csak ezért jó ez a kötet. Jó mondatai vannak, kiváló arányban ötvözi a tragikusat a komikussal, úgy, hogy közben azt láttatja, hogy mindez fájdalmasan hétköznapi. Látszik, hogy elméletileg is képzett szerző, sok az allúzió, az intertextus, a történetmesélésre vonatkozó reflexió, de nem ezek miatt jó könyv ez.
A kocsma elé kikötött disznó, a bejáratra verődő napfény, Janis Joplin pillantása sokkal többet tesznek hozzá. Vagy az, hogy a Gesztenye előtt igazából hársfa áll és a nyakba dobott, büdösödő pacal is lehet strandkellék.
Felüdítő élmény volt a kortárs kocsmapróza erőtlen próbálkozásai után.

>!
cinkos
Mesterházy Balázs: Gesztenye placc

A végére egészen megkedveltem ezt a hangot, pedig az elején még sokszor idegesített az anekdoták áradása, de ahogy haladunk előre a történetben, egyre több gyöngyszem kerül elő. Inkább nem érdemes belegondolni az alkoholmennyiségbe, amely elfolyik a lapjain, a szöveg is néha úgy tocsog, mint az olcsó fröccs, de vannak benne kortyok, amiket én úgy nyeltem le, mintha először éreznék ilyesfajta szövegmámort. Szerintem érdemes lesz figyelni Mesterházy Balázsra.

>!
Gádorka
Mesterházy Balázs: Gesztenye placc

Egy vidéki kisváros jellegzetes szerkezete, lakói, életeleme jelenik meg a kerettörténetben.
Egy presszó teraszán jönnek, mennek a szereplők. Meghatározó figurák. beszélgetnek, anekdótáznak, emlékeznek. Egyre abszurdabb, érdekesebb, szerethető és felejthető történetekkel ismerkedünk meg. A nevek jellegzetesek, a ragadványnevek meghatározók.
A szerkezet megkapó. szeretem a novella regényeket.
Az író jól bánik a szavakkal. Jó kombinációban használja őket.
Egy- egy cselekmény képszerű leírása változatossá teszi az olvasást.
Remek példát mutat a pletyka terjedésére.
Szórakoztató olvasmány.

>!
Nikoletta_Klein
Mesterházy Balázs: Gesztenye placc

Szerettem. Olvasás közben én is ott ültem újra a (szigorúan) presszóban. Nyári melegben, sztorizgatva, nevetgélve, kocsmasportot űzve. Az író sikeresen megidézte az iskola helyett/után sörözőbe járós éveimet, a kocsmázást, mint közösségi élményt. Az emléke mosolyt csalt az arcomra, jár a csillag, rögtön 4. Köszönettel tartozom ezért Mesterházynak és a fiatal, lázadó önmagamnak – leginkább az utóbbinak.

>!
suhanno
Mesterházy Balázs: Gesztenye placc

Nekem ez marha jól idézte fel, amit felakart idézni, és még a fejezetet is odaadom neki kedves @Kuszma, ama irodalomtudományi kötetben, merthogy nemcsak mesél, hanem arról is szól, hogy hogyan gyártjuk a meséket, emlékeket. KALEIDOSZKÓP. Emlékdarabok, össze-vissza elmozgó töredékek. jink! Írja már az elején a szómagyarázatban: fürge mozgás, kitér vmi elől. Szerintem ez brilliáns. És mindvégig stabil, élvezetes a nyelv, a Parti Nagy meg milyen jót ír, és jól is mondja, nagyon szerethető, jó könyv!

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
balagesh IP

a memoár nehéz műfaj, és az a lényege, hogy ne szarjuk már össze magunkat a múltunk nagyszerűségétől, és legfőképpen csak korlátozott mértékben érzékenyüljünk el tőle.

49. oldal

Kapcsolódó szócikkek: memoár
>!
pepege P

…akkora a káosz benned, kisfiam, mint egy korai Hrabal-novellában…

58. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bohumil Hrabal
>!
ppeva P

A lábát, ha nem is húzta, de egyfajta rásántítós stílusban járt, aszimmetrikusan terhelte a két oldalát járás közben, mondjuk így, ezért, hogy a mozgás döccenősnek adta ki magát, kisfiam, a porcízület és az anyagcsere nagy dolog, élvezni kell, amíg van, ezt mondta.

44. oldal

>!
pepege P

Amikor Zsötem lerakja eléjük a négy kisfröccsöt, a Hanzika lép be a bejáraton, tartozást hozott, tegnapról, lerakja a pultra, kezet fog a két fiúval, és kérdezi, kérdőjellel a végén mondja, hogy Anya csak egy van, és odabök a tekintetével a zenegépre, Metallica, megy a Nothing Else Matters, szó szerinti fordításban Nincsen más anyám, tudjátok.

29. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Metallica
6 hozzászólás
>!
balagesh IP

Anna vetette fel egyszer, hogy menniük kellene, valami nagyobb városba, vagy akár külföldre. Németországban, Angliában aranyáron mérik a gyógytornászokat, gazdagon élhetnénk, mindketten azt csinálhatnánk, amit szeretünk és tudunk, győzködte Bagdit Anna, de Bagdi nem értette, merthogy ő azt hitte, hogy egyrészt már most is azt csinálják, amit szeretnek és tudnak, másrészt pedig nem nagyon tudta elképzelni, hogy például Münchenben miért is volna fontos, vagy egyáltalán érthető az, hogy ollós rákot régen fogtam az iszapban. Bagdi úgy érezte, hogy teljes életet élnek. Dolgoznak, együtt vannak, ő zenél, Anna hallgatja, járnak is hozzájuk sokan, ilyenkor mindig ő főz, isznak valamit, beszélgetnek, semmi komoly, de mennyire kell ez az alacsonyabb horizont mindenkinek, mondogatta Bagdi, maguk között pedig úgy hívták ezeket az alkalmakat, hogy összeröffenések. Anna viszont, amellett, hogy azért egy kisebb társaságot kiépített maga köré, minden kedden kártyaparti, hetente kétszer közös kocogás a barátnőkkel a futballpályán, leginkább magányosnak érezte magát a faluban.

200–201. oldal

1 hozzászólás
>!
pepege P

Szekszárd felé van kézműves családi sörfőzde is, tüchtig sváb porta, ezt a külföldi tanárok különösen kedvelik, tízésfeles az alkoholfok a sörnél, szűretlen, póni a pohár, lórúgás a korsó, nagylórúgás a liter.

25. oldal

Kapcsolódó szócikkek: sör
>!
ppeva P

Kisfröccsből mindig kettőt kért, ebből világosan látszott, hogy környékbeli, a szeme alatti táskákból pedig az, hogy mindig is szélesre volt kitűzve a pálya.

43. oldal

>!
ppeva P

Amikor ezt megbeszélik, Bébé és Kétessipszilon pont ott ülnek, ahol sejteni lehetett, hogy ülni fognak, fröccsöt kérnek, rizlinget, kettőt fejenként. Tolna megyében, errefelé legalábbis, mindig kettőt kérnek. Úgy mondják, hogy az elsőt le lehet húzni egyben, a szomjra. A másodikat kortyolva pedig már lehet gondolkodni, körülnézni, ízlelgetni néhány apróbb titkot a világban.

26-27. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Tolna megye
>!
balagesh IP

Bébé pedig kitalálta, hogy az ilyen Hold megérdemli, hogy tisztelegjenek előtte, és ha ő kutya volna, akkor bizony ezt a Holdat megugatná, sőt, ha csak egyetlen Holdat ugathatna meg életében, akkor az ez volna.

223. oldal

1 hozzászólás
>!
ppeva P

Mindig úgy képzeltem, hogy Gyönknek, beszorítva a nagy löszös dombok közé, olyan lehet az alakja felülről, mint valami idegsejtnek, egy központi magból minden irányba kifutó karokkal. El is terveztem, hogy lerajzolom egyszer, minden nyúlványra berajzolom az épületeket, főleg a kollégiumot, meg a kocsmákat, az orosz temetőt, mindent, ahol élni szoktunk, faluszövet, szinapszisrendszer, a csókok, a tömények és a történetek bonyolult hálózata. Ha tényleg megcsinálnám, be lehetne húzni rajta a nagyobb tengelyeket, axonális kocsmatengely, vagy valami hasonló, hogy hol indul, merre halad, aztán a végállomás, esetenként rögtön így kezdődik, ez van a legelején, a végállomás.

37. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
Edith Eva Eger: A döntés
Baráth Viktória: A főnök nagy napja
Csukás István: Pom Pom meséi – Festéktüsszentő Hapci Benő
M. G. Brown: Vérvörös Rózsaszirmok
Steiner Kristóf: Kristóf konyhája
B. Czakó Andrea: Pitypangtánc
J. K. Smith: Káosz a köbön
J. Goldenlane: Csillagok szikrái
Kiss Ottó: Csillagszedő Márió