Mesék ​Erdélyből 0 csillagozás

Mesék Erdélyből

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A világ meséi Papp-Ker

>!
Papp-Ker, Győr, 2000
166 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630036899

Enciklopédia 4


Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Népszerű idézetek

bonnie9 P>!

A kalász eredete

    Kezdetben az embernek csak egy barázdát kellett szántani, az Isten nem parancsolt többet, hanem azért úgyis megáldotta, hogy a gabonaszálak tetőtől tövig fővel voltak megrakva. Az első embernek, míg egy barázdával megérte, annyi termett, amennyi csak kellett. A gonosz azonban tudtára adta, hogyha több barázdát húz, még többet remélhet, rávette, hogy az Istent kísértse meg, s húzzon több barázdát is.
    De az Isten keservesen megbüntette a telhetetlen embert. Aratás napján, mikor az első ember elbizakodva nézte a teméntelen gabonát, eljött Isten, megfogta az engedetlen ember gabonaszálait, tövétől szinte tetejéig megsimította, csak a tetejükön hagyott egy ujjnyi kis fejet, és így szólt:
    – No te ember, mivelhogy te telhetetlen vagy, nem hajtottál szavamra, megbüntetlek téged. Lássad tehát: ezután szánts, amennyit neked tetszik, adok neked én is annyit, amennyi nekem tetszik.
    Ezóta sokat dolgozik az ember, de azért az Isten mégis csak annyi búzát ad, amennyit akar.

46. oldal

Kapcsolódó szócikkek: büntetés · búza · gonosz · Isten

Hasonló könyvek címkék alapján

Zalka Csenge Virág: Ribizli a világ végén
Benedek Elek: A kék liliom
Ágh István (szerk.): Parazsat evő paripa
Luzsi Margó (szerk.): Mesélj nekem sárkányokról és ördögökről
Illés Andrea (szerk.): Rubintos mesekönyv
A fortélyos öreg
Gyuricza Eszter (szerk.): A királykisasszony jegyei és más mesék
Petro Lizanec (szerk.): Három arany nyílvessző
Nagy Éva (szerk.): A csillagszemű juhász
Boldizsár Ildikó (szerk.): Sárkányölő Sebestyén