Új ​észjárások 47 csillagozás

A racionális gondolkodás ereje és korláta
Mérő László: Új észjárások

Miben rejlik a racionális gondolkodás ereje, és mik a korlátai, amelyek szükségessé teszik az okosság más formáinak a fennmaradását is?
A racionális gondolkodás erejének és korlátinak megismerése segít saját gondolkodásunk mélyebb megértésében, valamint nyitottabbá tesz a mienktől eltérő gondolkodásmódok iránt.
Bár a könyvebn van szó tudományról, ismeretet is terjeszt talán, mégsem tudományos ismeretterjesztő mű. Szellemi kalandot ígérő és gondolkodásra késztető, ugyanakkor szórakoztató olvasnivaló.
Ez a könyv a nagy sikerű Észjárások című könyv újraírt változata, a szöveg mintegy fele teljesen új. Az újraírt könyvet, miután a szerző korábbi Mindenki másképp egyforma című könyve 1999-ben elnyerte az „Év tudományos könyve Németországban” díjak egyikét, 2002-ben kiadják az Egyesült Államokban és Németországban is.

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
Tericum, Budapest, 2001
392 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638453504 · Illusztrálta: M. Miltényi Miklós

Kedvencelte 8

Most olvassa 4

Várólistára tette 40

Kívánságlistára tette 29

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Muzsika
Mérő László: Új észjárások

Mérő László: Új észjárások A racionális gondolkodás ereje és korláta

Mérő László emberléptékű tudós. Szórakoztató, érdekes, megdöbbentő sokszor.

>!
rensaman
Mérő László: Új észjárások

Mérő László: Új észjárások A racionális gondolkodás ereje és korláta

Mérő László szerintem akármilyen témáról írhat, biztosan magas színvonalú és érdekes a végeredmény. Ez a könyv azonban még a többi közül is kiemeldik.

>!
Molu 
Mérő László: Új észjárások

Mérő László: Új észjárások A racionális gondolkodás ereje és korláta

Számomra ez túl egyhangú volt.

>!
piccola
Mérő László: Új észjárások

Mérő László: Új észjárások A racionális gondolkodás ereje és korláta

Szeretem Mérőt, mert bár van, hogy nem értek vele egyet, mégis mindig nagyon érdekes és gondolatébresztő. Ez a könyv is abszolút is ilyen.

>!
Davidinak
Mérő László: Új észjárások

Mérő László: Új észjárások A racionális gondolkodás ereje és korláta

Kivételesen értékes könyv!

>!
danka
Mérő László: Új észjárások

Mérő László: Új észjárások A racionális gondolkodás ereje és korláta

nagyon érdekes könyv. mindenkinek ajánlom.
nem is igazán saját magunk elemzésére, hanem hogyan gondolkodhat a másik megfejtésére. vannak benne példák, szórakoztató történetek.

>!
AnTalk
Mérő László: Új észjárások

Mérő László: Új észjárások A racionális gondolkodás ereje és korláta

Nem az a könyv amit az ember együltében, egyszer elolvas és utána visszaénekli a tartalmát. Többször olvasandó, elgondolkodtató.

>!
Hannibal_Lector
Mérő László: Új észjárások

Mérő László: Új észjárások A racionális gondolkodás ereje és korláta

Megunhatatlan. Könnyen érthető és mégsem szakad el a tudományos vonaltól.
A transzlogika sztorijai pedig egyszerűen frenetikusak. :)

>!
Imi3est
Mérő László: Új észjárások

Mérő László: Új észjárások A racionális gondolkodás ereje és korláta

Nagyon Jó könyv, bár volt egy két rész amit elsőre nem értettem meg az új fogalmak miatt. Érdemes többször elolvasni. (De egyszer biztos :) )


Népszerű idézetek

>!
Beja

Most nyissa ki a szemét.

23. oldal

Mérő László: Új észjárások A racionális gondolkodás ereje és korláta

2 hozzászólás
>!
Molu 

Ez a könyv pedig főleg a kognitív pszichológia és a kognitív tudomány oldaláról nyúl a témához, és e két tudomány eredményeit mutatja be.

11. oldal

Mérő László: Új észjárások A racionális gondolkodás ereje és korláta


Hasonló könyvek címkék alapján

Csíkszentmihályi Mihály: A fejlődés útjai
Bagdy Emőke – Kalo Jenő – Popper Péter – Ranschburg Jenő: A család
Barabási Albert-László: Behálózva
Hidasi Judit: Na és, hogy tetszik Japán?
Parti Nagy Lajos: A vak murmutér
Lőrincz L. László: Nagyszakállú Kecskeapó
Rónai Egon: Húzós
Kármán Gábor: Egy közép-európai odüsszeia a 17. században
Juhász Kató: Cinci egér kalandjai
Géczi János: Allah rózsái