Észjárások-remix 15 csillagozás

Mérő László: Észjárások-remix

Húsz éve jelent meg Mérő László első könyve, az Észjárások. Azóta számos kiadásban fogyott el, és időközben a szerző kétszer is átdolgozta. A tudományos könyvek általában nem túl időtállóak, húsz év alatt rengeteget fejlődik a tudomány.

Az Észjárások azonban nemcsak tudományos könyv volt, hanem szórakoztató és egyben elgondolkodtató olvasmány, amelyben a tudományos ismeretek pusztán a gondolatok hátterét alkotják. Éppen ezért lehetett sikeres mind Magyarországon, mind külföldön.

A szerző ezúttal nem átírta a könyvét, hanem alaposan meghúzta, kihagyta belőle azt a bő száz oldalt, amit rendszeresen újra kellett írnia., újra kellene ma is, és majd öt-tíz év múlva is. Így jött létre ez a remix, amely egy egész másfajta könyv lett akkor is, ha zömében a régi könyv szövegeiből áll.

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
Tericum, Budapest, 2013
ISBN: 9786155285226
>!
Tericum, 2008
306 oldal · ISBN: 9789639633506

Most olvassa 2

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

>!
cseri P
Mérő László: Észjárások-remix

Mérő László nagy elmaradásom, szerintem mindenki ismeri a nevét, meg egy-két írást biztos olvasott tőle, és rengetegen olvasták a könyveit, nos, én nem. :) Nem tudom, miért pont ezzel kezdtem, talán nem ez lehet a legegyszerűbb könyve, nekem legalábbis nem volt azért annyira könnyű olvasni. Mindazonáltal nagyon büszke voltam magamra, hogy a kártyás feladatot tudtam, amit állítólag csak kevesen. :D (Bár ezt nehéz elhinnem.) Szóval a tudományos gondolkodásról, ehhez szükséges sémákról ír benne, szerintem elég bő lére eresztve. Picit érdekesebbre számítottam még ennél is, úgyhogy majd még olvasok tőle mást is.
spoiler

3 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I
Mérő László: Észjárások-remix

Az sosem árt, ha egy matematikust Mérőnek hívnak. Az sem, ha aztán okos lesz, és a nyelvben is ki tudja fejezni magát. Nagyon jó könyv, szerintem nem is túl bonyolult, racionálisan a racionalitás korlátairól, és hogy attól, hogy valaminek korlátai vannak, még működhet tökéletesen a korlátain belül, és nem érdemes eldobni.

>!
atom
Mérő László: Észjárások-remix

A szerző a gondolkodásra, a tudományra metaszintről tekint le. :)
Rendkívül izgalmas, ahogyan összebékíti a pszichológia humán és természettudományos felét. Rámutat a keleti és nyugati gondolkodásmód különbségére, és arra, hogy közben a megfelelő szint eléréséhez itt is, ott is ugyanannyi kell. Érdekes eredményeket közöl az intelligencia és a kreativitás mibenlétéről. Újra és újra visszatér Gödel tételéhez, és annak következményeihez.
Biztosan újra fogom olvasni ezt a könyvet.

>!
ZetaReticuli
Mérő László: Észjárások-remix

Enyhén ittasan raboltam le a volt kollégám könyvespolcáról táncházba menet. Nem volt rossz választás.

>!
Mr_Vicious
Mérő László: Észjárások-remix

Érthető, elég szájbarágós is, de szórakoztató. Néha előfordult velem, hogy azon gondolkoztam, hogyan is jutottunk el az adott témához, de ez nem volt zavaró. Mégis a végén, főleg a miszticizmusnál már vártam a végét. Biztos olvasok még tőle, de egy időre hanyagolom.

>!
Davidinak
Mérő László: Észjárások-remix

Mai napig számomra az egyik legmahatározóbb könyv. Megtanultam nagyságrendileg jobban gondolkozni!

>!
Gergő_80
Mérő László: Észjárások-remix

Érdekes könyv volt, sokszor elgondolkoztatott.
A formál logikától indul, bemutatja mennyire nem is ez határozza meg a gondolkodásunkat (kevesekét csak). A transzlogika kifejtése után pedig egész a miszticizmusig jut el. Szóba kerül a nyugati/keleti gondolkodás. A gondolkodás fejlődése… Meg egy csomó más érdekes téma. Különösen tetszett, hogy több pszichológiai kísérletet is leír. És nagyon jó a stílusa.
Ajánlott.

>!
Rozgonyi_Ildi
Mérő László: Észjárások-remix

Nem mondhatom, hogy mindent maradéktalanul megértettem. Nem is tetszett annyira, voltak benne könnyebb részek, érdekesebb történetek (és ismerős történetek is), és olyanok is, amik nekem olyanok voltak, mintha kínaiul írták voltak…

>!
szati
Mérő László: Észjárások-remix

Nagyon érthető a nyelvezete, jó példákat hoz, amik könnyen átadhatóvá teszik a gondolatokat.
Nekem hiányzik belőle néhány téma, amit érintetett volna, bonyolultságelmélet például.
A következő könyv tutira a Gödel Escher Bach lesz.


Népszerű idézetek

>!
Frank_Spielmann I

A zen egyik alaptézise, hogy semmiféle módon nem lehet meghatározni, mi is a zen. De ez sem határozza meg, hiszen akkor mégiscsak meg lehetne határozni.

260. oldal

2 hozzászólás
>!
szati

[…] a józan ész inkább összehangoló és ellenőrző erő, mint gondolkodásunk alapvető mechanizmusa. Jó eszköze a kételkedésnek, de kevésbé alkalmas eszköze az alkotásnak.

249. oldal

>!
Frank_Spielmann I

…az ilyenfajta szavak, mint „hajlam”, „jellegzetes” többnyire azt jelentik, hogy nem értjük a dolog lényegét.

238. oldal

4 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

Toleránsak csak akkor lehetünk, ha tudjuk, hogy a mi ismereteink, tudásunk, eszközeink az igaziak, de elviseljük, toleráljuk, ha mások ezt esetleg nem tudják, és nem ennek megfelelően látják a világot, nem eszerint viselkednek, érvelnek. Ha nem vagyunk meggyőződve a mi ismereteink, módszereink magasabbrendűségéről, ha komolyan el tudjuk képzelni, hogy másokéi ugyanolyan értékűek lehetnek, akkor a tolerancia értelmét vesztki, és helyére a kíváncsi érdeklődés lép a másfajta bölcsességek mondanivalói iránt.

74. oldal

2 hozzászólás
>!
Frank_Spielmann I

A koant tanmesének, tantörténetnek nevezhetnénk, de nincs tanulsága. Értelme az, hogy mindennapi józan eszünk számára nincs értelme.

73. oldal

>!
Bertwad

A jó könyvek egy-egy gondolatuk révén módosítják némelyik sémánkat, az igazi remekművek önálló sémákká, sokszor önálló szimbólumokká is válhatnak, és mint ilyenek, szintén nehezen fejezhetők ki szavakban.

>!
Bertwad

Hánykolódhatsz tanácstalan
Hegyek-völgyek tengerén.

>!
Frank_Spielmann I

A második idegen nyelv megtanulása is sokkal gyorsabban megy, mint az elsőé, feltéve, hogy az elsőt legalább mesterjelölti szinten ismerjük.

184. oldal

6 hozzászólás
>!
Rozgonyi_Ildi 

Hardy egyszer Ramanujannal utazott taxin, és aktatáskáját a kocsiban felejtette. Nagyon kétségbeesett, de Ramanujan megnyugtatta, hogy nincs baj, ő látta, hogy a taxi rendszáma 1729. Hardy nagyon megkönnyebbült, de rögtön megkérdezte, hogyan jutott eszébe megjegyezni egy ilyen érdektelen számot. Ramanujan azt válaszolta, hogy ez a szám egyáltalán nem érdektelen, mert a legkisebb egész szám, amely kétféleképpen is előállítható két köbszám összegeként:
1729 = 1³ + 12³ = 103 + 93


Hasonló könyvek címkék alapján

Barabási Albert-László: Behálózva
Csíkszentmihályi Mihály: A fejlődés útjai
Bagdy Emőke – Kalo Jenő – Popper Péter – Ranschburg Jenő: A család
Hidasi Judit: Na és, hogy tetszik Japán?
Parti Nagy Lajos: A vak murmutér
Lőrincz L. László: Nagyszakállú Kecskeapó
Rónai Egon: Húzós
Kármán Gábor: Egy közép-európai odüsszeia a 17. században
Juhász Kató: Cinci egér kalandjai
Géczi János: Allah rózsái