A ​csodák logikája 61 csillagozás

A kiszámíthatatlan tudománya
Mérő László: A csodák logikája Mérő László: A csodák logikája

Mérő László szerint is vannak csodák: pozitívak és negatívak egyaránt. Ezek a csodák a megszokott csodákkal szemben megmagyarázhatóak, mégpedig a kiszámíthatatlan tudományával. A mai matematika segítségével a szerző elmagyarázza, hogyan működnek a világi csodák, és miképpen hozzák létre a gazdag szemétdomb mechanizmusát.

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Tericum, 2021
328 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634381082
>!
Kossuth / Mojzer, Budapest, 2017
ISBN: 9789630986809 · Felolvasta: Für Anikó
>!
Tericum, 2015
ISBN: 9788155285523

2 további kiadás


Enciklopédia 2


Kedvencelte 3

Most olvassa 11

Várólistára tette 39

Kívánságlistára tette 35


Kiemelt értékelések

brácsa_lant>!
Mérő László: A csodák logikája

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya

Régen is szerettem Mérő Lászlót olvasni, de úgy tűnik, ahogy növök (öregszem), egyre jobban. Általában szeretem az ilyen jól érthető tudományos ismeretterjesztést, és különösen matekból mindig is inkább mások megoldásaiban gyönyörködtem, mint hogy én jussak egy probléma végére.
A könyv ráadásul szokás szerint nem a matekról szól elsősorban, hanem matematikai alapokon, matematikus gondolkodással közelít meg gyakorlatibb területeket, itt például nagyrészt a közgazdaságtant, de persze pszichológiát és sok minden mást is. Csupa olyan tudományág, amiből nem árt minél több mindent megérteni, ha már nem azt választotta hivatásnak az ember lánya. Más kérdés, hogy ha a tanulásról, magas színvonalú szakmai tudásról szóló részt korábban olvastam volna, mondjuk úgy két évvel érettségi előtt, most valószínűleg nem ott lennék, ahol vagyok (nem mintha nem érezném épp nagyon jól magam ott, ahol vagyok).

vargarockzsolt>!
Mérő László: A csodák logikája

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya

A csodák logikája a kiszámíthatatlanság logikája. Ez a végső konklúziója Mérő László könyvének, és ezzel az állítással nem sok újat mond. A csoda érthetetlen, és ezért nincs mögötte logika.
Abban viszont van logika, hogy miért írta meg ezt a könyvet a szerző: pénzért. Mert nincs mögötte új gondolat, nincs mondanivaló. Az egész csak önismétlő, felfújt közhelygyűjtemény, hiába hivatkozik rendszeresen Gaussra, Gödelre, Mandelbrotra.
Aki nekem nem hisz, az olvassa el @Video értékelését: http://moly.hu/ertekelesek/1442971

Aurore>!
Mérő László: A csodák logikája

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya

Mérő publicisztikák Für Anikó előadásában. Ismeretterjesztőek, szórakoztatóak, gondolatébresztőek, gondolkodtatóak. Aki olvasta/hallgatta más írásait is, az ráismerhet a szerző vesszőparipáira is. Itt most kifejezetten Taleb „fekete hattyúja” vagy az „extremisztáni események” volt az írások vezérlő elve. Ennyiben egyedi, de mégsem tudom külön kezelni a másik három eddig meghallgatott hangoskönyvemtől a szerzőtől, ugyanis egybefolynak. Tudniillik ezen a CD-n volt konkrétan több olyan írás, ami szó szerint ugyanaz volt – vagy kísértetiesen hasonló –, mint a korábban hallgatott hangoskönyvekben. Nincs ember, aki ezt ellenőrizné?

>!
Kossuth / Mojzer, Budapest, 2017
ISBN: 9789630986809 · Felolvasta: Für Anikó
gab001>!
Mérő László: A csodák logikája

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya

Igazi kaland volt bejárni a csodák földjét. Mondjuk ennél sokkal inkább agymunka volt, de a szerzőnek sikerült olyan jól felépíteni a mondanivalóját, hogy egyaltalán nem volt megterhelő vagy unalmas. Ehhez hozzájárult természetesen az olvasmányos stílus is. Tetszett, hogy rengeteg hivatkozás van benne különböző személyekre, eseményekre, művekre. Jól kiegészítették a matematikai okfejtéseket a különböző életrajzi adatok. Az pedig még érthetőbbé tette, hogy a korábbi fejezetekben megismert fogalmakat úgy használja, hogy mindig megejt egy-két mondatnyi magyarázatot, így nem kell visszalapozgat. Az előre hivatkozások viszont idegesítettek, bár azokat alapból sem szeretem. Mindenesetre nagyrészt ennek köszönhető szerintem, hogy sokkal felkészültebbnek érzem magam a csodákat illetően. Kifejezetten jólesett.

>!
Tericum, Budapest, 2014
328 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155285363 · Illusztrálta: M. Miltényi Miklós
Bet>!
Mérő László: A csodák logikája

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya

Azt hiszem beleszerettem a hangoskönyvekbe, és Mérő Lászlóba. Sokat vezetek autót, és lassan leesett, hogy léteznek hangoskönyvek XD Eddig valahogy kimaradtak Mérő László könyvei, pedig mennyire nagyon nekem valók! Matematika, filozófia, pszichológia fonódik össze tudományos és misztikus nézőpontokból. Ennek a könyvnek az egyik alapfogalma az ún. fekete hattyú, mely olyan csodát jelent, mely korszakalkotó. Ez lehet egy egyedi megismételhetetlen jelenség, egy technikai áttörés, egy világszinten meghatározó újdonság, pl. a Rubik-kocka vagy a Harry Potter is ide sorolhatóak.

Video>!
Mérő László: A csodák logikája

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya

Előző Mérő László könyvem olvasása után megfogadtam, hogy soha többé nem olvasok tőle, aztán valahogy mégis a kezeim közé került… Rég volt már, hogy olvastam volna tőle, de most, hogy mégis megtettem, teljesen érthető, hogy miért gondoltam azt, hogy soha többé. Mérő László tapasztalt áltudós módjára keveri a tudományt a személyes, alá nem támasztott véleményével. Mintha minden, amiben van valami logikai csavar vagy kiskapu, a Gödel-tétel következménye lenne. Mintha Mérő László mindent, ami csak kicsit is hasonlít valamilyen általa ismert matematikai elméletre, kapásból úgy venne, mint ami teljesen pontos és egyértelmű példája lenne az adott matematikai elvnek. Olyanokat ír, mint hogy például Gödel tételéből következik, hogy nincs olyan küzdősport, ami egy másik fajta küzdősporttal ne lehetne legyőzhető… A könyvéből árad a miszticizmus, legszívesebben menekültem volna, ahányszor csak elkezdte a saját, csodákkal kapcsolatos véleményét kifejteni, ami elvileg a könyv fő témája volt…

Szerencsére a könyv nagy része mások munkáinak bemutatásából állt, és ez a része kifejezetten érdekes és élvezetes volt. Bár aki rendszeresen olvas ismeretterjesztő könyveket, az a bemutatott művek többségét ismeri, sok olyan matematikai területet érintett, ami számomra egészen új volt, és ezért összességében megérte a könyvet elolvasni.

2 hozzászólás
Enzo314>!
Mérő László: A csodák logikája

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya

Egy értékelő, Fekete István egyik könyvét azért pontozta csúnyán le, mert – idézem – „nem szeretem a vadászatot”. Na már most, ha én erre a könyvre adnék 3 csillagot azzal a felkiáltással, hogy nem szeretem a matematikát, akkor jogosan merülne fel a kérdés, hogy minek olvasok ilyesmit.
Őszinte leszek, a cím alapján nem erre számítottam, leginkább pszichológiával kapcsolatos írást reméltem és fellélegeztem, amikor a könyv kétharmadánál Mérő megnyugtatja az olvasót, hogy több matematikai tétellel már nem fog foglalkozni.
Amiért kapta ezt a sok csillagot az az, hogy Mérő rendkívül érdekesen és könnyeden tud mesélni és gondolatokat ébreszteni olyan dolgok iránt, amik alapvetően nem tartoznak az engem leginkább érdeklő dolgok közé. Mérő klassz gondolkodó és író, olvassátok!

repe993 P>!
Mérő László: A csodák logikája

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya

Eleinte kissé meg voltam kavarodva a fekete hattyútól: unos untalan Natalie Portman jutott eszembe és elég sokáig nem esett, mi köze van a balettnak az ökonometriához. Aztán felmerült bennem, hogy akár el is olvashatnám Taleb könyvét, de aztán hamarosan le is beszélődtem róla. ;)
A gondolatmenet érdekes, elgondolkodtató, matematikailag modellezett és az anekdóták is a megfelelő pillanatban bukkannak fel, hogy megízesítsék a szakmai korpát.

metahari P>!
Mérő László: A csodák logikája

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya

Kesz csoda, hogy ebbol az anyagbol konyv tudott lenni :)

czenegabi>!
Mérő László: A csodák logikája

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya

A könyv mottója az is lehetne: hogy csoda konstans. Vagyis volt, van és lesz.
Szépen, logikusan felvezetett gondolatmenet a közgazdaságtan és a matematika újkori világából. A végére kaptunk egy szép összegzést is.
Jó könyv.


Népszerű idézetek

Bertwad>!

Ha te vagy a legokosabb a társaságban, akkor rossz helyen vagy.

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya

brácsa_lant>!

Amikor a lányom fotómodellkedett, tiltakozott ez ellen a megnevezés ellen. Ő nem modell, hanem makett. A modell valami olyan, mondta, ami úgy működik, mint az igazi dolog, de nem úgy néz ki; a makett az, ami úgy néz ki, mint az igazi dolog, de nem úgy működik. Ha kérdezték, mivel foglalkozik, így válaszolt: makett vagyok.

299. oldal, Konvertálható tudás

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya

Bertwad>!

Einstein és Gödel gyakran tett egész napos kirándulásokat a Princeton körüli erdőkben. Néha csatlakozott hozzájuk Neumann vagy más tudós is, de többnyire kettesben sétáltak. Előfordult, hogy egész nap nem szólalt meg egyikük sem, majd amikor hazaértek, beszámoltak róla, hogy milyen jót beszélgettek. Nem mindegy, kivel hallgat az ember.

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya

Bertwad>!

Az 1940-es években megjelent a matematikai folklórban egy feladat, amely nagyon nehéznek bizonyult. A feladat a következő: milyen vastagnak kell lennie annak a pénzérmének, amelyet, ha jól megpörgetve feldobunk, pontosan 1/ 3 valószínűséggel esik fejre, írásra vagy az élére? Világos, hogy egy normál pénzérme csak nagyon ritkán esik az élére, de ha elkezdjük vastagítani az érmét, egyre jobb eséllyel landol az élén. Ha például az érme olyan vastag, mint egy sodrófa (amelynek az egyik végére fejet, a másikra írást rajzoltak), akkor már szinte biztos, hogy a feldobás után nem valamelyik végén fog megállni, hanem többnyire az „élére" esik. Ezek szerint tehát a normál pénzérme és a sodrófaszerű között kell lennie valahol egy olyan vastagságnak, amikor a fej, az írás és az élre esés esélye pontosan megegyezik – a kérdés, hol van ez?  Ezzel a feladattal harmadéves matematikushallgató koromban találkoztam, és jó két hétig tartott, amíg elvégeztem az összes integrálszámítást, ami a megoldáshoz kell. A legenda szerint Neumann Jánosnak Amerikában, egy matematikus buliban mesélték el ezt a feladatot, mire ő egy fél percig elnézett a levegőbe, majd közölte a megoldást. A társaság nagyon lelkes lett, hogy erre a szép és nem matekagyúaknak is tökéletesen érthető feladatra lesz végre egy elegáns, egyszerű megoldás, érdemes volt „a Jancsit" kérdezni. Izgatottan fordultak felé, hogyan csinálta? Mire Neumann teljes természetességgel ezt válaszolta: Hát kiintegráltam.

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya

Horváth_Gergely_Gőte>!

Egyszer egy társaságban finnyás irodalmárok Szerb Antalt szidták, hogy felületes. Mire Békés Pál író megjegyzezte: Igen, de mekkora felületen!

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya

Bertwad>!

Előfordul, hogy egy nagyon logikus kérdésre az a helyes válasz, hogy rossz a kérdés.

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya

Kaszman>!

Egy mai húszévesnek nem az a jó tanács, hogy „válassz valami olyan szakmát, amire jól fizető piaci igény van”. Ki tudja, holnap is lesz-e rá igény. A jó tanács inkább valami ilyesmi: majdnem mindegy, mit tanulsz, csak amit tanulsz, azt vedd komolyan, értsd meg a dolgok összefüggéseit, és alakíts ki magadban egy olyan szakmai képet, amivel akárhogyan is fordul a világ, jól meg fognak fizetni, mert képes leszel beleilleszteni azt, amire majd éppen akkor lesz szükség.

290. oldal, A tudás konvertálása (Tericum, 2014)

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya

zogmund>!

Nem kell feltétlenül valamiben a legjobbnak lennünk a világon. Legjobb csak egyvalaki lehet, és sokan vagyunk. … Ami fontos: találjuk meg azt a területet, amelyben komparatív előnyünk van másokhoz képest.

251. oldal, 4. rész - Alkalmazkodás Extremisztánhoz (Tericum, 2014)

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya

Bertwad>!

Bő két és félezer éve, amióta a mai értelemben vett matematikáról beszélhetünk, a matematikusok szilárdan hittek abban, hogy a matematika megoldást tud nyújtani a világ minden problémájára, csak eléggé okosnak kell lennünk. Gödel tétele ezt a hitet tette tarthatatlanná. A tétel azt állítja (és bizonyítja be a matematika saját eszközeivel), hogy a matematika nemhogy a világ minden problémájára, de még a matematika összes kérdésére sem tud megoldást nyújtani.

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya

zogmund>!

… az is előfordulhat, hogy hirtelen ezerszeresére emelkedik a jövedelmünk. Ezzel a helyzettel már fogalmunk sincs, mit kezdenénk, ez egyszerűen kívül esik azon, amit el tudunk képzelni. Pontosabban a legtöbben azt hiszik, nagyon is jól el tudják képzelni ezt a helyzetet, de majdnem mindnyájan tévednek.

224. oldal, 3. rész - Az élet Extremisztánban (Tericum, 2014)

Mérő László: A csodák logikája A kiszámíthatatlan tudománya


Hasonló könyvek címkék alapján

Bánki György: A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról
Máté Gábor: A test lázadása
Lukács Liza: Az éhes lélek gyógyítása
Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors
Jonice Webb: Ismeretlen érzelmek
Ellen Hendriksen: Hogyan lehetsz önmagad
Ritter Andrea: El(ő)bújás
David A. Clark – Aaron T. Beck: Szorongás és aggodalom munkafüzet
Lukács Liza: Ne cipeld tovább!
Tisza Kata: Most.